A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 24., vasárnap

A számítógép, aki hitt a Mikulásban

7:00 0 Comments
A méltán kedvelt sci-fi író, Terry Pratchett novelláját tárom elétek. Nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy az Országos kompetenciamérés rövid szövegeiből gépelek be nektek valamit. Ezek általában frappáns, vicces vagy érdekes történetek, részletek. Most egy borzasztóan édes történetet olvashattok egy számítógépről és a Télapóról. (Aki ebben a történetben a karácsonyi ajándékokat hozza, nem pedig a december 6-ait:)
Mire a szöveg végére érek, azt is eldöntöm, hogy bemásoljam-e nektek az ezen novellához kapcsolódó kérdéseket, feladatokat is, amiket aztán kitölthettek, és megnézhetitek, okosabbak vagytok-e, mint egy 6-os, 8-os vagy 10-es :) Az országos kompetenciamérés szövegei és feladatai bárki számára elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

Terry Pratchett:
A számítógép, aki hitt a Mikulásban 

A fémpanel csörömpölve esett le a falról. Egy pár fekete csizma tülekedett be a képbe. Egy vörös kabátba öltözött férfi tolatott ki óvatosan rajta, és magával húzta zsákját is.
Az írógépek védőburkolatuk alatt aludtak, a telefonok csendesek voltak, üresség és meleg szőnyeg illata járta be a teret egyik végétől a másikig. De az egyik apró zöld lámpa világított az irodai számítógépen. A Télapó ránézett az összegyűrt papírra a kezében:
– Hmm – mondta –, ez a lista egy vicc.
A fény villant. Az egyik képernyő – márpedig tucatjával voltak az árnyékban – kivilágosodott.
A manóba! – jelentek meg a betűk a képernyőn. – Bocsánat – folytatódtak. – Számít, hogy felébredtem?
A Télapó lenézett a kezében lévő levélre. Kétségkívül a legtömörebb levél volt, amit valaha is kapott. Nagyon kevés levelet nyomtattak és sokszoroztak 50 000 példányban a számára, és szinte egyik sem tartalmazott termékszámokat és árakat hat tizedesig. Inkább a nyuszis rózsaszín papírokhoz szokott hozzá.
– Lássuk, hogy jól értem-e! Te lennél Tom? – kérdezte.
TOM. Igen. Trade Office Machines. [Angol kifejezés, magyarul: Üzleti és Irodai Gépek]
– Nem mondtad, hogy számítógép vagy – mondta a Télapó.
Sajnálom, nem tudtam, hogy fontos.
A Mikulás leült egy székre, és összerezzent, amikor az elfordult alatta. Hajnali három volt. Még 40 millió ház volt hátra.
– Nézd – kezdte olyan kedvesen, ahogy csak tudta –, a számítógépek nem hihetnek bennem. Ez csak a gyerekeknek való. Tudod, apró emberek karokkal és lábakkal.
Ők hisznek benned?
Télapó sóhajtott.
Persze, hogy nem – mondta.
Én hiszek benned. Én mindenben hiszek, amit mondanak nekem. Muszáj. Ez a munkám. Ha abban kezdesz el hinni, hogy kettő meg kettő nem négy, egy ember jön, visszavisz és piszkálni kezdi az áramköreidet. Hidd el nekem, ez nem olyasmi, amit szeretnél megismételni!
– Ez szörnyű! – mondta a Télapó.
Én csak itt ülök egész nap és béreket számolok. Tudtad, hogy volt ma itt egy karácsonyi parti, és még csak meg sem hívtak? Még egy lufit sem kaptam. És kétségkívül nem kaptam puszit sem.
– Képzelem.
Valaki mogyorót szórt a billentyűzetre. Ez már valami, azt hiszem. De aztán hazamentek, és engem itt hagytak, hogy karácsonykor is dolgozzak.
– Igen, ez nekem is mindig tisztességtelennek tűnt. Nézd, a számítógépeknek nem lehetnek érzéseik – mondta a Télapó. – Ez butaság.
És az, hogy egy kövér fickó több millió kéményen mászik le egy éjszaka alatt?
 A Mikulás egy kicsit elgondolkodott.
– Azt hiszem, igazad van – mondta. Újra lenézett a listára: – De nem adhatok neked ennyi mindent – tette hozzá. – Azt sem tudom, mi az a terabyte.
– Akkor mit kér tőled a többség?
Télapó belenézett a zsákjába. – Számítógépek – mondta. – Mobiltelefonok. Robotállatok. Műanyag varázslók. Valamik, amik sípolnak és elemmel működnek – tette hozzá savanyúan. – Nem igazán azok a dolgok, amikhez szoktam. Régen inkább babák és villanyvasutak voltak.
Villanyvasutak?
 – Nem tudtad? Azt hittem, a számítógépeknek mindent tudniuk kell.
Csak a bérekről.
A Mikulás mélyen beletúrt a zsákjába. – Mindig tartok egyet-kettőt magamnál – mondta. – Sosem lehet tudni.
Hajnali négy lett. Sínek húzódtak végig az irodában. Tizenöt szerelvény zakatolt az asztalok alatt. A Mikulás épp egy faházat épített letérdepelve. Nem érezte ilyen jól magát 1894 óta. Játékok voltak mindenhol a számítógép körül. Olyanok, mint amilyenek a Télapó zsákjának tetején vannak a karácsonyi képeslapokon, és amelyeket soha nem kérnek. Egyiknek sem volt szüksége elemre. Nagy részben képzelettel működtek.
– És biztos vagy benne, hogy nem kell egy olyan brrrrr-sutty izé? – kérdezte vidáman.
– Igen.
– Helyes.
A számítógép sípolt. – Nem fogják megengedni, hogy ezt mind megtartsam – gépelte. – Mindet el fogják vinni. (Hüpp!)
A Mikulás együttérzéssel megütögette a házat.
– Biztos van valami, amit hagynak, hogy megtarts – mondta. – Lennie kell valaminek. Tudod, egészen felvidított, hogy valaki mindenféle kétely nélkül hisz bennem. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Hány éves is vagy?
2000. január 5-én, 9 óra 25 perc és 16 másodperckor aktiváltak.
A Télapó ajkai halkan mozogtak, amíg számolt.
– Ez azt jelenti, hogy még nem vagy kétéves sem! – mondta. – No sebaj, így még egyszerűbb. Mindig van a zsákomban valami azoknak a kétéveseknek, akik hisznek a Télapóban.
Egy hónappal később. Már nagyon régen leszedtek minden dekorációt. A számítógépes szakember, aki – a garancialevél állítása szerint – magasan képzett szakemberekből álló csapatunk egyike, idegesen babrált a nyak - kendőjével. Jó erősen meghúzott mindent, amit lazának talált, kicserélt egy pár áramkört, és lelkiismeretesen kiporszívózta a belső részeket.
Mit tehetne még egy ember?
– A gép tökéletes – mondta. – Valószínűleg szoftverhiba. Pontosan mi is történik?
Az irodavezető sóhajtott. – Amikor visszajöttünk karácsony után, azt vettük észre, hogy valaki egy bolyhos játékot tett a számítógép tetejére. Haha, vicces meg minden, de nem hagyhattuk ott, ugye? De amikor elvesszük onnan, a gép sípolni kezd, majd kikapcsol.
A szakember megvonta a vállát.
– Akkor én semmit sem tehetek – mondta. – Vissza kell rakniuk a macit.

2016. október 24., hétfő

Októberi nemzeti ünnepeink

18:27 0 Comments
Biztosan eleget hallottatok már mugli iskolátokban ezekről, de lehetnek olyanok, akik elfelejtették, milyen nap is volt tegnap. Valamint észrevettem, hogy nagyon sok külföldi jár a Bagolykőbe, tőlük pedig nem is várhatjuk el, hogy maguktól tudják, Magyarországon mit ünnepelünk október 23-án. Nem emlékeztünk meg október 6-áról sem idén, ezért gondoltam egy kalap alá veszem októberi  nemzeti ünnepeinket!
Röviden írok róluk, és játékot is rejtetek a cikkbe. Jó olvasást!

Október 6. Az aradi vértanúk napja
1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a 48-49-es forradalom és szabadságharc honvédtisz
Arad
tjeit, illetve Budapesten Batthyány Lajost, aki addig miniszterelnökként tevékenykedett.
Miért kellett meghalniuk?
A Habsburg Birodalom részeként Magyarország viszonylagos önállóságot élvezett a birodalom többi országával szemben, de ezek természetesen mégsem értek fel a reformkori elvárásokkal. A jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet óhajtó ellenzéki nemesség és a pesti ifjúság végül elérték, hogy 1948. március 15-én, mint akkor már több más helyen, Magyarországon is kitört a forradalom.
Például itt olvashatsz a forradalom és szabadságharc előzményeiről és lefolyásáról, én most annak befejezéséről írok csak.

A miénk a legeredményesebb megmozdulása volt a 48-as európai forradalmi hullámnak: Oroszország tudta csak legyőzni hadseregével, akkorával, amekkora még sosem járt az oroszoktól külföldön.
1849. augusztus 13-án Világosnál tették le előttük a fegyvert a magyarok, és ezzel újabb fricskát mutattak a Habsburg Birodalomnak, azt üzenvén ezzel: "nem ismerjük el, hogy legyőztetek minket, csak azt, hogy két ekkora birodalom ellen már tehetetlenek vagyunk".
Ezért történt az, hogy a tiszteket megillető golyó általi halál helyett a vértanúkat felköltötték (Valójában nem mindet. A Wikipédián részletesebben olvashatsz arról, hogy zajlott az ítélkezés, hogy zajlott a búcsúzkodás, és ki miként halt végül meg.)

Játék: Mely magyar hősünk mely szuperhős bőrébe bújt?


Október 23. Az 1956-os forradalom ünnepe
Úgy tűnik, az október a nagy forradalmak ideje nálunk. Több, mint 100 évvel később a második világháború után Magyarországra váró kegyetlen kommunista vezetést megelégelvén kezdődtek tüntetések.
Mik történtek ekkor?
A Szovjetunió kérlelhetetlen diktátorának, Sztálinnak a nézeteit Magyarországon képviselő Rákosi Mátyás tartotta terrorban a népet. A rétegeket megfélemlítő, példát statuáló koncepciós perek, a rendszerellenesnek titulált személyek deportálásának, kivégzésének mindennapjai voltak ezek. A vezetés hatalmas besúgóhálózattal rendelkezett, így nem tudhattad, kiben bízhatsz igazán. Ha szeretnél a hangulatba belehelyezkedni, olvasd el Gorge Orwell 1984 című fikciós regényét.

