Saját useres tapasztalatokból kiindulva elgondolkodtam azon, hogy az egész napos számítógép előtt ülés nem tesz túl jót a kezünknek. Ez az a testrészünk, amit egész nap észrevétlenül használunk. Nemcsak a billentyűzetet nyomkodjuk, de mosogatunk, takarítunk, cipekedünk, főzünk vele. Igazán megérdemel egy kis kényeztetést, nézzük, hogyan is tehetjük. Ha sok ülőmunkát végzünk, akkor a kezeink átmasszírozása után kérjük meg a kollégánkat, hogy masszírozza meg a vállainkat, nyakunkat is (bár ez nem sokszor történik meg).

A kézmasszázs a masszázsterápia olyan formája, mely a kezünk, a karunk és a csuklónk kezelésére összpontosít, ellazítja azok fáradt, görcsös izmait, javítja a vérkeringését. Mivel a kar és a kéz tele van akupresszúrás és reflexológiás pontokkal, melyek a különböző belső szervekhez kapcsolódnak, remekül alkalmazható más testrészek, szervek panaszainak kezelésére is. Az itt található ízületeket érintő fájdalom enyhítése, megszüntetése, és a vérkeringés javítása mellett segíthet a masszázs a feszültség csökkentésében, és más egészségügyi problémák kezelésében. Egyik nagy előnye, hogy bármikor, bárhol végezhetjük, tévézés közben, buszon ülve, munkahelyen vagy akár lefekvés után. A kézmasszázs a vérnyomástól a fejfájásig minden problémánkon segíthet, ugyanis a kézen megtalálhatóak az egyes szerveinknek, testrészeinknek megfelelő reflexpontok. Csecsemőktől az idősekig bárkin alkalmazhatjuk, viszont kerülnünk kell az alkalmazását magas láz, heveny gyulladások, súlyos idegkimerültség, daganatos betegségek esetében.

A fejfájás: talán a legáltalánosabb probléma, amit szintén enyhíthetünk kézmasszázzsal. Ennek enyhítésére, a koncentrálóképességünk fejlesztésére is igen egyszerűen tudunk megoldást találni. Csupán annyit kell tennünk, hogy körkörös, gyúró mozdulatokkal végigmasszírozzuk mindkét kezünk ujjbegyeit. Hatékonyan alkalmazhatjuk a fejfájás enyhítése mellett vizsgák esetén, tárgyalások előtt.

A szorongások, félelmek feloldása: egyik legegyszerűbb módja a félelmek, a stresszhatások, az idegesség lecsendesítésének a tenyerünk közepének masszírozása. A hüvelykujjunk erre a legalkalmasabb. Amikor felhúzzuk magunkat, akkor csak határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a tenyerünk középpontját, masszírozzuk egy kicsit, és néhány perc után már érezhetjük is a javulást.

Fogyás segítése: a rendszeres kézmasszázs hatására a kiválasztó és emésztőszerveink is intenzívebb működésbe lendülnek, így a kilók is gyorsabban tűnnek el rólunk.

Nyugipontok: az egyik legáltalánosabb gondja az emberek nagy részének a vérnyomás normálistól való eltérése. Nem is gondolnánk, milyen egyszerű mozdulatok segíthetnek a probléma enyhítésében, az orvosi kezelés kiegészítésében. A vérnyomást szabályozó zónák a kézfejeinken találhatóak, pontosabban az ujjaink tenyérben továbbfutó kézcsontjai között. Egyik kezünk hüvelykujját helyezzük a másik tenyér alá, a mutatóujjal pedig lágyan húzzuk végig a csontok közötti kis mélyedésben a csuklóktól az ujjvégekig. Haladjunk végig valamennyi csont árkában, majd ismételjük meg ezt a másik kézen is. Mindkét kézen 15-30 masszírozó mozdulatot végezzünk az árkokban. A mozdulatsort egy nap többször is elvégezhetjük, kár alacsony, akár magas a vérnyomásunk.

Ujjak varázsa: egyik kezünk hüvelyk- és mutatóujjával nyomkodjuk végig a másik kezünkön lévő ujjunkat. Belülről kifelé haladjunk. Ha mind a tízzel megvagyunk, akkor húzzuk meg egyenként az ujjainkat. Ne túl erősen, de azért határozott mozdulatokkal.

