A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 28., hétfő

LeVitassuk meg!

22:21 0 Comments

A szfinxek már hallhatták, a többieket most informálom: nem titkoltan hagyományteremtő célzattal indul a Levita első beszélgetős estje, ezúttal SOROZATOK témában.
A troll-házba járóknak mondom, hogy nem függvénysorozatokról vagy ilyesmikről lesz szó, hanem leginkább tévésorozatokról. Mit szeretünk, mit nem szeretünk, miért nézünk sorozatokat, vagy éppen miért nem? Eszmecsere, közös rajongás és sorozatajánlók várhatóak minden mennyiségben. :)

Az estnek egy új - eddig telefonról és böngészőből is beváltnak tűnő - chat ad helyet, és nem csak kékeket látunk szeretettel rajta, hanem azok barátait is, tehát bármely bagolyköves előtt nyitva áll a helyszín! És végül a fontos információk:

Időpont: 2015. december 30. 19 óra

Helyszín: LeVitassuk meg!
A belépéshez csak add meg a neved,
jelszó nem szükséges


Jó szórakozást szerdára a kékeknek és a szivárvány összes színének!



2014. december 27., szombat

The Office & Parks and Recreation

6:00 0 Comments
Újabb nap a  irodában. A kényelmetlen széken, a papírtornyokkal telepakolt íróasztalnál. Ezek sosem akarnak elfogyni? Pedig állítólag spórolni kell a papírral. Felsőbb utasítás. A céges emaileket olvasod éppen, melyekben mindenféle lehetetlen és szoros határidős intézkedéseket kérnek (követelnek) tőled a központból. Az irodai lámpa hangosan búg - már vagy egy hónapja. A nyomtató zörög, a tollak sercegnek a papíron, a billentyűzetek kattognak, a telefon folyton cseng, a főnök ordít.
Aztán valahol a sok, már-már valóban idegesítő zajforrást mögül felcsendül egy jól ismert dallam.

Az asztalod előtt megjelenik egy öltönyös emberke, aki Michael Scott - a világ legjobb és az irodád új főnökeként mutatkozik be. Majd elsüt egy poénnak szánt durva megjegyzést, amihez csak annyit fűz hozzá: That's what she said. Mindenesetre elég szimpatikusnak - és hibbantnak - tűnik neked a fickó. Nem úgy mint az a szemüveges, aki gyilkos szemeket mereszt rád. Vajon miééért pont te?


Szerencsére, egy jófejnek tűnő srác (Jim) a segítségedre siet, és eltereli a szemüveges figyelmét. Úgy tűnik, kettejük között évszázadok óta tartó harc folyik. Életed céljává hirtelen a minél nagyobb mennyiségű papír eladása válik.
A részeges vöröshajú, a bájos recepciós, az unott keresztrejtvényfejtős és a skizofrén öreg pasi felbukkanásával pedig már te is tökéletesen tisztában vagy a helyzettel: egy mocumentary-ba (= áldokumentumfilm) csöppentél.

Az első dolgod pedig a jelentőségteljes kamerábapillantás. Végre nem néznek hülyének a semmibe bámulásokért!

Ekkor az iménti dallamot felváltja egy másik, és ennek kíséretében érkezik meg és csapja le az asztalra száz oldalas, gondosan összefűzött, felcímkézett, kiszínezett tervezetét: Leslie Knope!


Valami gödör betemetéséről van szó, ám te nem igazán tudsz figyelni. Larry vagy Jerry vagy Gary... nem érdekes. Szóval, van ez a fickó - kockás ingben és mellényben - aki fogja magát, szabályosan beesik az irodád ajtaján, az íróasztalodba próbál kapaszkodni, ezzel lerántja az egyik papírhalmazt, majd a másikat is, majd pedig az asztal végén égő mécsest (az a Karácsony miatt volt ott, gondolom), felgyújtva vele a papírokat és az egyik karja is lángra kap.