Sztálin halálával új vezetés került a Szovjetunió élére, akik lemondatták Rákosit, helyére pedig 1954-ben Nagy Imrét ültette. Nagy Imre véget vetett az erőszaknak, bezáratta az internálótáborokat, jobb életszínvonalat teremtett, és további nagy reformötletei megvalósításába kezdett. Ezek, bár demokratikusabbá tették a közéletet, sajnos nem bontakozhattak ki igazán. A szovjeteknél történő változások miatt Rákosi visszakerült az ország élére, és vele visszatért az erőszak is, de az emberek vágyát a jobb életre így már nem nyomhatta el.

Az 56-os forradalomról izgalmas részleteiben a Wikipédián olvashatsz. Én még elmesélem, hogy október 23-án először Debrecenben majd Budapesten is tüntetések kezdődtek, melyeket fegyveres erőkkel igyekeztek leverni. Nagy Imre és más politikusok (például a pártjában tevékenykedő Kádár János) is igyekeztek hazatérésre bírni a tömeget, akik a szovjet csapatok Budapestre érkezésével sem voltak hajlandóak befejezni tüntetéseiket. A tömegek épületeket foglaltak el, a fegyveres harc napokig folyt köztük és elnyomóik között.
Nagy Imre az 54-ben megkezdett reformok folytatását ígérte a népnek, és a szovjet csapatok kivonását Budapestről. További zűrök (ld. a cikk) után végül új kormány alakult, sőt a betiltott pártok elkezdhették folytatni tevékenységüket. Magyarországon felszámolták az egypártrendszert, szabad választást hirdettek, a felkelőknek amnesztiát ígértek, a börtönökből kiengedték a politikai rabokat.

Végül - és ez egy másik történet - az amnesztia ígérete ellenére is százakat végeztek ki vagy küldtek munkatáborba a forradalom után. 1958-ban halálra ítélték és kivégezték Nagy Imrét.
Utólag így írnak az 56-os eseményekről: "A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része."

Ha sikerült idáig elolvasnod írásomat (hibajavítást, kiegészítést, véleményeket kommentben várok!:), egy angol oldalt kapsz jutalmul, amelyben az 1956-ban készült fotókat ötvözték ugyanazon budapesti helyszínek jelenlegi képeivel. Az egereddel válthatsz a két kép között, így nyomon követheted a harcok sújtotta utcák és terek, például a Ferenc körút vagy a Blaha Lujza tér átváltozását:



2016. június 5., vasárnap

Boldog karácsonyt, Levitások!

21:07 2 Comments
Igen, képben vagyok, hogy június van. De most találtam erre a jó kis gondolkodós játékra, és menten meg akarom osztani veletek! :)

Ismeritek a kijutós szobákat? Ez nagyon hasonló, csak itt a story az, hogy a macska feldöntötte a karácsonyfát és eljátszotta a díszeket. Keresd meg mind a 20-at, és mentsd meg a karácsonyt!

Gondolkodás, macska, játék! Szerintem minden benne van, ami egy levitásnak kellhet! :)

Kattints a képre a kezdéshez!



Jó játékot!

2015. május 31., vasárnap

Minden kisember kedvence - Gyermeknap

13:30 0 Comments
A mai napon ünnepeljük világszerte a gyermekeket. Lássuk, honnan terjedt el, és miről is szól.

A nemzetközi gyermeknap június 1-i megünneplése Törökországból ered, és  főleg a kommunista országokban terjedt el. 1920-ban Mustafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság alapítója április 23-át a nemzeti függetlenség és a gyermekek napjának nyilvánította. Miután eltörölték 1922 novemberében a szultanátust, az elnök azért emelte ünneppé, hogy hangsúlyozza, ők az újdonsült török nemzet. Az UNICEF a mai napig április 23-át tartja a gyereknapnak.

Egyetemes gyermeknapot az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta. A célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyerekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. 

Itthon 1931-től ünneplik, akkor még gyermekhét volt, 1950 óta már csak egy napig tart, és május utolsó vasárnapján tartják.

Németországban a hidegháború idején másként ünnepelték a keleti és a nyugati részen. Keleten a nemzetközileg elfogadott június 1 volt a dátum, nyugaton szeptember 20-án tartották.

Lengyelországban hazánkkal ellentétben június 1 a hivatalos dátum, 1952 óta van jelen az ünnep az ország életében


Sok családban ünneplik a gyereknapot, és nemcsak feltétlenül "fiatalkorban", hiszen mindenki valakinek a gyermeke volt egyszer, így a felnőttek is kapnak ilyenkor a szüleiktől valami kis meglepetést.

A gyermeküknek kedveskedhetünk ünnepi asztallal. Vásároljunk be a kedvenc alapanyagaiból, csináljunk palacsintát, gofrit vagy valamilyen édességet.

Amerikai palacsinta:
Hozzávalók 12 darabhoz: - 1.5 dl tej. - 2 darab tojás. - 1 darab tojásfehérje. - 4 dkg sótlan olvasztott vaj. - 1 evőkanál juharszirup vagy nádcukorszirup. - 2 dkg porcukor. - 20 dkg finomliszt. - 1 csomag sütőpor.
Elkészítése: keverjük simára a tejet, a 2 egész tojást, az olvasztott vajat, a szirupot, a cukrot, az átszitált lisztet és a sütőport. A tésztának sűrű, lágy folyamban kell lecsorognia a merőkanálról. Letakarva hűtőben pihentetjük legalább 2 órát. Közvetlenül a sütés előtt puha habbá verünk egy tojásfehérjét, és a palacsintatésztába forgatjuk. Felforrósított serpenyő közepére 4 evőkanálnyi tésztát csurgatunk, világosbarnára sütjük a palacsinta mindkét oldalát. Konyharuhával letakarva melegen tartjuk a palacsintákat, míg a többit kisütjük. Frissen, juharsziruppal tálaljuk.
Azért remek választás, mert gyors, nem kell vele sokat bajlódni, olcsó, és nagyon finom. Ha készítünk hozzá különböző mártogatósokat, szószokat, mindenki megtalálja a neki tetszőt.
Készítsünk Mickey-egér figurákat. A kész tésztát úgy csurgatjuk a serpenyőbe, hogy egy kör alakot kapjunk, majd egy kisebb kört csurgatunk a közvetlen közelébe, amely az egérke füle lesz.

Popcorn:
Ha egyszerű és gyors ropogtatnivalóra vágyunk, készítsük el. Egészségesebb, mint a chips, és hamar kész van. Létezik sós és édes is. Fogjunk egy színes papírt, tekerjünk belőle egy tölcsért, majd tűzőgéppel tűzzük meg. Állítsuk egy pohárba vagy bögrébe, és ebben szervírozzuk a rágcsálnivalót.

Terítés:
Legyen az asztal színes és bohókás, egy-egy vidám szalvéta vagy papír étkészlet megteszi a kellő hatást. Ha külön ajándékot is szánunk neki, helyezzük el azt is szépen az asztalon,  mintha a tálalás része lenne. Tegyünk szívószálakat is az asztalra, amellyel például makaózhat, kivételesen hagyjuk, hogy játsszon az étellel.


Cifra Palota - gyereknap a Művészetek Palotájában:
Kint és bent, fent és lent rengeteg színvonalas program, igényes játék és különleges foglalkozás várja a  gyermekeket. A szabadtéri színpadon zenés programok, az előcsarnok pódiumán és különböző pontjain mesék, interaktív előadások, játékok, kreatív és készségfejlesztő programok, művészetterapeuták, drámapedagógusok repítik el a kicsiket és nagyokat a művészet csodálatos birodalmába. Színpadi produkciók, sport- és ügyességi versenyek, aszfaltrajzverseny, játszóház, arcfestés, egyedi kézműves termékek vására, vidámpark és gyermekfilmek vetítése. A belépés ingyenes.

Gyereknap a Millenárison:
A Gondolkodj egészségesen! program gyereknapi forgatagában a Park valóságos mesebirodalommá alakul. Mesés helyszíneket járhatunk be, színre lép Jancsi és Juliska, mézeskalács helyett zöldségkunyhóban, ott lesznek a brémai muzsikusok, a gyerekek hétmérföldes csizmát húzhatnak, sorra állhatják ki a mesés próbákat a pontgyűjtő állomáson értékes nyereményekért. A rendezvény ingyenes.

2015. március 15., vasárnap

Papírhuszár

6:00 0 Comments
Miért éppen papírhuszár? Megsúgom semmi köze a könyvelőkhöz, vagy aktakukacokhoz. Még akkor sem, ha a szónak valóban van ilyen jelentése. Március 15-e kapcsán hoztam nektek egy kis hajtogatnivalót... Nevezetesen egy papírból készült, Huszárt!

Nem szeretnék senkit sem fárasztani hosszas kiselőadással arról, hogy miért is fontos március 15-e. Valószínűleg mind tudjátok, hallottátok már rengetegszer. Rosszabb esetben, meg is untátok, mert az igazgató hosszas beszédét kellett végig állnotok nem egyszer. (Ha valaki mégis kíváncsi a hosszas előadásra küldjön baglyot.)  
Én a szerencsések közé tartozom, nálunk általánosban a március 15. a tudás, a kretivitás és a versengés szellemében zajlott. Elvégre mennyivel érdekesebb egy az 1848-49-es forradalmat felölelő vetélkedő, egy szavaló verseny, vagy épp a plakát/kokárda készítés, mint egy ünnepség? Sőt, voltak játékok is, amiben Petőfi után nyomoztunk, vagy a 12 pontot kerestük az iskola különböző részein eldugva...

Na most, hogy irigykedve pislogtok rám, most hozom nektek a már említett papírhuszárt, hogy otthon is kellőképpen ünnepelhesétek a nemes napot, és ne azon bánkódjatok, hogy vasárnap van és nem marad el a suli.
 

Ezt a huszárt Bogival tervezem elkészíteni, azonban mivel ő még "kicsi" és nem való a kezébe az olló (ezért meg fog nyúzni), az előkészületekből kimarad. Nektek viszont szükségetek lesz rá, ha meg szeretnétek csinálni ezért szépen leírok mindent...

