Mi történt Villó királyfival a városban?
Eddigre már nagyon megéhezett. A város csak háromméröldnyire volt, de olyan felséges étvágya támadt, hogy nem akaródzott rossz koszttal jóllaknia, márpedig a váralja népe rosszul főzött.
"Bárcsak Glücksteinben lennék, a Medvében!" - mondta magában, mert eszébe jutott, hogy ott nagyon jó a szakács. Csak hát Glückstein huszonegy mérföldnyire van!
A királyfi még ki se mondta, s mindössze három lépést tett, máris ott találta magát a glücksteini Medve fogadó ajtajában!
"Hát ez aztán rendkívüli álom" - mondta magában, mert ahhoz persze túlságosan okos volt, hogy afféle hétmérföldes csizmákban higgyen. Márpedig épp az volt a lábán e pillanatban, az vitte el három lépéssel Glücksteinbe a palotából!
Az igazság az, hogy a királyfi, amikor tűvé tette a palotát, hogy valami ruhára leljen, épp arra a réges-régi lomtárra akadt rá, ahová a tündérek bűvös ajándékait szórta be nagyokos édesanyja, mert hogy nem hitt bennük. De ezt a királyfi persze nem tudta.
Tudnotok kel, hogy a hétmérföldes csizma csak akkor tesz ilyen roppant nagy lépteket, a az ember azt mondja, hogy szeretne valahova messzire eljutni. Máskülönben igen kényelmetlen viselet volna - teszem azt, ha az ember csak a szoba túloldalára készül.
Nos, a királyfi besétált a Medvébe, és nagyon furcsállta, hogy ügyet se vet rá senki. Pedig arcra jól ismerték, mint senki mást Mafláziában; mindenki látta, ha máshol nem, hát képen. Zavarában, hogy nem szolgálják ki, mint máskor, még a süvegét is elfelejtette levenni. Leült hát az egyik asztalhoz, és elkiáltotta magát:
- Pincér! - mire mind fölugrott, nézett erre, nézett arra, de hozzá egyik sem jött oda. Először arra gondolt, talán sok a dolguk, majd egyszerre eszébe jutott egy másik magyarázat.
"A király - mondta magában - parancsba adta, hogy mindenkit lenyakaztat, ha szóba áll velem, vagy bármi módon a segítségemre van. Nekem azonban eszem ágában sincs éhen halni a bőség kellős közepén, tehát: gyerünk!"
Fölállt, s odament az asztalhoz a szoba közepén, ahova épp akkor raktak le egy hatalmas sült pulykát. Lehasította magának a mellehúsa felét, vett egy kis kolbászt, gesztenyetölteléket, kenyérmártást, burgonyát s egy palack burgundi vörös bort. Aztán visszament a maga asztalához a sarokba, s ott jóízűen megvacsorázott. Senki nem vett róla tudomást. Mikor jóllakott, elüldögélt egy darabig, a vacsorázókat nézegette, s elszívott egy cigarettát. Miközben üldögélt ott, bejött egy szálas férfi, testőrtiszti egyenruhában, egyenesen odament a királyfi asztalához, s megszólalt:
- Pincér, takarítsa le ezt az asztalt, és hozzon egy étlapot.
S e szavakkal váratlanul a királyfi ölébe ült, mintha nem látná, hogy ott van. Megtermett ember volt, s Villó, akit dühített a sértés, ellökte és felpattant. Közben leesett a fejéről a süveg. A testőrtiszt nyomba térdre borult.
- Bocsásson meg felséged, bocsásson meg! - kiáltotta. - Nem láttam, hogy itt van!
Ez több volt, mint amennyit a királyfi józan ésszel elhihetett volna.
- Ostobaság! Mattehorn Frigyes gróf - mondta -, ön bizonyára részeg. Uram! Megsértette a trón örökösét és az ön elöljáróját. Vegye úgy, hogy letartóztattam. Holnap tömlöcbe küldetem.
A szerencsétlen tiszt erre a többieket hívta tanúságul, mindenkit, aki ott volt a fogadóban. Valamennyien erősködtek, hogy a királyfit nem látták, és fogalmuk sem volt megtisztelő jelenlétéről a városuk táján.
Villó, mind sértettebben s abban a szent meggyőződésben, hogy összeesküvéssel van dolga, amelynek célja, hogy őt sértse és felbőszítse, a fogadósért kiáltott, kérte a számlát, odadobta elébe a három aranyát, vissza se kért, és kiment az utcára.
- Szégyentelen összeesküvés - mondta. - A király ezért még felelni fog. Azon nyomban írok az újságoknak!
