A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 3., vasárnap

A legboldogabb iskola (filmajánló)

16:57 0 Comments
Summerhill
színes, angol filmdráma
2008

Vizsgaidőszakban filmet nézni szerintem ér akkor, ha azt egy tanárod ajánlotta az épp tanult anyaggal kapcsolatban. (Vagy ha egy levitársad ajánlotta tisztán okulási célzattal.:) A Nevelés, személyiségfejlesztés tanárom a reformpedagógia kapcsán hozta fel a Summerhill című filmet, amit épp ebben a pillanatban fejeztem be, és rögtön tudtam: ezt mindenkinek látnia kell!

A történet egy különleges bentlakásos iskoláról szól, amelyben nem kötelező egyetlen tanórára sem feliratkozni. Az órarendet mindenkinek személyre szabottan segítenek összeállítani abból, ami őt érdekli, de aztán maga dönt afelől is, bejár-e. Játszani pedig kifejezetten ajánlott!
Itt kap helyet az igazi demokrácia is: a szabályokat közösen alkotják, és az iskola minden döntést együtt hoz meg. Hetente esedékes gyűléseken vitatnak meg minden kérdést, problémát, fegyelmi ügyet, ahol bárki felszólalhat, majd szavazás következik. Mindenkinek egy szavazata van, így születik döntés.
A hely nem kitaláció: valóban létezik Angliában a Summerhilli Szabad Iskola, amelyet 1921-ben alapított A. S. Neill, most pedig - ahogy a filmben is egy őt alakító színésznő - lánya, Zoë Readhead vezeti, aki idén ősszel tölti be 70. életévét.
Természetesen mint a filmek zömében, itt sem teljesen rózsás az élet, ugyanis a boldog gyermekvilágba betör a főgonosz és bandája: az iskolafelügyelők! A szintén megtörtént 1990-es évekbeli per játszódik újjá filmköntösben, amikor is a kormány szerette volna bezáratni az iskolát, amely inkább bíróságra vitte az ügyet.

Elmondtam a történet lényegét, de ezt a filmet nem is a nagy meglepetések miatt kell megnézni, hanem a könnyfakasztó látvány miatt, ahogy a gyerekek szórakoznak, amilyen boldogok. A felismerés miatt, hogy akkor is érdeklődnek és tanulnak a diákok, ha nem kényszerítjük őket iskolapadba. Ahogy figyelnek egymásra, és hogy megtanulnak becsületesek és empatikusak lenni saját maguktól, nem pedig azért, mert valaki ezt megszabja nekik.
Ahogy ez az iskolatípus sem működik mindenkinél, talán a film sem fog a maga mesés képzelgéseivel és egyszerű, kiszámítható eseményeivel. De egy próbát megér! :) Szerencsére letölteni sem kell, mert mindjárt adok egy elérhetőséget, ahol megnézheted!

Ezen a linken elérheted a filmet youtube-on, magyar felirattal: Summerhill

2014. november 2., vasárnap

Hogy változtasd az életed Disney mesévé?

8:56 1 Comments
Gyermekkorunk meséinek köszönhetően mindannyian ismerjük őket, mindannyian várunk azokra a fantasztikus zenei elemekkel aláfestett happy end-re. Szóval, íme a tippek, amik segítenek nekünk, hogy Disney mesévé változtassuk az életünket: 

Szépség és a Szörnyeteg:
Bellenél mindig volt egy könyv, és bár a film elején egy csöpp kis faluban álmodozott egy messzi távolról, ahol szebb világ vár rá, a könyvek segítségével mégis izgalmat csempészett a mindennapjaiba.
Élet-lecke: Olvass! Olvass annyit, amennyit csak tudsz! Az olvasás fejleszti a képzelőerődet, a kalandvágyadat, és új ötleteket ad. Ha olyan helyen vagy, ahol nem szeretnél lenni (akár elvont, akár a szó gyakorlati értelmében), hagyd, hogy az olvasás elvonja a figyelmedet!

Pinokkió:
A fából faragott fiúcskát barátja, Tücsök Tihamér segítette, Pinokkió többnyire semmibe vette a jó tanácsot, és megtett olyan dolgokat, amikről tudta, hogy nem helyesek. Ezek a döntések csaknem katasztrófába torkollottak. 
Élet-lecke: Hallgass a lelkiismeretedre! Mint Pinokkiónak, mindenkinek megvan a saját Tücsök Tihamére - így neked is. Tudod, hogy mit kéne tenned. Hallgass a lelkiismeretedre, hogy olyan döntéseket hozhass, amikre mindig büszke lehetsz!

Aranyhaj és a nagy gubanc:
Aranyhaj többet akart az élettől, mint bezárva maradni 24/7-ben. Bár a tornya kényelmes volt, mégis tudta, hogy el kell mennie, hogy megnézne azokat a lámpásokat, tudta, hogy megéri majd a kockázatot. 
Élet-lecke: Merészkedj ki a tornyodból! Sosem lesz Disney hősökhöz illő kalandokban részed, ha nem vágsz neki az útnak! Legyél bátor, vállalj kockázatokat! Semmi nem fog változni az életedben, hacsak meg nem változtatod!