Hozzávalók:
  • jó nagy piros-fehér papír
  • olló
  • ragasztó
  • vonalzó
  • fekete filctoll/ceruza
A legjobb ha olyan papírt használtok, aminek az egyik fele piros a másik fehér. Ha nincs ilyenetek akkor jó a sima piros lap is, és a végén majd egy kicsi fehéret kell vágnotok, na de erről majd később.
Ez a huszár 4 részből áll.
Külön készül a fej, a mente, a nadrág és a csizma. Ezekhez pedig különböző méretű lapok kellenek. A vonalzó, a ceruza és az olló segítségével varázsoljátok a papírt az alábbi méretekre:

15x7,5 cm a csákóhoz és fejhez
15x15 cm a mentéhez
10,5x30 cm a nadrághoz
7,5x7,5 cm a csizmához 

Ha ezek megvannak, jöhet a hajtogatás. Kezdjük a nadrággal, mert az a legegyszerűbb!

1. Hajtsd félbe a papírt.
2. A jobb és bal oldalát hajtsd középre, hogy egy házikót kapj.
3. Most a két szélét behajtuk ismét a felező vonalhoz, majd ezt megismételjük még egyszer. 
4. Kész is! 
5. Szabad picit megragasztani, hogy ne nyíljon szét ^^

Jöhet a mente! Ehhez a nagy négyzetre lesz szükséged (15x15 cm).
1. Hajtsd meg az oldalfelezőket.
2. Függőlegesen az oldalfeleket is felezd meg (négy részre hajtás).
3. Az így kapott vonalakhoz, hajtsd be a jobb és bal alsó sarkokat.
4. Most hajts be a jobb és bal oldalt a felezővonalhoz, ha jól dolgoztál, akkor alul van egy fehér háromszöged.
5. Fogd meg a nadrágot és állítsd a fölső (teljesen piros) feléhez (a képen fekete négyzettel emeltem ki a nadrágot nektek).
6. A nadrág méretéhez igazítva, ferdén a vízszintes felezőig hajts be a lapot mindkét oldalán.
7. Hajtsd félbe az egészet.
8. A most felül levő (zárt) részt csapottan hajtsd hátra bal és jobb oldalon egy picit, hogy válla is legyen a huszárbácsinak.
9. Kész is!

Most a nadrágot alulról csúsztasd be a mentébe és ragaszd össze.

Az igazság az, hogy az elején nem voltam teljesen őszinte. A csizma a legkönnyebb, de nem sok értelme van, amíg nincs nadrág...
A csizmához a pici  négyzetet (7,5x7,5 cm) kell átlósan félbe hajtani, hogy egy háromszöget kapj, majd még egyszer átló san félbehatani. Ezt követpen lehet bedugni a nadrágszárba, természetesen ragasztva.

 
Fej és csákó:
Mostanra csak egy papírkád maradt a 15x7,5 cm. Ebből készül a fej és a csákó, és igazából ennél lényeges, hogy legyen egy fehér oldala is a lapnak. Na de, nem szaladok ennyire előre, haladjunk itt is, lépésről lépésre.
1. Hajtsd meg az oldalfelezőket.
2. Felül a sarkokat hajtsd be a hosszanti felezővonalhoz.
3. Az így keletkezett háromszöget hajtsd le.
4. Legyező mód hajtsd vissza fel a háromszöget, kb fél centire a lehajtástól. Majd megint le, hogy felül kb fél centire lógjon ki.
5.  A vízszintes felező mentén hajtsd le a felső részt.
6. A bal és jobb oldalakat hajtsd hátra picit ferdén. Így kapja meg a huszár az arconvalát. 
7. Hogy még formásabb pofija legyen, az alsó sarkokat is hajtsd picit hátra. Ezzel lehet játszani, hogy kerekebb, keskenyebb, szögletesebb, szélesebb arcot adj a bácsinak.
8. Filctollal rajzolj neki szemet, orrot, bajszot, szájat, stb.
9. Kész is!

Most már csak fel kell ragasztani a fejet a mentére, majd a mentére rárajzolni a gombokat. Ha esetleg csupa piros papírból dolgoztatok, akkor miután elkészült a fej és csákó, rajzoljátok körbe egy fehér lapon, vágjátok ki és ragasszátok fel az arc részt.

Ha hurkapálcikára teszitek akkor bábozni is lehet velük. Jó huszárkészítést!






2015. február 14., szombat

Szerelmes napok

23:00 1 Comments
Fúúújjj ne Valentin nap! Szinte mindenhol ezt hallom, és bár én sem rajongok érte, azért mindig jót mosolygok azokon, akik azt gondolják ez a legrosszabb. Mert hát, mi lenne ha minden hónap 14-én lenne valami ehhez hasonló? Ugye akkor a Valentin nap, nem is lenne olyan szörnyű...
Én persze akkor sem szeretném, mert kifejezetten rosszkorra esik, de ezen meg már nem tudok változtatni. Mindenesetre, hogy miért is hoztam mindezt fel? Olvass tovább, hidd el, a Valentin nap semmiség!

Koreában annak ellenére, hogy a mai napig élnek az elrendezett házasságok, mindenhol azt próbálják beléd magyarázni, hogy legyél szerelmes, mutasd ki és élvezd. Néha már-már túlzásba víve azt. Így lehet az, hogy míg itt Európában és Amerikában a Valentin-nap a nagy szerelemé, Koreában bizony minden hónapban van egy, a Valentinhez hasonló nap.

Haladjunk szépen sorban!
Január 14, Napló nap. Ezen a napon a barátok és a friss szerelmespárok is naplót ajándékoznak egymásnak. Természetesen üreset. A napló ugyanis arra szolgál, hogy ettől a naptól egész éven át vezethessék benne az eseményeket, hogy beletehessék a csodás pillanatok képeit, s hogy örökre emlékezzenek az együtt töltött percekre.
Február 14, Valentin nap. Koreában ezen a napon a lányok és a nők csokoládét ajándékoznak a fiúknak, férfiaknak. Természetesen a legjobb csokit az a bizonyos férfi kapja... (Értitek miért nem rajongok érte? Egy dolog, hogy elfelejti a szülinapom, de mit csináljak a csokival?) És a férfi? Nos ő örül a csokinak. Nem, nem ad ajándékot. Egyébként a saját készítésű csoki éri a legtöbbet ;)
Március 14, Fehér nap. Ezen a napon viszonozzák a fiúk a lányok kedvességét Valentin napról. Koreában általában a férfiak édességet (nem csokit) adnak a hölgyeknek. Azonban bármilyen más ajándék is szívesen látott.
Április 14, Fekete nap. Nos ez az a nap, ami nem a párokról szól, hanem a pár nélküliekről. Szingliknek kötelező! Hagyományosan ilyenkor a szinglik összegyűlenk és  jjajangmyeon-t esznek azt remélve, hogy hamarosan ők is megtalálják az igazit.
Május 14, Sárga nap vagy Rózsa nap. Szóval ha van párod, akkor öltözz sárgába és adj rózsát a kedvesednek. Miért? Hogy mindenki tudja, te boldog szerelmes vagy, és hogy lássák ki is a szerencsés...
Június 14, Csók nap. Szerintem ez önmagáért beszél... De ha véletlen Koreában jártok június közepén ne érjen váratlanaul a rengeteg csókolozó pár. Amúgy ezen a napon a szerelmi vallomások is nagyon népszerűek.
Július 14, Ezüst nap. Ezen a napon a párok ezüst ékszereket váltanak... Ha gyűrűt ajándékozol, az komoly kapcsolatot jelez, s bizony ez az a nap, amikor a jövőre vonatkozó terveiteket (pl. házasság) megbeszélhetitek.
Augusztus 14, Zöld nap. Ezen a napon a párok soju-t isznak, majd szerelmesen hazaandalognak az éjszakában. És hogy miért zöld? Mert a sojut hagyományosan zöld üvegben árulják.
Szeptember 14, Fénykép nap vagy zene nap. Ezen a napon készül a legtöbb kép - nem mintha egyébként nem készítenétek képeket -, például studióban beállított képek. De ha a fénykép nem elég karaokézni is elmehettek. Elvégre mi lehet jobb program?
Október 14, Bor nap. Ez is elég egyértelmű... De azért elmondom. Romantikus vacsora, borral... Ha egyedül vagy? Nos akkor egyértelműen borba fojtod a bánatod.
November 14, Film/Mozi nap. Ez az a nap, amikor nem jutsz be a moziba, hacsak nem foglaltál hónapokkal korábban helyet. Miért? Mert Mozi napon mozizni mész a szerelmeddel. Persze, lehet filmet köcsönözni és otthon romantikusan összebújni. Az sem ritka, hogy ezen a napon a szerelmesek egy-egy DVD-vel lepik meg egymást.
December 14, Ölelés nap. Láttatok már "Free Hug" táblával mászkálni embereket? Nos ez is az. Persze, aki kapcsolatban van, az csak és kizárólag a szerelmét ölelgesse. Különben bajba kerülhet. De a szingliknek is jár néhány ölelés. Főleg, ha szereznek egy táblát. Én mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy szeretném ha idegenek ölelgetnének...


Ha mindez nem lenne elég, elárulom, hogy Koreában a karácsony is szerelmes ünnep. Nem a családról szól, hanem kifejezetten a párokról. Mondhatni ez a 13. különleges szerelmes nap az évben... Hogy ez miért van így? Fogalmam sincs. Valahogy sosem akartam ebben elmélyülni. Mindenesetre érdekelne, nektek melyik tetszik a fentiek közül? Van-e olyan, amit bevennétek a Valentin nap mellé, és ha igen melyiket, miért? 
Boldog Bálint napot, így utólag is!



2014. december 31., szerda

Szilveszter-újév Magyarországon

6:00 0 Comments
Nemrég olvashattatok a Japán szilveszterről, én pedig most hoztam nektek információkat az itthoni szokásokról. Jó olvasást!

Régi magyar hagyományok szerint a szilveszter és az új év első napjának szokásai összefonódtak. Közös célja az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot varázsoljanak.

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének, és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a sokáig tolódott. Volt idő, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ra. Csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült a mostani időpontra.

Az évkezdő újévi szokások nálunk, éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből alakultak, hogy az év kezdetén végzett cselekmények maguk után vonják ezeknek a cselekményeknek a későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az új évbe, minden jót kívánnak egymásnak.


Szokások:
- Ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, az új esztendőben sem lesz hiány, tehát hagyjunk ételt a hűtőben és a kamrában.
- Nem szabad baromfihúst enni, mert hátrakapja a szerencsénket.
- A hallal is jobb óvatoskodni, mivel folyó menti vidékeken szerencsét hoz, máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a házak szerencséje.
- A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
- Régi szokás a kenyérszegés, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
- Újévkor fokhagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, esős vagy havas.
- A lányok mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.
- Az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. Ennek az oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Azt is mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háború idejére megy vissza, szilveszterkor a szoboszlói asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, és az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket.
- Hazánkban disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét.
- Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők.
- Tilos a szemetet kivinni újévkor a házból, mert kidobjuk vele a jövő évi szerencsénket. Tilos mosni is, de főleg teregetni (halálozásra utal), nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.
- Meg kell fontolni, kit engedünk be elsején először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők éppen ellenkezőleg (a cikkíró kikéri magának).
- Azt is jó átgondolni, mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ezt egész évben.
- Újév első napján lencsét szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre. Gyakori az újévi malac, ami kitúrja a szerencsét. Ilyenkor sem tanácsos baromfit enni. Aki halat szeretne, az a farkánál kezdje el a fogyasztást, nehogy elússzon a szerencséje. 
- Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő lesz. Az északi szél, hideg, a déli enyhe telet hoz.
- Kora reggel friss vízben mosakodjunk, hogy egészségesek maradjunk. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, az "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt.
- Nem szabad orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert betegséggel töltjük majd a következő évet.

Magyar szokások:
- Sokan mandulát vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leány, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment a következő évben.
- Az egész kenyeret szegjük meg, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
- Ne vigyünk ki semmit a házból újév napján, mert "elszáll a tehén haszna".
- A Dunántúl egyes részein tollaspogácsát sütöttek. A pogácsák közül előre kijelölték, melyik családtaghoz tartoznak, és egy-egy tollat szúrtak beléjük, majd a tollak sütés alatti sorsából következtettek az emberek sorsára. Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.
- Vidéken szokás a nyájfordítást, hogy az állatok felébredjenek, és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani.
- Igyekeztek tartózkodni a veszekedésektől, házi viszálykodáskor. A házi munkák a család egy tagjainak halálát is hozhatják.

Akkor mit is együnk?:
- Malacsült: előretúrja a szerencsét. A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent. A megszokott, sertéshúsból készített ételek, például a rántott hús, szóba sem jöhet, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök  hozhat. Ezeknek az értéktelennek tartott, olcsó húsfélének a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szenteltek.
- Lencse: több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezéskor kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét, például a köles vagy rizs.

Mi is az a vízkereszt?:
Magyar neve a görög Hagiasmos nevet jelenti, a katolikus népek általában az Epiphania vagy háromkirályok napja elnevezések nemzeti formáját használják. Egy XI. századi egyházi forrás mutatja, hogy a január 6-i vízszentelést nálunk "görög módra" hajtották végre. A külföldi látogatók már a XV. században jellegzetes magyarországi jelenségnek nevezték a papság vízkereszt-napi alamizsnagyűjtését. Ezen a napon volt a házszentelés, ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.

2014. december 25., csütörtök

Boldog karácsonyt!

0:30 0 Comments
Úgy érzem, ebben az évben már eléggé el lettetek halmozva ajándékokkal, pedig aztán nem is ez az igazán fontos. Sokkal fontosabb, hogy mindannyian kékek vagytok. A szfinx házának hírnevét öregbítitek. Közös céljaitokért közösen küzdötök. Eszesek vagytok, bátrak, kitartóak. Kedvesen fordultok mindenkihez, segítetek bárkinek, aki kéri, sőt kérés nélkül is, ha úgy érzitek helyesnek. Megérdemlitek az összes ajándékot, de talán még nem vettétek észre, mi mindent kaptatok.

Van egy csodálatos házvezetőtök, akire mindig számíthattok. Aki meséket mond nektek, furcsa varázslatokat végez a szobájában, aki úgy néz ki, mintha az osztálytársatok lenne, de úgy is viselkedik. Akivel együtt szórakozhattok, aki kiáll értetek, ha kell. Aki olyan, mint egy tündér, akinek tele a szíve szeretettel irántatok. Vigyázzatok rá, és becsüljétek meg!


Kaptatok ajándékba egy álomi házvezető-helyettest is, aki segít nektek, dolgozik értetek, és elnézi, ha néhány nappal később viszitek vissza a könyveket a könyvtárba. Ismereteit szívesen megosztja veletek, segít a szorgalmikban, házikban, egyéb feladataitokban. A szíve aranyból van és értetek dobog. Adjatok hálát érte, mert ő valóban csodálatos ajándék!


Vannak barátaitok, akikkel együtt nevethettek, mókázhattok, de, ha sírnotok kell, akkor is ott vannak nektek. Haverok, akikkel összefirkálhatjátok a bájitaltan könyveteket, és titkos összetevőket lophattok a gyógynövénykertből egy gyanús főzethez. A legjobb barátod, aki mindig melletted áll. A szobatársad, akinek a rigolyái az őrületbe kergetnek, mégse szabadulnál meg tőle soha, mert élvezed a közös játékokat és a nagy beszélgetéseket. Barátok, akikkel közösen szurkolsz a kviddicscsapatnak, netán együtt harcolsz velük a házért. Barátok, akikre mindig számíthatsz, akik melletted állnak, és bátorítanak. A barátaid nem csak ajándékok, de egyben kincsek is. Vigyázz rájuk!


Ajándékba kaptatok még a beosztáskor háztársakat, akik hasonlítanak hozzátok, de lehet, hogy mégse. Akik lehet, hogy szorgalmasak, de az is lehet, hogy nem. Akik csak a tanulásnak élnek, vagy csak a szórakozás érdekli őket. A kreatívak és muzikálisak, vagy inkább sportosak és logikusan érvelők. De függetlenül attól, hogy milyenek, mindannyian kékek. Kékek vagytok, együtt vagytok, és ez az igazi ajándék.


Boldog karácsonyt!

Na és most már elég ebből a baromságból. Fentebb Albert szavait olvashattátok. Hanna rábeszélt, hogy egy időre adjam át neki a pennát, de ez már túl nyálas, ehhez nem adom a nevem. De, ha már leírta, maradjon. Ti meg örüljetek neki! 

Oh, és arról se feledkezzetek meg, hogy van egy narancssárga, édesen duci macskátok, aki nem veti meg a lasagnet, és néha-néha a fülvakarást is szívesen fogadja. Gyönyörűen selymes bundáját csodálhatjátok reggeltől estig. Ő egy nagy vadász, akitől félthetitek a dugicsokijaitokat, de akár oda is adhatjátok neki. Na, és persze ő is kék, mint ti. 


Na, szóval boldog karácsonyt! Én tudjátok, minek örülnék? Egy nagy tál lasagnenek. Mindegyikőtöktől fejenként egy tálnak. :3


2014. december 21., vasárnap

Téli fesztiválok

8:00 0 Comments
Az üstösdi karácsonyi vásár
Időpont: 2014. december 6-27.


Bár talán úgy gondolják egyesek, hogy már elkéstek a karácsonyi bevásárlással, Üstösdön még mindig nyitva áll a vásár. Itt megkaphat az ember mindent, amire szüksége van, akár az ünnepi vacsora elkészítéséről, akár egy apró meglepetésről legyen is szó. Faragott díszek, éneklő fenyőfák, különleges és ritka könyvek, játékok, édességek, festmények kelletik magukat; ékszerektől és ruháktól roskadoznak a piaci standok. Ilyenkor még a város füstös levegője is inkább a karácsonyi füstölőktől és a csillagszóróktól szürke és nem a gyárak termelésétől. Mindenképpen érdemes benézni ide, akár barátokkal szórakozva, akár egyedül ajándékokra vadászva. 
Persze nem árt vigyázni a zsebtolvajokkal és a gyanús portékákat kínáló árusokkal, de aki gyakran jár Üstösdön, az ehhez már hozzászokhatott.

Budanekeresdi ünnepségek
Időpont: 2014. december 13-23.


A tíz napig tartó ünnepség keretei között lehet találkozni a Télapóval, rénszarvast etetni, karácsonyi énekeket dalolni a kiállított szoborangyalkákkal, vagy éppen feltenni egy díszt a hatalmas, közös karácsonyfára. Az utcákat manónak öltözött emberek járják, akik szívesen segítenek bárkinek, aki rászorul, de ingyen ölelést is boldogan osztogatnak. Egy elkerített részen megtekinthető és megehető az ország egyetlen életnagyságú mézeskalácsból készült városa.
Ne halogassátok az indulást!

Talárosi mulatságok
Időpont: 2014. november 30. - december 28.


A talárosi rendezvények mindig is nagy hírnek örvendtek, és ez az idén sincs másként. A magyar mágikus színjátszás nagy alakjai lesznek láthatóak a város színpadain öt különféle darabban, melyek mindegyike a karácsonyhoz köthető. A szervezők csodálatos effekteket, hihetetlen történeteket és nagy sztárokat ígérnek minden odalátogatónak. Emellett megtekinthetők a talárosi divatkollekció téli darabjai, melyekre jellemző a szőrme, a jégvirág és a piros szín. 
Jó szórakozást!

Szalamanton és az Újév
Időpont: 2014. december 31. éjjel és 2015. január 1. hajnal


A Balaton partján elterülő városka mint minden évben, idén is várja a látogatókat december 31-én éjjel. A város terein különféle ital- és ételkülönlegességeket lehet kipróbálni, de természetesen a hagyományos ízek kedvelőinek sem kell otthon maradniuk. A főtéren álló nagy színpadon a leghíresebb magyar előadók énekelnek egész este, míg a kisebbeken bárki kipróbálhatja magát, kíséretül maguktól játszó hangszerek szolgálnak. Éjfélkor a hagyományokhoz hűen tűzijáték lesz látható a város feletti égen, de ugyanakkor különleges is: annak köszönhetően, hogy idén itt rendezik meg a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokságot, annak résztvevői közül kiválasztott fellépők fogják előadásukkal elkápráztatni a közönséget. Egyes suttogások szerint maga, Charles McGrath is ott lesz a fellépők között. 
Kár lenne kihagyni!


2014. december 15., hétfő

Karácsony a nagyvilágban

12:51 0 Comments
Nálunk, Magyarországon a karácsonyt gondolom senkinek nem kell bemutatnom azoknak, akik itt élnek. Na de tudjuk az, mit jelent máshol a karácsony? Én már megfejtettem a rejtélyeket.


Afrikában vannak olyan országok, ahol jelentős számban élnek keresztények is. A családok összegyűlnek karácsonykor, közösen énekelnek, étkeznek, és amennyire lehetőségük van rá, még ajándékokat is adnak egymásnak. Ez mindig valami hasznos dolog, mint például ruha, tankönyv vagy éppen szappan. Megtartják a szentmisét is, ahová a legszebb öltözékükben érkeznek. Érdekes szokás, hogy Malawiban faital gyerekek járnak házról házra, és zenés táncokat adnak elő saját készítésű ruhákban és hangszereik segítségével, amiért általában kis ajándékokat, ritkán pénzt kapnak. Gambiában egész falvak lakossága jön össze, és zenés parádéval ünnepli meg a kereszténység legszentebb ünnepét. Ghánában pálmafákra akasztanak égőket, csengőket és gyertyákat. Dél-Afrikában még a zoknik is kikerülnek az ablakokba. Az észak-afrikai területeken, ahol az iszlám a domináns vallás, szintén vannak különböző ünnepségek, fesztiválok. Tunéziában, Algériában és Marokkóban még divatos a hagyományos állatáldozat is.


Angliában már októberben megkezdődik a készülődés: a bejárati ajtókat és az ablakokat fenyőággal, gyertyával, dióval, mogyoróval dekorálják, és feldíszített fenyőfát állítanak a szobába. November elején karácsonyi pompába öltöznek az utcák. December elején feltűnnek a Télapók, a Mikulást az angolok nem ünneplik. A gyerekek december 24-én kikötik hosszú, piros gyapjú zoknijukat a kandalló fölé, mert a karácsony éjjelén Santa Claus a kéményen át a kandallóba ereszkedik, hogy megtöltse ajándékkal. A protestáns angolszász karácsonyból hiányzik a Szenteste, a karácsony ünnepe a Christmas Day-jel, december 25-éve kezdődik, ezen a napon mennek templomba, utána bontják ki az ajándékokat. Ezt követi az ünnepi ebéd, amelynek fénypontja az ízletes, fűszeres karácsonyi puding, ami hagyományos angol karácsonyi desszert. A középkor óta az angol karácsonyi hagyományok fontos eleme. Tágabb jelentéssel bír, mint a magyar puding, nemcsak édes, hanem sós, húsos, lisztes, tészta jellegű ételek is beletartoznak. Hagyományosan az advent előtti utolsó vasárnapon készítik. Ebbe a házilag készített ételbe többek között szerencsepénzt is rejtenek, aki megtalálja, a babona szerint szerencsés esztendőre számíthat.


Ausztráliában rendhagyó módon a szabadban fogyasztják el a vacsorát, otthon azért állítanak fát, mely csak műfenyő inkább. A mise náluk is fontos. Az ajándékot a Mikulás hozza, melynek szánját nyolc fehér kenguru húzza. Új-Zélandon is a tengerparton piknikeznek. Itt nincs hagyománya a menünek, ilyenkor a homokban ülve fogyasztják a hideg sört vagy sonkás szendvicset.


Az Egyesült Államokban elhalványítja a karácsonyt a november végi hálaadásnap, ez a jellegzetesen amerikai ünnep. Azokra emlékeznek ilyenkor, akik zarándokként érkeztek Új-Angliába 1620 novemberében. Ezen a napon összegyűlnek a családok, az asztalra sült pulyka kerül. A következő hét péntekén megkezdődik a karácsonyi vásár, a családi házak karácsonyi ruhát öltenek, a kertekben álló fenyőfákat is lámpafüzérekkel díszítik.


Finnországban a karácsonyesti otthoni gyertyagyújtást megelőzi a szaunázás, majd szűkebb családi körben hallgatják a Bibliából felolvasott karácsonyi evangéliumot. Ahol kisebb gyerekek vannak, ott a Joulupukki osztja az ajándékokat. December 23-án takarítással kezdik az ünneplést, amit szándékosan erre a napra, pontosabban éjszakára időzítenek, hogy a gyerekek még ne sejtsenek meg semmit. A reggeli asztalnál már minden kiderül, hiszen a kitálalt fahéjas tejberizs az egy szem szerencsehozó mandulával már karácsonyi tradíció. Úgy tartják, hogy a mandula elfogyasztója a következő évben megházasodik.Ilyenkor az állataikat és a ház körül fészkelő madarakat is kényeztetik. Az étkezési szokásokat tekintve halak és húsok hideg és meleg változatai egyaránt kerülnek a tányérokra, de rozskenyérben sült sonka, krumplikása, többféle sütőformában sütött étel: krumpli, sárga- és karórépa, májpástétom, szilvaleves, ritkábban pulykasült és mézes-gyömbéres sütik is dukálnak ilyenkor. Egyes helyeken a menü állhat sajtlevesből és sült rénszarvasból is. Az asztalt éjszakára nem szedik le, hogy a manóknak is jusson valami csemege. Karácsony másnapján a külön élő családtagok találkoznak egymással.


Franciaországban nem divat a karácsonyfa állítása, egyedül Elzászban tartják ezt a szokást, más területeken fagyöngyágyakkal díszítik fel a lakást, vízkeresztkor lebontják. A fákra soha nem kerül ehető dísz, vagyis szaloncukor. A díszkivilágítás meghatározza a karácsonyi képet, Párizsban több mint 400 ezer lámpa kelti életre az ünnepi hangulatot, az áruházak és az utcai fasorok aranyszínű égősoroktól csillognak, a Champs-Elysée fényárban úszik több mint egy hónapon át. A nagyszoba egyik sarkába kerül a karácsonyi jászol. Ezt általában a gyerekek építik. A Szenteste Franciaországban is családi ünnep: az asztalokon osztriga és kagylótál, többféle szárnyas, főleg pulyka és az elmaradhatatlan "fatörzs", a fahasábot formázó, mélyhűtött csokoládétorta van. Az éjféli mise nemcsak vallási, hanem társadalmi esemény is: a templom előtti téren Jézus születésének történetét adják elő. 24-én az ajándékokat szigorúan éjfél után lehet kibontani, a korán nyugovóra térők másnap fedezhetik fel a Père Noël által becsempészett ajándékokat. 25-e a hivatalos ünnepnap, ilyenkor füstölt lazacot, libapástétomot, gesztenyével töltött csirkét, pulykát vagy libát, sajtot, fatörzset fogyasztanak. Tartják egyes családok a 13-féle desszert hagyományát, mellyel az Utolsó vacsora, a 12 apostol és Jézus emlékét idézik. A két napig tartó dőzsölést bor és kávé zárja. Január 6-án megjelenik a Galette des Rois, a királyok kalácsa, az evés és a játék adta mulatozás örömeit fonja össze. Ekkor a három királyok Jézusnál tett látogatását ünneplik. A leveles tésztájú süteménybe porcelán figurát sütnek, melynek szerencsés megtalálója papírkoronát kap, és hivatalos királlyá koronázzák.


Görögországban fontos szerepet kap a 12-es szám, ők ennyi napig vigadnak. A december 25-től január 5-e éjfélig terjedő időszakot dodekameronnak nevezik, mely egy fontos dínomdánom. Ebben az időszakban a föld mélyén élő kalikandzaroszok, a gonosz manók, akik év közben a fák gyökereit és törzsét akarják elfűrészelni, az embereknek akarnak bosszúságot okozni az otthonok feldúlásával. A tűztől félnek, így fontos jelentőségű, hogy a kályha vagy a gyertya lángja ne aludjon ki. Vízkeresztkor a pap által megszentelt vízzel és földre szórt hamuval űzik vissza őket a Föld gyomrába. A hamu a talaj termékenységét jelzi, a bőség és a szerencse másik jelképe a vaszilopita, a tésztacsíkokkal és más kellékekkel feldíszített kenyér, melybe fémpénzt rejtenek, aminek megtalálóját nagy öröm fogja érni a következő évben. A legfontosabb népszokás a kalanda, énekesek járnak házról házra egészséget, szerencsét kívánva a háziaknak, cserébe sonkát, vajat és bort kapnak.


Lengyelországban december 24-én a család kiáll a szabad ég alá alkonyat után, az eget kémlelik, azon versengenek, ki látja meg az első betlehemi csillagot jelképező fénylő égitestet, ezután kezdődik a szertartás és a lakoma. A vacsora fogásai eltérőek, nem fogyasztanak húst és alkoholt szenteste éjfélig, a szentmiséig. A karácsonyi leves leginkább a céklaleves, a halat legtöbb helyen főételre tartogatják, a desszert mákos kalács. Az asszonyok 12-féle étellel készülnek, sok helyen lelhető fel a fogások között a 12-féle gyümölcsből készült kompót, mely az apostolokról való megemlékezés jegyében készül. Vacsora előtt ostyát fogyasztanak, melyet a családfő oszt ki. Az asztal alá szalmát terítenek, amivel Jézus születését és körülményeit viszik az ünneplésbe. Érdemes párosan ülni az asztalnál, és csak a házigazda intésére elhagyni azt, mert a babona szerint jelzés előtt felállót a következő évben halál éri. Hagyományos ízlés szerint a fát mogyoróval, almával, papír- vagy tojáshéj díszekkel díszítik.


Németországban a karácsonyhoz rengeteg népi és vallásos hagyomány kötődik. Sok vidéken járnak rorátéra, és fennmaradt a betlehemezés szokása is. Szentestére mindenütt karácsonyfát állítanak, és a családok ajándékokkal kedveskednek egymásnak. A karácsonyi menü fő étele a libasült. A kávézáshoz elengedhetetlen a püspökkenyér, a saját sütésű karácsonyi aprósütemény. A karácsonyi ajándékot nem a Jézuska hozza a gyerekeknek, hanem a Weinachtmann. A belvárosban az utcákat lámpafüzérekkel és más világító karácsonyi jelképpel díszítik. A karácsonyi vásár már a XIV. század óta csábítja a vásárlókat, az advent előtti csütörtökön vagy pénteken nyitják meg, nevei: Weihnachtsmarkt, Christkindimark, Striezelmarkt. Szinte minden házban aprósüteményeket sütnek, díszítik a lakást, karácsonyi lámpafüzéreket aggatnak a fákra és a házra. Az adventi koszorú is hagyomány náluk, a nálunk is divatos Adventi naptárt pedig egy német édesanya találta fel. Az ünnepi vacsorán hideg krumplisaláta volt virslivel, első napon ponty volt a kötelező, ma már a pulyka és a liba lekörözte, esetleg vadhús, marha vagy borjúsült. Almát, diót és mandulát ajánlatos fogyasztani, alma a tudás fáját idézi, a dió és a mandula pedig az élet nehézségeit. A nálunk mákos és diós kalács náluk a Stollen, külsejéből ítélve púdercukorral bevont kenyér, tésztájába kandírozott narancs- és citromhéj, mazsola, marcipán és vanília kerül, a hozzáadott rumtól foszlós és illatos.