Attól, hogy az emberek lökdösték az utcán, semmivel sem derült jobb kedvre. Neki-nekiszaladtak, nézegettek jobbra-balra, keresték, hogy kinek is mentek neki. Egyszer úgy összeüközött egy öreg koldusasszonnyal, hogy az hanyatt esett. Minthogy általában nyájas volt és udvarias, lekapta a süvegét, hogy bocsánatot kérjen, s lám, a koldusasszony rémülten felsikoltott és elájult! Hamarosan egész tömeg verődött össze körülötte, s a királyfi elfeledvén, hogy minden pénzét elverte a fogadóban, zsebébe nyúlt az erszényéért. Ekkor jutott eszébe, hogy mit tett, s gondolta, úgyis üres lesz; de lám, három arany volt benne megint! Meglepetésében az asszony kezébe nyomta a pénzt, s föltette a süvegét. S a tömeg, mely eddig csak bámészkodott, most szétszaladt, rémülten kiabálva, hogy varázsló jár a városban, aki akkor jelenik meg és akkor tűnik el, amikor akar!
Ekkorra már akárki, ti vagy én, vagy bárki más, aki nem olyan okos, mint Villó, rég megértette volna, mi a baj. Hogy ő, bár nem tudott róla, nemcsak a hétmérföldes csizmát húzta fel, hanem a süveg is, amit a fejébe nyomott, láthatatlanná tévő süveg, az erszény meg Fortunátusz erszénye, mely soha nem ürül ki, vegyen ki bármennyit belőle. Ezeket mind - s még sok más pompás holmit - a tündérektől kapta ajándékba a keresztelőjére, és a sötét lomtárban akadt rájuk. De a királyfi oly szörnyen okos volt, és nagy tudású és tudományos gondolkodású, hogy egyszerűen nem hitt a tündérekben meg a tündérek ajándékában.
"Rossz a gyomrom - mondta magában - Az a kolbász nem volt épp a legfrissebb; és a burgundi is a fejembe szállt. Hisz minden más, mint amilyennek látszik."
Ekkor, épp miközben önmagával vitatkozott, majdnem elütötte egy pompás hatlovas hintó, a kocsisa mintha észre sem vette volna. Villó bosszúságában felszökkent rá hátul, lelökte a két inast, azok a semmi ellenállást nem tanúsítottak, s a hintó elvitte egy ragyogó palota kapujához. Eltökélte, hogy párbajra hívja ki az urat, aki a hintóban ül, de észrevette, hogy egy gyönyörű, ismeretlen ifjú hölgy van a társaságában; bement hát a nyomukban a házba, mert nem akarta megriasztani a lányt, s akkor szándékozott szót váltani az úrral, amikor magában leli.
A házban épp bál volt, de mint általában, őt most se vette észre senki. Föl-alá járkált a vendégek közt, ügyelt, hogy senkibe bele ne ütközzék, s hallgatta a beszélgetésüket.
Mindenki róla beszélt! Mindenki hallotta, hogy kegyvesztett lett, s szinte mindenki azt kiáltotta:
- Úgy kell neki! A modora már teljesen elviselhetetlen - mondták -, nincs annál nagyobb gorombaság, mint ha valakinek mindig igaza van; hogy az okosságot nagyon túlzásba lehet vinni; hogy ennél még az is jobb, ha az ember ostobának születik. "Mint ti" - gondolta Villó; s ami azt illeti, senkinek nem volt egy jó szava róla.
De egyvalakinek mégis! A hintóbeli csinos hölgynek. Nincs szavam rá, hogy az milyen csinos volt. Nyúlánk, az arca piruló fehér rózsa, haja fekete, két szeme nagy-nagy, sötétszürke, s a mosolyánál kedvesebb a világon nincsen. A királyfi első gondolata az volt, hogy milyen nyájas, és mennyire meglátszik raja, hogy milyen jó, s csak azután ötlött eszébe, hogy csinos is. Ő fogta pártját Villó királyfinak, mikor a kísérője rosszat mondott róla. Pedig nem is ismerte őt, újonnan jött Mafláziába; de kijelentette, hogy balszerencse, s nem bűn, ha valaki ilyen okos.
- Meg aztán, gondolják scak el, mennyire megdolgoztathatták szegényt az iskolában! S ráadásul - tette hozzá a nyájas ifjú hölgy - úgy hallom, jóképű is, és igencsak bátor meg jószívű, azt mondják, merő szívjóságból megírta egy szegény fiú valamennyi vizsgadolgozatát, s az jelest kapott mindenből. S most oktatásügyi miniszter, pedig egy sotr le nem tud írni görögül!
A királyfi elpirult, mert ő tudta legjobban, hogy a viselkedése nem volt éppen tisztességes. De azon nyomban beleszeretett az ifjú hölgybe fülig, pedig ilyesmi még soha meg nem esett vele, mert - mint mondta - "a nők olyan ostobák". Láthatjátok, milyen rettentő okos volt!
Nos, ebben a pillanatban - mikor a királyfi hirtelen és oly mélyen szerelembe esett, mint a legostobább katonatiszt a bálteremben - rendkívüli dolog történt! Valami mintha elkattant volna az agyában, s egyszerre megértett mindent! És egyszerre hitt már a tündérekben és a tündérek ajándékaiban, és felfogta, hogy a fejfödője láthatatlanná tévő süveg, s a lábbelije hétmérföldes csizma, s az erszénye Fortunátusz erszénye! Történelemkönyvekben olvasott már róluk - de most már hitte is, hogy vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése