A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: életmód. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 6., szerda

Tanulj, Amerika!

13:43 0 Comments
Hogyan tanuljunk?

Nem egy cikk készült már a témában a Levita blogján sem. A vizsgaidőszak utolsó hónapjában állunk, mások az érettségire készülnek, tehát sokaknak nagyon aktuális a tanulás kérdése újfent. És sokan most is azzal töltik az idejüket, hogy a tananyag fejbe töltése helyett inkább cikket olvasnak arról, hogyan tanuljanak.

A forrásomat, a teljes cikket lent olvashatjátok, én csak egy rövid verzióját osztom meg veletek a tanulási tippeknek, amiket különböző amerikai pszichológusok kutatásai alapján állítottak össze. Remélem, lelkesítő ötleteket talál Olcsy, aki a minap kérdezte tőlem, hogyan vegye rá magát a tanulásra, és Ti is, kékek és nem kékek, akik meguntátok már a tankönyv, füzet, jegyzet első borítótól utolsóig való végigrágását.

A legfontosabb tanács, és a cikkindító felfedezés: a legkevésbé hatékony módja annak, hogy felkészüljünk egy vizsgára, ha újra és újra elolvassuk a tananyagot.

"Amikor az ember először olvas el valamit, nagyon sok mindent megért és leszűr belőle. Amikor azonban újraolvassa ugyanazt a szöveget, azt már végig az “igen, igen, ezt már tudom” érzésével teszi. Másodjára tehát már nem dolgozza fel mélységeiben az anyagot, és nem is hámoz ki belőle még több részletet."

Bevallom, nekem most olyan borzalmasan száraz a vizsgaanyagom, ráadásul most látom először a témát - mások jegyzetei alapján -, hogy kénytelen leszek ezt tenni. De aki okosabb, mint én, és elhatározta, hogy ez egyszer igazán átfogóan megérti és megjegyzi a tanulni valót, mit tegyen?

A tippek

• Tegyél fel kérdéseket!
Akár az anyag végén lévő ismétlő kérdéseket - ha vannak -, akár a saját magad által megfogalmazott kérdéseket is, de folyamatosan kérdezd magad az anyaggal kapcsolatban. Így rögtön kiderül, mi az, amit még nem tudsz, és sokkal jobban meg fogod jegyezni azt, amit meg kell. A megfelelő kérdésekkel az anyagok összefüggéseit is megértheted, és ez jelzi igazán a vizsgáztatónak/javítótanárnak is, hogy érted és tudod, amit tanultál.

• Kösd össze az új tudást a már meglévővel
Ha teheted, keress összefüggéseket aközött, amit már tudsz és aközött, amit éppen tanulsz. A párhuzamok vonása el fogja érni, hogy egyikről beugorjon a másik, a jobb megértést is segíti.

• Rajzolj, készít ábrákat!
Itt-ott biztosan engedi a tananyag, hogy illusztráld. És itt nem a lap szélére rajzolt - amúgy tündéri - kis nyuszikra gondolok. Ha ábrát rajzolsz arról, amit éppen tanulsz, rajzolás közben is egyre jobban feldolgozódik az információ, és mivel te magad készíted a művet, könnyebben is felidézheted azt a megmérettetéskor.

• Tanulókártyák
Sokat hallottad már - főleg nyelvtanulásnál -, igaz? És ki is próbáltad, vagy úgy gondoltad, felesleges macera, több idődet veszi el a készülés, mint amennyid valójában van a tanulásra...? Pedig a szakértők azt mondják, ez igen hatékony módja az anyag rögzítésének.
Már amikor készíted is ezeket a kártyákat, elmerülsz az anyagban, és így eggyel közelebb jutsz ahhoz, hogy tudd. Egyik oldalra a kérdés, másikra a válasz. Így kikérdezheted magad, és kíméletlenül kiderül, ha valamit még nem tudsz! Attól, hogy egyszer jól válaszoltál viszont még ne vedd ki a kártyát a paklidból. Vajon egy-két nap múlva is emlékszel a válaszra?

• Ne hagyd az utolsó pillanatra!
Tudom, ez a tanács valószínűleg falra hányt borsó. Ezek a tippek is azért vannak, hogy ha már úgy esett, hogy nem tanultad szét a fejed mind a 10 tantárgyadból egész félévben, most, a vizsgák előtt még annyit profitálj az anyagból, amennyit csak lehet.
Viszont ha csak teheted, szánj sok időt a tanulásra! Ne órák vagy két nap alatt próbálj bemagolni mindent. Kutatásokból tudhatjuk: sokkal hatékonyabban marad meg hosszú távon az információ a fejedben, ha időben elosztva tanulod azt meg. Tanulsz egy kicsit, majd újult erővel ismétled ezt másnap, néhány nap múlva is.

* * *

További tanácsokat és ezek részletesebb kifejtését találod az Eszmetár cikkében.
Ha a levitások korábbi tanulási tanácsaira vagy kíváncsi, kattints jobb oldalt a "tanulás" címkére. Mielőtt nekiugranál a tanulni valónak, ajánlom például figyelmedbe Vattacukor azon cikkét, amiben arról beszél, hogyan teremts ideális környezetet a tanuláshoz.

Sok sikert a vizsgákhoz!

2015. június 27., szombat

Gépíró masszázs

22:07 0 Comments
Saját useres tapasztalatokból kiindulva elgondolkodtam azon, hogy az egész napos számítógép előtt ülés nem tesz túl jót a kezünknek. Ez az a testrészünk, amit egész nap észrevétlenül használunk. Nemcsak a billentyűzetet nyomkodjuk, de mosogatunk, takarítunk, cipekedünk, főzünk vele. Igazán megérdemel egy kis kényeztetést, nézzük, hogyan is tehetjük. Ha sok ülőmunkát végzünk, akkor a kezeink átmasszírozása után kérjük meg a kollégánkat, hogy masszírozza meg a vállainkat, nyakunkat is (bár ez nem sokszor történik meg).

A kézmasszázs a masszázsterápia olyan formája, mely a kezünk, a karunk és a csuklónk kezelésére összpontosít, ellazítja azok fáradt, görcsös izmait, javítja a vérkeringését. Mivel a kar és a kéz tele van akupresszúrás és reflexológiás pontokkal, melyek a különböző belső szervekhez kapcsolódnak, remekül alkalmazható más testrészek, szervek panaszainak kezelésére is. Az itt található ízületeket érintő fájdalom enyhítése, megszüntetése, és a vérkeringés javítása mellett segíthet a masszázs a feszültség csökkentésében, és más egészségügyi problémák kezelésében. Egyik nagy előnye, hogy bármikor, bárhol végezhetjük, tévézés közben, buszon ülve, munkahelyen vagy akár lefekvés után. A kézmasszázs a vérnyomástól a fejfájásig minden problémánkon segíthet, ugyanis a kézen megtalálhatóak az egyes szerveinknek, testrészeinknek megfelelő reflexpontok. Csecsemőktől az idősekig bárkin alkalmazhatjuk, viszont kerülnünk kell az alkalmazását magas láz, heveny gyulladások, súlyos idegkimerültség, daganatos betegségek esetében.

A fejfájás: talán a legáltalánosabb probléma, amit szintén enyhíthetünk kézmasszázzsal. Ennek enyhítésére, a koncentrálóképességünk fejlesztésére is igen egyszerűen tudunk megoldást találni. Csupán annyit kell tennünk, hogy körkörös, gyúró mozdulatokkal végigmasszírozzuk mindkét kezünk ujjbegyeit. Hatékonyan alkalmazhatjuk a fejfájás enyhítése mellett vizsgák esetén, tárgyalások előtt.

A szorongások, félelmek feloldása: egyik legegyszerűbb módja a félelmek, a stresszhatások, az idegesség lecsendesítésének a tenyerünk közepének masszírozása. A hüvelykujjunk erre a legalkalmasabb. Amikor felhúzzuk magunkat, akkor csak határozott mozdulatokkal nyomjuk meg a tenyerünk középpontját, masszírozzuk egy kicsit, és néhány perc után már érezhetjük is a javulást.

Fogyás segítése: a rendszeres kézmasszázs hatására a kiválasztó és emésztőszerveink is intenzívebb működésbe lendülnek, így a kilók is gyorsabban tűnnek el rólunk.

Nyugipontok: az egyik legáltalánosabb gondja az emberek nagy részének a vérnyomás normálistól való eltérése. Nem is gondolnánk, milyen egyszerű mozdulatok segíthetnek a probléma enyhítésében, az orvosi kezelés kiegészítésében. A vérnyomást szabályozó zónák a kézfejeinken találhatóak, pontosabban az ujjaink tenyérben továbbfutó kézcsontjai között. Egyik kezünk hüvelykujját helyezzük a másik tenyér alá, a mutatóujjal pedig lágyan húzzuk végig a csontok közötti kis mélyedésben a csuklóktól az ujjvégekig. Haladjunk végig valamennyi csont árkában, majd ismételjük meg ezt a másik kézen is. Mindkét kézen 15-30 masszírozó mozdulatot végezzünk az árkokban. A mozdulatsort egy nap többször is elvégezhetjük, kár alacsony, akár magas a vérnyomásunk.

Ujjak varázsa: egyik kezünk hüvelyk- és mutatóujjával nyomkodjuk végig a másik kezünkön lévő ujjunkat. Belülről kifelé haladjunk. Ha mind a tízzel megvagyunk, akkor húzzuk meg egyenként az ujjainkat. Ne túl erősen, de azért határozott mozdulatokkal.