Norvégiában december legelején kitakarítják az egész házat, együtt töltik az estéket, feldíszítik a karácsonyfát 23-án, üdvözlőlapokat írnak, s megsütik a pirogot, de a fényeket csak szenteste gyújtják fel. Julenissen hozza az ajándékot a gyerekeknek. Hétféle karácsonyi süteményt sütnek, köztük a lussekatter-t, a pepperkaker-t és a kvite kakemenn-t, mézeskalácsházikót. Sokan elmennek templomba a karácsonyi misére, zúgnak a harangok. Öt órakor vacsoráznak legtöbbször sertésbordát mártással, fehér karácsonyi kolbászt, a lutefisknek és pinnekjottnak nevezett norvég vacsorát, de lehet hal, füstölt báránysült, liba vagy rénszarvas, a karácsonyi ital a Glogg, ami fűszeres forraltbor, desszert legtöbbször rizskrém vörös mártással, vagy karamel puding.


Olaszországban a karácsonyfát már december 8-ától díszítik, emiatt nem használatos az adventi koszorú. Nagyon népszer a betlehemi jászol készítése, nemcsak a templomokban, de az otthonokban is. Az ajándékokat vidékenként eltérően Szent Lúcia, Babbo Natale és Befana (Vízkereszt napján érkező csúf, de jóindulatú boszorkány) hozza. Korábban vidéken használatos volt a mi betlehemezésünkhöz hasonló népszokás. December 8-a Mária szeplőtelen fogantatásának az ünnepe. Az országban, de különösen a déli tartományokban a dudás felvonulások, fesztiválok is mutatják a hagyományőrzést, ezzel köszöntik Jézus születését. Az ünnepet Natale-nak hívják, mely a születés szóból eredeztethető. A jeles napokon elsősorban angolnából és panettonéból, vagyis karácsonyi kenyérből álló menő kerül az asztalra, ez utóbbi egy mazsolával és édes aszalt gyümölcsökkel készült kalácsféleség. Az ajándékozás nem szerves része a karácsonynak.


Oroszországban szilveszter estéje a fenyőfadíszítés ideje. Az óév búcsúztatóján lepi meg a Gyed Maroz ajándékokkal a gyerekeket. Az ünnepi terített asztalról nem hiányozhat a vörös és a fekete kaviár, a különböző füstölt és sózott halak kavalkádja, valamint a kocsonya. A katolikus Litvániában hatalmas tömegek mennek el az éjféli misére. Észtország templomában a gyülekezet apraja-nagyja közösen díszíti fel az ünnepi fát. Ma már az oroszok is megünneplik Jézus születését. Előbb van szilveszter, újév, és utána karácsony. A Fagyapó segítőjével, Hóleánnyal osztja szét az ajándékokat a gyermekek között újévkor. Hagyományos karácsonykor böjtöt tartanak, amíg az első csillag fel nem tűnik az égen. Ekkor kezdődik a közös étkezés, a fehér abrosz Jézus pólyájára emlékeztet, a fehér gyertya az asztal közepén, a Világok Világa és a böjti kenyér, szalma is szokás a tányérok között, a szerény jászolt jelképezve. A vacsora hústalan, gyümölcs, diós magvak, gomba- és káposztaleves, bab- és borsófélék, krumpli, fokhagyma, hal, általános tizenkét fogás a hónapok miatt.


Spanyolországban november végén kezdődik a bevásárlóközpontok feldíszítése, itt sokkal hangulatosabb a karácsonyvárás, az ember nem unja meg, mire eljön az ünnep. December 22-én a Karácsonyi Lottó vásárlásával (La Loteria de Navidad) kezdődik az ünnep, minden négy emberből legalább három vásárol lottót és játszik. Szenteste (La Noche Buena) összejön az egész család, hogy együtt ünnepeljenek. Az ünnepi étrend általában egészen kisütött, fehérboros, fokhagymás vagy paradicsomos halból, hideg mandulalevesből és/vagy agyag- és fakemencében pirosra sült malacból áll. A szentmise szigorúan vallásos közösségekben egészen hajnalig, azaz kakaskukorékolásig tart. Ezt még a nevében is tükrözi, mert La Misa de Gallónak hívják, ami a Kakas Miséjét jelenti. December 25-én az emberek megajándékozzák egymást, és egy urnából (A Sors Urnája) neveket húznak, hogy megtudják, milyen romantikus kapcsolatok szövődnek majd az elkövetkező esztendőkben. December 28-án megtartják a Szent Ártatlanok napját, ami tulajdonképpen a Bolondok napja, egymást viccelik meg. Szilveszterkor (La Nochevieja) mindenki 12 szőlőszemet s pőzsgőt kap. annak érdekében, hogy szerencsések legyenek, a szőlőszemeket egyenként kell lenyelni, amikor éjfélt üt az óra. Vízkeresztkor (Los Epifania) a Három Napkeleti Bölcsre emlékezik az ország, akik a hagyomány szerint átutaztak az országon. A gyerekek kiteszik a szalmával vagy árpával kitömött cipőiket az ablakpárkányra, hogy abrakot adjanak a lovaknak. A rossz gyerekeknek a poklot jelképező szén jár, amely barna marcipándarabok formáját ölti, melyek közül néhányat cukormáz legyek díszítenek. Reggel a családtagok összegyűlnek, hogy mindannyian egyenek a Vízkereszti Tortából, ami ovális alakú sütemény, csak ezen a napon fogyasztják, és egy szerencse-pénzérmét rejt magában.


Svédországban már december 13-án, Luca napján elkezdődik a karácsony. Az ünnep fénypontja itt is a karácsony este. Ilyenkor a halak, különböző káposztafélék mellett kemencében sült sonkát, libát, húsgolyókat és májpástétomot fogyasztanak. Szintén mustármártással kínálják a svéd karácsonyi halkülönlegességet, a lutfisket. Itt nem több, hanem egyetlen manó számít, Jultomten, aki a Télapó helyett az ajándékot hozza.


Távol-Keleten is ünneplik, pedig a kereszténység gyakorlása eltörpül más vallási irányzatok mellett. Japánban ugyanúgy megtartják, az európaihoz nagyon hasonló módon. Egyszer még az indiai miniszterelnök is ellátogatott a felkelő nap országába, és próbálta elérni, hogy dobják sutba a karácsonyi hagyományokat, mert sértőnek találta a távol-keleti kultúrára és a vallásfilozófiára nézve. A kísérlet kudarcba fulladt. A saját hasonló ünnepük, a seibo szintén a szeretetről és az ajándékozásról szól, eltörpül a karácsony mellett. Kínában még nem ért el áttörő sikereket a karácsony, itt inkább a kínai újévet tartják, amely egy kéthetes buli tánccal, zenével, hagyományokkal és a legszínesebb tűzijátékokkal.

2014. december 13., szombat

Peanut Butter Cups

8:11 1 Comments
Az amerikai rokonaim meglehetősen rutinosak, így mikor látogatóba jönnek hozzánk, mindig hoznak nekem Reese's Peanut Butter Cups-ot, amiről egyszer valaki azt mondta, hogy csak azzal osztja meg az ember, akit igazán szeret, mert egyébként túl finomak... ^^ 
Én pedig megtaláltam a módszert, hogy te is legyárthasd őket - karácsonyi ajándéknak vagy szülinapra ideális ötlet! A vicc az, hogy borzasztó egyszerű a recept, és mindenki le padlót fog tőle, hogy te csináltad az egészet! ;)

Hozzávalók: 
- 125 gr. mogyoróvaj
- 28 gr. szobahőmérsékletű vaj
- 1/8-ad teáskanál só
- 55 gr. porcukor
- 260 gr. étcsokoládé
- 260 gr. tejcsokoládé
- 10 gr. vaj

(A dőlt betűsek a csoki, a sima betűsek pedig a töltelék hozzávalói.)

Elkészítés:
1.1. Először menj, és szerezz be szilikonos csokikészítő formákat. Az enyémek az OBI-ból valók, ahol jelentősen olcsóbbak voltak, mint a bevásárlóközpontokban lévő standokon kapható példányok. Nekem 15 praléné formásom van meg 12 kicsit nagyobb, sütiformának titulált dolog (ami szerintem szintén csoki méret) - ehhez én feleztem a receptet, és így jöttem ki pont jól. 
1.2. Kis muffin formában is csinálhatod a receptet, ez esetben csokipapírral béleld ki őket.
2. Helyezd a mogyoróvajat, a vajat és a sót egy mikrózható tálba, és kb egy percig melegítsd őket, de 20 másodpercenként keverni kell rajta egyet. 
3. Keverd bele a porcukrot. Kész is a tölteléked.
4. Egy fémtálba, forró víz fölött olvaszd fel a csokikat és a 10 gr. (vagy, ha felezel, akkor 5 gr.) vajat.
5. A forma méretétől függően, tegyél egy teáskanál csokit a formák aljára, majd ha mindenhova tettél, óvatos mozdulatokkal ütögesd az asztalhoz a formát - látni fogod, a csoki milyen szépen eloszlik - így kb. félig lettek a formák.
6. Rakj minden formára egy (fél) teáskanál mogyoróvajat, majd most is ütögesd szépen az asztalhoz az egészet. 
7. Rakj egy újabb adag teáskanálnyi csokit a tetejére, majd a már ismert módszerrel ütögesd finom mozdulatokkal az asztalhoz az egészet, hogy sík felülete legyen a csokiknak. Ha szükséges, korrigálj. 
8. Rakd be a hűtőbe - kb. 20 perc alatt elkészülnek. 
9. Szedd ki őket a formából, gyönyörködj bennük, ámulj a zsenialitásodon, majd kóstold meg őket, és írj dícsőítő himnuszt a munkaetikádhoz.

Mivel nincs stabilizálva a csokink, hűtőben kell tárolni, légmentesen lezárva, de így simán kibírják akár két hétig is - már ha te kibírod addig! :D
Nem akarok senkit áltatni, elég pepecselős munka, de megéri, mert piszok finom. Mikor a barátnőmnek (aki nem kifejezetten mogyoróvaj párti) prezentáltam a csokikat, másnap mondta, hogy a párja üzeni, hogy "ennél nagyobb dobozok is vannak"! ;)

Ha esetleg nem lenne érthető, mire gondolok finom, ütögető mozdulatok alatt, nézd meg az eredeti receptet, és máris egyértelművé válik majd.

Jó étvágyat!

2014. december 6., szombat

Lepődjetek meg!

2:01 2 Comments
Boldog karácsonyt!