Hófehérke és a hét törpe:
Hófehérke egyedül nőtt fel, csak a gonosz mostohája volt az egyetlen társasága. Idővel és türelemmel azonban otthonra talált a legvalószínűtlenebb helyen, és végül nulláról hétre ugrott a barátai száma is.
Élet-lecke: Az egyedüllét érzése nem tart örökké. Ne figyelj a körülötted lévő negatív gondolatokra, koncentrálj inkább a pozitívumokra! Vedd körül magad olyan barátokkal, akik támogatnak, és figyelnek rád! Vigyázz a barátaidra!

Az oroszlánkirály: 
Mikor Timon és Pumba megmentette Simbát, megpróbálták megtanítani a bogárevés művészetére. Simba, érthető módon nem rajongott az ötletért, mégis kipróbálta és meglepően elégedett volt az eredménnyel.
Élet-lecke: Próbálj ki új dolgokat! Még akkor is, ha valamiről úgy gondolod, hogy nem szereted, tartsd észben, hogy folyamatosan változol te is és az ízlésed is. Koncentrálj a saját belső kis oroszlánodra, és ne félj új dolgokat kipróbálni - lehet, hogy valami fantasztikus dolgot hagynál ki!

Hamupipőke:
Hamupipőkének a világon minden oka megvolt arra, hogy keserű legyen - és mégsem volt az! A kegyetlen családi élete és a jövőképének teljes hiánya ellenére sosem adta fel, mindig remélt és hitt az álmaiban. 
Élet-lecke: Tarts ki! Ha negatív környezet vesz körül, ne hagyd, hogy meggátoljon abban, hogy te legyél a legkedvesebb ember, aki csak lehetsz! A legjobb módszer, hogy megmutasd az áskálódóknak, ha látják, hogy sosem tudják letörölni a mosolyt az arcodról!

A hercegnő és a béka:
Tiana minden vágya az volt, hogy megnyithassa a saját éttermét, és mivel ehhez nem volt rövidebb út, ő nagy bátran nekivágott a hosszabb útnak: dolgozott érte. Beleadott apait-anyait, hogy valóra váltsa az álmait. 
Élet-lecke: Bármire vágysz, legyél kész megdolgozni érte. A dolgok, amik könnyen jönnek, sosem annyira értékesek, mint amikért megdolgoztál. Sose veszítsd szem elől, miért dolgozol!

Mulan:
Mulan nem keresett kalandot - a kaland mégis megtalálta. Mikor ez megtörtént, ő bátran előlépett, és szembenézett azzal, amit elé sodort a sors, és nem állt meg a tapasztalatlanságán aggódni vagy a képességeiben kételkedni. 
Élet-lecke: Légy bátor! Ha kifogásokat keresel, hogy valami miért nem fog sikerülni, rengeteget fogsz találni. Ha ezeket az indokokat semmibe veszed, és egyszerűen teszed, amit kell, meglepődve fogod konstatálni, hogy sokkal többre vagy képes, mint hitted.

Aladdin:
Aladdin azt hitte, szultánnak kell lennie ahhoz, hogy lenyűgözze Jasmint, de az, hogy másnak tettette magát, mint aki volt, valójában csaknem tönkrevágta az esélyeit a lánynál. Megtanulta a végén, hogy akkor a legjobbak az esélyei, ha önmagát adja. 
Élet-lecke: Légy büszke arra, aki vagy! Ne hagyd, hogy a családi háttered, a bőrszined, a nemed, a szexuális hovatartozásod határozza meg, ki is vagy valójában és ne változz meg senki kedvéért!

Herkules:
Az igaz hőssé válás útján Herkulest eltérítette az igazi céljától a hírnév. Az által, hogy feladta az olümposzi helyét, hogy Meggel lehessen, Herkules bebizonyította, hogy néha azok a dolgok a legfontosabbak, amiket alapvetőnek tekintünk, és hogy semennyi hírnév, jómód, vagy hatalom nem érhet fel a szeretet erejével. 
Élet-lecke: Maradj szerény! A Disney-hősök legfőbb erénye nem a szuperképesség vagy a szupererő, hanem az, ahogy másokkal bánnak, a cselekedeteik és a szavaik - mindezek apránként, napról-napra előre haladva mondják meg, ki is vagy te valójában.

Pán Péter:
Wendy édesapja szerette volna, ha a kislánya praktikusabb lenne, ezért úgy döntött, Wendy túl nagy már ahhoz, hogy a gyerekszobában maradjon. Mikor azonban megtalálja Wendy-t az ablak mellett alva, és hallja a meséit Sohaországról, eszébe jut a saját gyerekkora és meggondolja magát.
Élet-lecke: Sose nőj fel! Néha nehéz az élet, de nem szabad, hogy elveszítsd a kalandvágyadat és a lelkesedésedet! Ha a szívedben ifjú maradsz, vidámságot hozhatsz a körülötted élők életébe!

Talán az életed során sosem kell sárkányokkal megküzdened vagy békákat megcsókolnod, de ez nem lehet ok, hogy ne úgy éld az életed, mint egy Disney mesehős! Ha emlékszel, miket tanultál a kedvenc mesehőseidtől, igazán nagy bajba sosem kerülhetsz!
Ha neked is van tipped a mesehőssé váláshoz, ne habozz kommentben a tudomásunkra hozni!

2014. július 3., csütörtök

Pillangó-hatás

16:37 1 Comments




"...egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén."






Avagy a tipikus "mi lett volna, ha...?"