A masszírozás:

Előkészületek: készítsünk elő egy kis törülközőt, és persze ne feledkezzünk meg a kedvenc masszázsolajunkról sem. Üljünk le, hunyjuk be a szemünket. Most lelkileg és mentálisan is készüljünk fel a kézmasszázsra, minden más gondolatot ürítsünk ki a fejünkből, csak erre koncentráljunk. Dörzsöljük össze a kezeinket, amíg egy kicsit fel nem melegednek, majd öntsünk a tenyerünkbe egy kevés olajat, és simogató mozdulatokkal oszlassuk el a kezünkön, csuklónkon, alkarunkon.

Tenyérnyomás: fogjuk meg jobb kezünkkel a balt, és gyengéden nyomkodjuk meg a tenyerünket a jobb hüvelykujjunk begyével. Lassú, alapos mozdulatokat végezzünk.

Körözés: ha már alaposan átnyomkodtuk a tenyerünk minden egyes pontját, akkor a mutató-, középső és a gyűrűsujjunkkal körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a másik tenyerünket, közben a hüvelykujjunkat támasszuk meg a kézfején, így nagyobb erőt tudunk kifejteni. Arra figyeljünk, hogy ne a bőrt húzzuk odébb, hanem emeljük fel az ujjunkat, tegyük a következő pontra, és úgy folytassuk a körözgetést.

Tördelő: egyik kezünket szorítsuk ökölbe, a másikkal fogjuk át, és tördeljük úgy, mint amikor izgulunk valami miatt. Ezzel fejezzük be a masszírozást.

2015. február 26., csütörtök

Állatos szendvicsek

18:12 0 Comments
Kedves Mindenki!
Bár a farsang már véget ért, azt hiszem, enni mindenki szokott, buliba pedig mindig jól jön valami "különleges". A szendvics készítés, pedig még azoknak is sikerül, akik egyébként messze elkerülik a konyhát. Pár hete, otthon "állatos szendvicsekkel" dobtuk fel az uzsonnát.

Nos, ez egyáltalán 
nem képző- vagy iparművészeti alkotás, de már majdhogynem művészet... Rolleyes
Nekem legalábbis erősen annak hatott rávenni Bogit, hogy segítsen uzsonnát készíteni és ne is húzza az orrát, amiért "csak kenyér" a menü. Így hát neki láttunk az egeres-nyuszis-cicás szendvicseknek.

A hozzávalók:
- kenyér
- vaj/margarin
- felvágott
- sajt
- paprika
- uborka
- főtt tojás
- ketchup/piros arany (kinek mi)

Elkészítés:
Mivel a főtt tojás nem terem a hűtőben tegyél fel 1-2 tojást, vízzel főni. Én 10 percig főztem, az általában elég. Azt az időt, amíg a tojás fő használd fel arra, hogy felvágd a paprikát apró háromszögekre, az uborkákat pedig vékony csíkokra. A lenyeret is megkenheted és a sajtból is vághatsz fül formákat. Ekkor még nem fog letelni a 10 perc a tojásnak, viszont a húgod biztos türelmetlenül fog toporzékolni. Ilyenkor tereld el valamivel a figyelmét. Ha nincs ötleted, próbáld ki az alábbit:
A Queen együttes We will rock you dalának ritmusát tapsolva, asztalt püfölve énekeld a következőt:
"A szakácsnő, a szakácsnő elkésett.
Szegény tojás, szegény tojás nem főtt meg.
Szegény tojás, főjj meg!"
Az osztatlan siker után tanísd meg a dalt a törpének is, ezzel egész jól elmegy az idő.
Öntsd le a forróvizet a tojásokról, majd hűtsd le őket. A pucolást bízd az ismét türelmetlenné vált apróságra, aztán szeleteld fel a tojást. Ezt követően kezd el szépen felpakolni a kenyérre a hozzávalókat és bíztasd a kisebbet, hogy kreatívkodjon ő is valamit
- felvágottat/sajtot a füleknek
- tojást a szemének
- paprikát az orrának/szájának
- uborkát a bajszának
- ketchupból pedig a pupilláit készítheted el

Persze, ha valamelyik hozzávaló nem éppena kedvencetek, azt nyugodtan megváltoztathatjátok. Ráadásul nem is csak ilyen állatos finomságokat készíthettek... Elvégre biztosan sokkal kreatívabbak vagytok, mint én. De gondoltam, egy ötletnek jó lehet.
Jó étvágyat!

2015. február 14., szombat

Szerelmes napok

23:00 1 Comments
Fúúújjj ne Valentin nap! Szinte mindenhol ezt hallom, és bár én sem rajongok érte, azért mindig jót mosolygok azokon, akik azt gondolják ez a legrosszabb. Mert hát, mi lenne ha minden hónap 14-én lenne valami ehhez hasonló? Ugye akkor a Valentin nap, nem is lenne olyan szörnyű...
Én persze akkor sem szeretném, mert kifejezetten rosszkorra esik, de ezen meg már nem tudok változtatni. Mindenesetre, hogy miért is hoztam mindezt fel? Olvass tovább, hidd el, a Valentin nap semmiség!

Koreában annak ellenére, hogy a mai napig élnek az elrendezett házasságok, mindenhol azt próbálják beléd magyarázni, hogy legyél szerelmes, mutasd ki és élvezd. Néha már-már túlzásba víve azt. Így lehet az, hogy míg itt Európában és Amerikában a Valentin-nap a nagy szerelemé, Koreában bizony minden hónapban van egy, a Valentinhez hasonló nap.

Haladjunk szépen sorban!
Január 14, Napló nap. Ezen a napon a barátok és a friss szerelmespárok is naplót ajándékoznak egymásnak. Természetesen üreset. A napló ugyanis arra szolgál, hogy ettől a naptól egész éven át vezethessék benne az eseményeket, hogy beletehessék a csodás pillanatok képeit, s hogy örökre emlékezzenek az együtt töltött percekre.
Február 14, Valentin nap. Koreában ezen a napon a lányok és a nők csokoládét ajándékoznak a fiúknak, férfiaknak. Természetesen a legjobb csokit az a bizonyos férfi kapja... (Értitek miért nem rajongok érte? Egy dolog, hogy elfelejti a szülinapom, de mit csináljak a csokival?) És a férfi? Nos ő örül a csokinak. Nem, nem ad ajándékot. Egyébként a saját készítésű csoki éri a legtöbbet ;)
Március 14, Fehér nap. Ezen a napon viszonozzák a fiúk a lányok kedvességét Valentin napról. Koreában általában a férfiak édességet (nem csokit) adnak a hölgyeknek. Azonban bármilyen más ajándék is szívesen látott.
Április 14, Fekete nap. Nos ez az a nap, ami nem a párokról szól, hanem a pár nélküliekről. Szingliknek kötelező! Hagyományosan ilyenkor a szinglik összegyűlenk és  jjajangmyeon-t esznek azt remélve, hogy hamarosan ők is megtalálják az igazit.
Május 14, Sárga nap vagy Rózsa nap. Szóval ha van párod, akkor öltözz sárgába és adj rózsát a kedvesednek. Miért? Hogy mindenki tudja, te boldog szerelmes vagy, és hogy lássák ki is a szerencsés...
Június 14, Csók nap. Szerintem ez önmagáért beszél... De ha véletlen Koreában jártok június közepén ne érjen váratlanaul a rengeteg csókolozó pár. Amúgy ezen a napon a szerelmi vallomások is nagyon népszerűek.
Július 14, Ezüst nap. Ezen a napon a párok ezüst ékszereket váltanak... Ha gyűrűt ajándékozol, az komoly kapcsolatot jelez, s bizony ez az a nap, amikor a jövőre vonatkozó terveiteket (pl. házasság) megbeszélhetitek.
Augusztus 14, Zöld nap. Ezen a napon a párok soju-t isznak, majd szerelmesen hazaandalognak az éjszakában. És hogy miért zöld? Mert a sojut hagyományosan zöld üvegben árulják.
Szeptember 14, Fénykép nap vagy zene nap. Ezen a napon készül a legtöbb kép - nem mintha egyébként nem készítenétek képeket -, például studióban beállított képek. De ha a fénykép nem elég karaokézni is elmehettek. Elvégre mi lehet jobb program?
Október 14, Bor nap. Ez is elég egyértelmű... De azért elmondom. Romantikus vacsora, borral... Ha egyedül vagy? Nos akkor egyértelműen borba fojtod a bánatod.
November 14, Film/Mozi nap. Ez az a nap, amikor nem jutsz be a moziba, hacsak nem foglaltál hónapokkal korábban helyet. Miért? Mert Mozi napon mozizni mész a szerelmeddel. Persze, lehet filmet köcsönözni és otthon romantikusan összebújni. Az sem ritka, hogy ezen a napon a szerelmesek egy-egy DVD-vel lepik meg egymást.
December 14, Ölelés nap. Láttatok már "Free Hug" táblával mászkálni embereket? Nos ez is az. Persze, aki kapcsolatban van, az csak és kizárólag a szerelmét ölelgesse. Különben bajba kerülhet. De a szingliknek is jár néhány ölelés. Főleg, ha szereznek egy táblát. Én mondjuk nem vagyok biztos benne, hogy szeretném ha idegenek ölelgetnének...


Ha mindez nem lenne elég, elárulom, hogy Koreában a karácsony is szerelmes ünnep. Nem a családról szól, hanem kifejezetten a párokról. Mondhatni ez a 13. különleges szerelmes nap az évben... Hogy ez miért van így? Fogalmam sincs. Valahogy sosem akartam ebben elmélyülni. Mindenesetre érdekelne, nektek melyik tetszik a fentiek közül? Van-e olyan, amit bevennétek a Valentin nap mellé, és ha igen melyiket, miért? 
Boldog Bálint napot, így utólag is!



2015. február 12., csütörtök

Egészségünkre!

7:39 0 Comments
A mostanában oly' divatos influenza szezonban én is alaposan megbetegedtem, így otthon nyomom az ágyat (illetve most a széket, hogy ezt a bejegyzést be tudjam pötyögni nektek). Gondoltam, hogy más is járhat hasonló cipőben, mint én, úgyhogy összeszedtem pár dolgot, amivel kicsit elviselhetőbbé tehető ez a februári, betegeskedő idő:

Enni és innivalók:
  • Gyömbértea: A zöldségestől vett gyömbért megpucoljuk, és fokhagyma nyomón átpréseljük / lereszeljük / kis kockákra vágjuk és 5-10 percig áztatjuk forró vízben, aztán mézzel ízesítjük. Hivatalosan egy teáskanálnyi reszelt gyömbér kell egy pohár teához, de én fél litert - litert szoktam belőle gyártani, mert jobban enyhíti a torokfájásomat, mint az orvos által felírt köptető. :P
  • Hagymatea: A hörgők kitisztításán kívül az arcüregeket is tisztítja és jó a baktérium fertőzések ellen is. 2-3 fej vöröshagymát mossunk meg és vágjunk fel és főzzük 5-10 percig egy liter vízben. Rakhatunk a főzetbe kamilla vagy hársfavirágzatot is, és persze mézet, mindig mézet. 
  • Fokhagymás pirítós: Az egyik kedvenc kajám, véleményem szerint kettő belőle sosem elég! ^^ A fokhagyma fertőtlenítő hatása még az orrduguláson is segít!
  • Húsleves: Mint a forró folyadékok általában, ez is segít felszakítani a váladékot, és segít az elvesztett folyadékmennyiség pótlásában.
  • Nem szabad elfeledkezni a vitaminok pótlásáról sem, úgyhogy sok citrusfélét, nyers céklát, paradicsomot, répát és savanyúkáposztát célszerű fogyasztani. És persze teát teával: megfázásra nagyon ajánlják a kamillából, a borsmentából, a hársból és a kakukkfűből készült teákat.
Egyéb tennivalók: 
  • Sós víz: Egy pohár langyos vízbe tett egy teáskanálnyi só megoldja a kezdődő torokbántalmainkat. Napi 3-4 alkalommal kell vele gargarizálni, és megakadályozhatjuk vele a betegség kialakulását. 
  • Rendszeres szellőztetés: Mikor az ember beteg, rendszerint teleszuszogja-hapcizza a légteret mindenféle gaz bacikkal, így fontos, hogy rendszeresen szellőztessünk, hogy cserélődjön a levegő! 
  • Rendszeres mosás: a pizsamát, az ágyneműt sűrűn cseréld, és főzőprogrammal mosd ki, mert a galád bacik megtelepednek bennük, és egy idő múlva magadat fertőzöd vissza. Ugyanez igaz a ruha zsepikre is.

Ha mindezek elenére sem érzed jobban magad 4-5 nap alatt, keresd fel a gyógyítódat!

2014. december 18., csütörtök

Brownie

7:33 0 Comments
Egyik barátnőmnek van egy zseniális brownie receptje - a sütiket rendszerint kettesével próbálom az arcomba gyűrni, olyan jó! Most, hogy egyre bátrabban kísérletezem sütikkel, úgy gondoltam, kipróbálom ezt is. 

Hozzávalók: 
- 40 dkg. vaj/margarin
- 40 dkg csoki (2 tábla étcsoki + 2 tábla tejcsoki)
- 15 dkg cukor
- 4 tojás
- csipet só
- vanília aroma
- 25 dkg liszt
- aszalt gyümölcsök

Elkészítés: 
1. Egy tálban forró víz fölött olvaszd fel a csokit és a vajat. 
2. Vedd le a tűzről és egyesével gyorsan keverd bele a tojásokat. (Azért nem szabad a tűz fölött tartani, mert ha ezt teszed, rántotta lesz belőle. ;))
3. Add hozzá a cukrot, a sót, a vaníliát (én szokás szerint vaníliás cukrot használtam), a lisztet és az aszalt gyümölcsöket (nekem aszalt meggyem és vörös áfonyám volt). Én kézzel (a roppant erős markommal ^^) törtem bele egy pár adag kesudiót is, mert az még jobban feldobja a sütit, de természetesen bármilyen egyéb magokat szórhatsz bele. 
4. (A tepsit nem kell kivajazni, mert annyi margarin/vaj van alapból a sütiben, hogy nem ragad le.) Öntsd bele a masszát egy kis tepsibe, és 180 fokon 20-25 percig süsd! 
5. Most jön a legfontosabb lépés: Bár a 25 perc lejárta után is lesz egy folyékony réteg a sütid tetején, vedd ki nyugodtan a sütőből, ne pánikolj, nem szúrtál el semmit! Mihelyst kivetted a sütit a sütőből, a folyadékréteg elpárolog/visszaszivárog a sütibe/eltűnik/elhoppanál, és ott marad a mennyei, omlós brownie!

6. Tejszínhabbal és/vagy vanília fagyival mennyei!

Ez az egyik legegyszerűbben összerakható, ámde legjobban megtérülő recept, amit mostanában csináltam! Családi-baráti összejövetelekre, emberek lekenyerezésére ideális!
Jó étvágyat!


2014. december 13., szombat

Peanut Butter Cups

8:11 1 Comments
Az amerikai rokonaim meglehetősen rutinosak, így mikor látogatóba jönnek hozzánk, mindig hoznak nekem Reese's Peanut Butter Cups-ot, amiről egyszer valaki azt mondta, hogy csak azzal osztja meg az ember, akit igazán szeret, mert egyébként túl finomak... ^^ 
Én pedig megtaláltam a módszert, hogy te is legyárthasd őket - karácsonyi ajándéknak vagy szülinapra ideális ötlet! A vicc az, hogy borzasztó egyszerű a recept, és mindenki le padlót fog tőle, hogy te csináltad az egészet! ;)

Hozzávalók: 
- 125 gr. mogyoróvaj
- 28 gr. szobahőmérsékletű vaj
- 1/8-ad teáskanál só
- 55 gr. porcukor
- 260 gr. étcsokoládé
- 260 gr. tejcsokoládé
- 10 gr. vaj

(A dőlt betűsek a csoki, a sima betűsek pedig a töltelék hozzávalói.)

Elkészítés:
1.1. Először menj, és szerezz be szilikonos csokikészítő formákat. Az enyémek az OBI-ból valók, ahol jelentősen olcsóbbak voltak, mint a bevásárlóközpontokban lévő standokon kapható példányok. Nekem 15 praléné formásom van meg 12 kicsit nagyobb, sütiformának titulált dolog (ami szerintem szintén csoki méret) - ehhez én feleztem a receptet, és így jöttem ki pont jól. 
1.2. Kis muffin formában is csinálhatod a receptet, ez esetben csokipapírral béleld ki őket.
2. Helyezd a mogyoróvajat, a vajat és a sót egy mikrózható tálba, és kb egy percig melegítsd őket, de 20 másodpercenként keverni kell rajta egyet. 
3. Keverd bele a porcukrot. Kész is a tölteléked.
4. Egy fémtálba, forró víz fölött olvaszd fel a csokikat és a 10 gr. (vagy, ha felezel, akkor 5 gr.) vajat.
5. A forma méretétől függően, tegyél egy teáskanál csokit a formák aljára, majd ha mindenhova tettél, óvatos mozdulatokkal ütögesd az asztalhoz a formát - látni fogod, a csoki milyen szépen eloszlik - így kb. félig lettek a formák.
6. Rakj minden formára egy (fél) teáskanál mogyoróvajat, majd most is ütögesd szépen az asztalhoz az egészet. 
7. Rakj egy újabb adag teáskanálnyi csokit a tetejére, majd a már ismert módszerrel ütögesd finom mozdulatokkal az asztalhoz az egészet, hogy sík felülete legyen a csokiknak. Ha szükséges, korrigálj. 
8. Rakd be a hűtőbe - kb. 20 perc alatt elkészülnek. 
9. Szedd ki őket a formából, gyönyörködj bennük, ámulj a zsenialitásodon, majd kóstold meg őket, és írj dícsőítő himnuszt a munkaetikádhoz.

Mivel nincs stabilizálva a csokink, hűtőben kell tárolni, légmentesen lezárva, de így simán kibírják akár két hétig is - már ha te kibírod addig! :D
Nem akarok senkit áltatni, elég pepecselős munka, de megéri, mert piszok finom. Mikor a barátnőmnek (aki nem kifejezetten mogyoróvaj párti) prezentáltam a csokikat, másnap mondta, hogy a párja üzeni, hogy "ennél nagyobb dobozok is vannak"! ;)

Ha esetleg nem lenne érthető, mire gondolok finom, ütögető mozdulatok alatt, nézd meg az eredeti receptet, és máris egyértelművé válik majd.

Jó étvágyat!

2014. december 12., péntek

Tanulási tippek I.

13:04 0 Comments
A múlt héten írtam arról, hogy mivel nem vagyunk egyformák, ezért a tanulásban is különbözhetünk - sőt, bizton állíthatom, különbözünk - egymástól. Éppen ezért, nem biztos, hogy az a módszer, ami neked bevált, működik a legjobb barátodnál. Ép ezért, ajánlott, minél több módszert ismerni és kipróbálni, hogy megtaláld azt, ami számodra a legmegfelelőbb. A következő néhány cikkemben ebben leszek a segítségedre. 
Igyekszem majd sokféle és változatos módszereket bemutatni, illetve hasznos tippeket adni, hogy a bizonyítványodban év végén a lehető legjobb jegyek sorakozzanak majd.