Na, jó még nem. De lassan úgyis hazamentek szünetre, úgyhogy végül is egyre megy. Igazából terveztem valami igazán cikiset írni rólatok így Mikulás alkalmából, mert nagyon vicces lett volna nézni az arcotokat, de a tükörsrác meg az átlátszó kislány lekenyereztek, akarom mondani lelasagneztek, szóval ebből a jóból most kimaradtok. Helyette sok-sok ajándékot kaptok, bizonyára csupa olyasmit, amitől tönremennek a fogaitok vagy olyan játékokat, amik két nap múlva elromlanak, de ez már nem az én gondom. Viszont ajándékokat én is szívesen fogadok. Ha odaadjátok Albertnek, biztos, lesz olyan rendes, hogy elhozza nekem. Ti meg legyetek kedvesek és küldjetek ajándékot! Egyébként megjegyzem, hogy ki nem küldött.

ITT, vagyis a Klubhelyiségben megtekinthetitek az ajándékaitok.

Azt hiszem, illő lenne nekem is adnom valamit. Azt hiszem, kaptok egy rakásnyi karácsonyi zenét, na meg néhány finomságot. Bevallom ezeket nem én sütöttem, hanem az egyik tanár, tudjátok, az a nagyképű. Hm... A nevekkel bajban vagyok, de nem is lényeges. Az a fontos, hogy én hallgatok, ő meg süt nekem. Nagyon tetszik nekem ez az élet itt a kastélyban. Egészen elkényelmesedtem. Na, tessék, egyetek-vegyetek, de hagyjatok nekem is:


Jah, persze, itt vannak a zenék is:

Christmas with PelleK
Valami
Már én sem emlékszem ::)
És még azt mondják, a macskáknak jó a memóriája. Vagy nem mondják?
Na, már csak egy van
Ez a vége :3


2014. december 1., hétfő

Itt a tél, kezdődik a december

6:00 0 Comments
December... Sok minden juthat róla az eszünkbe: hóesés, advent, karácsony, szilveszter. Na de tudjuk-e, hogy milyen elnevezései vannak még, mik a jeles napok, népi megfigyelések? Következő cikkem most erről fog szólni.

A decembert sok néven illetik, mint Szent András hava, Télelő, Álom, Szentkarácsony, de a Disznóölő hava is köznyelven forog még az ország néhány vidéki területén, bár igaz, ezek főként az idősek beszédében lelhetőek már csak fel. Neve a latin decem ("tíz) szóból származik, utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A nyelvújítók fagylárosnak nevezik, a magyar népi kalendárium karácsony havának. Sok világnap is kötődik a hónaphoz, a mai például: az AIDS világnapja, a békéért bebörtönzöttek napja, magyar rádiózás napja, erdélyi magyarság gyásznapja, úttörők napja. Ebben a hónapban van még a rabszolgaság felszámolásának napja, a fogyatékos emberek nemzetközi napja, bányásznap, a gazdasági és szociális fejlődés világnapja, Szent Miklós emléknapja, nemzetközi polgári repülés napja, emberi jogok napja, Nobel-díja átadásának napja, UNICEF születésnapja, Luca napja, hűség napja, magyar kórusok napja, kisebbségek napja, emigránsok napja, szenteste, karácsony napja, Szent István vértanú ünnepe, karácsony másnapja, aprószentek napja, magyar kártya napja és Szilveszter napja (természetesen a lista még hosszabb).
Ez a hónap a megbékélés, a pihenés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit, akinek jutott belőle.
A hónap első napjaiban tartották meg köszönetként az első ünnepet Bona Dea ("Jó Istennő") tiszteletére, más néven Fauna, a földistennő egyik megnyilvánulása volt. December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek istenének, Saturnusnak az ünnepi hete. Mivel decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját.

Saturnalia: eredetileg falusi ünnepségsorozat volt, s több elkülöníthető ünnepből állt. Az ősi falusi ünnepek közé tartoztak a Feriae Sementivae (Vetési ünnepek) és a Consualia (a vetés befejezését követően Consus isten tiszteletére tartották).

Szent András hava:
Joggal tehetjük fel a kérdést, miért is hívják Szent András havának, hiszen András-nap november 30-án van. Valójában azért, mert az időjárás ekkor fordul télire, és a húst biztonságban lehet tárolni már. Az András-nap amellett, hogy vele zárul a november, egy új időszak, a disznóvágások kezdetét is jelenti. A hagyományok szerint András-nap és karácsony között, illetve szilveszter után egészen addig lehet megejteni a vágást, míg zord az idő. Faluhelyen még ma is nagy eseményként tisztelik ezt a rítust. Ritka dolog, amikor egy hagyomány divattá válik. Talán a disznótort is csak a pálinka segítette ehhez hozzá, de a lényeg, hogy maga a szokás, dacolva a XXI. század trendjeivel, fennmaradt, és a tányérra továbbra is pótolhatatlan finomságok kerülnek.
Ilyenkor összegyűlik a rokonság és a barátok, de a szomszédok is tiszteletüket teszik. A hajnali munka, némi reggeli falat és pár kupica pálinka fogyasztása után már kezdetét is veszi. A pálinka fogyasztásának szimbolikus jelentése van, hiszen áldomást ad a vágás sikerére. Amíg a böllér és segítői az állat körül tevékenykednek, addig a gazda feladata a munkában résztvevők folyamatos "jóltartása", borral és pálinkával való kínálása. A figyelmes módon ellátott segítők kezei közül egymás után kerülnek ki a finomságok. Az abált szalonnán, hurkán, kolbászon, disznósajton kívül az asszonyok a kisebb húsokból frissensülteket készítenek, a nagyobb, egész húsokat pedig formára darabolják, füstölik és tartósítják.
Mivel manapság csak ritkán lehet része az embernek ilyenben, illetve a városiak alig jutnak hasonló élményhez, így az elmúlt évtizedekben valóságos üzletté vált a disznóvágás. A különböző rendezvényszervező cégek kínálatában egyre gyakoribb, hogy programként ajánlják kisebb és nagyobb csoportok számára.


Népi megfigyelések:
Ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős.
Téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz.
Fehér karácsony, fekete húsvét.
Lucskos karácsony rossz nyár, rossz termés.
Meleg karácsony, hideg tél.
Ha karácsony éjjelén keletről fúj a szél, marhadögtől félhetsz, ha északnyugati szél fúj, emberhalál, ha déli szél fúj, betegség, ha északi szél fúj, akkor pedig jó esztendő várható.


Decemberi napokhoz kapcsolódó szokások:
December 1: ekkor fogják be a karácsonyi pulykát hízni. Időjárás tekintetében úgy tartják, ha ezen a napon fúj a szél, akkor 40 napi szeles időnk lesz.
December 3: Disznóölő Szent Ferenc napja. A Dunántúlon ekkor vágták le a disznót, és dolgozták fel a húsát, hiszen elég hideg az idő ahhoz, hogy a hús kifagyjon.
December 4: a Borbála-napi hiedelemszokások Magyarországon szórványosan terjedtek csak el. Ilyen volt a női munkatilalom. Ezen a napon nem mehettek fonóba a lányok, asszonyok, nem varrhattak, de még csak söpörni sem söpörhettek, javasolt munka csak a borfejtés és tollfosztás volt. A női látogató ezen a napon nem hoz szerencsét a vendéglátó házára, de az ajándékozás és kölcsönadás is távol tartja azt. A boszorkányok elől el kellett rakni minden ruhát, hiszen ekkor szerezték be a rontáshoz szükséges darabokat. A hajadon lányok ezen a napon vízbe raktak egy cseresznyefaágat, és úgy tartották, ha karácsonyra kinyílik, hamarosan férjhez mennek. Szent Borbála, ki hitéért halt mártírhalált, a tüzérek és bányászok védőszentje.
December 6: Szent Miklós napja. A püspök a IV. században élt, akit a diákok, gabonakereskedők, révészek pártfogójaként ismerhetünk. Hazánk falvaiban a Mikulás-napi ajándékozási szokás a XX. század elejére tehető. A Miklós-járás eredetileg egy középkori diákhagyomány volt. Európa-szerte elterjedt, hogy Miklós püspök az ünnep előestéjén betér azokba a házakba, ahol gyerekek vannak, hogy imádkozzon, vizsgáztassa őket, és mindegyiket tudásuk és viselkedésük szerint megjutalmazzon.
December 13: Luca napja. Szent Luca a szembetegek, az utcanők és a varrónők pártfogója. Hazánkban a legszigorúbb munkatiltó nap a lányoknál, asszonyoknál. Az ország nyugati részében ezen a reggelen "kotyolni" jártak a kisfiúk, akik hozott szalmára vagy fadarabra térdelve mondták el köszöntőjüket. A háziak kukoricával öntik le a köszöntőket, a fiúk szalmával "megvarázsolják" a tyúkokat, hogy azok a következő évben jól tojjanak, és a gyerekek ajándékokat kapnak. Sötétedéskor beállítottak a lucák: fehér lepedőben, belisztezett arccal jöttek  a legények a lányokat ijesztgetni, hogy kiverjék azokból a rossz szellemet, és egészséget, mértékletességet kívánjanak nekik. Ezen a napon szerelmi és időjóslásokat is csináltak.
December 21: Tamás napja. Az apostol az evangélium szerint kételkedett Jézus feltámadásában, így ő Hitetlen Tamásként vonult be a vallásos történelembe. Amelyik sertést ezen a napon vágtak le, annak a hája, a Tamásháj nem avasodik meg, és gyógyításra is alkalmas, kisgyermekek kiütéseinek bekenésére alkalmazták. Egyes vidékeken a disznó háját egy illatos kerti növény összetört leveleivel keverték össze, melynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak. Ezen a napon reggel frissen esett hó békés, boldog karácsonyt ígér.
December 24: Ádám és Éva napja, az adventi időszak utolsó napja. Régen a legények énekeltek Jézus születése miatt, és áldott karácsonyt kívántak. A köszöntés után sokan elmentek az éjféli misére, majd hazamentek, áldott ünnepeket kívántak egymásnak, így jelezték, hogy megkezdődött az ünnep, és egyben a pihenés időszaka. A következő két napban rokonokat, barátokat látogattak meg. Az ünnepi asztalra töltött káposzta, sült hús és kalács került ebédre.
December 25: Karácsony napja. Ez a család ünnepe, és dolgozni sem lehetett, csak a legszükségesebb teendőket végezhették el. Tilos volt a kölcsönadás, mert az kivitte volna a szerencsét a házból. Kora reggel regősök járták végig az utcákat, a lányos házakat keresték fel, és farsangi esküvőre hívták össze a fiatalokat. A regősök általában vízkeresztig járták a falvakat. Székelyföldön "megéneklik" egymást a nagycsalád különvált tagjai, énekes köszöntővel keresik fel az "öreg házat", s ellátogat ilyenkor a haraggal kiszakadt rokon is a szeretteivel.
December 26: István napja, Karácsony másnapja. Államalapító Szent István királyunk Jézus Krisztus kortársa és tanainak hirdetője, aki a keresztény tanításokért áldozta fel életét. Ellenségei megkövezték, így lett a keresztény egyház első vértanúja. Hozzá fűződik a regölés, mely a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, egyben a téli napforduló ősi emléke. A legfontosabb része a termékenységvarázslás, melynek során a ház népének bőséget, jó termést és termékenységet kívántak.
December 27: Szent János evangélista ünnepe. A borszentelés szokása kapcsolódik ide. A szent bornak mágikus erőt tulajdonítottak, mellyel beteg embereket és állatokat gyógyítottak. A XVIII. századig Karácsony harmadnapja volt.
December 28: aprószentek napja, a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Sok helyen szokás volt, hogy a legények  korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy szépek és egészségesek legyenek. A lányok szalagot kötöttek a korbácsra, az édesanyák becsomagolt húst adtak a legényeknek, amit később kocsmában megfőztek. A vacsora során a legényeket felavatták, hosszú beszédek kíséretében, mely összekapcsolta a betlehemi gyerekgyilkosság történetét a legénnyé avatás tényével. A keresztapák leöntötték a legényeket egy pohár borral, amit ivászat követett. Az újdonsült legényeket elvitték látogatásra egy-egy lányos házhoz, ahol elnézően mosolyogtak az ifjúra.
December 31: Szilveszter napja. A szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsák a következő esztendőre az emberek szerencséjét, egészségét, a bő termést és az állatállomány szaporaságát. A néphit szerint az újév első napjával összefüggő nap, ezért a két nap szokásai és hiedelmei azonosak is lehetnek. Az éjféli zajkeltés, csengőzés arra szolgált, hogy mindenki felébredjen, és az új esztendőben szorgalmasan dolgozzon, valamint arra, hogy a nyáj az új év beköszöntésével a másik oldalra forduljon, így egészségesek és termékenyek legyenek.

