2014. december 5., péntek

Tanulni, de hogyan?

Az intelligenciát elég régóta mérik, sőt az első világháború idején is jelentős szerepet kapott egy-egy IQ teszt. Azonban ezek a tesztek általában csak egy területet vizsgáltak, ami akkoriban teljesen rendben is volt... Aztán jött egy Howard Gardner nevezetű férfi, aki azt mondta, nem lesz ez így jó, elvégre nem egyformán működünk, az intelligencia sem mérhető egyetlen teszttel.
Írt is erről egy könyvet, 1983-ban Frames of Mind címmel. Sajnos ennek nincs magyar fordítása (vagy csak én nem találtam? O.O) de azt így is tudjuk, hogy 7 különböző intelligenciát nevez meg benne: szóbeli-nyelvi, logikai-matematikai, képi-téri, zenei-ritmikai, testi-kinesztéziás, intraperszonális és interperszonális intelligenciákat. Aztán azóta ez a lista is bővült és ma már hozzáveszünk még kettőt, a természettudományos (naturalista) és az egzisztencialista intelligenciát.

Ezek közül általában az első hármat szokás mérni... Az iskolákban is többnyire olyan módszerekkel tanítanak, ami az első három (jobb esetben négy) illetve talán még a természettudományos beállítottságú embereknek kedvez. Merthogy, mint mondtam, különbözőek vagyunk és más-más eredményt kapnánk egy-egy kategóriában. Előfordulhat, hogy többől is magas eredményt kapunk, míg másokból nagyon is alacsonyat. Ez nem jelenti, hogy "buta" lenne valaki, vagy hogy hiányosságokkal rendelkezik. Azt azonban igen, hogyha nem megfelelő módszert választva igyekszünk megtanulni valamit, akkor bizony nem jutunk előrébb.

Éppen ezért, nagyon fontos, hogy tudjuk, mi melyik csoportba tartozunk, és annak megfelelően válasszuk meg a tanulási módszereinket.

A legtöbb nehézséget talán a nyelvtanulás okozza. Azt ugyanis úgy vettem észre, még véletlenül sem úgy tanítják, hogy lefedjék a fent említett csoportokat. De persze mindenkinek akadnak nehézségei egy-egy tárggyal. 

Jöjjön hát most egy teszt, ami bár nem fedi le mind a 9 intelligencia fajtát, segíthet, hogy könnyebben elhelyezd magad valamelyikben - feltéve, hogy eddig nem tudtad, hova is tartozol - és ezáltal megkönnyítse jövőbeli (nyelv) tanulásodat.
Nincs semmi dolgod, csak fogni egy papírt és egy ceruzát, felírni a számokat 1-15-ig (ennyi állítás lesz) majd szépen odaírni mindegyik szám mellé, hogy igaz-e rád az állítás, vagy hamis.
Az állítások itt az angol nyelvvel kapcsolatosak. Ha te nem ezt a nyelvet tanulod, egyszerűen csak helyettesítsd be az angol helyére azt a nyelvet, ami éppen érdekel.

  1. Akkor tanulok a legjobban, amikor a tanár elmagyarázza az anyagot.
  2. Szeretem az ének órákat.
  3. Élvezem ha angolul beszélhetek az órán a diáktársaimmal.
  4. Szeretek "magnóhallgatásos" feladatokat csinálni órán.
  5. Könnyebben megjegyzem a szavakat, kifejezéseket az órán hallgatott feladatokból és dalokból.
  6. Jó az arcmemóriám.
  7. Néha rajzokat, ábrákat készítek, hogy jobban emlékezzek arra, amit tanultunk.
  8. Gyorsan beszélek angolul és az anyanyelvemen (magyarul) is.
  9. Könnyen elképzelek angol szavakat a fejemben.
  10. A jegyzeteim színesek, gyakran aláhúzom/kiemelem a lényeges szavakat, kifejezéseket.
  11. Állandóan izgek-mozgok órák alatt.
  12. Szeretek részt venni a stand-up tevékenységekben és szerepjátékokban az órán.
  13. Jó a kézügyességem és szeretek kézműveskedni.
  14. Sokat jegyzetelek.
  15. Ha nem tudom, hogyan kell csinálni valami újat, akkor is belevágok!
Aki kicsit is szemfüles az rájött, hogy az állítások ötös csoportokban összetartoznak. Ha tehát az 1-5 állításnál van a legtöbb IGAZ akkor nagy valószínűséggel a szóbeli-nyelvi/zenei- ritmikai intelligenciája a legfejlettebb és ehhez kapcsolódó módszerekkel tanul legjobban. Ha a 6-10-es csoport állításai jellemzők rád leginkább akkor a képi-téri intelligenciád a magasabb, ha pedig az utolsó ötös csoport, tehát a 11-15 az, ahol sorban az IGAZ-t írtad akkor bizony a testi-kinesztéziás csapatod bővíted.