Ma reggel eldöntötted, hogy elmész a boltba, és ott találkoztál egy ismerőssel. És mi lett volna, ha mégsem mész el? Akkor nem találkoztál volna azzal az ismerőssel, nem tudod meg az új pletykákat...

Gondolom ti is szoktatok ilyen kérdéseken gondolkozni. Nos, a Pillangó-hatás című film is pont erre keresi a választ. Evan, a főszereplő, egy fiatal srác, akinek kiesnek egyes dolgok az emlékezetéből, ezért naplót kezd el vezetni. Egyszer békésen rajzol, a következő pillanatban meg már egy nagy kést tart a kezében, és nem emlékszik, mi történt vele. Az apjának is ilyen problémái voltak, ezért került elmegyógyintézetbe. Közben a kis Evan lassan felnő, egyetemre kerül, rendesen tanul, és igyekszik kezelni a problémáját. Ekkor kezdi újra olvasni a régi naplóit, ezzel együtt kezd el emlékezni arra is, mi történt a múltban.

Evan később arra is rájön, hogy ezzel együtt az időben is ugrál. Ekkor egy olyan gondolat ötlik a fejébe, hogy ha ő tud ugrálni az időben, akkor meg is tudja változtatni az eseményeket. Igen ám, csak azzal nem számolt, hogy ha valamit megváltoztat a múltban, akkor az kihatással van a jelenre is.

Ez nem egyszerű időugrás, ugyanis azzal, hogy belenyúl a dolgokba, nem egy, hanem több ember életét is megváltoztatja.

Összegezve, a pillangó-hatás lényege mindenképp érdekes. Valóban ennyire fontos, hogy mit, és hogyan cselekszel? És egy-egy esemény tényleg ennyi lavinát indíthat el?







2014. május 31., szombat

8 bites vagy?!

0:37 2 Comments
"Bezzeg az én időmben!"
Elég gyakran lehet hallani az előbbi mondatot, nem? Mindenfélével kapcsolatban, legyen az divat, zene, szórakozás, a bolti árak, amit csak az ember el tud képzelni. Mondjuk mesék. Most őszintén, tegye a szívére mindenki a kezét és úgy mondja, hogy nem panaszkodott még azok miatt a silány, meséknek nem nevezhető filmecskék miatt, amelyek akár a mozikban, akár a tévében láthatóak és a fiatalabb generációt hivatottak szórakoztatni. Semmi történet, semmi tanulság, semmi fantázia.

Én is így voltam vele, meg kell mondjam, nagyon sokáig, aztán az utóbbi időben volt szerencsém pár kitűnő alkotással összefutni. Az első ilyen eset után merült fel bennem, hogy lehet, hogy más, ehhez hasonló kincsek is bujkálnak még előlem, azóta pedig szent kötelességemnek érzem, hogy megtaláljam őket. Nemrég fejeztem be talán a harmadik vagy negyedik ilyen alkotást, amely annyira fellelkesített kitűnő története miatt - és egyben feldühített ismeretlensége okán -, hogy elhatároztam, nektek is meg kell mutatnom! Tehát kezdődjön most egy cikksorozat a pennámból, melynek keretében előásom a 21. századi hollywoodi mocsok aljáról a megnézésre még érdemes alkotásokat.

Az első ezek közül pedig nem más, mint a Rontó Ralph (Wreck-It Ralph)!



Nem láttad még? Hatalmas hiba! Még csak nem is hallottál róla? Még hatalmasabb! Bár elítélni nem tudlak, mert hozzám is csak pár napja jutott el a híre. Ez a remek kis mese pedig még 2012-ben készül, méghozzá a manapság sokat kritizált Disney kezeitől. Ennek ellenére senki se legyen előítéletes, mindenki szépen üljön le és merüljön el a játékgépek világában.

Nem, nem vicceltem, ez a rajzfilm tényleg a játékgépekről szól. A 108 perces alkotásban a játékok rosszfiúinak sorsát ismerhetjük meg, akik eleve arra vannak ítélve, hogy legyőzzék őket. Szomorú a sorsuk, hiszen senki sem becsüli őket, sőt, félnek tőlük, kiközösítik őket a közösségekből. Ezt elégelte meg főszereplőnk is, Ralph, akinek lételeme a rombolás, még akkor is, ha éppen pont építeni szeretne. Megunva azt, hogy semmibe veszik, átszökik egy másik játékba, hogy végre szerezzen magának egy érmet, egy méltó kitüntetést, amelyet már annyira megérdemelt. Meg is szerzi az áhított medált, a bonyodalom azonban csak ekkor kezdődik, amikor véletlenül ugyan, de egy halálos vírust visz át egy másik, egyébként cukormázas játékba.

Ekkor ismerkedhetünk meg a történet másik főszereplőjével, a pimasz Vanellope von Schweetz-cel, akinek minden álma az, hogy végre ő is versenyezhessen. Ennek azonban útjában áll az, hogy - ahogyan játéktársai mondják - bakis. Időnként villog, kipixelesedik, szaggat, ezzel tönkretéve a gép előtt ülő gamer játékélményét.



Nem mondanék többet kettejük kalandjáról, csupán annyit, hogy talán nem is olyan reménytelen Ralph számára, hogy végül Jófiú legyen a maga módján.