A masszírozás:

Előkészületek: készítsünk elő egy kis törülközőt, és persze ne feledkezzünk meg a kedvenc masszázsolajunkról sem. Üljünk le, hunyjuk be a szemünket. Most lelkileg és mentálisan is készüljünk fel a kézmasszázsra, minden más gondolatot ürítsünk ki a fejünkből, csak erre koncentráljunk. Dörzsöljük össze a kezeinket, amíg egy kicsit fel nem melegednek, majd öntsünk a tenyerünkbe egy kevés olajat, és simogató mozdulatokkal oszlassuk el a kezünkön, csuklónkon, alkarunkon.

Tenyérnyomás: fogjuk meg jobb kezünkkel a balt, és gyengéden nyomkodjuk meg a tenyerünket a jobb hüvelykujjunk begyével. Lassú, alapos mozdulatokat végezzünk.

Körözés: ha már alaposan átnyomkodtuk a tenyerünk minden egyes pontját, akkor a mutató-, középső és a gyűrűsujjunkkal körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a másik tenyerünket, közben a hüvelykujjunkat támasszuk meg a kézfején, így nagyobb erőt tudunk kifejteni. Arra figyeljünk, hogy ne a bőrt húzzuk odébb, hanem emeljük fel az ujjunkat, tegyük a következő pontra, és úgy folytassuk a körözgetést.

Tördelő: egyik kezünket szorítsuk ökölbe, a másikkal fogjuk át, és tördeljük úgy, mint amikor izgulunk valami miatt. Ezzel fejezzük be a masszírozást.

Még látni is szörnyű volt! Mikor a Remora meghallotta a tűzokádó sárkány, gyűlölt ellensége nevét, csudálatos sebességgel csúszott le a hegy hasadékából a völgybe. Csak csúszott, csúszott, elöntött sziklát, fát, mintha egy fagyott folyó siklanék le a hegyoldalon; csak csúszott, csúszott, mígnem már sok mérföld hosszan nyúlt el a völgyben - a lábatlan-sima jószág eltökéltem siklott-kanyargott előre a völgy alján. A fák elhullatták zöld leveleiket, amerre elhaladt; a madarak holtan potyogtak le az égről, végzett velük jeges lélegzete! De bármilyen sebesen lopakodott előre a Remora, a sárkány nála is gyorsabb volt csapkodó vad szárnyán. Végül már elérhető távolságra közelítették meg egymást; s a sárkány lecsapott, izzó szarvát, lángoló lábát belevágta a Remorába.

Félelmetes gőzoszlop szökött a levegőbe, oly sűrű, fehér és mégis forró gőz, hogy ha nincs valakinek varázstávcsöve, mint Villónak, meg nem tudta volna állapítani, hogy mi történt. A sárkány iszonyatosan morogva, bömbölve próbálta átégetni magát a Remora lapos testén, s visszakergetni a hegy hasadékába. De a Remora félelmetesen sziszegve, itt-ott láthatóan olvadozva állta a sarat; a királyfi látta, hogy hideg fehér redőkben kúszik föl a sárkány patáira - mind följebb-följebb, egész a térdéig. A hatalmas tüzes bestia mint száz bika bőgött fájdalmában. Majd a sárkány fölszökkent, lángszárnyán odébb siklott, leszállt a Remora háta közepére, s belevágta a szarvát. De a lapos, kegyetlen fej hátrahajlott, redőt vetett, és a sebesült Remora újra csak körbekúszta mohón a sárkány végtagjait.

Közben a királyfi a hegy biztonságában nekilátott a magával hozott kenyérnek és hideg marhanyelvnek.

- Gyerünk, Remora! Ne hagyd magad, Tűzokádó! Te vagy az erősebb. Lásd el a baját, Remora! - ordította vad izgalmában.

Ilyen vad viadalt még senki se látott; ő volt az egyedüli, s élvezte is, mint még soha semmit. A Remorát annyira utálta, hogy már-már a sárkány győzelméért szurkolt; a sárkány volt ugyanis a természetesebb a két bestia közül. De mégis megriadt, mikor látta, hogy a Remora lapos teste lassan-lassan visszafelé siklik, be a hegy hasadékába; a sűrű gőz mutatta, milyen súlyos sebeket kapott. De a sárkány se volt jobb bőrben; lába kihűlt és megfeketedett, szarva is fekete volt már, bár a teste, kivált a szíve táján, még vasvörösen izzott.

- Gyerünk, Remora - ordította Villó -, már nem bírja a lába, mindjárt összerogy! Még egy kicsit szorítsd, és már moccanni se tud!

A biztatástól erőre kapva, a síkos fehér Remora megint előtüremkedett az odújából, csak kúszott, kúszott kifelé, mintha vele volna tele a hegy. Veszített az erejéből, az biztos, hisz valóságos pára- és gőzfelhők szálltak fel róla, s haragosan sziszegő hangja is elhalkult; de a sárkány bömbölése is veszített az erejéből. Már-már nyögés volt inkább; s végül a Remorának sikerült a térde fölé kúsznia és rátapadnia tüzes szívére is. Ekkor a sárkány megtorpant, és rekedten felnyögött, mint egy fekete bika, térdig a hóban; a Remora pedig csak kúszott, kúszott egyre feljebb.

- Ne hagyd magad, Tűzokádó! - ordított a királyfi; mert tudta, hogy ha a Remora győz, olyan hideg lesz, hogy nem tud a sárkány tetemének közelébe menni s levágni a szarvát-farkát. - Gyerünk, Tűzokádó! Már gyöngül! - kiáltozott illó; a bátor sárkány meg utoljára még összeszedte minden erejét, fölszállt a levegőbe, és rázuhant ellensége gerincére.

A sebesült Remora feje megint visszatekeredett, majd kúszva, iszonyatosan gőzölögve bár, de újra csak nekitámadt az ellenségének. Ez a harc azonban már meghaladta a leteríthetetlen Remora erejét. A lapos, hegyetlen fej lassabban mozdult; ezernyi sebéből mind több és több gőz tört fel; szelíden kiadta a páráját, épp mikor a sárkány rázuhant, és elnyúlt kimerülten. Majd a Tűzokádó, mintha ezer kohó bömbölne, bömbölt egy utolsót, és kimúlt ő is.

A királyfi, ott fenn a hegy tetején, alig merte elhinni, hogy a természet e két félelmetes ostora, mely oly soká gyötörte hazáját, valóban elpusztult volna. De mikor félóra múltán lenézett, s csak egy folyó rohant a Remora régi helyén, a sárkány teteme pedig hidegen, keményen hevert ott, lesietett a völgybe.

Kihúzta kicsorbulhatatlan kardját, s lecsapta egy csapással a sárkány fejét, eggyel a farkát. Ugyancsak súlyosan nehezedtek a vállára, de a hétmérföldes csizmában a palotája csak néhány lépésnyire volt, ott végre ledobta a terhét, és kis híján elalélt az izgalomtól és fáradtságtól.

De a palota órája fél nyolcat ütött; ő meg nyolcra volt hivatalos, szegény királyfi hát négykézláb, de fölkúszott a toronyszobába. Ott fejébe nyomta a bűvös sapkát; egy pont pezsgőt kívánt, forró fürdőt s a legszebbik, gyémántdíszes fekete bársonyruháját. Egy pillanat, s minden kívánsága teljesült: megfürdött, felöltözött, ivott, fölpakolta a sárkány szarvát és farkát, ráült a repülő szőnyegre, s bekopogott az angol nagykövet házának ajtaján, pontban mikor Glückstein órái nyolcat ütöttek.

A pontosság a királyok udvariassága; s egy királyfi, ha szerelmes, különösen udvarias.

Villót a kapuban egy méltóságteljes kapus fogadta és vezette be az előcsarnokba, ahol számos inas várt rá, ő meg lerakta a tűzokádó sárkány földi maradványait, majd a röpülő szőnyeggel letakarta.

Ezután fölkalauzolták az emeletre, ott mélyen meghajolt a csinos hölgy előtt, aki természetesen csudálatosan kecses bókot vágott ki előtte. Csinosabb és kedvesebb volt, mint valaha. A királyfi boldog volt, s föl sem tűnt neki, hogy valami baj van a vacsora körül. A nagykövet körülnézett, láthatólag hiányolt valakit, odasúgott valamit az egyik inasnak, az súgva válaszolt, s amit mondott, az szemmel láthatólag nem volt a nagykövet ínyére. De a királyfi belemerült a hölgyével folytatott beszélgetésbe és az étkezésbe is, annyira, hogy semmi szokatlant nem észlelt. Ilyen kellemes vacsorán még soha nem vett részt!

Ha Villónak addig melege volt, most fázott. A Remora hegye egyetlen hatalmas tömb jéggé dermedt acél, s úgy áradt belőle a hideg, mint a lélegzet valami jégbestiából, aminthogy az is volt. Körös-körül mint a márványszobrok, páncélos férfialakok; megannyi holttetem, lovagoké és lovaiké, akik valamikor réges-régen eljöttek, hogy a Remorával megvívjanak, s ő jégbálvánnyá változtatta őket. Villó úgy érezte, megfagy benne a vér, és elájul, de erőt vett magán, mert nem volt vesztegetni való ideje. A Remorát azonban nem látta sehol.

- Hé! - kiáltotta.

Ekkor, a sima fekete sziklafal aljának egy keskeny hasadékából - nem volt szélesebb, mint rés az ajtó alján, de mérföldnyi hosszú - kióvakodott egy ocsmány fej.

Lapos, mint a lepényhal, halálsápadt, s két hideg-kék, sziklafakó szem tekintett ki belőle.

Majd Villó sziszegést hallott, mintha kegyetlen keleti szél sziszegne rideg téli napon:

- Hol mászkálsz? Honnan kerülsz elő?

- Itt vagyok! - kiáltott le Villó a hegy tetejéről.

Akkor a lapos, fehér fej kitüremkedett a hasadékon, ahol az előbb kikandikált, lassan, mint egy jéglepedő, kunkorodott fel és siklott, siklott fölfelé! Látszólag se vége, se hossza; csak kúszott lábatlanul, félelmetesen, fagyos hidege tartotta meg a jeges hegy síkos oldalán. Már a fekete hegyoldal egész alsó felét elborította az iszonyú fehérség, mely sima, lapos, csillogó redőkben vonaglott fölfelé; a fej mindig-mindig magasabban, mint a test többi része; s a jeges hideg egyre közelebb, akár a halál.

A királyfi majdnem elájult: minden elhomályosult előtte; még egy pillanat, és fagyottan bukik le a hegytetőről, a fehér fej fölébe kúszik, elborítják és jéggé dermesztik a hideg redők. S e végenincs jószág egyre csak türemkedett ki a hasadékon, a hegy alján!

De Villó megfeszítette az erejét, megmoccant, kettőt lépett, s már messzire járt, lent a völgyben, ahol nem volt olyan hideg.

- Hé! - kiáltotta, amint a nyelve mozdulni tudott vacogó fogai közt.

Tisztán, sziszegőn jött a válasz, mint a jég, potyogtak körülötte a fagyott szavak.

- Vársz, amíg lekúszom! Mit akarsz?

S a fehér redők, mint az olvadó jég, csúsztak lefelé a fekete hegyről. Villó megérezte, hogy háta mögött melegszik, előtte egyre hűl a levegő. Körülnézett s látta, hogy a fák elszenesednek a melegtől, a síkság füve ég, mint a tűztenger; közeledik a tűzokádó sárkány!

Épp csak annyi ideje volt, hogy a Remorának odakiáltsa:

- Jön a Tűzokádó, hozzád jön látogatóba! - s már röppent is föl a szomszéd hegy tetejére; onnét nézte végig, ami ezután következett.

Na, fiúk-lányok, most van egy játék, amiben tesztelhetitek, mennyire láttok különbséget a színek között! :) A feladat, hogy a felső, vastag sávban látott színnel azonos színű pöttyre kattints alul, a lehető leggyorsabban. A választási lehetőségek egyre többen lesznek a játék előrehaladtával, a színeik pedig egyre kevésbé fognak különbözni a felsőtől.

Nem nagyon veszi el az időt a tanulástól, 1 perc alatt meg fogtok halni. :D Nekem 482 pontom lett elsőre. Nektek? :)

A játékhoz katt:

KOLOR