Szerencsére jön April, aki nagy lelkesen leönti őt egy vödör vízzel, majd még eggyel, aztán kijelenti, hogy utál mindent és mindenkit, de legfőképpen Ann Perkinst! Végül elviharzik. 
Az Egérpatkányok legújabb számának dallamai szólnak a háttérben Andy jóvoltából, miközben Leslie lelkesen mesél neked Pawnee városáról (aminek a kabalaállata egy póni - Lil Sebastian), és az égető gödörproblémáról. Csak úgy iszod a szavait, valahogy az ő lelkesedése és elszántsága átragad rád is. Lassan ugyanúgy akarod azt a parkot a soha-nem-hallott-pónis-városban mint a szőke hölgyemény.
A bajszos úriember azonban itt avatkozik közbe, szelíden félretolva Leslie-t. Először is kijelenti neked, hogy nem mintha érdekelné őt a sorsod, vagy te úgy egyáltalán... de nem bírja végignézni, ahogy még egy ember esik áldozatául a kormány által végeztetett ingyenmunkának. 
Hidd el, Ron Grumpy Swansonnak nagyon jó meggyőzőképessége van, vagy ha neki nem is, a vadászpuskájának mindenképpen!
Tom? Ki az a Tom? Á, az a fura hangú, pici emberke ott, aki ha nem a tükörben nézegeti magát, akkor az iPhone-t nyomogatja? Öhm...igen, jól látod, csillámos a bőre...


Aztán már csak annyit veszel észre, hogy Michael Scott és Leslie Knope azon vitatkoznak, melyikük munkáját segítsd, ami végül valami ijesztő káoszba csap át.
Még jó, hogy a következő pillanatban bumm, felébredsz. Csalódottan sóhajtva térsz vissza azokhoz a drága emailek-hez...

******
Remélem, hogy ezzel a kis történetbe burkolt ajánlóval kedvet adtam valamelyik sorozathoz. Tesósorozatnak tartom őket, emiatt is gondoltam úgy, hogy egy bejegyzésben jól meglesznek egymással. :) Érdemes mind a kettőt megnézni, a The Office már befejeződött, a Parks and Recreation-nek pedig eddig 6 évada jött ki, a 7., befejezőt még készítik.
Dol kedvéért pedig adok nektek választási lehetőséget: vagy az egyiket kezditek el először, vagy a másikat. Vagy a kettőt, párhuzamosan... :D

Please and thank you!
- Ron Swanson





2014. október 18., szombat

Snickerdoodles

4:27 0 Comments
Előszó: 
A Lizzie Bennet Diaries egy modern Büszkeség és balítélet feldolgozás, ahol vlog formájában követhetjük végig kedvenc főhőseink botladozásait. Szerintem csak eddig alaphangon háromszor néztem végig az egész sorozatot, annyira jó - szóval csak ajánlani tudom mindenkinek! Ebben a feldolgozásban, Jane sütit süt Bing Lee-nek - aztán a 48. részben más szerepe is lesz a sütiknek, de nem akarok nagyon spoilerezni! ^^

Hozzávalók:
- 360 gr. liszt
- fél teás kanál só
- 2 teás kanál sütőpor
- 227 gr. vaj
- 300 gr. cukor
- 2 tojás
- 1 teás kanál vanília

A borításhoz 66 gr. cukor és 2 teás kanál fahéj kell még. 