A történetben egyébként sok ismerőssel is összefuthatunk, legyen az a csoportterápiát vezető Pacman, vagy épp a más játékban való meghalás veszélyeit ecsetelő Sonic. Az idősebb generációnak igazi nosztalgiamese, de ettől még a fiatalabbak is éppúgy tudnak rajta szórakozni. Az animációja kifogástalan, különösen tetszik, ahogyan különféle stílusú játékokban változik az emberek felépítése a játéknak megfelelően. A zene tökéletesen simul bele a történetbe, annak ellenére is, hogy néhány akkori sláger is felcsendül a klasszikus játékgépzenék mellett.

Összegezve tehát, semmi rosszat nem tudok mondani a rajzfilmről - van benne akció, szerelem, humor - talán csak annyit, hogy vége van. Vagy mégse? Egyes források szerint már úton a második rész, habár még pontos időpont nincs kitűzve. Valószínűleg még éveket kell várjunk rá, ha igaz egyáltalán a hír, de egy ilyen kis csodára szerintem megéri várni ;)

2014. január 25., szombat

Tükröm, tükröm

18:15 0 Comments
Bolondulok a tündérmesékért és a feldolgozásaikért - különösen, ha valamilyen csavar van bennük: a 2012-es Tükröm, tükröm nem okozott csalódást!
Talán a címből is sejthető, hogy egy Hófehérke történetbe csöppen bele a néző, ahol a gonosz mostoha szerepében Julia Roberts ármánykodik, míg Hófehérkét Lily Collins alakítja. Végigolvastam pár kritikát a történetről, és azt kell, hogy mondjam, az okos filmkritikusok nem igazán tudják hova tenni ezt a filmet. Folyton azon problémáznak, hogy nem elég vicces a film, de szerintem ez a film nem paródia, hanem családi mozifilm, így én a magam részéről nem róttam fel neki ezt hibának. Azt azonban ők is elismerik, hogy nagyon szép a látvány és jó a rendezés - ebben egyet is értünk. Továbbá jó pár helyen láttam arra vonatkozó kritikát, hogy az egyik színésznő sem szép, pedig a történet szerint nekik kellene a legszebbnek lenniük - ez meg egyértelműen butaság, igen, Lily Collins szemöldöke valóban karakteres, de könyörgöm, ne ez alapján ítéljünk már meg valakit! És itt részükről meg is áll a tudomány.
Én, a magam részéről lelkesen üdvözöltem Hófehérkét, aki a kezdeti bájos sutasága ellenére a film végére komoly, független nővé nőtte ki magát. Öröm látni az olyan hercegnőket (és úgy általában, lányokat), akik nem ülnek a fenekükön búslakodva, hanem a saját útjukat járják, és mellette mellékesen megmentik a hercegjüket. Imádtam továbbá az egész hét törpét érintő vonalat, és ha már a látványvilágról beszélünk: a bálon voltak a legklasszabb állatjelmezek, amiket valaha láttam! 
Ebben a bájos, szerethető történetben az egyetlen dolog, ami nem igazán győzött meg, az az utolsó zeneszám volt; meg azt találtam még furcsának, hogy télen, a hóban mindenki egy szál ruhában mászkál, mégsem fázik (de ezt csak a bennem lakó fagyosszent mondja!). Összességében nekem nagyon pozitív élmény volt, Julia Roberts igazán jó volt, és Armie Hammernek (Alcott herceg) is volt egy-két remekül eltalált pillanata. Könnyed, esti kikapcsolódásnak ideális!

2013. november 26., kedd

Rejtett filmcímek

11:53 0 Comments
Egy játékra invitállak benneteket, amely izgalmas, elgondolkodtató, vicces és néhol nagyon fárasztó.

A játék valójában egy hatalmas kép, amin a készítői 50 híres film címét rejtették el, ezeket kell kitalálni. A legtöbb megfejtése nagyon egyértelmű, de sokszor csak utólag esik ez le egy hangos "Jah, tényleeeg!" felkiáltás kíséretében.

A játékot ITT találjátok, segítséget pedig Dolánszky Alextől vagy Aileen Aurorától kérhettek, vagy valaki olyantól, aki hatalmas filmrajongó. (Jelzem, hogy még a két fentebb említett levitás is csak a felét tudta eddig megfejteni, szóval hajrá előzzétek meg őket! ;) )

Amit még fontos tudni, hogy az oldal angol nyelvű, így a megoldásokat is  angolul fogadja el. Ha valamelyik filmnek nem tudnád az eredeti címét, kérj segítséget a barátodtól (Google), vagy nézz körül a Port.hu-n! :)

Ha valakiknek túl könnyű a feladat, vagy nagyon megkedvelik, azoknak itt van még néhány kép, amin törhetik a fejüket:

http://imageshack.us/a/img14/1116/9r6d.jpg

http://imageshack.us/a/img13/3874/3wjk.jpg

http://imageshack.us/a/img837/5558/0tr6.jpg

http://imageshack.us/a/img41/3374/7le4.jpg

Jó szórakozást, és ne felejtsétek el megsúgni nekem a megfejtéseket! *_*



2013. november 23., szombat

A Vaslady - The Iron Lady

21:48 0 Comments





Az angol történelem egyik kiemelkedő női alakja, és a brit kormányzás első női miniszterelnöke volt. Vitatott személyiség: egyesek utálták, mások erőteljesen osztoztak filozófiájában. Margaret Thatcherről, a Vasladyről (ahogy az oroszok gúnyolták) valószínűleg a legtöbben már hallottak, de aki még nem, az ebből a filmből informálódhat a brit Konzervatív Párt női úttörőjéről. 
Lady Margaret Thatcher 1925. október 13-án született Granthamben egy fűszeres lányaként és leánykori nevét sem árt megemlítenem: Margaret Hilda Roberts-ként anyakönyvezték. Megélte a Második Világháborút is, eközben apja, a metodista papként is működő Alfred Roberts politikusi beszédeiből volt alkalma inspirálódni és ez is befolyásolhatta a későbbi pályaválasztásában. 1947-ben kémiai diplomát szerzett az Oxfordi Egyetemen röntgenkrisztallográfia szakosodással. Számos vezetői pozíciót töltött be és vitt sikerre már tanulmányai alatt is.
1951 januárjában lépett be a Konzervatív Pártba majdnem huszonhat évesen. Ez év februárjában találkozott először majdani férjével, Denis Thatcherrel. Az elvált férfi gazdag, jól kereső üzletember volt, s Margaret végül neki mondott igent és vette fel férje után a Thatcher nevet. 1953-ban szülte meg ikergyermekeiket, Mark és Mary Thatchert. Ekkor már túl volt az első választási versenyén is: a dartford-i küzdelmet elvesztette Normann Dodds-szal szemben, ám a média figyelmét igencsak felkeltette, mint egyetlen női jelölt, ráadásul rendkívül fiatalon is indult a versenyzésben. Szintén '53-ban kapta meg az ügyvédi minősítését adózási szakosodással.
'59-'70 között bekerült a parlamenti képviselők közé, '61-ben nyugdíjügyi államtitkár lett, '64-től pedig lakás- és földügyi szóvivőként ténykedett.  1979 és 1990 között miniszterelnöki posztot töltött be a brit politikai életben; többek között a Falkland szigeteki háborúra is ő adott utasítást, pontosabban megvívta az elvek harcát, ahogy ma nevezhetnénk (nem szabad tűrni, hogy a lábadra lépjenek csak úgy- puritánul kifejezve). A Falkland szigetek visszafoglalásával miniszteri pozíciója nem csak megerősödött, de népszerűségi indexe is feljavult.
1990-ben vonult vissza, mint Lincolnshire bárónője és továbbra is tagja maradt a Lordok Házának, aktív résztvevője volt az üléseknek. 2002-ig többször agyvérzés érte, így a nyilvános szereplései lassan elmaradtak. 
Lady Margaret Hilda Thatchert 2013. április 8-án, 87 éves korában érte utol a halál.

A film politikai munkásságát hivatott bemutatni, ezt a tömény információhalmazt, amit az imént megosztottam veletek. Színes, szemléletes, komoly témájú, nekem mégis tetszett. Szó esik burkoltan az IRA akkori aktivitásáról, terrorizmusról, a Vaslady úttörő magatartásáról, felvilágosult gondolkodásáról. Sokan utálták, még többen lenézték, mert nő és hát "Mire lehet képes egy nő?" . Érezzük a szarkasztikus lenézést? Thatcher leküzdötte és megállt a két lábán még akkor is, amikor összecsaptak a hullámok a feje felett. Posztjából emelt fővel, büszkén távozott.

Meryl Streepnek jutott a megtiszteltetés, hogy eljátssza a leköszönt miniszterasszony szerepét. A színésznőnek egy Oscar-díjat, a brit BAFTA-díjat, de összesen 8 hivatalos elismerést hozott a konyhára nagyszerű alakítása. 13 jelölést kapott, második lett a Boston Society of Film Critics Awards átadón és harmadik a Dallas-Fort Worth Film Critics Association Awards gáláján. Szintén harmadik helyet zsebelt be a színésznő a National Society of Film Critics Awards kiosztóján.




















Ne felejtsem el persze Jim Broadbent-et sem, aki Denis Thatchert alakítja a filmben, az idősebb verziót. Ha még emlékszünk, ő volt a kedves drága Lumpsluck professzor is a Harry Potter-szériában,  és számomra itt is alakított a szó legpozitívabb értelmében


Muszáj sarkot szorítanom a reklámnak is és megemlítenem a fiatal Denis Thatchert és Margaretet is, de főleg Denist. Őt ugyanis Harry Lloyd alakítja (számomra kiemelkedő színész, még ha eddig nem is lökték be páros lábbal a reflektorfénybe), Margaretet pedig Alexandra Roach hívta életre.











Összesítve én csak ajánlani merem a filmet. Igaz, hogy két órás, igaz, hogy púr történelem, de mégis, szerintem érték és érdemes egyszer leülni és végignézni. Ha szeretitek a törit, annál jobb, ha pedig nem, egy estés film lesz, de sose bánkódjatok, mert úgy hiszem, gazdagodni fogtok így is néhány új ismerettel.