Kezdjük is az alapokkal! Vannak bizonyos praktikák, amik mindenkinél működnek csoporttól függetlenül. Biztos vagyok benne, hogy innen-onnan hallottál már róluk, de azért vegyük szépen végig őket.

Testmozgás, kipihentség
A mozgás serkenti a vérkeringést, ezáltal a gondolkodást is. Épp ezért mindenképp jó, ha tanulás előtt mozgunk kicsit. Ez lehet futás, biciklizés, torna, jóga, a lényeg, hogy szeresd kedvvel csináld. 
És bár mindenki tudja, mégis fontosnak tartom megemlíteni, mert hiába tudjuk, mindig elfelejtjük: aludd ki magad, ha nagyon fáradt vagy ne tanulj, dőlj le pihenni. A fáradt agy nehezebben működik, és pár óra alvás is elég ahhoz, hogy utána ugyanazt az anyagrészt fele annyi idő alatt megtanuld.

Tanulósarok
Fontos, hogy legyen egy hely a szobádban, a kertben, a szomszéd pincéjében... bárhol, a lényeg, hogy jól érezd magad, amikor itt tartózkodsz. Legyen kellően tágas, szellős, és kényelmes. A tanulósarkodat olyanra formálhatod, amilyenre csak szeretnéd. Arra azonban figyelj, hogy kellően világos legyen, járja át a levegő - vagy csak szellőztess tanulás előtt - és legyen csendes*, nyugodt.
Vannak akik az íróasztaluknál ülve szeretnek tanulni, mások az ágyon fekve, vagy épp bekucorodva valamelyik sarokba. 
A lényeg, hogy ezen a helyen meglegyen minden, amire szükséged van a tanuláshoz. Ezzel pedig át is térnék a következő lépésre.
*Zenehallgatás engedélyezett, ha neked ez segít ellazulni, azonban fontos, hogy olyan zenét válassz, ami nem tereli el a figyelmed a tanulnivalóról!

Felszereltség
Mielőtt nekiállsz tanulni, ellenőrizd, hogy minden könyv, füzet, jegyzet, toll, ceruza, radír, filc, kiskutya, nyalóka stb. rendezetten a közeledben (a tanulósarkodban) legyen
Miért? Mert ha tanulás közben fel kell állnod ezeket keresgélni, az kizökkent, és nehezebb lesz újra koncentrálni. 
Fontos még, hogy legyen bekészítve valami rágcsa illetve víz (esetleg tea vagy gyümölcslé). A tanuláshoz szükséges, hogy olyasmiket együnk-igyunk, amik serkentik az agyműködést. Háhá! Most azt hiszed a csokiról beszélek, de ki kell ábrándítsalak. A csokoládé hatóideje rövid, ráadásul, hizlal és a fogaidnak sem éppen a legjobb. Ez persze nem jelenti, hogy nem dobhat be az ember néha egy-egy kockát, de jobb, ha valamilyen olajas (nem sós!) magvat készítesz be magadnak. Jó lehet még a répa vagy a zellerszár is, ezeket akár valami fincsi szószba is mártogathatod. ;)
Közben ne felejts el inni sem! A víz felfrissít, a frissesség pedig elengedhetetlen a tanuláshoz.
A kávé, a kóla és az energiaital a csokihoz hasonlóan csak rövid időre pörget fel, így ezeket lehetőleg kerüljétek.

Tervezés, felosztás
Jó ha készítesz magadnak tervet, hogy mi az, amit ma feltétlenül meg kell tanulnod, mi ér rá holnapig, mi kell csak a jövőhétre. Ha kicsit elcsúsztál, és mégis nagyon sok mindent kell egyik napról a másikra bevágni, akkor pedig célszerű előre felosztani az anyagot kisebb egységekre, és egyszerre, csak arra az egységre koncentrálni. Ez lehet például fejezetenként, de lehet kisebb egység is, a lényeg, hogy logikusan oszt fel. A különböző részeknek nem kell egyforma hosszúnak lenniük, de ha valami nagyon rövid lenne, akkor hozzá is csaphatsz egy másik rövidebb részt.

Szünet
Bizonyított tény, hogy 20-30 percnél tovább nehéz egy dologra koncentrálni. Vannak persze kivételek, de bizonyos idő után mindenkinek szüksége van 5-10 perc szünetre. NE vond meg magadtól ezt az időt, mert többet veszítesz vele, mint nyersz. Ha beiktatsz egy-egy rész vagy bizonyos idő közönként egy kisebb pihenőt, után jóval könnyebb lesz megint a leckére koncentrálni. 
Ezekben a szünetekben, jó ha mozogsz kicsit, teszel-veszel, valami olyasmit csinálsz, ami szellemileg nem megterhelő. Ha elfogyott a nasid, ilyenkor lehet újratölteni :D
Szünetekben akár meg is jutalmazhatod magad, ha jól haladsz, akkor belefér a kedvenc sorozatodból is egy rész, de csak óvatosan, nehogy ott ragadj a sorozattal!

Kiemelés, jegyzetelés, színezés
A tanulásban az, ami mindenki számára fontos - mondhatni elengedhetetlen - a lényeg kiemelése, kijegyzetelése. Van akinek elég ha csak a könyvben aláhúzza, mások különböző színekkel emelik ki a lényeget, odaírják, ami számukra fontos még. A többségnek viszont nem elég ha csak kijelöli a lényeges dolgokat, jobb ha kijegyzeteli. Ennek meg van az az előnye is, hogy jegyzeteléskor még egyszer újraolvasod az anyagot (legalább a lényeget), és a korábban kiemelt dolgokat még tovább tömöríted. A jegyzeteidet is feldobhatod színekkel, rajzokkal, főleg ha a képi-téri vagy a testi-kinesztéziás csapatot gyarapítod. Addig, amíg a jegyzeted készül a felét már meg is tanultad!

Ha tehát ezek mind biztosítva vannak, akkor pedig jöhetnek a technikák, amik segítségével gyorsabban tanulhatunk. Ezekre azonban várnotok kell még egy hetet. Addig is, ha még nem lenne tökéletes a tanulósarkotok, rendezzétek be. Szerezzetek be kellő mennyiségű nassolni valót, és persze, készítsetek magatoknak jegyzeteket ^^ Jó tanulást!






2014. december 5., péntek

Tanulni, de hogyan?

15:15 3 Comments
Az intelligenciát elég régóta mérik, sőt az első világháború idején is jelentős szerepet kapott egy-egy IQ teszt. Azonban ezek a tesztek általában csak egy területet vizsgáltak, ami akkoriban teljesen rendben is volt... Aztán jött egy Howard Gardner nevezetű férfi, aki azt mondta, nem lesz ez így jó, elvégre nem egyformán működünk, az intelligencia sem mérhető egyetlen teszttel.
Írt is erről egy könyvet, 1983-ban Frames of Mind címmel. Sajnos ennek nincs magyar fordítása (vagy csak én nem találtam? O.O) de azt így is tudjuk, hogy 7 különböző intelligenciát nevez meg benne: szóbeli-nyelvi, logikai-matematikai, képi-téri, zenei-ritmikai, testi-kinesztéziás, intraperszonális és interperszonális intelligenciákat. Aztán azóta ez a lista is bővült és ma már hozzáveszünk még kettőt, a természettudományos (naturalista) és az egzisztencialista intelligenciát.

Ezek közül általában az első hármat szokás mérni... Az iskolákban is többnyire olyan módszerekkel tanítanak, ami az első három (jobb esetben négy) illetve talán még a természettudományos beállítottságú embereknek kedvez. Merthogy, mint mondtam, különbözőek vagyunk és más-más eredményt kapnánk egy-egy kategóriában. Előfordulhat, hogy többől is magas eredményt kapunk, míg másokból nagyon is alacsonyat. Ez nem jelenti, hogy "buta" lenne valaki, vagy hogy hiányosságokkal rendelkezik. Azt azonban igen, hogyha nem megfelelő módszert választva igyekszünk megtanulni valamit, akkor bizony nem jutunk előrébb.

Éppen ezért, nagyon fontos, hogy tudjuk, mi melyik csoportba tartozunk, és annak megfelelően válasszuk meg a tanulási módszereinket.

A legtöbb nehézséget talán a nyelvtanulás okozza. Azt ugyanis úgy vettem észre, még véletlenül sem úgy tanítják, hogy lefedjék a fent említett csoportokat. De persze mindenkinek akadnak nehézségei egy-egy tárggyal. 

Jöjjön hát most egy teszt, ami bár nem fedi le mind a 9 intelligencia fajtát, segíthet, hogy könnyebben elhelyezd magad valamelyikben - feltéve, hogy eddig nem tudtad, hova is tartozol - és ezáltal megkönnyítse jövőbeli (nyelv) tanulásodat.
Nincs semmi dolgod, csak fogni egy papírt és egy ceruzát, felírni a számokat 1-15-ig (ennyi állítás lesz) majd szépen odaírni mindegyik szám mellé, hogy igaz-e rád az állítás, vagy hamis.
Az állítások itt az angol nyelvvel kapcsolatosak. Ha te nem ezt a nyelvet tanulod, egyszerűen csak helyettesítsd be az angol helyére azt a nyelvet, ami éppen érdekel.

  1. Akkor tanulok a legjobban, amikor a tanár elmagyarázza az anyagot.
  2. Szeretem az ének órákat.
  3. Élvezem ha angolul beszélhetek az órán a diáktársaimmal.
  4. Szeretek "magnóhallgatásos" feladatokat csinálni órán.
  5. Könnyebben megjegyzem a szavakat, kifejezéseket az órán hallgatott feladatokból és dalokból.
  6. Jó az arcmemóriám.
  7. Néha rajzokat, ábrákat készítek, hogy jobban emlékezzek arra, amit tanultunk.
  8. Gyorsan beszélek angolul és az anyanyelvemen (magyarul) is.
  9. Könnyen elképzelek angol szavakat a fejemben.
  10. A jegyzeteim színesek, gyakran aláhúzom/kiemelem a lényeges szavakat, kifejezéseket.
  11. Állandóan izgek-mozgok órák alatt.
  12. Szeretek részt venni a stand-up tevékenységekben és szerepjátékokban az órán.
  13. Jó a kézügyességem és szeretek kézműveskedni.
  14. Sokat jegyzetelek.
  15. Ha nem tudom, hogyan kell csinálni valami újat, akkor is belevágok!
Aki kicsit is szemfüles az rájött, hogy az állítások ötös csoportokban összetartoznak. Ha tehát az 1-5 állításnál van a legtöbb IGAZ akkor nagy valószínűséggel a szóbeli-nyelvi/zenei- ritmikai intelligenciája a legfejlettebb és ehhez kapcsolódó módszerekkel tanul legjobban. Ha a 6-10-es csoport állításai jellemzők rád leginkább akkor a képi-téri intelligenciád a magasabb, ha pedig az utolsó ötös csoport, tehát a 11-15 az, ahol sorban az IGAZ-t írtad akkor bizony a testi-kinesztéziás csapatod bővíted.

Előfordulhat persze, hogy egyformán sok igaz és hamis állításod van az egyes kategóriákon belül. Ez nem baj! Sőt, azt mutatja, hogy több területen is kiemelkedsz és számodra sokkal több lehetőség van, ha tanulásról van szó.
S hogy ne menjek el úgy, hogy nem adtam egyetlen használható tippet sem, írok egy-egy példát, mit célszerű kipróbálni.
Képi-téri kategóriások könnyebben tanulnak ha képeken ábrázolják a megtanulandó anyagot. Számukra nagyon jól jönnek a különböző ábrák, táblázatok, stb. 
A szóbeli-nyelvi kategóriásoknak sokat segít, ha leírják, vagy többször meghallgatják, amit meg kell tanulniuk. 
A logikai-matematikai csoport tagjainak az a legjobb, ha valamilyen problémával szembesülnek és arra keresik a megoldást. Segíthet nekik egy jó magyarázat is. (Nem a mert csak, az nem jó magyarázat <3)
Testi-kinesztéziás társaimnak, csak azt tudom ajánlani, ami a fenti állítások közt is szerepelt. Játsszátok el, szerepjáték szerűen, vagy ha olyasmiről van szó, nyugodtan készítsétek el, próbáljátok ki. De azért itt vigyázni kell, veszélyes dolgot senki se csináljon!
A zenei-ritmikai téren ügyesebbnek sokat segít ha dalokat, rímeket tanulnak, s ha erre nincs lehetőség próbáljátok meg a kedvenc slágeretek szövegét átírni a megtanulandó anyagra. De az is segíthet ha versbe foglaljátok.
A természettudományos beállítottságú diákok azok, akik közvetlen tapasztaláson keresztül tanulnak a legjobban. Ilyen például, ha elvégeznek egy kísérletet, vagy nyelvtanulás esetében, ha kimennek az adott nyelvterületre mindenféle segítség nélkül. :D
Egzisztencialista társaimnak pedig akkor megy könnyebben a tanulás, ha kapcsolni tudják azt valamihez, hogy beleilleszkedjen az anyag abba, amit eddig tanultak. 

Két csoportot kihagytam. Mégpedig azért, mert az intraperszonális és az interperszonális intelligencia ritkán jár önmagában. Ezek ugyanis azt határozzák meg, hogy egyedül, vagy csoportban tanulunk-e könnyebben. A magányos farkasok intraperszonálisak. A társaság kedvelők pedig interperszonálisak. 

Aki szeretne további tippeket, módszereket, amik a tanulással kapcsolatosak azok írják meg kommentbe vagy a blog kibeszélőbe, melyik csoportba tartoznak (vagy melyik érdekelné őket jobban) s én igyekszem majd egy-egy csoportra fókuszálva összeszedni néhány egyszerű, de hasznos tippet. Azt is nyugodtan írjátok le, ti hogy tanultok, milyen módszerek váltak be eddig. Azzal is segíthetitek egymást. Jó tanulást! 

2014. november 2., vasárnap

Hogy változtasd az életed Disney mesévé?

8:56 1 Comments
Gyermekkorunk meséinek köszönhetően mindannyian ismerjük őket, mindannyian várunk azokra a fantasztikus zenei elemekkel aláfestett happy end-re. Szóval, íme a tippek, amik segítenek nekünk, hogy Disney mesévé változtassuk az életünket: 

Szépség és a Szörnyeteg:
Bellenél mindig volt egy könyv, és bár a film elején egy csöpp kis faluban álmodozott egy messzi távolról, ahol szebb világ vár rá, a könyvek segítségével mégis izgalmat csempészett a mindennapjaiba.
Élet-lecke: Olvass! Olvass annyit, amennyit csak tudsz! Az olvasás fejleszti a képzelőerődet, a kalandvágyadat, és új ötleteket ad. Ha olyan helyen vagy, ahol nem szeretnél lenni (akár elvont, akár a szó gyakorlati értelmében), hagyd, hogy az olvasás elvonja a figyelmedet!

Pinokkió:
A fából faragott fiúcskát barátja, Tücsök Tihamér segítette, Pinokkió többnyire semmibe vette a jó tanácsot, és megtett olyan dolgokat, amikről tudta, hogy nem helyesek. Ezek a döntések csaknem katasztrófába torkollottak. 
Élet-lecke: Hallgass a lelkiismeretedre! Mint Pinokkiónak, mindenkinek megvan a saját Tücsök Tihamére - így neked is. Tudod, hogy mit kéne tenned. Hallgass a lelkiismeretedre, hogy olyan döntéseket hozhass, amikre mindig büszke lehetsz!

Aranyhaj és a nagy gubanc:
Aranyhaj többet akart az élettől, mint bezárva maradni 24/7-ben. Bár a tornya kényelmes volt, mégis tudta, hogy el kell mennie, hogy megnézne azokat a lámpásokat, tudta, hogy megéri majd a kockázatot. 
Élet-lecke: Merészkedj ki a tornyodból! Sosem lesz Disney hősökhöz illő kalandokban részed, ha nem vágsz neki az útnak! Legyél bátor, vállalj kockázatokat! Semmi nem fog változni az életedben, hacsak meg nem változtatod!

Hófehérke és a hét törpe:
Hófehérke egyedül nőtt fel, csak a gonosz mostohája volt az egyetlen társasága. Idővel és türelemmel azonban otthonra talált a legvalószínűtlenebb helyen, és végül nulláról hétre ugrott a barátai száma is.
Élet-lecke: Az egyedüllét érzése nem tart örökké. Ne figyelj a körülötted lévő negatív gondolatokra, koncentrálj inkább a pozitívumokra! Vedd körül magad olyan barátokkal, akik támogatnak, és figyelnek rád! Vigyázz a barátaidra!

Az oroszlánkirály: 
Mikor Timon és Pumba megmentette Simbát, megpróbálták megtanítani a bogárevés művészetére. Simba, érthető módon nem rajongott az ötletért, mégis kipróbálta és meglepően elégedett volt az eredménnyel.
Élet-lecke: Próbálj ki új dolgokat! Még akkor is, ha valamiről úgy gondolod, hogy nem szereted, tartsd észben, hogy folyamatosan változol te is és az ízlésed is. Koncentrálj a saját belső kis oroszlánodra, és ne félj új dolgokat kipróbálni - lehet, hogy valami fantasztikus dolgot hagynál ki!

Hamupipőke:
Hamupipőkének a világon minden oka megvolt arra, hogy keserű legyen - és mégsem volt az! A kegyetlen családi élete és a jövőképének teljes hiánya ellenére sosem adta fel, mindig remélt és hitt az álmaiban. 
Élet-lecke: Tarts ki! Ha negatív környezet vesz körül, ne hagyd, hogy meggátoljon abban, hogy te legyél a legkedvesebb ember, aki csak lehetsz! A legjobb módszer, hogy megmutasd az áskálódóknak, ha látják, hogy sosem tudják letörölni a mosolyt az arcodról!

A hercegnő és a béka:
Tiana minden vágya az volt, hogy megnyithassa a saját éttermét, és mivel ehhez nem volt rövidebb út, ő nagy bátran nekivágott a hosszabb útnak: dolgozott érte. Beleadott apait-anyait, hogy valóra váltsa az álmait. 
Élet-lecke: Bármire vágysz, legyél kész megdolgozni érte. A dolgok, amik könnyen jönnek, sosem annyira értékesek, mint amikért megdolgoztál. Sose veszítsd szem elől, miért dolgozol!

Mulan:
Mulan nem keresett kalandot - a kaland mégis megtalálta. Mikor ez megtörtént, ő bátran előlépett, és szembenézett azzal, amit elé sodort a sors, és nem állt meg a tapasztalatlanságán aggódni vagy a képességeiben kételkedni. 
Élet-lecke: Légy bátor! Ha kifogásokat keresel, hogy valami miért nem fog sikerülni, rengeteget fogsz találni. Ha ezeket az indokokat semmibe veszed, és egyszerűen teszed, amit kell, meglepődve fogod konstatálni, hogy sokkal többre vagy képes, mint hitted.

Aladdin:
Aladdin azt hitte, szultánnak kell lennie ahhoz, hogy lenyűgözze Jasmint, de az, hogy másnak tettette magát, mint aki volt, valójában csaknem tönkrevágta az esélyeit a lánynál. Megtanulta a végén, hogy akkor a legjobbak az esélyei, ha önmagát adja. 
Élet-lecke: Légy büszke arra, aki vagy! Ne hagyd, hogy a családi háttered, a bőrszined, a nemed, a szexuális hovatartozásod határozza meg, ki is vagy valójában és ne változz meg senki kedvéért!

Herkules:
Az igaz hőssé válás útján Herkulest eltérítette az igazi céljától a hírnév. Az által, hogy feladta az olümposzi helyét, hogy Meggel lehessen, Herkules bebizonyította, hogy néha azok a dolgok a legfontosabbak, amiket alapvetőnek tekintünk, és hogy semennyi hírnév, jómód, vagy hatalom nem érhet fel a szeretet erejével. 
Élet-lecke: Maradj szerény! A Disney-hősök legfőbb erénye nem a szuperképesség vagy a szupererő, hanem az, ahogy másokkal bánnak, a cselekedeteik és a szavaik - mindezek apránként, napról-napra előre haladva mondják meg, ki is vagy te valójában.

Pán Péter:
Wendy édesapja szerette volna, ha a kislánya praktikusabb lenne, ezért úgy döntött, Wendy túl nagy már ahhoz, hogy a gyerekszobában maradjon. Mikor azonban megtalálja Wendy-t az ablak mellett alva, és hallja a meséit Sohaországról, eszébe jut a saját gyerekkora és meggondolja magát.
Élet-lecke: Sose nőj fel! Néha nehéz az élet, de nem szabad, hogy elveszítsd a kalandvágyadat és a lelkesedésedet! Ha a szívedben ifjú maradsz, vidámságot hozhatsz a körülötted élők életébe!

Talán az életed során sosem kell sárkányokkal megküzdened vagy békákat megcsókolnod, de ez nem lehet ok, hogy ne úgy éld az életed, mint egy Disney mesehős! Ha emlékszel, miket tanultál a kedvenc mesehőseidtől, igazán nagy bajba sosem kerülhetsz!
Ha neked is van tipped a mesehőssé váláshoz, ne habozz kommentben a tudomásunkra hozni!

2014. október 23., csütörtök

Pilates

6:00 2 Comments
Előző heti cikkem után úgy gondoltam, bemutatok Nektek még egy nagyon jó mozgásformát, ami kapcsolódik is a gerincproblémák megoldásához, hiszen ezeken az órákon ezen is ugyanúgy lehet dolgozni. Ez a nagyon jó és hatásos mozgásforma nem más, mint a Pilates.

Nem, nem is jó szó erre, hogy mozgás, több mint az: alakformálás, testtartás javítás, relaxáció. Az órák úgy vannak felépítve, hogy mindenki az erőnlétének megfelelően tudjon haladni, és senkit ne érhessen baleset és fájdalom.

A Pilates órák céljai: - újbóli egészséges erőnlét. - megerőltetés nélküli, könnyed mozgás visszanyerése. - testtartás javítása (derékfájósoknak különösen ajánlott). - célirányos izommunka általi prevenció. - sérülések utáni rehabilitáció. - formás, feszes test kialakítása "NEM ugrálós" mozgás által, felesleges izomtömeg nélkül. - jobb nemi élet. - hatékonyabb légzés. - testi-lelki felfrissülés, ellazulás. - sportsérülések csökkentése. - legnagyobb terhelésnek kitett izmok, ízületek megerősítése (főleg ülőmunka során alakulhat ki, például számítógép előtt ülve).

Sokan kérdezik, hogy A Pilates olyan, mint a Jóga? NEM. Számos jóga gyakorlat megtalálható a Pilatesnek az eszközrendszerében, de ütemezésében, dinamikájában teljesen más. Mára a Pilates már önálló gyakorlattá vált.

A Pilates a múlt század elején kifejlesztett gyakorlatrendszer, amely számos mozgásforma és testkutatás eredményeit kiválóan ötvözi. Elsőként a táncosok körében vált közkedveltté (amit meg is tudok érteni, hiszen jómagam is táncolok), mert a táncedzések alkalmával olykor előforduló sérüléseket ellensúlyozza, de azóta színészek, sportolók is felfedezték már maguknak. A célja az, hogy a test újra egészséges erőnlétbe kerüljön anélkül, hogy még nagyobb sérüléseket okoznánk magunknak, és hogy újra élvezhessük a megerőltetés nélküli harmonikus mozgást. Mozgásszervi problémák enyhítésére (derék- és gerincfájdalmak, vállproblémák) és alakformálásra is kitűnően alkalmas. Lassú, koncentrált mozdulatokkal az egész testet átmozgatja, erősíti és egyben nyújtja is, mindezt felesleges izomtömeg nélkül, így kapunk szálkás, hosszú izmokat és olyan hajlékonyságot, amiről mindig is álmodtunk. Ez a kíméletes alakformáló és testtartásjavító módszer mindenkinek megfelelő mozgás korra, nemre, erőnlétre való tekintet nélkül. Ahogy ezt egykor a módszer megalkotója, J. H. Pilates is gondolta: "Az embernek veleszületett joga a fizikai tökéletesség.".
Másik nagyon sokszor előforduló kérdés: Bírni fogom a Pilates órákat? Rég nem tornáztam: IGEN. Az óra úgy van szerkezetileg felépítve, hogy az mindenki számára ideális mozgásélményét nyújtsa, illetve abba bármikor bárki bekapcsolódhasson. A gyakorlatok fokozatosan és következetesen erősödő gyakorlatláncba vannak fűzve, ezáltal mindenki erőnlétének leginkább megfelelő változat mellett dönthet. Ha elég erősnek érzed magad, akkor folyamatosan haladhatsz a trénerrel, ellenben, ha erősnek érzed a gyakorlatokat, akkor minden további nélkül pihenhetsz, vagy visszaléphetsz egy könnyebb változathoz. Mivel egy-egy gyakorlatláncban legalább 4-5 gyakorlat van, amik folyamatosan erősödnek, akár a legelső gyakorlathoz is visszatérhetsz. Senki nem fog se lenézni, se cikizni amiatt, mert bölcsen úgy döntesz, hogy nem erőlteted túl a testedet, hanem szép fokozatosan erősítesz. Mindig addig csináld a gyakorlatokat, amíg "az anyag engedi", vagyis amíg a tested bírja. A legkönnyebbnek tűnő gyakorlat is nagyon hamar segít helyrehozni a rossz testtartást, segít oldani a mindennapi stresszt és feszültséget. Ha betartod a tréner utasításait, az óra végén joggal érezheted azt, hogy megint hozzátettél egy órányi intenzív gyakorlást az egészségedhez. Ha mégis úgy érzed, hogy kicsit túlerőltetted a testedet, nem figyeltél a jelzéseire, a legközelebbi órán már tudni fogod, hogy mindig VAN könnyebb gyakorlat.

A jó Pilates-tréner: a teljesség igénye nélkül pár ismertető. Az első alkalommal egy "teszt" segítségével felméri az adott jelentkező testi állapotát, hogy tudja, milyen gyakorlatoknál szóljon, hogy ne csinálja azt, vagy mit hogyan csináljon, nehogy sérülés legyen a vége. Felkészül az órákra egy "tanterv" segítségével, amit úgy állít össze, hogy ha kell, tudjon változtatni a vendégek fizikai állapotára való figyelemmel. Az eredeti Pilatesben NINCS bemelegítés, amit azonban minden valamire való edző tud, hogy SOHA nem szabad bemelegítés nélkül hozzákezdeni semmilyen sporthoz. Mindig szól, hogy milyen gyakorlatnál mit szabad pl. egy gerincsérvesnek csinálnia, és mit nem, hogy könnyítse meg az adott gyakorlatot. Ahol tud, segít, megtartani a megfelelő pózt, és kijavítani a hibákat, de természetesen úgy, hogy ne érezze azt a vendég, milyen "gyenge".

Egy, általam ismert Pilates óra felépítése: folyamatos zene mellett megy a torna. - kis meditáció, lelki felkészülés az órára (tréneri utasításokkal). - jönnek a bemelegítő gyakorlatok. - a gyakorlatláncokba beépített gyakorlatokkal átmozgatod az egész testedet, nemcsak kifejezetten egy-egy izomcsoportot. - végén a nyújtással feloldod azt a kis feszültséget is, ami esetleg az izmok megterhelése miatt keletkezhetett benne. - relaxációval pár percnyi pihenéssel magadra figyelhetsz úgynevezett testlégzésekkel is gyakorolva.

Mik azok a testlégzések?: az átlag ember azt mondja, ó, én csak azt tudom, hogy orron be, szájon ki lélegzek. Ennek tökéletesen ellentmondhatnak az órán tanult úgynevezett testlégzések. Ezek mindegyike arra koncentrál, hogy egy bizonyos testi helyen "lélegzel be és ki". Bonyolultnak hangzik? Próbáld ki a következőt: ha érzel egy kis feszültséget a csuklódban, koncentrálj arra, hogy a bal válladból kiindulva lélegzel be, majd lefelé "vezeted" a lélegzeted a jobb csuklód felé, és azon keresztül fújod ki a levegőt, majd ezt ismétled az ellenkező oldalakra. Szinte bármelyik testrésztől, izomtól indíthatod ezeket a testlégzéseket. Mi a haszna? Nagyon jó arra, hogy figyelj a saját tested jelzéseire, ezzel az apró légzéstechnikával csökkentheted az adott izom, ízület feszültségét akár már az első alkalommal is.