Elkészítés:
1. A tálba keverd össze a lisztet, a sót és a sütőport. 
(1,75.  Ejtsd le az egyik tojást, majd próbálj belőle megmenteni annyit, amennyit csak lehet, aztán takarítsd össze a rendetlenséget. Ha nem dolgoztál rendesen elsőre, csináld meg másodjára rendesen, hogy ne hord szét a kupit a lakásban.)
2. Egy másik tálban keverd simára robotgéppel a vajat és a cukrot, majd egyesével add hozzá a tojásokat, és szépen azokat is dolgozd bele. (Én soknak találtam szemre a cukrot, így önhatalmúan vagy 50 grammal kevesebbet raktam a receptbe, mondván, hogy az úgyis ott lesz a borításon, és szerintem így pont jó, nem borzasztóan édes!)
3. Dolgozd bele a vaníliát is. (Én szimpla vaníliás cukrot használtam, és már rögtön az elején - a 2. lépésnél - bele is raktam.)
4. Apránként adagold hozzá a lisztet - vigyázz, ha túl gyorsan csinálod, száll!
(4,15. Ha túl puha a tésztád, rakd be 1-2 órára a hűtőbe. - Én 45 percig bírtam csak türelemmel, de szerencsére ennyi is elég volt kábé. Közben nézd meg a leveleidet, vagy netezz egy kicsit. Kell a pihenés, keményen dolgoztál.)
5. Kapcsold be a sütőt 190 fokra.
6. Keverd ki egy kis tálba a cukrot és a fahéjat a borításnak. 
7. Gyúrj kis golyókat, amiket aztán forgass meg a fahéjas cukorban, és helyezd őket a sütőpapírral kibélelt tepsibe.
8. A kis golyókat egy pohár aljával lapítsd ki. 
9. A sütik 8-10 perc alatt megsülnek - nem célszerű nagyon egymásra rakni őket, mert megdagadnak. A recept szerint, amiből dolgoztam, négy-ötször tucat lesz belőle - nekem pont 53 darab lett. (Az alsó képen nem szerepel az a két süti, aki menet közben véletlenül elhalálozott. ^^)
10. Mosogass el mindent és rakj rendet a konyhában.
Jó étvágyat!
Utóirat:
Október 18-án, azaz ma van Az Olvasás Éjszakája, amikor is nagyon sok felolvasáson lehet például részt venni. Én azonban egy egészen más jellegű ünneplésnek tervezek részese lenni: a Readathon egy félévente megrendezésre kerülő esemény, aminek kapcsán az ember fia/lánya 24 órán keresztül annyit olvas, amennyit csak nem szégyenl! Az előző honlapon lehet jelentkezni résztvevőnek és pompon lánynak is: a résztvevők olvasnak, nyilván, alkalmanként valamilyen közösségi oldalon (blog, tumblr, twitter, facebook) életjeleket hagynak, hogy még nem fordultak le a székről. A pompon lányok pedig az előre megjelölt helyeken mennek lelkesíteni, tanácsokat adni - összességében remek indokot biztosítanak, hogy az olvasók pár perc erejéig pihenhessenek a nagy olvasásban. Én áprilisban csináltam először, fantasztikus élmény volt (ki hitte volna, hogy ennyire közösségi élmény az olvasás?! :D), úgyhogy most nagyon javaslom mindenkinek a részvételt. Én már olvasónak és szurkolónak is jelentkeztem, bi-bi-bi! ^^
Az előbb elkészített sütik pedig remek nasit biztosítanak egy jó könyv mellé egy ilyen különleges napra is! ;)

2014. március 2., vasárnap

Community

15:33 1 Comments
http://cloud.collegefashion.net/wp-content/uploads/2010/09/Community-Inspired-Fashion1.jpg 

Welcome to the Greendale Community College! 

A Community (magyarul: Balfékek) egy 2009-ben induló, amerikai televíziós szituációs komédiasorozat, melynek központjában egy tanulócsoport áll. Utánaolvastam, mi is az a szituációs komédiasorozat, és megtudtam, hogy az nem mást jelent, mint, hogy a szereplők és a helyszín nagyjából mindig ugyanazok, és a karaktereket valamilyen érdekes, nem várt élethelyzetbe, szituációba helyezik bele.
A Community főként a Greendale Főiskolán játszódik, néha vannak más helyszínen zajló jelenetek. A sorozat azzal kezdődik, hogy Jeff - aki egyébként ügyvédként dolgozott - bekerül akarata ellenére az iskolába, miután kiderül, hogy az ügyvédi diplomája hamis. Rögtön az első nap megtetszik neki egy lány (Britta), és azért, hogy imponáljon a lánynak, és megszerezhesse őt, meghívja a kamu spanyol tanulócsoportjába. Britta aztán magával hozza Abedet, Abed szól még néhány embernek... és Jeff nagy "örömére" a kamu tanulócsoport valódivá válik. 
A csoport tagjai aztán barátokká válnak, vagy legalábbis megszokják egymást, és az évadok során különféle vicces helyzetekbe kerülnek. Személyes kedvenceim a paintball-os részek, mert azok mindig háborúba torkollanak. :D A sorozat egyébként gyakran parodizál más sorozatokat, és filmkliséket... többek között a Glee-t; az a rész a másik személyes kedvencem! A filmes utalásokért Abed a felelős főként, aki hatalmas sorozat-és filmrajongó. Kicsit más világban él, mint a többiek, de pont emiatt szerethető. <3 A kedvenc sorozata (a 3.évadtól talán) egyébként az Inspector Spacetime, amiről sokáig azt hittem, hogy az a Doctor Who előzménye, de mára megkérdőjeleződött bennem már az is, hogy ez egy létező sorozat volt-e? Ha valaki ügyes a keresésben, nézzen utána!^^
A sorozat karakterei egyébként mind-mind rendelkeznek valami defekttel. Jeff önző és kihasználja az embereket, Britta próbál aktivistaként fellépni, ahol tud; Pierce eléggé szókimondó, és egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy a rasszista megjegyzések meglehetősen sértőek másokra nézve, és nem kéne...; Shirley a keresztény anyuka próbál mindenkit megtéríteni; Annie a jókislány, aki tökéletességre törekszik; Troy, aki maga mögött hagyja végül a középiskolai hátvéd szerepét és Abed legjobb barátja lesz; és végül maga Abed, aki a legzizibb, mégis a legszerethetőbb karakter az egész sorozatban, szerintem. ^^ Meg kell még említenem a pszichopata spanyoltanárt, Señor Chang-et; az alkoholista pszichológust és tanárt, Ian Duncan-t; és az igencsak különc viselkedésű és öltözködésű, Jeff-rajongó dékánt.
Én körülbelül egy hét alatt jutottam el az 5. évadig, mert egyrészt a részek elég rövid időtartamúak, másrészt meg nem bírtam abbahagyni. Talán ez a bejegyzés annyira nem adta vissza a lelkesedésemet, de hosszú-hosszú oldalakat tudnék lelkesedni, csak abban nagyon sok spoiler lenne. Kezdjetek bele inkább, és ne tegyetek elhamarkodott döntést egy rész után, inkább nézzétek tovább és tovább, amíg arra nem eszméltek, hogy mennyire megnevettet titeket az egész, és mennyire a szívetekhez nőttek a szereplők. <3
Akik pedig rajongóvá válnak, azoknak elismerésként csak annyit mondok:  
"Cool! Cool, cool, cool!"
A végére pedig kaptok egy kis videót Troy és Abed-től. :D








2013. december 5., csütörtök

Kedvenc kék sorozatok

10:22 5 Comments
Az elmúlt másfél hétben azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minden online megforduló levitást megkérdezzek, melyik a kedvenc sorozata, és ha hajlandó rá, egy ajánlót is kicsikarjak belőle hozzá.:)
A legtöbbekkel ez sikerült. Volt ugyan, aki nem vállalta be az ajánló írását és olyan is, aki egyáltalán nem néz sorozatokat, de a megkérdezettek legnagyobb része egy kis ízelítőt is írt a kedvenc sorozatához. Olyan irományokat kaptam, hogy magam is kedvet kaptam olyan sorozatok nézéséhez, amikről azelőtt csak vacilláltam megnézzem-e vagy sem.
Érdekes még, hogy nem volt két levitás, akinek ugyanaz a sorozat lett volna a kedvence. Előfordultak fedések, de csak olyanok között, akik 3-5 kedvenc sorozatot is megjelöltek, viszont végül mindenki olyan kedvencet választott, amiről ő előtte még nem írtak ajánlót.
Na, nem dumálok többet, az ajánlókat érkezési sorrendben illesztem, jó elmerülést a sorozatok világában:

Skins, Lau
Valójában nem is tudom igazán miért is ez a kedvenc sorozatom. Talán a szereplők miatt. Talán a változatos
és nem várt fordulatok miatt. Talán mert Angliában játszódik és imádom Angliát, de a közben felbukkanó számok közül is lett egy-két kedvencem. A lezáró évad talán nem azt hozta, amit vártunk, ettől függetlenül jelenleg ez a kedvenc sorozatom, de szerintem még sokáig ez is fog maradni. Amíg nem kezdek bele valami újba, addig mindenképpen : D Úúúgyhoogy Skins <333

24, Yar
A 24 egy 7 évados sorozat, amiben Jack Bauer sztorijait mesélik el. A cím önmagárt beszél, minden évad 24
részből áll, minden rész egy órát mesél el, tehát minden évad Jack egy napját dolgozza fel, aki a terrorista elhárításnál dolgozik (CTU - Counter Terrorist Unit). Nagyon izgalmas, fordulatos és Jack Bauer a király! ;)

Xena (A harcos hercegnő), Arty
Egy amerikai-új-zélandi koprodukcióban
készült hat évadból álló sorozat, melyet 1995 és 2001 között forgattak. Az ókori Görög mitológiára épülő történet különálló epizódokból tevődött össze. A főszerepet Lucy Lawless játszotta, magyar hangja Tátrai Zita volt, aki jellegzetes csatakiáltást kölcsönzött a karakternek. Magyarországon a tv2-n a Viasat3 és Viasat6 nevű adókon futott és fut mind a mai napig.
 Kamaszkorom meghatározó sorozata volt, melyből kedvet kaptam a mitológiához és az arról való ismeretszerzéshez. Ajánlom azoknak akik szeretik a könnyed, humoros és kicsit elnagyolt, de mélyebb mondanivalóval is rendelkező, akció dús sorozatokat. Nem fognak csalódni, hisz a vezető producer nem más, mint Sam Raimi, aki a Pókember című sikerfilm rendezője.

Fringe, Ágo
Odavagy a rejtélyekért? Érdekelnek a különösebbnél különösebb esetek? Máris figyelmedbe ajánlom a
Fringe nevű amerikai-kanadai sci-fi sorozatot!
A főszereplője egy FBI-ügynök, Olivia Dunham, akit egy kissé flúgos, ám de annál okosabb tudós, Walter és a fia, Peter segítenek. A feladatuk nem más, mint megoldani a furcsa ügyeket, amelyekben időnként feltűnnek kicsit sem hétköznapi dolgok, mint telepátia, levitáció, láthatatlanság, felélesztés.
Hamarosan rájönnek, hogy ezek mind összefüggenek, és valaki - vagy épp egy egész szervezet - áll a dolog mögött, és ezek mind kísérletek...egy újszülött, aki néhány óra leforgása alatt megöregszik és meghal; gyógyíthatatlan betegségből felépülő beteg; és még sok érdekes rejtély, amikre kell lennie megfejtésnek. Vajon megtalálják?
A főszereplők gyorsan belopóznak az ember szívébe, alig akarja őket elengedni az ember a sorozat végén. Izgalom, könnyek, mosolyok, szerelem, rejtélyek, ezek mind egy sorozatban :)

Odaát, Nedra
Az én legkedvesebb kedvencem a Supernatural, magyarul Odaát c. sorozat. Az egyik legjobb ilyen műfajú
sorozat. Ajánlanám mindenkinek aki kicsit is hisz a természetfelettiben :)
Két testvérpárról szól, akik úgymond harcolnak a "gonosz" ellen, de ugye tudjuk, hogy nincs olyan, hogy fekete és fehér, és ez erre is érvényes, hiszen mindenki el tud csábulni a rossznak, ha az a jó arcát mutatja. :) Szellemeket irtanak, démonokkal harcolnak, és próbálják megfejteni a rejtélyt, miszerint ki ölte meg az anyjukat és hol is van az ugyancsak "szörnyvadász" édesapjuk. Nagyon izgalmas és érdekes, de smmiképp nem ajánlom a gyenge idegzetűeknek, hiszen vannak benne elég durva és véres részek. De persze van benne laza boszorkányírtás, és démonkiűzés.
Nincs is jobb mint péntek este leülni egy hatalmas bögre teával és várni az új évad legújabb részét, s izgulni azon, hogy vajon ki is az aki épp megölte a szomszéd kisfiút minden nyom nélkül....vajon egy újra visszatérő istenség?Vagy a legújabb démon aki hatalomra tör? Esetleg maga Lucifer?
Ajánlom mindenkinek!!!! :)

Psycho-Pass, Ly
Ha szereted a sci-fiket, az elgondolkodtató történeteket, a disztópiákat - és az animék világa sem riaszt el,
akkor a Psycho-Passt mindenképpen neked találták ki.
Történetünk a jövőbeli Japánban játszódik, ahol a vezetést az úgynevezett Szibüllák Rendszere vette át. A szibüllák megalkották a tökéletes társadalmat: mindenkinek biztosítanak munkát a számára leginkább megfelelő területen, általános a jólét és nincs bűnözés. Első pillantásra valóban úgy tűnhet, hogy létrejött az ideális világ, ám amint főszereplőnk, Tsunemori Akane segítségével mélyebb bepillantást kapunk, rá kell jönnünk, hogy a valóság közel sem olyan szép, mint amilyennek elsőnek látszik. Főhősünk a Bűnözéselhárítási Iroda felügyelője, akinek feladata a lehetséges bűnelkövetők elkapása. Hogy hogyan? A szibüllák képesek megvizsgálni az emberek úgynevezett pszicho-képét, amely alapján egy számértékben megadják a bűnre való hajlamát - ha pedig ez az érték meghalad egy bizonyos határt, a felügyelőknek kötelességük lecsukni az adott embert. A kérdés persze adott: és ha az illető nem követett el semmit? A törvény értelmében már azzal bűnös, hogy meg van benne a fogékonyság a bűnözésre, a nyomozóknak pedig nincsen választásuk.
Itt már feltűnik az első erkölcsi dilemma, amely csak fokozódik, mikor fény derül rá, hogy az iroda úgynevezett vérebeket, lehetséges bűnelkövetőket alkalmaz a többi szerencsétlen, még ártatlan ember elfogásához.
A sorozat során megismerhetjük sorban mind a vérebek, mind a felügyelők történetét, miközben egy veszett nyomozás kezdődik egy ember ellen, akin a szibüllák sem látnak át. Ahogy haladunk előre, megkérdőjeleződik a rendszer létjogosultsága, szereplőink döntéshelyzetbe kerülnek, melyben egyik oldalon egy gyilkos, másik oldalon pedig a békét hozó rendszer áll - és a választás nem is olyan egyértelmű, mint elsőre tűnhet.
Az eddigi legelgondolkodtatóbb sorozat, amelyet láttam, ha egy kis humorra vágysz, biztosan nem a te műved. Azonban ha nem riaszt el a komor hangulat és a pszichológiai elemzések, akkor mindenképpen nézz bele, veszteni nem veszthetsz vele semmit.

13-as raktár, Villő
Tekintsünk egy kicsit a tudományok világába. Mik lennének a legmerészebb álmaink, amiket feltalálnánk?
Időutazó készülék? Vagy egy olyan medál, ami meggyógyít, teljesíti minden kérésünket? Vagy egy köpeny, amely mindenhol békét teremt?
Mi van akkor, ha ez már mind valóságos? Ha léteznek olyan tárgyak, melyek természetfeletti, avagy mágikus tulajdonságokkal bírnak?
A 13-as raktárban ez mind megvan, megfűszerezve egy csepp humorral, kutatással, találgatással, nyomozással. Utazz el a világ minden tájára, hogy megtudd, milyen ereklyéket rejt a Földünk, és azt is, hogy mindezt miért kell titokban tartani!
Légy részese a világnak, kapcsolj ki, és éld át a kalandokat!

Csillagkapu, Jenny
Űrutazás, idegen lények, harcok? Ha érdeklődsz ezek iránt, akkor neked a Csillagkapu sorozatok a
kedvenc műsoraid. Átélheted a világűrbeli utazások élményét, idegen fenyegetések ellen harcolhatsz, megismerkedhetsz újabb és újabb emberekkel, és ehhez még csak ki se kell szállnod a kanapéból. A Csillagkapu alapban a Földről indulsz mindig, a Csillagkapu Atlantisztban az ismeretlen civilizációt, Atlantiszt ismerheted meg, a Csillagkapu Universe-ben pedig hajón utazva élheted át az izgalmakat. Rajta hát, csatlakozz te is a a CSK-csapataihoz, hogy megvédd bolygónkat az ismeretlen fajok csapásai ellen! Indeed!