Előfordulhat persze, hogy egyformán sok igaz és hamis állításod van az egyes kategóriákon belül. Ez nem baj! Sőt, azt mutatja, hogy több területen is kiemelkedsz és számodra sokkal több lehetőség van, ha tanulásról van szó.
S hogy ne menjek el úgy, hogy nem adtam egyetlen használható tippet sem, írok egy-egy példát, mit célszerű kipróbálni.
Képi-téri kategóriások könnyebben tanulnak ha képeken ábrázolják a megtanulandó anyagot. Számukra nagyon jól jönnek a különböző ábrák, táblázatok, stb. 
A szóbeli-nyelvi kategóriásoknak sokat segít, ha leírják, vagy többször meghallgatják, amit meg kell tanulniuk. 
A logikai-matematikai csoport tagjainak az a legjobb, ha valamilyen problémával szembesülnek és arra keresik a megoldást. Segíthet nekik egy jó magyarázat is. (Nem a mert csak, az nem jó magyarázat <3)
Testi-kinesztéziás társaimnak, csak azt tudom ajánlani, ami a fenti állítások közt is szerepelt. Játsszátok el, szerepjáték szerűen, vagy ha olyasmiről van szó, nyugodtan készítsétek el, próbáljátok ki. De azért itt vigyázni kell, veszélyes dolgot senki se csináljon!
A zenei-ritmikai téren ügyesebbnek sokat segít ha dalokat, rímeket tanulnak, s ha erre nincs lehetőség próbáljátok meg a kedvenc slágeretek szövegét átírni a megtanulandó anyagra. De az is segíthet ha versbe foglaljátok.
A természettudományos beállítottságú diákok azok, akik közvetlen tapasztaláson keresztül tanulnak a legjobban. Ilyen például, ha elvégeznek egy kísérletet, vagy nyelvtanulás esetében, ha kimennek az adott nyelvterületre mindenféle segítség nélkül. :D
Egzisztencialista társaimnak pedig akkor megy könnyebben a tanulás, ha kapcsolni tudják azt valamihez, hogy beleilleszkedjen az anyag abba, amit eddig tanultak. 

Két csoportot kihagytam. Mégpedig azért, mert az intraperszonális és az interperszonális intelligencia ritkán jár önmagában. Ezek ugyanis azt határozzák meg, hogy egyedül, vagy csoportban tanulunk-e könnyebben. A magányos farkasok intraperszonálisak. A társaság kedvelők pedig interperszonálisak. 

Aki szeretne további tippeket, módszereket, amik a tanulással kapcsolatosak azok írják meg kommentbe vagy a blog kibeszélőbe, melyik csoportba tartoznak (vagy melyik érdekelné őket jobban) s én igyekszem majd egy-egy csoportra fókuszálva összeszedni néhány egyszerű, de hasznos tippet. Azt is nyugodtan írjátok le, ti hogy tanultok, milyen módszerek váltak be eddig. Azzal is segíthetitek egymást. Jó tanulást! 

3 megjegyzés:

  1. Jáj, ez a cikk nagyon tetszett!
    3-3 "I" jött ki az első és harmadik csoportnál, de az utolsó kérdésre kérdőjeles igennel feleltem, mert nem tudtam elképzelni semmilyen helyzetet, amiből kiderülhetett volna, belevágnék-e. O.o

    A második csoportban nulla igazam volt.:D

    De amúgy tudtam, hogy az elsőbe tartozom, szeretem, ha elmondják az anyagot, nem pedig nekem kell olvasnom (bár gyakran nehezen figyelek, ha csak felolvassák, szóval érdekesen kell ám előadni:). Mondjuk nem szeretek angolul beszélni, mert előbb szeretnék tökéletesen beszélni, mint hogy kinyissam a számat. *paradox* Viszont ha többször hallok valamit, minden vackot megjegyzek.:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem a képi-téri és a testi-kinesztéziás jött ki, és az elsőn nem is lepődtem meg, mert valóban szeretek ábrákat, firkákat készíteni, sokkal könnyebb úgy megtanulni az anyagot, ha egy képhez tudom kötni. Régen a verseket apukám lerajzolta soronként, és úgy nagyon egyszerű volt megtanulni. :D

    Viszont a testi-kinesztéziás meglepett. O_O Na, jó annyira nem, csak nem tudom elképzelni ahogy bármit is eljátszok. Bár az élesben kipróbálás nem hangzik rosszul. Lehet úgy a fizikát és a kémiát is jobban szerettem volna. Apukám mindig igyekezett érdekessé tenni a tanulnivalót. :D

    Viszont egyértelműen nem a szóbeli-nyelvi csoportba tartozom. Hallás után nehezen jegyzek meg dolgokat, nekem ahhoz látnom kell leírva/lerajzolva. >_<

    Hát nem vagyunk összehangolódva Alex. :D De legalább kiegészítjük egymást. :3

    VálaszTörlés
  3. Egy teszt nem másítja meg szilárd hitemet abban, hogy egymásnak lettünk teremtve. :D
    (még ha az álmodóink nem is tudták ezt előre^^)

    VálaszTörlés