A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levita Hírek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levita Hírek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 23., csütörtök

A Levita torony

22:00 0 Comments
A korábbi torony megrongálódásának terhe sokáig nyomta a házvezetés vállát, és kétséges volt az is, hogy az új elkészül-e a következő tanévre. Bár az épületrész továbbra is használható volt - túlzónak bizonyultak a kidőlését, illetve leomlását hangoztató pletykák - , biztonsági szempontból mégis kénytelenek voltak a lebontás mellett dönteni. Azonban egy új tornyot felhúzni nem csak költséges, de sok időbe is telik. Az iskola volt igazgatóhelyettesének felajánlása azonban a legtöbb problémát megoldotta.
Merkovszky Ádám jelenleg igen fontos szerepet tölt be az angliai elemi mágus közösség életében, mint érdekvédelmi szövetségük elnöke, és sokat tett a fiatal elementaristák elfogadásáért családjukon belül és azon kívül is. Mind országos, mind európai elismerik az elemi mágusokért végzett munkáját. Ennek pedig igen nagy hasznát veszi most a Levita.
Mikor a férfi hallott a szerencsétlenségről, rögtön segíteni szeretett volna, de időbe került míg mindent elintézve visszaindulhatott Bogolyfalvára. Itt beszéltem meg vele egy találkozót, hogy kérdéseimet feltehessem neki.
- Üdvözlöm újra itthon! Vagy esetleg már nem Magyarországot tartja az otthonának?
- Köszönöm és szia! Örülök, hogy itt lehetek, bár az ok nem éppen örömteli. Magyarország mindig is az otthonom marad, de én azt hiszem már nem tudok elszakadni Angliától. Ott él az ember, akit szeretek, a kisfiam, és most már a munkám is oda köt. Ennek ellenére jó egy kicsit hazatérni.
- Szívesen kérdezném még az új életéről, de kevés az időm, úgyhogy áttérek a fő témánkra. Azt beszélik, hogy azért jött, hogy megépítse az új Levita tornyot. Hogy kell ezt érteni? Maga fogja saját kezűleg elkészíteni?
- Van benne némi igazság, mint minden szóbeszédben. Valójában egy különleges fa magjával érkeztem ide. Csak azért, hogy az országba behozhassam sokféle engedélyt kellett megszereznem. Ez ugyanis egy elemi mágikus növény, ami egy dél-amerikai esőerdőből származik. Maga a fa nem veszélyes, sőt, sokféle jó hatása van, de különlegessége miatt nem lehet csak úgy hurcolni mindenfelé. Eleve már az is nagy dolog, hogy szert tehettem egy efféle növényre.
- Ebből a fából fognak készülni a bútorok? Vagy hogyan kell ezt elképzelni? Hogyan segít itt egyetlen fa magja?
- Az azul flutuante egy igazán hatalmasra megnövő növény, ami elég erőteljesen reagál az elemi mágusok erejére, és ők ez által könnyen formálják. Persze ehhez tucatnyi terromágus hetekig tartó kemény munkája szükséges.
- Oh, vagyis maga a fa lesz a torony?
- Igen, ezt tervezzük. Hamarosan megérkezik néhány ismerősöm és kollégám, aztán pedig egymást váltva fogunk dolgozni rajta. A fát úgy kell megnöveszteni, hogy a belsejében kialakuljanak a helyiségek, szükség szerint a lépcsők, az ablakok és minden, amire a levitásoknak szüksége lehet. Emellett arra is kell figyelnünk, hogy a fa szilárdan kapaszkodjon a talajba és a kastélyhoz is. A bejárat marad a szfinx portréja, úgyhogy fontos, hogy ott teljesen hozzásimuljon a falhoz a törzs. Nem lesz egyszerű, de egyikünk sem kezdő, ami az elemi mágia használatát illeti.
- Ez remekül hangzik, de nagyon fárasztóan, úgyhogy nem is tartom fel tovább. Köszönöm az interjút.
- Én köszönöm a megkeresést, és remélem, hogy minden levitás számára segíthetek új otthont teremteni.
Arról a pletykáról el is felejtettem megkérdezni, mely szerint csak a Marki-Merki barátság ápolása és a házvezető-helyettes megsegítése céljából érkezett a kastélyba. Az azonban biztos, hogy a bajban mutatkozik meg igazán a közösség ereje. Nem csak Merkovszky, de több exlevitás is részt vesz a felújítási munkálatokban. Nemes L. Izabella terromágusként a fa növesztésében fog segíteni, míg Doléance Arslí na Fírinne, egykori házvezető állítólag többek között egy újfajta közlekedési módot is bájol a toronyba. Erről közelebbit még nem tudni, de azt suttogják a falak, hogy valamiféle vízi módszer lesz. Dolánszky Linke bronzból készült, nyávogó, macskaalakú szélforgókat küldött a levitásoknak, szabadkozva, hogy művészként ennél hasznosabb nem tud kikerülni a kezei közül. Várffy-Zoller Róbert arról biztosította az iskola vezetőségét, hogy nem fogja megingatni családja anyagi helyzetét, ha vesz pár bútort a Levitába, az Erdős-Prinz család pedig szintén szívesen támogatja anyagilag a projektet. Rengeteg felajánlás érkezett ezeken kívül is azoktól, akik egykor a kék ház lakói voltak, ezért úgy érzem jogosan tekinthetünk pozitívan a jövőbe. A Levita torony ügye most már jó kezekben van, és az új tanév elején a szfinxek egy szeretettel teli új otthont vehetnek majd birtokba.

2016. január 29., péntek

Wanted!

12:55 0 Comments
A költözés során úgy tűnik, hogy pár embert elveszítettünk. Nagyon-nagyon szeretnénk megtalálni őket, és ebben a segítségeteket kérjük. Ha látjátok valahol az alábbi személyeket, értesítsetek minket. Mindenképpen ÉLVE akarjuk őket. >_< Természetesen jár a megtalálóknak a jutalom is, amiért Aileen Auroránál lehet majd jelentkezni.

Az alábbi négy személyt kiemelten keressük:


Természetesen nem csak ők hiányoznak, minden kéket rettentően hiányolunk, aki út közben eltűnt, éppen ezért, ha találkozol velük, irányítsd őket hozzánk, vagy a VB-hez, hogy mielőbb újra együtt lehessünk. *-*

Minden segítséget köszönünk!
A Levita Vezetősége

2016. január 24., vasárnap

Levimaffia - 1. rész

18:58 0 Comments
A kék család

A szervezett bűnözés egyik leghíresebb bűnözői csoportja, a maffia. Tagjai a maffiózók, fő bevételük különféle bűncselekményekből származik. Ilyenek a pénzmosás, rablás, zsarolás, illegális szerencsejátékok és a többi. Bár az iskolában ezen tevékenységek egyikét sem folytatják - állítólag -, mégis van a Bagolykőnek is maffiája. Ez pedig nem más, mint a Levimaffia.

A levitások elsősorban éles elméjükről ismertek, éppen ezért nagyon meglepő, hogy idén a pontversenyben nagyon is hátul kullognak. A cikk írójának az is a fülébe jutott, hogy a kék diákok nem átallanak aludni az órákon, és nem is mondhatni, hogy különösebben aggasztaná őket a vizsgák közeledte. Ennek ellenére minden évben kiváló jegyeket szereznek, és a legtöbbször a pontversenyt is megnyerik. Gyanússá vált számomra a dolog, ezért kicsit kutakodtam a kékek háza táján, és örömmel jelenthetem, hogy megtaláltam szervezetük legfontosabb tagjait. Őket mutatom most be nektek két részben, én, aki a Levimaffia legkívülállóbb tagja vagyok: A Tégla.

A végrehajtó
Adelaide I. Pote
A maffia végrehajtója, a Picciotto, az, az ember, aki nem fél bepiszkolni a kezeit. Akár fenyegetésről, akár zsarolásról, akár bizonyos személyek a tóban való megúsztatásáról van szó - természetesen betoncsizmában -, a vezér az ilyesmit a végrehajtójára hagyja. Adelaide a legtökéletesebb a Levitában az ilyesmire, bár persze az egészet a Levimaffia szintjén képzeljük el: tanárok rábeszélése a jobb jegyekre, pluszpontok kicsikarása, és a többiek védelme a feladata, de szinte nincs olyan, amit ez a szőke lány meg ne tenne a kékekért. Aranyos, ártatlan arca, és szőkesége elhiteti mindenkivel, hogy senkinek nincs félnivalója Nedrától, de a titkos felvételeim meggyőznek róla, hogy nem érdemes kikezdened a levitásokkal. 

A katona

Warren Mina
A maffia legtöbb tagja katona, vagyis Soldato. Ők azok, akik mindennap teszik, amit vezérük által a kapitány parancsol nekik. A kék család az első számukra, a Levimaffia érdekében cselekszenek. Ők azok, akik a hátukat tartják a vezérkarért, ha netán valami balul sülne el. De közülük is kiemelkedik Mina. A fiatal lány valószínűleg hamarosan előléptetésre számíthat, hiszen rábíztak olyan fontos feladatot, mint a külföldi kapcsolatok ápolása. A nemrég visszatért levitás most újfent a Levimaffia sorait gyarapítja, szívében továbbra is kék tűz ég.



Az ügyvéd
Böröczky Zoé
Minden bűnszervezetnek szüksége van egy jó ügyvédre, hogy, ha már megtörtént a baj, legyen, aki kihúzza a csávából a tagokat. A Levimaffiában az Avvocato tisztjét Böröczky Zoé tölti be. A fiatal, gyönyörű nő nem csak bájait tudja bevetni, hogy megmentsen egy-egy levitás diákot a többi ház prefektusainak büntető szándékától, de kivételesen éles esze is a Levimaffia szolgálatában áll. Könnyen ráveszi az embereket, hogy fejet hajtsanak véleménye előtt, és ők is azt gondolják, amit Zoé. Sőt, ha férfi az illető, lehet, hogy hamarosan már csak arra tud gondolni, mit is kell tennie ahhoz, hogy a kék hölgy figyelmét élvezhesse. 

A bérgyilkos
Grace Erin Green
A bérgyilkos, más néven az, Assassino, ma már nem csuklyában és házak tetején ugrálva, az éj sötét leple alatt közelíti meg áldozatait. Sokkal egyszerűbb valakit kviddicsbaleset álcája alatt elintézni, vagy legalábbis egy időre a gyengélkedőre küldeni. A gyógyítói szakon, ahol éppen mestertanonci tanulmányait végzi, nem csak a gyógyítás fortélyait lesheti el, de azt is megtanulhatja, hogyan lehet gyorsan és könnyen megszabadulni a nem kívánatos elemektől. Persze gyilkos pillantásait ki kell érdemelni, a Levimaffia tagjai tudják, hogy bérgyilkosuk szíve valójában aranyból van.


A szerencsejátékos

Aileen Aurora
Ő az, aki a Levimaffia szerencséjéért felel, ő a Giocatore d'azzardo, avagy a kártyás. Na, és hát kinek állnának jobban a kezében a kártyák, ha nem az iskola egyetlen futurológusának? Nem csak a szerencsejátékokban van otthon a nő, de emellett sikeresen tudja megjósolni a többi ház prefektusainak járőr útvonalát, a röpdolgozatok időpontját, de még a vizsgakérdésekre is vethet egy pillantást az üveggömbjében. Emellett a ház vezetőhelyetteseként biztosíthatja a Levimaffia zavartalan működését, és elháríthatja a lebukás veszélyét.

2015. április 25., szombat

Hurrá nyaralunk! - Tengerparti pletykák

9:14 0 Comments
Mostanra remélhetőleg mindenkinek sikerült átrágni a tábori szabályzatot és  kellemesen berendezkedni a bungalójában. S talán már arra is volt lehetőségetek, hogy élvezzétek a tenger nyújtotta örömöket, vagy hogy felfedezzétek a sziget más pontjait. Van azonban néhány fontos dolog, amit jó ha észben tartotok! Vegyünk sorra szépen mindent!

Talán már feltűnt, hogy Dwayne Warren, a mi kissé morcos, házvezető helyettesünk nincs sehol. Nos nem véletlen, az auror ugyanis, nem jött velünk, a kastély környékén maradt. Hogy pontosan miért is, azt nem tudni. Egyesek szerint a kötelesség tudat marasztalta, mások szerint csak a nyaralás-napfény-szórakozás gondolata taszította túlságosan. Igazából mindegy, szerintem mind egyet értünk, hogy hiányzik. Ha bármi problémátok van, akkor persze nyugodtan megkereshetitek imádott házvezetőnket Gryllus Matildát, vagy valamelyik prefektust. Ők ugyanis nem bújtak ki a kötelező nyaralás alól.

Igaz Lyrát és Izabellát ne kérdezzétek, ha valamit meg akartok találni, a két lány ugyanis nem a tájékozódásról híres. A minap is eltévedtek az egyébként tiltott dzsungelben. Még jó, hogy nem kapták őket rajta, és hogy igazából sem én sem ti nem tudtok erről semmit! ;)
A dzsungelen túl, nem ajánlom, hogy az ősi temetkezési helyet látogassátok, azt beszélik, elő-előfordul, hogy egyesek kibújnak a sírjukból. A dologról Dolánszky Alex tudna mesélni talán a legtöbbet. De ha őt nem találnátok, a hetedikes Pethő Abigélt is megkérdezhetitek.

Visszakanyarodva, meg kell említenem, hogy házvezetőnk bizony mindenre és mindenkire gondolt, leginkább mégis csak ránk, levitásokra, akik még a nyári melegben is tanulni próbálunk. Magával hozta ugyanis a könyvtár jó néhány vaskos kötetét, s ezeket meg is találhatjátok az üdülőben, mégpedig a Parti könyvtár feliratú ajtó mögött. Nem, nem buli van. A könyvtár van a parton.

Az említett könyvekkel teli részleget Brandon Norrey már biztosan felfedezte. Az a hír járja ugyanis, hogy Mestertanoncokat megszégyenítően sok információval rendelkezik a sziget történelmével és kultúrájával kapcsolatban. Mi persze egyáltalán nem bánjuk, sőt! Büszkék vagyunk rá, szóval Brandon, na meg mindenki más is, csak így tovább! 

Most hogy viszonylag minden fontosat tudtok mondok még pár dolgot, amit megfigyeltem.

Lazriell Hiuronnak valószínűleg a kviddics hiányzik a legjobban. Máskülönben nem a pálcáját
tanítaná repülni. Innen üzenem neki, hogy ne aggódjon. Lesz itt is kviddics. Yarista már intézkedett s ha jól láttam, a part mentén már fel is állították a karikákat. Úgyhogy a sport szerelmeseinek nincs semmi félni valójuk. Alig két hét múlva megkezdődik az idény. Mégpedig a Levita - Rellon meccsel.
 
Szerelmes gerléink sem unatkoznak. Evelint és Isidort többször, többfelé látták édes kettesben. Legutóbb a vízesésnél. A Dolánszky párost viszont egyre ritkábban látni. Újabban az órákat is ellógják, csak hogy együtt élvezhessék a hely (és egymás) szépségét.
Egyébként lehet valami a levegőben, mert Várkonyi Arnoldot, és a már említett Brandont is látták édes kettesben andalogni egy-egy lánnyal.
Mindenki közül Faragó Benedikta fogta a legnagyobb halat, ő ugyanis az asztrológia professzor nyakába ugrott. Állítása szerint egy kígyó miatt... Akire azonban érdekes figyelni, az Rentai Bálint. A mestertanoncot ugyanis mindig más lánnyal látni. Hol a rellonos DÖK-elnökkel, hol évfolyamtársával Abigéllel, míg megint máskor az eridonos prefektussal Ashleyvel. Vajon miben sántikál?

Nos egyelőre ennyi. A nappal vigyázzatok, könnyen le lehet égni. A tengerben pedig az erőszakos-marasztaló hínárokra figyeljetek, vagy legalábbis ne menjetek egyedül úszni. Ha kíváncsiak vagytok miért mondom, kérdezzétek meg Lyrát. Ő bizony már megjárta az ádáz növényekkel.
Jó nyaralást! 


2015. április 12., vasárnap

Feldobod kék, leesik... zöld?!

22:05 0 Comments
Szépen elterjedt már az iskolában, ezért nem árulok el titkot, ha megsúgom: még friss levitásunk, Victoria Fresmoon házváltást fontolgat: lehetséges, hogy a Rellonnak kell adnunk vadóc ikerpárunkat. De tudjátok-e vajon, mi áll a háttérben, miért kényszerülhet zöldségként vegetálni a továbbiakban szeretett Vicünk? Olvassátok vele rövid riportomat!


Azt hallottam, hogy azt fontolgatod, hogy itt hagyod a Levitát, és a Rellonban szeretnél berendezkedni. Mesélnél erről? Elmondod, mik az indokaid?

Igazából nem én magam fontolgattam, hanem a gyógyítók, meg a varázslópszichológusok. Az történt, hogy újra visszaestem abba a betegségbe, ami miatt két évvel később jöttem Dasha után ide. Most nem volt olyan súlyos, hamar elmúlt, de megváltoztam. Voltam a diri bácsinál is emiatt, aki szintén azt mondta, amit a gyógyítók, hogy a jellemem átalakulóban van. Újra megvizsgálták, hogy melyik házba tartozom, és a sámán bot döntésképtelen volt. Izgi bácsi is csak csóválta a fejét, ilyet még soha nem látott.

Hű, publikus a betegség mibenléte, vagy ne firtassam? Gyógyulj meg!
Manapság az emberek olykor maguk dönthetik el, vagy például a szüleik helyezik személyes okokból őket más házba, tehát nem feltétlenül ott vagy, amilyen a jellemed. Te nem gondoltál arra, hogy ha meg is változol, egyszerűen maradj levitásnak?

Semmi mágia, sajnos. Egy szimpla mugli nyavalya, gyengeség és nem tudsz enni, de most kicsit más volt. Ingerültebb lettem, talán a kimerültség. Túl gyorsan akartam mindent, két év elmaradását bepótolni, és sok volt. 
Köszönöm a biztatást Alex! Most megint én nyertem a betegség felett. Már jobban vagyok. Dashát jobban megviselte ez az egész, meg engem is, mert vele sem voltam túl kedves olykor. Persze ezt már megszokhatta, de ez most más volt. A vicces kedvű csapattársak szerint, az ártott meg nekem, hogy csak egyszer léphettem pályára csereként. Ebben lehet valami. *nevet*
Én gondoltam rá, sőt nem akartam elmenni sehová, de mint mondtam az elején nem sok beleszólásom volt. Azt akarták a szüleim, hogy utazzam haza. Ezt gondolhatod, hogy megvétóztam, ahogy csak tudtam. Aztán jöttek azzal, hogy levegő változás, meg távolabb a tesómtól, mert nagyon egyben vagyunk, meg ilyen ökörségek, amik csak a felnőttektől telhet ki. Aztán került a képbe a Rellon, meg a sámán bot.

Áh, érthető így már. Viszont, ha jobban vagy, és a sámánbot is elhasalt az összetett jellemeden (höhö), akkor várható, hogy semmilyen lépést nem tesztek, és maradsz a kékeknél? Úgy hallottam, elég tehetséges vagy, biztosan betesznek jövőre a kezdő csapatba... ;)

*Az utolsó szavaknál elpirul*
Ha addig ki nem csapnak magaviseleti okokból. *neveti el magát*
Vicet félretéve, mármint magamat, mint Vicet. *kacag a saját poénján, aztán észre veszi, hogy nem is volt vicces* 
Attól, hogy zajlik az átalakulás, ami biztos, nem tudni még mi lesz a vége. Innen is kérem a tanárok megértését. *ismét nevet* Vagyis még bármi lehet, én nem akarom Dashát elveszíteni egy kicsit sem, és megteszek érte mindent, hogy itt maradhassak.



Ez áll hát a dolog mögött. Mi csak reménykedjünk, hogy Vic nem kényszerül házváltásra, hiszen nemcsak a csapatban, de a pontversenyben és a közösségi életünkben is nagy szerepe van. Kérlek, támogassátok Dashát... és kviddicsesek, hagyjátok kibontakozni a lányt! :D







2015. április 10., péntek

Különös kapcsolatok és megkergült levitás hölgyek?

22:01 0 Comments

Hírek a Levitából


Mi újság a tavaly év vége felé elköltözött felsőbb évesünkkel és kis védencével? A most elsős mestertanonc, Isidor Slusser állítása szerint azért hívta meg magához a harmadikos Evelin Ordassyt, mert egyedül unatkozott volna nagy házában, és a lánnyal mindig jól érezte magát. A különös indokot tetézi egy jobbal: aggódott a sete-suta lányért, nehogy baja essen; illetve egy hihetőbbel: nagyon szépnek találta őt.
Azóta Slusser úrfi nem titkolja, hogy belehabarodott Ordassy kisasszonyba. Együttélésük nem teljesen zökkenőmentes: a különleges állatok imádója, Evus többek között egy kecskével táncol Isidor idegein.
Egy bagolyköves prefektus máig nem tért magához a Slusser-Ordassy házavatón látottaktól. A buli állítólag reggel 9-kor kezdődött, és a többek között szamárból és csirkéből álló élő állatsereg mellett döglött halakkal is dobálóztak.


Ha már bogolyfalvi ingatlan: régi-új diákjaink, a művészeteket oktató Aileen Aurora, és az alapszak elvégzése után egy évet szünetelő Dolánszky Alex mindketten megkezdték mestertanonci tanulmányaikat. Nem tudni azonban, mennyit foglalkoznak a tényleges tanulással, mert látszólag szakjaik különóráin kívül minden percüket együtt töltik. Olyannyira egymáshoz nőttek, hogy a hírek szerint hamarosan közös lakást is bérelnek majd Bogolyfalván. Vajon Aurora kisasszony tartja el a kerekesszékből kikelt nagy Őt? Meddig bírja ezt majd Dolánszky önérzete?


Az említett álompárocskáért egy emberként szurkolt a Bagolykő legalább fele. Még házvezetőnk, Gryllus Matilda is rajongójuk lehet, erre enged következtetni április elsejei tréfája. Ennek során egy alapos leszidás, sőt az elbocsátás rémével riogatta a párt, csak hogy egy csavarral újabb tréfának tegye ki őket: a fiataloknak gyűrűt hozott, és kövelte az azonnali eljegyzést! Hogy ez megtörtént-e, arról nem szól a fáma, de gyönyörű, varázskezű Barbie-nk helyében még átgondolnám, igent adok-e a csapodár legénynek.


Bár talán nem tehet róla Alex, amiért láthatóan teljesen elcsavarta a fejét új diákunk, a hetedéves Böröczky Zoé. Szárnyra kelt a feltételezés, hogy a most érkezett levitás hölgyemény véla felmenőkkel bír, sőt, talán ezen okból is menekült a Bagolykőre. Akárhogy szalad, nem lesz könnyű élete itt sem: mióta megérkezett, a fiúk teljesen megvadultak körülötte. Az elmúlt két hétben rekordot döntöttünk a Bagolykőn lezajlott szakításokkal. Nem tudni, Zoé párra talált-e, de nőnemű gyűlölői valószínűleg szép számmal akadnak. Ki marad a Böröczky lány védelmezője, ha a pasik részéről zaklatás, a nők részéről revans ígérete fenyegeti?


És különben is, mi van Tildával? Idénre házvezetővé érett házvezető-helyettesünk talán a szívére vette, hogy legkomolyabb levitásnak kiáltottuk ki előző tanévben, pedig ezt igazán nem negatív felhanggal gondoltuk. Mindenesetre azóta hallani arról, hogy jó napjain lelkesen diákjai nyakába ugrik, illetve ez az április elsejei mókázás is talán önértékelési problémáinak tudható be.
Vagy egész mástól kergült meg fiatal és piszkosul művelt vezetőnk? Csak nem a szerelem, ami lepcses szájak szerint a láthatáron van...?


Isidorék után nem csak Mr és Mrs Dolánszky, más is költözésre adja a fejét a közeljövőben. Ki hallott már arról, hogy a frissen érkező félikrünk, kviddicskapitányunk tökéletes mása (kívülről legalábbis) itt akarja hagyni a Levita házat, és a Rellont szemelte ki végső céljául?
Már egy ideje terítéken van a dolog, de csak pusmusokat lehetett hallani, igaz-e egyáltalán, és ha igen, miért? Vasárnapi exkluzív interjúnkból megtudhatjátok, miért fordítana hátat a szfinx portrénak végleg Victoria Fresmoon.

  

2015. február 10., kedd

Levita Hírek

19:17 0 Comments
A Levita blogosai némi újítással álltak elő, immáron a a Levita Portrék és a Levita Hírek váltják egymást, vagyis kéthetente jelennek meg mindkét sorozat új részei, felváltja egymást. Az időpont továbbra is kedd maradt. Kezdjük is az új sorozat első adását. ^^


Ez itt a Levita Hírek kedd este, jó estét kívánok!


Hatalmas károkat okozott az elmúlt hónapban bekövetkezett árvíz. A házvezető szobájában történt baleset következtében szüntelen eső áztatta a bútorokat, könyveket és magukat a diákokat. Sokan a mai napig elveszett holmijukat keresik, több bútor is megrongálódott, melyek megjavítása nem megy azonnal. A minisztérium kárpótlást nyújt a használhatatlan tankönyvekért, ha minden igaz ezek néhány nap múlva megérkeznek az új tanszerekkel együtt és az érintett diákok aláírással vehetik át őket.  



Két baleset is történt az elmúlt Levita-Eridon meccsen. A mérkőzés első felében Ashley Valerie Stanwood és Dasha Fresmoon ütközött, a csapatkapitány azonnal elvesztette eszméletét, de Ákosnak és Ashleynek hála nem zuhant a földre, míg az eridonos fogó kisebb fájdalmakkal megúszta. „Igyekeztem a saját karikáink felé, mert Taylornál volt a kvaff és őt akartam akadályozni, mikor hatalmas ütést éreztem a tarkómon és a jobb lapockámnál” – Mondta a gyengélkedőn a koreai hajtó. 
A meccs vége sem maradt meglepetés nélkül, az utolsó percekben Grace Erin Green és Inedra Pote találkoztak egymással, majd zuhantak a szurkolói páholyba. Ezzel véget is ért a játék, ugyanis a kékek fogója zuhanás közben lelt rá az 150 pontot érő aranycikeszre. A két lány szintén gyengélkedőre került, Dasha és Grace már jobban vannak és kiköltözhettek, Nedrát még megfigyelésen tartják agyrázkódás miatt.


Victoriának új kedvence van. A Fresmoon ikrek fiatalabbika nem érte be a megszokott állatokkal, neki egy kicsi, ám annál értékesebb barát kellett, méghozzá egy cikesz. „Háziállat helyett akartam, tudod, hiányoztak a kutyák, de ez még egy botot sem képes visszahozni, nem nyalja ragacsosra a képemet, és még csak nem is szőrös és hideg.„Többekben felmerült, hogy vajon ez a kis rosszcsont szökött be a legutóbbi kviddicsmeccsre. „Előtte meg Reptanon kezdett el repkedni a tanár orra előtt.” – Tette hozzá Victoria.


Levitások és nem levitások kisebb csapata közös téli felfrissülésre szánta el magát. Alina, Grace, Izabella, Dasha, Tony és a rellonos Scarlett úgy döntöttek, hogy meglátogatják az osztrák alpesi hegyeket. Gerlitzen vonulatain töltött egy hétben a fele társaság snowboardozott, a másik fele pedig síelt. Szerencsére senkinek sem történt baja, sőt, Scarlett és Iza el is sajátították a lécek és deszkák művészetét.


Grace Green és Anthony Blake összeházasodnak? A mestertanonclány a napokban kérdezgette szerelmét, Tony válasza egyelőre még rejtély. Ha igent mond, vajon hol lesz az esküvő? Grace mindenesetre elmesélte, ha minden összejön, akkor a ruháját Londonban veszi meg, az ottani kedvenc boltjában. Sok boldogságot nekik és reménykedjünk, hogy Tony is hasonlóképpen gondolja, mint barátnője.


„A hónap színe a lila.” –jelentette ki Nemes Izabella. A lányon már látható volt, hogy lila ruhában pompázik és a kastélyban is egyre több diákot, illetve tanárt lehet látni azonos színben. "Szeretem a lila színt, mindig feldobja a napom és hát a kék mellett ez a kedvenc színem. Én mindig vidám leszek tőle és talán másnak is segít, ha szomorú. Meg kellene próbálni, hátha feldobja a többiek napját is. *_* Csempésszünk mindenhova lila színt! Legyen a Levita kék-lila. ” – mondta Iza. Úgy néz ki, hogy terve sikeres, aki gondolja cselekedjen hasonlóképpen és öltözzön ibolyába. 


És most következzenek a sporthírek. 

Véget ért a Navine-Rellon kviddicsmeccs. Rögtön az elején büntetőt kaptak a zöldek, de Ella rádobását Máté hárította. Ezután egy gyors ellentámadással a Rellon szerezhette meg a mérkőzés első gólját és egyben 10 pontját. Izgalomból nem volt hiány, a gól után a fogó miatt sikítozhattak a szurkolók, amikor Eris vesztette el járművét, ám Davidnek és Ákosnak hála a bokáján kívül nem szenvedett sérülést. Mint kiderült, a Levita-Eridon meccshez hasonlóan szintén áldozatokat követelő csatározás közben a zöldek csapatkapitánya leszédült seprűjéről és éppen az érte siető, már földön lévő fogóra esett. Mindketten gyengélkedőre kerültek, majd csatlakozott hozzájuk Luca is, a győzelmet jelentő aranycikesz elkapása után. A lánynak a bal kezét találta el az egyik gurkó, pontos sérüléséről még nem kaptunk hírt, ahogy David és Eris állapotáról sem.
Navine-Rellon: 190-40


Én ezzel köszönöm figyelmüket. A viszonyt látásra!