Imádom azokat a tárgyakat, amiket már egyszer használtunk,
azonban funkciójukban megszűnnek létezni, és az emberek kidobnál őket. Én
minden ilyennek szeretek második esélyt adni, új megoldást keresni, hogyan
hasznosíthatom őket, vagy csak simán megjavítani kicsit. Most is körbenéztem,
és hoztam nektek néhány ötletet, amivel feldobhatjátok a szobátokat,
spórolhattok pénzt és egy kicsit kreatívkodhattok.
Amire szükségetek lesz:
- Olló
- ragasztó, esetleg körömlakk vagy tűzőgép
- festék
- csomagolópapír
- csillámpor vagy szalag (nem kötelező)
- használt tárgy, amit megmentenétek
- Ha kell: kalapács, szögek
Én három dolgot vettem magamhoz,
egy képkeretet, amit a padlásról mentettem meg, cipősdobozt és néhány WC papír
gurigát. Az előbbiből fali díszt, az utóbbi kettőből pedig tolltartót
csináltam.
Kezdjük a kerettel (a fenti képen az a fehéres – fekete
kopott valami). Fehérre szerettem volna lefesteni, de miután észrevettem, hogy
minden festékemből meglépett a fehér szín, úgy döntöttem, hogy a háttérrel
harmonizáló színeket választok, így kékkel, feketével festettem le.
Ha nincs ötleted, hogy mit tegyél bele, akkor érdemes olyan
csomagolópapírt venni, ami feldobja a szobát, és szívesen nézed. Én is emellett
döntöttem, mert pont elég fénykép van már a falamon, így miután megszáradt, egy
kicsit nagyobb csomagolópapírt fektettem a hátára, miután bekentem ragasztóval,
majd a biztonság kedvéért néhány szöggel is rögzítettem. Ha megunom, csak
kicserélem a csomagolópapírt, de jelenleg így díszíti a szobámat (bocsánat a kép
minőségéért, beesteledett):
Amíg a keret száradt, magamhoz vettem a cipősdobozokat, és csomagolópapírral
vontam be. Van, aki ragasztja, én sokkal jobban szeretem a tűzőgépet. Illetve a
gurigákat is ugyanilyen módszerrel vontam be. Sokkal egyszerűbb, mint újabb és
újabb tolltartókat venni, és jobban át is láthatóbb, ha az embernek hirtelen
kell valami. Amúgy ezer féle dologra lehet őket használni. Nekem van sminkes, édességes is, nagyon fel tudják dobni a hangulatot. Íme pár perces munkám eredményei (Az utolsón egy régebbi eredményt láthattok, mert a másik kettőt el is vitték):
Adjatok mindennek egy második esélyt. Jól szórakozhattok,
szépet alkothattok, javul a kézügyességetek, és ha nincs, akkor se bánkódjatok, mert ezt elrontani se lehet. Új esélyt adni nagyon jó és megéri. ^^