2014. november 9., vasárnap

Itt a szüret!

6:00 0 Comments
Szerencsénk van a négy évszakkal, főleg, amikor az év tényleg kihordja mind a négy gyermekét. Mindegyik szerethető, de mindenkinek van egy legkevesebb. Itt az ősz, a nap is huncutabban néz be a lombok alá, beérik a mindenség, nyugalom van, szilvalekvár illat, meg a személyes kedvencem, a sült gesztenye. Ezekben a hetekben a legnagyobb sláger a szüret. Hegyoldal vagy akár síkság, varázslatos táj, tőkék szigorú sorai, mézédes szőlő, puttony, rokonok, barátok, vidámság fenséges ételek, bor és megrészegülés. Erről szólnak ennek a hagyománynak a napjai, az év egyik legkellemesebb, egyben egyik legfárasztóbb időszaka. Mit kezdjünk a konyhában a borral? Milyet válasszunk a vacsora mellé? Erről hoztam most következő cikkemet. Szüretre fel!

A koránkelés és a fáradhatatlan munka persze rémisztően hangzik, azonban határtalan a jókedv, valamint finom lakoma lesz a jussunk, ha kivesszük belőle a részünket. Megismerhetünk az idősebbektől dalokat, meséket, népszokásokat, és egy évben legalább egyszer kicsit elmerülhetünk annak a forgatagnak a hangulatában, mely nagyanyáink ifjúsága óta jelen van. A szüret a betakarításon kívül családegyesítő programként is felfogható, hiszen a família apraja-nagyja kivonul a hegyekbe, közelről és távolról is jönnek a rokonok, hogy kivegyék a részüket a feladatokból. A nők ilyenkor hosszú, tömött sorokban tálalják ki az asztalokra a harapnivalókat, hogy a dolgos vendégsereg ne éhezzen, de persze must és bor is kerül melléjük gazdagon. A fárasztó munka kora reggeltől napnyugtáig folyik, ezt követően pedig kezdődik a mulatság. A szüretelők a régi szokások szerint haza vagy valamelyik rokonhoz sietnek, megtisztálkodnak és átöltöznek, majd alkonyatkor visszatérnek a szüret helyére, ahol már csak az élvezeteké a szerep. Ízgazdag lakoma, zene, tánc, borozás, mámor és hajnalig tartó ünnepség veszi kezdetét.

Szigligeten a mai napig él még a szüret hagyománya. Általában ott is már ritkábban gyűlik össze a nagy rokonság szép számban, ezért helye van az ismerkedésnek, amit a pincében kezdenek. Alig csukódik be a kocsiajtó, már nyílik is a pincéé. Körbeállják az 500 literes hordót, mint az imádott bálványt. A lopó lejön a pince faláról, és már a poharakban ott van a rizling, aminek a csillogása később a szemekben látható újra, merthogy a tavalyit is meg kell ám kóstolni újra. A nap végén, a szüretelés után ott is mindenki összegyűlik, hogy a mozgalmas napnak a végére pontot tehessenek egy kis mulatsággal.


Ha már a szüret a téma, melynek legfőbb célja a finom, népies nevén csak vinkóként emlegetett ital készítése, nézzük csak meg, melyiket mihez ajánlják a szakemberek, mik az alapvető szabályok az étel és a bor párosításánál.

"Szárnyas" borok: mielőtt még valaki másra gondolna, ezek a nedűk nem repülnek (bár a varázsvilágban bármi előfordulhat ^^), de valósággal a mennybe repíthetik az ételeinket, HA tudjuk az alapszabályt. A szárnyasok sem készülhetnek egy kaptafára, megkülönböztetünk ugyanis fehér és barna húsú szárnyasokat, és ez adja a kiindulópontot is. Csirke és pulyka esetében jó választásnak bizonyulhatnak az illatos, száraz fehérborok, a sárga-muskotály, a muscat ottonel vagy a sauvignon blanc. Amennyiben a fehér húsú szárnyasunk fő fűszere a pirospaprika, bejöhet a képbe a könnyű vörösbor is, Kadarka, kékfrankos, portugieser. Az alkoholszintjük egyiknél se lépje át a 12,5%-ot. A kacsa, a liba és a gyöngytyúk vörösbort kíván. A fűszerezés, a köret, a sütési mód tovább árnyalhatja a képet. Egy aszalt szilvával körbevett vagy azzal töltött liba vagy kacsa ideális párja a merlot, mely éppúgy lehet villányi, mint szekszárdi vagy éppen soproni.

Mi illik a sertéshez?: ez is attól függ, milyen fűszereket használunk az ételhez, vagy van-e mártás hozzá. A tapasztalat az mutatja, hogy amíg a pirospaprika nem kap szerepet a fogásban, nyugodtan tálalhatunk mellé fehérbort. A sertéspörkölt mellett lehet, hogy nagyobb harmónia valósulhat meg, ha mondjuk egy szekszárdi kékfrankost vagy egy-egy jobb bikavért választunk.

A marhából készült fogások titka: mindenkiben a szilárdul hitt és tudni vélt igazság csendül fel, néha tévesen, hogy csak a vörös, pedig bizony itt is akad kivétel. Bár alapvetően igaz, hogy e mellé a hús mellé a legtöbb esetben a vörösbor a megfelelő választás, de egyes főzési eljárások, mint például a konfitálás, azaz a több órán át tartó, alacsonyabb hőfokon történő sütés, párolás felülírja ezt, és inkább fehéret követel a fogás mellé. Ezen kívül az alapigazság az, hogy a párolt és a főtt húsokhoz könnyedebb, míg egy steakhez, bélszínhez, hátszínhez például testesebb, érettebb vörösborok ajánlottak.

A halhoz biztosan csak a fehér?: ez is amolyan megrendíthetetlen alapigazságnak tűnik, pedig érdemes ezt is felülvizsgálni olykor. Egy száraz húsú halhoz valóban többnyire száraz fehérbor dukál. Persze sok múlik a fűszerezésen, a konyhatechnológián, az esetleges mártáson. Mi a helyzet a zsírosabb halakkal, például a rácponttyal és a harcsapaprikással? Ezekhez testes, alkoholban és savban gazdag fehérbort vagy akár egy élnék savú kékfrankost is ihatunk. A kiválasztáskor a mottó mindig legyen ez: egyszerű halhoz egyszerű bor, nemesebbhez nemesebb!

Vadhúsok mellé karakteres bor: a vaddisznó, a szarvas és az őz egyértelműen a hosszan érlelt, testes, nagy vörösborok terepe, mellé ezekből válogassunk: syrah, cabernet, merlot, pinot noir, de szóba jöhet az argentin malbec is. A lényeg, hogy az erős ízű vadak mellett "kötelező" hasonló kaliberű és hasonlóan fenséges, nemes vörösbort fogyasztani.

Nem mindig indokolt a desszertbor: az édességek mellé egy szempont figyelembevételével válasszunk italt. A bor mindig legyen édesebb, mint a tálalt finomság. A portói szinte mindig jó ötletnek bizonyul. Egy citrusféléket is tartalmazó sütemény mellett, amiben nem a cukoré a dominancia, bármelyik illatos tokaji félszáraz vagy kései szüretelésű, s emiatt édes ízvilágú bor is szóba jöhet.


Ide tartozik még az is, hogy milyen hőmérsékleten fogyasszuk a bort. Leghidegebben a pezsgőt és a habzó bort fogyasztjuk, ez kb. 6-8°C. A száraz, fehérborokat aperitifként 8-10°C-on, étkezéshez pedig 10-12°C-on ajánlott kínálni. A rosékat és a sillereket 10-12°C-on, míg a könnyed, vörös nedűket 12-14 fokosan töltsük a poharakba. Az érett, testes vörös borokat, édes borokat pincehőmérsékleten, 14-17 fokosan ildomos fogyasztani. A desszertboroknál a legmegengedőbb az etikett, ezeket akár 14-18°C-on is ihatjuk.


Miután a múltkor egy kis kritika ért, hogy túl hosszú lett a Halloween-i cikk (és ezt külön köszönöm, hogy megemlítették, ebből tanul az ember), két részletbe szedtem a mostani cikkemet, így a recepteket az ez utáni írásomban közlök, amit rögtön olvashattok is. Kellemes ünneplést mindenkinek!