Szabó Lőrinc: Egy pohár víz
(részlet)
Víz, még sohse láttalak;
és lelkem sok szennye-bűne
boldogan megszégyenűlve
érzi, milyen tiszta vagy.
Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!
Tündértestü meztelenség,
voltam én is, és leszek még,
mint te, olyan egyszerű?
1994 óta számít világnapnap március 22-e, az ENSZ 47.
Közgyűlése a dublini és
Rio de Janeiro-i konferenciák javaslatára. Az idén 10. jubileumi
évfordulóval emlékezünk, áldozunk a természeti kincsünknek.
A víz az élethez nélkülözhetetlen, pótolhatatlan, hiszen a szervezet felépítésében
és azok működéséhez is szükséges. Nem hiába az, hogy óvni, tisztán tartani, és
legfőképp vigyázni igyekszünk rá.
Földünk mintegy 70 %-a víz, de ebből csak! 3%-a édesvíz, mely emberi,
állati fogyasztásra alkalmas. Ennek a 3%-nak pedig csak 15%-át tudjuk
felhasználni, ami a teljes vízkészlet 0,08 %-s csupán. Csekély szám, igen apró,
melyet óvnunk kell, hogy az élet fennmaradhasson a bolygónkon.
Az ENSZ Közgyűlése továbbá 2005-2015 közötti időszakot "Víz az életért”
néven nemzetközi évtizednek nyilvánította. Ezekben az években fokozott
figyelmet kapnak a meglévő problémák, azok orvosolása, támogatásra kerülnek
azok, kik javítani, megóvni és a problémák megoldására törekszemek. A mozgalom
világszerte sok szervezetet indított meg, projekteket, kisebb-nagyobb,
vízmentési programokat, megmozdulásokat szerveztek.
Fontos megemlíteni, hogy ivóvizeink olykor, egyes
területeken (pl. Afrika) hiánycikk, hiszen az ottani víz nagy része nem tiszta,
olykor, emberi fogyasztásra alkalmatlan. Míg ott szárazság, hiány, máshol a
vízszennyezés okoz károkat. Az egyre nagyobb multicégek és gyárak olykor a
tavakba, csatornákba ürítik szennyező anyagaikat, mellyel nem csak az iható
vízkészlet mennyiségét, hanem az abban élő élőlények élőhelyét semmisítik meg.
Ez ellen kíván fellépni ezzel a megmozdulással, de nem csak
ezen az egy napon, az év bármely szakaszában óvni kell, illetve fellépni a
szennyezések, mérgezések ellen.
Magyarországon is igen fontos a vizeink védelme. Nem egy
mozgalom szólalt fel a gyárak szennyezései ellen, vagy épp, tisztítottak ki egy
medret, telepítettek halakat, növényeket az ökoszisztéma megőrzése, védelme
jegyében.
Kiemelendő számunka két nagy folyónk, a Duna és Tisza,
valamint tavaink, Balaton, Velencei tó, Fertő-tó védelme, és szerepe a
vízellátásban, a mindennapi életben.
Sajnos, minket sem kerültek el a szennyezések. Gondoljunk itt
csak arra, hogy a Dunán mennyi teherhajó hagy olajszennyezést, a szennyvíz
csatorna rossz elvezetése is a folyóba, tavakba ömlik olykor, illetve az
emberek nem megfelelő szemételhelyezése is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy
vizeink állapota mennyit romlik egy évben.
![]() | |
| A tiszai ciánszennyezés következtében rengeteg hal pusztult el 2000. január 30. után |
2000. január 30-a még mindig a köztudatban van, a tiszai
ciánszennyezés címén, amikor is egy bányavállalatból cianid nevű anyag került a
természetbe, a folyóvízbe. Amellett, hogy ezzel ihatatlanná vált, illetve sok
helyen kitelepített kutakat, ivóvizet kellett biztosítani, a tiszai hal- és élőlényállomány
is rettentő mértékben károsodott.
És ez csak egy nagy, a sok mellett, hisz hallhattunk már
bőrgyár miatti habosodásról, hajók elsüllyedéséről.
Így tehát, egyénileg, és országszerte is fontos, hogy
vizeink állapotára odafigyelve összefogjunk, világszerte pedig, megóvjuk azt a
bizonyos 0,08 %-ot!
Az idei, 10. évi világnap keretein belül a világ számos, és
hazai pontokon, városokban, iskolákban rendeznek programokat, előadásokat a
védelemről, a víz fontosságáról, illetve, országos szinten is összefogva az
embereket, elsősorban azonban a gyerekek – a jövő generációjának – figyelmét szeretnék
felhívni a különféle kvízekkel, pályázatokkal, versenyekkel. Hisz legfontosabb
szinten van az is, hogy az eljövendőknek, az unokáinknak is megtanítsuk, mit
kell tenni, mire figyeljen, hogy az ő korában is nyugodtan megcsodálhasson egy
élettől nyüzsgő tavat, folyót, és, a legfontosabb, hogy sose jöjjön el az a
bizonyos teljes vízhiány.
A vizivilag.hu-n többek közt az országos programokról
kaphatunk tájékoztatás, hol, és mik kerülnek rendelkezésre, továbbá, számos
Kvíz, fotó, és cikk található a témával kapcsolatban, nem csak kicsinek, hanem
nagyoknak egyaránt.
Ne feledd, mindenki, köztük a Te érdeked is, és feladatot,
hogy odafigyelj erre az értékre, az év bármely szakában!
Kosztolányi Dezső: Vizek, vizek...
(részlet)
Vizek, vizek:
zengjétek szörnyű bánatom,
vigyétek a gyászhírt tovább csak
a mormoló nagy óceánnak,
hogy éget a könny, fájdalom...
vizek, örök vizek!
![]() |
| Egy csepp az világért |

