Mikor NE menj Pilatesezni?: általánosan azt lehet mondani, hogy bárki mehet fizikai állapottól függetlenül órákra, de azért itt is érdemes néhány dolgot betartani. Ne menj akkor Pilatesezni, ha lázas vagy, beteg (főleg, ha fertőző), vagy bármilyen rosszulléted van, ami azzal járhat, hogy elájulhatsz a fizikai gyakorlatoktól. Ha bárhol megszakadt a bőr folytonossága, akkor se menj, mivel az is rosszullétet okozhat (tehát kedves véradóink, ne menjetek közvetlenül, aznap véradás után Pilatesezni, mert hiába segítettetek előtte három embernek, saját magatoknak ártotok vele). És kedves nőtársaim: a női "bajok" esetében Ti magatok látjátok, hogy bírjátok a testi megerőltetést, ez ellenjavallatnak nem minősül (én például mindig azt éreztem, hogy jót tesz).

2014. október 18., szombat

Snickerdoodles

4:27 0 Comments
Előszó: 
A Lizzie Bennet Diaries egy modern Büszkeség és balítélet feldolgozás, ahol vlog formájában követhetjük végig kedvenc főhőseink botladozásait. Szerintem csak eddig alaphangon háromszor néztem végig az egész sorozatot, annyira jó - szóval csak ajánlani tudom mindenkinek! Ebben a feldolgozásban, Jane sütit süt Bing Lee-nek - aztán a 48. részben más szerepe is lesz a sütiknek, de nem akarok nagyon spoilerezni! ^^

Hozzávalók:
- 360 gr. liszt
- fél teás kanál só
- 2 teás kanál sütőpor
- 227 gr. vaj
- 300 gr. cukor
- 2 tojás
- 1 teás kanál vanília

A borításhoz 66 gr. cukor és 2 teás kanál fahéj kell még. 

Elkészítés:
1. A tálba keverd össze a lisztet, a sót és a sütőport. 
(1,75.  Ejtsd le az egyik tojást, majd próbálj belőle megmenteni annyit, amennyit csak lehet, aztán takarítsd össze a rendetlenséget. Ha nem dolgoztál rendesen elsőre, csináld meg másodjára rendesen, hogy ne hord szét a kupit a lakásban.)
2. Egy másik tálban keverd simára robotgéppel a vajat és a cukrot, majd egyesével add hozzá a tojásokat, és szépen azokat is dolgozd bele. (Én soknak találtam szemre a cukrot, így önhatalmúan vagy 50 grammal kevesebbet raktam a receptbe, mondván, hogy az úgyis ott lesz a borításon, és szerintem így pont jó, nem borzasztóan édes!)
3. Dolgozd bele a vaníliát is. (Én szimpla vaníliás cukrot használtam, és már rögtön az elején - a 2. lépésnél - bele is raktam.)
4. Apránként adagold hozzá a lisztet - vigyázz, ha túl gyorsan csinálod, száll!
(4,15. Ha túl puha a tésztád, rakd be 1-2 órára a hűtőbe. - Én 45 percig bírtam csak türelemmel, de szerencsére ennyi is elég volt kábé. Közben nézd meg a leveleidet, vagy netezz egy kicsit. Kell a pihenés, keményen dolgoztál.)
5. Kapcsold be a sütőt 190 fokra.
6. Keverd ki egy kis tálba a cukrot és a fahéjat a borításnak. 
7. Gyúrj kis golyókat, amiket aztán forgass meg a fahéjas cukorban, és helyezd őket a sütőpapírral kibélelt tepsibe.
8. A kis golyókat egy pohár aljával lapítsd ki. 
9. A sütik 8-10 perc alatt megsülnek - nem célszerű nagyon egymásra rakni őket, mert megdagadnak. A recept szerint, amiből dolgoztam, négy-ötször tucat lesz belőle - nekem pont 53 darab lett. (Az alsó képen nem szerepel az a két süti, aki menet közben véletlenül elhalálozott. ^^)
10. Mosogass el mindent és rakj rendet a konyhában.
Jó étvágyat!
Utóirat:
Október 18-án, azaz ma van Az Olvasás Éjszakája, amikor is nagyon sok felolvasáson lehet például részt venni. Én azonban egy egészen más jellegű ünneplésnek tervezek részese lenni: a Readathon egy félévente megrendezésre kerülő esemény, aminek kapcsán az ember fia/lánya 24 órán keresztül annyit olvas, amennyit csak nem szégyenl! Az előző honlapon lehet jelentkezni résztvevőnek és pompon lánynak is: a résztvevők olvasnak, nyilván, alkalmanként valamilyen közösségi oldalon (blog, tumblr, twitter, facebook) életjeleket hagynak, hogy még nem fordultak le a székről. A pompon lányok pedig az előre megjelölt helyeken mennek lelkesíteni, tanácsokat adni - összességében remek indokot biztosítanak, hogy az olvasók pár perc erejéig pihenhessenek a nagy olvasásban. Én áprilisban csináltam először, fantasztikus élmény volt (ki hitte volna, hogy ennyire közösségi élmény az olvasás?! :D), úgyhogy most nagyon javaslom mindenkinek a részvételt. Én már olvasónak és szurkolónak is jelentkeztem, bi-bi-bi! ^^
Az előbb elkészített sütik pedig remek nasit biztosítanak egy jó könyv mellé egy ilyen különleges napra is! ;)

2014. október 16., csütörtök

Tornázik a Tündérmókus

6:00 0 Comments
Újdonsült Levitás bloggerként úgy gondoltam, bemutatkozó cikként egy nagyon sok embert (köztük engem is) érintő problémáról és egy lehetséges gyakorlatsorozatáról írok. Ez nem más, mint a gerincproblémák, és ennek egyik lehetséges megelőző (és helyrehozó) tornasorozata, ami naponta csak 5 percet vesz el az időből. Ennyit mindenki, még a legelfoglaltabb emberek is le tudnak csípni maguknak az egészségük érdekében. Mint tudjuk, hogy az egészség a legfontosabb, és ha már kialakult a baj, minél előbb orvosolni kell, viszont a legjobb (és legolcsóbb) módszer a megelőzés. A Levitásoknak meg főleg ajánlom, akik, mint tudjuk, a szorgalmuknak köszönhetően nagyon sok időt töltenek a könyvek felett, de azért a tanulás során is szünetet kell tartani, nehogy a következő vizsgaidőszak idején ne tudjunk a felkészülésre és a vizsgákra koncentrálni. Nem mellesleg sok időt és energiát megspórolhatunk a gyógyítónknak is, mert nem fogunk hozzá rohangálni állandóan fájdalomcsillapító és izomlazító főzetekért. ^^

A baj gyökere talán ott kezdődött, hogy használni akartuk a kezünket és két lábra álltunk. A civilizáció fejlődésével azután tovább burjánzott a probléma, egyre kevesebbet mozogtunk.
Mind többet ültünk, jött a telefon, a TV, a számítógép, s igen csak rendellenes pózokba helyezkedtünk. Mindezeket tetézte a jóléti társadalom másik nagy hátulütője, a túlsúly. Ennek egyenes következménye mi más is lehetne, mint a mind gyakoribb mozgásszervi probléma, a hát- és nyakmerevség, derékfájás. Az ok a gerinc túlterhelése és a nyakatekert pózok, amelyek elfárasztják a gerincoszlopot. 
Először csak a rossz tartás jelentkezik, már nemcsak ülő helyzetben, de állás és séta közben is enyhén meggörbül a hát, előreesik a váll. Ekkor még fájdalom nem jelentkezik, legfeljebb a gondos szülő vagy pedagógus csap a hát közepére „húzd ki magad” felkiáltással. Meglepő statisztika bizonyítja ugyanis, hogy már az óvodás, kisiskolás gyerekek közül is szinte minden másodiknak rossz a tartása. Kellő odafigyelés híján ez odáig fajulhat, hogy a gerinc deformálódik, az izmok bemerevednek és már fájdalom is jelentkezik.
Létezik ülőpárna, autósülésre, irodai székre helyezhető deréktámasz, a keleti gyógymódon alapuló otthon használatos chi gép éppúgy, mint deréköv. A legjobb módszer azonban a torna. A speciális gerinctorna lényege a nyújtás, erősítés és lazítás. Amikor a gerinc melletti izmokat megnyújtjuk, nemcsak a porcok jutnak oxigénhez, de az itt futó idegszálak is felszabadulnak, így még a stresszoldásra is remek lehetőség. A hát izomzatának erősítésével elérhetjük, hogy a rossz testtartást levetkőzzük, a gerinc a megfelelő állapotba kerüljön. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha még csak a hanyag testtartás okoz problémát és nem alakultak ki eltérések. Persze az orvoslás soha nem késő! A megfelelő gerinctornával ugyanis a fájdalom is csökkenthető.

A következő gyakorlatsorozatot ajánlatos minden nap csinálni. Ezeknek a gyakorlatoknak nem véletlen a sorrendje, muszáj megtartani, mert bemelegítik, előkészítik a hát bizonyos  részeit a következő mozdulatra. Az első három lépés a gerinc felső szakaszára és a vállakra, karokra, a következő négy a törzs középső részére, és megint három az alhátra koncentrál. A kitartások, amiket említek, azt jelentik, hogy a végpózt kell mindig fél percig tartani. Fontos, hogy mindig kilégzésre menjünk bele a gyakorlatokba, a kitartás alatt lélegezzünk természetesen, lehetőleg orron át, és belégzésre térjünk vissza a kiinduló helyzetbe. Bár a Pilates-oktatóm szerint a lehető legjobb a gerincnek a dorombol-a-cica, vagyis a hát homorítása, és utána a sima négykézlábállásba vissza.

Dzsathara parivartanászana (emésztést támogató csavaró póz)
Feküdjünk a hátunkra, a karjainkat nyújtsuk ki oldalsó középtartásba. A lábainkat derékszögtartásban emeljük fel, mintha egy széken ülnénk. Kilégzésre oldalra engedjük le a lábainkat, és pár centivel lebegtessük a föld felett. Vigyázzunk, hogy az ellentétes oldali vállaink ne emelkedjenek fel a földről.
Ez a gyakorlat azon túl, hogy jó az emésztésnek is, megelőzhető vele az alháti porcprobléma, de a már kialakult panaszokra is jó hatással bír. - hatékonyan építi le a hasi, törzsi zsírpárnákat. - masszírozza a belső szerveket, nagy hatással energetizálja, felfrissíti a gyomrot, a májat, a lépet és a hasnyálmirigyet, erősíti a beleket. - kiváló a gerincferdülés kezelésére.

Parvatászana (hegycsúcs póz)
Törökülésben kulcsold össze magad előtt a kezeidet, fordítsd ki őket, és nyújtsd fel a tenyereidet a plafon felé. Vigyázz, hogy a vállaid ne húzódjanak fel a füleidhez, a könyökeid lehetőleg maradjanak egyenesek, és a tenyereid a plafon felé nézzenek. 15 másodperc után engedd le a karjaidat, és eggyel csúsztasd arrébb az ujjaidat, majd ismételd meg (egy emelés a jobb és még egy a bal hüvelykujjaddal felül).

Szanpúrna Parvatászana (teljes hegycsúcs póz): az előző gyakorlat, csak hátrafelé. Törökülésben hajolj előre, fogd össze magad mögött a kezeidet, és a tenyereiddel magad felé, felfelé nyújtsd a kezeidet, de itt természetesen már hátrafelé. Itt is 15 másodperc után emelkedj vissza a törzseddel, és az ujjaidat eggyel arrébb kulcsold. Ha törökülésben nehezen megy a gyakorlat, eleinte végezheted állva is.

Tulászana (mérleg póz): ennél az ülőpozíciónál jobb, ha a lábaid egy oldalon vannak behajlítva, amolyan hableány pozitúrában, ahogyan a thai emberek is ülni szoktak. A támaszkodó tenyered magadtól elnéz, és egy vonalban van a csípőddel. A másik kezdet a füled mellé felnyújtva emeld oldalra, és itt is vigyázz arra, hogy a vállaid ne mozduljanak ki a vállízületi tokból. 15 másodpercig tartsd ki, és utána fordulj át a másik irányba. Célravezető mindent balra kezdeni, mert a szíved irányából könnyebb a vérkeringést beindítani.

Parighászana (retesz póz): térdelj fel, mert itt már a középhátadra megy a fókusz. Oldalra nyújtsd ki az egyik lábadat, és húzd a lábujjaidat egy vonalba a másik térdeddel. Az oldalra nyújtott lábadra hajolj rá. Az alsó kezedet tartsd a lábaidon, a másik kezed legyen inkább a levegőben, nem kell rátenni a felső kezedet is a tartásra. Arra vigyázz, hogy teljesen oldalirányba hajolj, és a felső kezedet ne ejtsd be az arcod felé. A fenekedet se nyomd ki hátrafelé, az egész nyújtás egy síkon történjék meg. 15 másodperc után válts oldalt.

Usztrászana (teve póz): még mindig térdelő állásban legyél. Lassan, finoman kezdj hátrahajolni, és támaszkodj meg mindkét tenyereddel a combjaidon a feneked alatt, az ujjaid nézzenek lefelé. Ha már kényelmessé vált, idővel picit jobban hátrahajolva leteheted a kezeidet a sarkaidra, de a combon való támaszkodás is tökéletes. Tested súlyát a karjaid és a feneked tartja, próbáld a has- és hátizmaidat teljesen elengedni. Ez egy egyoldalas gyakorlat, tehát egyben kell kitartani a 30 másodpercet, de kezdetben megállhatsz 15 másodperc után, picit pihenni a pózban, majd csináld meg még egyszer 15 másodpercig.

Balászana (gyermek póz): az előző hátrahajló póz ellengyakorlata. Simán ülj a sarkadra, és hajolj rá a combjaidra. A fejedet helyezd a földre, a karjaidat a fejen túl nyújtsd. Itt is a nyújtás-ellennyújtáson van a hangsúly. Itt könnyedén fog menni a 30 másodperc kitartása.

Maricsjászana (szent Maricsi által kifejlesztett póz): a középhát három dologra képes: előre- és hátrahajolni, oldalra dönteni jobbra és balra, és csavarni szintén két irányba. Ezek közül a csavarás a legintenzívebb hatású mozgás, ezért is van a gyakorlatsor végén, hogy már jól rá legyünk készülve. Magad előtt nyújtsd ki a lábaidat, és az egyiket húzd fel. Át is léphetsz a lábaddal a másik lábodon, de csak, ha biztos vagy abban, hogy nincs alháti porckorong problémád. Ez a mozdulat ilyenkor rossz hatású is lehet. A lábad felhúzása után fordítsd el a felsőtestedet a felhúzott lábaid irányába. Kismamáknak ez nem ajánlott, ők forduljanak a másik irányba befelé csavarással. 15 másodpercig tartsd ki oldalanként.

Baddhakónászana (zárt szög póz): általános iskolás kor óta ismert gyakorlatról van szó. Kényelmesen ülj le, és a talpaidat magad előtt húzd össze. Kilégzésre kezdj el szép lassan előrehajolni, és minden kilégzésnél egy picit próbálj még jobban. A csípő távolítása és a medence nyitása mellett további előnye a feladatnak, hogy a szív a gerinc alá kerül az előrehajlás miatt, s ezért kiváló például a keringésre, a szívre, a perifériás vérellátásra, a szervezet testhőháztartására. Egyben 30 másodpercig, vagy két nekifutásra 15-15 másodpercig tartsd ki.

Bhudzsangászana (kobra póz): feküdj hasra, és húzd be a tenyereidet a vállaid alá. Kilégzésre emeld fel a felsőtestedet a földről, nyugodtan segíts a kezeiddel, de a csípődet és a medencédet próbáld a földön tartani. A fenekedet ne feszítsd. Amennyiben tudod, nyújtsd ki teljesen a könyökeidet, és ügyelj arra, hogy teljes tenyérrel nyomd a földet, ne csak az alsó és a külső tenyéréllel. Középső ujjaid nézzenek egyenesen előre és párhuzamosak. A mellkasodat próbáld átpréselni a karjaid között, és a vállaidat tartsd lent. A fejedet egy picit hajtsd hátra. Ez is egyirányú gyakorlat, szóval mehet a 30 másodperc egyben. Figyeld magadat. Ha érzékeny az alhátad, az első pár hétben csak alacsonyabbra emelkedj fel.

2014. augusztus 17., vasárnap

Ha nem tudsz dönteni: Amidakuji

13:14 0 Comments
Egy Aileen által ajánlott anime nézése közben ismertem meg ezt a furcsa játékot avagy módszert, ami segít nekünk a döntéshozatalban, vagy csak szimplán párosíthatunk vele dolgokat.
Kis internetes keresgélés után megismerhettem a 'létramászás' játékot, avagy japánul az Amidakuji-t, és rájöttem, hogy ez a dolog angolul is ismert Ghost Leg néven.
Bal oldalt láthatjátok röviden, hogy is működik.

Az egymáshoz tartozó vonalvégek megtalálásának módszere nagyon egyszerű:
Elindulsz a választott útvonalon egyenesen (a bal oldalt látható példán lefelé). Amint elágazáshoz érsz, elindulsz azon a keresztúton, majd ha végigértél rajta, folytatod az utad függőlegesen a cél irányába, a következő elágazásnál pedig újra a keresztutat választod. Bár az előző példán végigment a pálya széléig a vonal, ne lepődj meg, ha rögtön visszakanyarodsz az eredeti utadra:


Ezzel a módszerrel akárhány kimenetel közül választhatsz, és ugyanannyi az esélye, hogy bármelyikhez eljuss.

Természetesen nem kötelező fentről kezdeni, az alsó vonaltól is elindulhatsz, az eredmény ugyanaz lesz.

Ha tehát szeretnéd eldönteni, mit akarsz reggelizni, csak rajzold fel a lehetséges kajákat egy papírra, húzz mindegyikből lefelé (vagy felfelé) függőleges vonalakat, és képezz tetszés szerint létrát az eddigiekhez hasonlóan. Azután válassz egy szimpatikus vonalat, és keresd meg, melyik étel szerepel a vonal végén.

Ugyanígy eldönthetitek a családdal, ki csinálja meg a házimunkát a héten, ki vigye a nagymamát bevásárolni, az osztályodban, hogy ki melyik nap adja oda az uzsonnáját neked, vagy a Bagolykőn, hogy melyik területen kezdjetek hozzászólást.

Hogy kipróbálhassátok, megy-e az Amidakuji, készítettem nektek egy táblát a bagolyköves lányok szociális életét fellendítendő!:D Ha végigmentek minden vonalon, kaphattok egy ötletet arról, melyik két szfinxnek illene jobban megismernie egymást, ne adj isten örök barátságot kötniük! (Amúgy teljesen random raktam be az embereket, én sem tudom még, mi fog kijönni!:)



Jó szórakozást!