2013. november 22., péntek

Saját szavak - Freedom writers

1:47 0 Comments


Azt hiszem, nehéz erről a filmről úgy beszélni, mint egy akármilyen másik mostani mozisikerről, mert a témája gyökeresen más a "megszokottnál" . Emlékeztek még, hogy az iskolában tanultunk történelmet? Emlékeztek, hogy volt benne egy olyan fejezet a vége felé, hogy "Második Világháború" ? Mi lenne, ha napjainkban egy helyen a Földön, egy akármilyen városban tucatnyi gyerek nap mint nap újraélné a háború miniatűr változatát? A magam nevében beszélhetek csak, de engem kikészítene rövid idő alatt a gondolat is.
A film, aminek már a címe is beszédes, az ő történetüket dolgozza fel: bandaháborúk áldozatait és résztvevőit vitték vászonra, etnikumi és vallási különbségeket vetettek fel. Hova tartozol? Hova tartozónak vallod magad? Mennyire tolerálod a tőled eltérő fajú és vallású embereket? Mind-mind kényes kérdések, amikre nem léteznek igazán jó válaszok- ha engem kérdeztek.

Erin Gruwell huszonhét éves korában tanári állást pályáz meg egy integrációra törekedő iskolánál. Megkapja, angol irodalom tanárnői posztot szavaznak meg neki az első gimnáziumi osztályok szintjén. Tehát ő lesz felelős a továbbiakban körülbelül százötven "gólya" istápolásáért, ami az irodalmat illeti. Nehéz kölyköket kap, csupa utcagyereket, akik fegyverropogások, erőszak, drogok, alkohol és az elképzelhető összes káros hatás magjában nőttek fel. Van, akit odahaza vernek. Olyan is akad, aki nem bízik a "fehér emberben", ahogy ő hívja eltérő bőrszínű társait, mert gyerekkorában elvitték az apját a börtönbe (volt annak persze jogi alapja, de hát a hunyók csak a fehér bőrűek maradnak), de sajnos olyanról is kapunk infót, aki elveszítette az otthonát és új erőt ez az osztály adott neki a következő tanéve folytatásához.

Előre mondom, kemény történet. Felmerül a Holokauszt, a zsidó deportálások, a haláltáborok. Szerencsére semmi sokkoló képkocka nem keveredett a történetbe, de maga a tény, hogy túlélők történeteit mutatják be színészeken keresztül, az is elég megterhelő tud lenni, ha nagyon átérzitek a történetet.

Személy szerint ez az egyik kedvenc filmem. Igaz, sok alkotásra mondom, hogy "Na ez kedvenc!" , de a Freedom Writers mégis más: foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy "Mi kell ahhoz, hogy elfogadjam a másikat olyannak, amilyen?"  és ezzel párhuzamosan, rejtetten ugyanezt megkérdezik a szereplők önmaguktól: "Hogyan fogadjam el önmagam?"  . Sorsfordítás, közösségi fejlődés, szociális problémák- mindezeket végig követhetjük két órán keresztül egy -joggal mondhatom- tartalmas film keretén belül.

A szereplőgárdából megemlíteném elsőként a tanárnőnket, Erin Gruwellt, akit Hilary Swank vitt vászonra, az én szememben nagy sikerrel.
Egy kezdő, lelkes tanárnőt fest elénk, aki még arra is hajlandó, hogy a lehető legmerészebb óraötletekkel felkeltse nebulói figyelmét. És sikerrel műveli hajmeresztő aktivitását- amitől mellesleg a főnökasszonya már tépi a megmarad parókáját.








Ha eddig nem kedveltétek a Dolores Umbridge-et alakító Imelda Staunton-t, akkor nem biztos, hogy most fogjátok elkezdeni, ugyanis itt is inkább hátráltatja a jó ügy érdekét, semmint fogja magát és átmenjen tündérkeresztanyuba. Úgy látszik, ennek a színésznőnek jól áll a gonosz szerepe, de azt felettébb tehetségesen adja elő.






 Mario , azaz Andre a csendes "intellektus" az osztályban. Az intellektust ezúttal értsétek inkább úgy, hogy tökéletesen tudja, mi folyik körülötte, látja, merre futnak a szálak és remek megfigyelőnek láttam a srácot. Ettől függetlenül ő az egyik kemény mag, aki velős gondolatokkal tarol többek között a tiszteletadásról és -kapásról.




April L. Hernandez szintén főszereplő, vele indul a történet konkrét része. Meghatározó alakja végig a filmnek. A szókimondása határtalan, nyers és őszinte. Fájdalmakkal nőtt fel, korán megtapasztalta az utcai harcokat és mire odáig jut, hogy betegye a lábát a gimnáziumba, azt hihetnénk, hogy egy kezelhetetlen kamasz, minden rosszban benne van, ha kell, pisztolyt is ragad. Pedig ő is csak azt hirdeti, mint minden sorstársa: tiszteletet és egyenlőséget nekik, az elnyomottaknak.





A film könyv alapokon nyugszik, s az eredeti mű címe így hangzik:
The Freedom Writers Diary: How a Teacher and 150 Teens Used Writing to Change Themselves and the World Around Them . Az írói -mily meglepő- The Freedom Writers és képzeljétek, a tanárnőjük Erin Gruwell volt, aki szintén részt vett a könyv megírásában. Íme egy eredeti fotó róluk:


A könyv 1999-ben látott napvilágot és azóta 2007-ben a fent nevezett film is vászonra került a könyvet használva fel alapjául. Gruwell valóban azután kezdte őket ilyen kreatív formában tanítani, hogy egy bizonyos esemény  -amit a filmben nagyon drámaian elkaptak- lezajlott és meglett az eredménye is.

Ha kedvet éreztek magatokban, üljetek le egy este vagy egy délután megnézni, esetleg a könyvet is forgassátok meg a kezetek között, ha megtaláljátok. Én ma este ezzel szórakoztam. Viszlát a következő filmig  :) .


2013. október 1., kedd

Nem mindennapok

16:10 0 Comments
Tégy Jót Nap
 
Mikor: október 5-én
Ma van a Tégy Jót nap! Hajrá, tegyél valami jót, akármi jót - és tedd ezt valakivel vagy valakiért! Nem fog fájni, ígérem!
Ha valami jót teszel másokért, az mindig pozitív reakciókat vált ki. A legrosszabb esetben mindössze egy mosoly lesz a jutalmad, de valószínűbb, hogy az illető válaszul valami jót fog tenni veled vagy érted. És, ha minden jól megy, ez a valami jó dolog fertőzőnek bizonyulhat!
Hogy megtartsd a napot, mindössze annyit kell tenned, hogy valami jót teszel valaki másért. Talán sok más emberért. Aztán csak dőlj hátra, és élvezd a következményeket!
Ha inspirációra van szükséged, nézd meg A jövő kezdete című filmet!

World Smile Day
 
Mikor: október 7-én
A World Smile Day azt az oly' népszerű kis sárga emotikont élteti, továbbá lehetőséget biztosít nekünk, hogy kedvesek legyünk másokkal. A World Smile Day weboldala szerint az Egyesült Államok Kongresszusa választotta ezt a napot.
A mosolyfej annyira népszerűvé vált, hogy az amerikai posta még bélyeget is készített a vidám mintával.
A Nap lényege, hogy mosolygásra késztess másokat vagy kedveskedj nekik - és miért ne csinálnánk mindkettőt egyszerre? A smiley igazán pártolja a gondolatmenetem, ti is úgy látjátok?
A mosolygós arcot Harvey Ball, egy worchesteri művész hozta létre 1963-ban, mivel az őt alkalmazó cég szerette volna valamivel javítani a vállalat lelkiállapotát. Onnantól, a vidám emotikon egyre nagyobb népszerűségre tett szert - először csak lassan, majd az 1970-es évektől szinte robbanásszerű gyorsasággal terjedt el, és mára világszerte ismert rangra lépett.

Vidd Dolgozni a Macid Nap

Mikor: október 11-én
A Vidd Dolgozni a Macid Nap remek lehetőséget nyújt, hogy felvágj a szeretett plüssmackóddal a munkatársaid előtt. Úgy vélem, evidens, hogy hogyan is kell megünnepelni ezt a napot: öltöztesd ki szépen a jeles nap alkalmából, tervezz előre, vidd körútra a macid a munkahelyeden, vidd le a menzára ebédelni, és ha a főnököd megengedi, vond be egy munkahelyi projektbe is.
Ha ez a nap vasárnapra esne, töltsd a medvéddel a napot, és ölelgesd sokat!

Frankenstein Péntek

Mikor: október utolsó pénteke
A Frankenstein Péntek nem meglepő módon Frankenstein születését és az ő készítőjét hivatott ünnepelni. Frankenstein az egyik legismertebb horror szereplő, ami azért is lehet meglepő, mert az 1800-as években jött a világra - manapság el sem tudunk képzelni egy Halloweent sem az ő fenyegető jelenléte nélkül.
Frankenstein 1818-ban született, mikor a 21 éves Mary Wollenstonecraft Shelley megírta a történetét. Hogy megünnepeld ezt a napot, javaslom a regény elolvasását vagy a belőle készült egyik film megnézését.


Számold meg a Gombjaid Nap
 
Mikor: október 21-én
Ez a vad és kiszámíthatatlan nap semmilyen történelmi háttérrel nem rendelkezik, ami indokolná a létezését. Egyesek azt állítják, ennek a szokatlan napnak a kitalálója is kissé dilis volt.
Hogy hogy ünnepeld ezt a napot? Javaslom, hogy ha nincs semmi jobb dolgod, számold meg a gombjaid. Máskülönben pedig élheted az életed, mintha mi sem történt volna és valami (bármi) ennél fontosabb dologra koncentrálhatsz. 
 

2013. szeptember 21., szombat

Legendás állatok és megfigyelésük

22:15 2 Comments
 
Kicsit több, mint egy hete, egész pontosan szeptember 12-én az egész Potter-generáció megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanis kiderült, hogy J.K. Rowling a múltkor beismert krimije után újabb nagy fába vágta a fejszéjét: Szeretett írónőnk forgatókönyvírásra adta a fejét!
2001-ben jelent meg a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) című fiktív tankönyv, amelyet Göthe Salmander (Newt Scamander) álnéven adott ki. A könyv megvételéből befolyt pénzt Rowling a Comic Relief nevű alapítványnak ajánlotta fel a szegény gyerekek megsegítéséért.
Jo Facebook-os bejegyzése szerint az egész akkor kezdődött, mikor a Warner Bros. megkereste a könyv megfilmesítésének ötletével. Mivel Salmander életének a megfilmesítése nehéz lett volna egy másik író együttműködésével, így Jo magára vállalta a bábaasszonyi szerepet, hiszen olyan rég óta része a mágikus világnak, és egész bensőséges szálak fűzik Göthéhez is. A nagy HP rajongók talán tudják, hogy Rowling annyira szerette Göthe karakterét, hogy az unokáját, Rolfot az egyik legkedvesebb szereplőjével, Luna Lovegooddal házasította össze.
Ne felejtsük azonban el, hogy A Legendás állatok se nem előzménye, se nem befejező része a Harry Potter sorozatnak - inkább a varázslatos történet kiegészítése. Göthe története 70 évvel Harryé előtt fog játszódni New Yorkban, így ezúttal jóval korábbi és cseppet sem európai közegbe nyerhetünk majd bepillantást.
Természetesen az internet zsong már a jóslatoktól és a találgatásoktól a filmmel kapcsolatban. Azt tudjuk, illetve tudni véljük, hogy Göthe a 20-30-as éveiben lesz majd a filmben, mivel 1916-ban végzett Roxfortban. A rajongók szerint esélyesek a szerepre:
  • Benedict Cumberbatch, aki a Sherlock című sorozatban is bebizonyította, mennyire jól áll neki az 1920-as évek divatja.
  • Dan Stevens, aki a Downtown Abbey-ben játszott, és bár első pillantásra elég mugli az arcberendezése, a rajongói szerint elég jól illik hozzá a vezető szerep.
  • James McAvoy, aki a katonától a szerelmesen és a szuperhősön át még mágikus teremtményt is alakított a pályája során, tökéletes lenne a szerepre! (nem tehetek róla, én irányába kicsit elfogult vagyok, csípem a fejét! ^^)
  • Tom Hiddleston, aki a közönség kedvence, mióta Loki szerepét megformálta, és bár mostanában keveset hallunk róla, a színészi tehetsége alapján könnyedén játszhatná a Roxfort egykori igazgatóját.
  • Nathan Stewart-Jarrett, aki az abszolút kedvencem a javasoltak közül! Könnyedén el tudom képzelni Göthe szerepében!
További spekulációk:
  • További mágikus munkákat ismerhetünk meg: a korábbi könyvek során megismert munkák vagy az iskolával vagy a Mágiaügyi minisztériummal voltak kapcsolatban, ám a Kviddicsvilágkupa kapcsán bepillantást nyerhettünk egy másik világba is - talán a mostani történet egy kicsit más világba fog vinni minket!
  • Az 1920-as évek Amerikájára a jazz, a szesztilalom és a gazdasági változások voltak jellemzők - vajon ennek is lesz nyoma a varázslók világáról készült filmben?
  • Az eredeti hét könyv kapcsán sokszor szembesültünk az előítéletekkel is (lsd: sárvér kontra aranyvér), ám az időben hátra felé ugorva a félvérek helyzete is jelentősen marginálisabb lehetett.
  • Göthe életpályája számtalan korábbról ismert szereplő feltűnésmentes becsempészésére ad lehetőséget:
    • Anyja hippogriffek tenyésztésével foglalkozott - vajon látjuk Csikócsőr megszületését?
    • A Házimanók Áttelepítési Részlegénél dolgozott a Mágiaügyi Minisztériumban - vajon vethetünk egy pillantást Hokeyra vagy Dobbyra?
    • Segített a Vérfarkas Nyilvántartó létrehozásában - ha kedvenc vérfarkasunkat, Remust nem is, de talán Fenrir Graybacket láthatjuk majd!
    • Idejének egy részében sárkányokat kutatott - és ugye mindenki emlékszik, hogy Dumbledore nevéhez fűződik a sárkányvér felhasználásának 12 módja?
  • Természetesen mindannyian szeretnénk látni Nicolas Flamelt és a feleségét. Mint tudjuk, Salmander a Roxfort egyik igazgatója volt a '20-as évek elején Phineas Black és Armando Dippetközött valamikor. A Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmfeldolgozásban látszik a portréja az egyik olyan jelenetben, ami 1992 decemberében történt, ami alapján Salmander 1991-92 körül hunyt el valahol. Ott nyílok, ahol zárul.
  • Reménykedhetünk talán Fawkes megjelenésében is - tudjuk, hogy a főnixek XXXX besorolást kaptak, de nem azért, mert annyira veszélyesek, hanem azért, mert annyira nehéz megszelídíteni őket. Mindössze két példányról tudunk: Fawkes az egyik, és az új-zélandi kviddics csapat, a Moutohora Macaws címerállata a másik.
 
Ti mit vártok leginkább a filmmel kapcsolatban? Kiket és miket szeretnétek látni?
 

2013. szeptember 18., szerda

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

18:58 0 Comments
Minden középiskolásnak el kellene olvasnia ezt a könyvet. A levél-formátum (ha fel akartok vágni vele, akkor episztolának is mondhatjátok!) tökéletes; a karakterek szerethetőek, igaziak, azonosulni tudunk velük. Érdekes olvasmány, ahogy belelátunk Charlie fejébe és a világról való nézeteit is megismerjük. Őszintén nevetsz, sírsz vagy mosolyogsz majd Charlie kalandjain, és lehet, lesznek további kérdéseid, de ez esetben bármikor fordulhatsz hozzánk, mi (Kumagoro és Joe - de lehet, mások is!) is olvastuk ezt a regényt, és szívesen beszélgetünk róla! 
A könyvből film is készült Emma Watson, Ezra Miller és Logan Lerman főszereplésével.

Szeptember 20-áig meg is lehet nyerni a könyvet, ha egy egyszerű kérdésre válaszoltok a KultúraOnline játékában, alul.