Döglött akták, Tolland
Gyilkosos sorozat ez is, mint oly másik sok, és én
személy szerint nem szeretem az ilyesmit. Ebben azt találom különlegesnek, ami maga a váz, amire rákerül a halálesetes-nyomozós téma.
Mi is ez a váz? Nem két nyomozó szerelmének a kibontakozása, nem is a már-már scifi szintű technikák és a helyszínelő-eszközök bemutatása. Lélektani utazás. Mikor, milyen hosszúságú, persze; nem egységesen jó, vagy egységesen rossz, de mindig élvezetes.
Régen lezárt ügyek után kutatnak újra. Nem friss a halál. nem friss a bűntett, hanem régi, poros. Igyekeznek pontot tenni az ügyek végére. Újra-rendettenni; ami furcsa. Ha valami lezárult, az jól van úgy, ahogy van. Vagy mégsem?
Ebben a sorozatban semmiképp. Olyan ügyeknek járnak utána, amik a valóságban csak egyek a sok közül, de a sorozatot dúsító emlékképek; és emberi, személyiségbeli változások nagyon megindítóak, és személyessé teszik a néző számára a látottakat.
Azonosulunk egy adott szereplő múlt béli körülményeivel, szituáltságával, személyiségével és a jelenbelivel is. Van, aki meggazdagodott; van aki elszegényedett. Mindenki története sajátos.
A nyomozók a halál körülményeit vizsgálják, de a néző szemtanúja lehet a begennyesedett lelki sebek feltépésének, és annak, hogy viselik ezt a múlt szereplői, a jelenben. Miként hat rájuk a lelkiismeret-furdalás, az igazságtudat, és az erkölcs.
Mindenkinek javaslom, aki szereti a lelkét ehhez hasonló élményeknek kitenni.

Gravity Falls, Matthew
Gravity Falls, magyarul A rejtélyek városkája a Disney egyik legújabb animációs... ne, ne rohanjatok el, ígérem jó lesz. Szóval vannak a Disney sorozatok és rajzfilmek, amelyek általában családokról szólnak és klisékről. Többnyire klisékről. Aztán néhanapján felbukkannak olyan szépreményű forgatókönyvírók, mint Jeff "Swampy" Marsh és Dan Povenmire (a Phineas and Ferb készítői), akik azt mondják, hogy ők márpedig megpróbálkoznak valami eredetivel. Nem volt ez másképp Alex Hirsch esetében sem. Alex egy hihetetlenül jó ötletekkel és hihetetlenül ijesztő pofaszakállal rendelkező fiatalember. (Nem viccelek) Egy interjúban azt mondta, sohasem hitte volna, hogy pont gyerekműsorokat fog készíteni. Éppen ezért igyekezett őket minél furcsábbra és szürrealisra csinálni, hiszen csak így tudta volna élvezni a munkáját. Mondhatom, sikerült neki. A Gravity Falls fő cselekményszála elsőnek egyszerűnek tűnik: egy 12 éves ikerpár, Dipper és Mabel Pines túl kevés időt töltenek a szabad levegőn, ezért szüleik elküldik őket nyárra a nagy-nagybácsijukhoz, Stanhez egy kis erdei városkába. Ez a városka azonban nem olyan átlagos, mint az elsőnek tűnik. Egy napon Dipper egy naplóra bukkan, amelyik részletes leírásokat tartalmaz a Gravity Fallsban élő természetfeletti lényekről. Ezután válik a nyár igazán izgalmassá az ikerpár számára. Dipper végig arra törekszik, hogy fényt derítsen a városka rejtélyeire, Mabel pedig arra, hogy randizhasson velük. Ami engem a leginkább fogott meg a sorozatban az eredeti cselekményén kívül az az epizódvégi kódfejtés volt. Minden rész végén (és néha epizód közben is) megjelenik egy látszólag értelmetlen szöveg, amit a nézőnek kell megfejtenie. Ezek általában viccek és utalások elejtett mondatokra, de nagyon le tudja foglalni az embert.
Ajánlom mindenkinek, aki szívesen nézne meg 19 epizód gondtalan szörnyüldözést és kacagást, miközben sejti, hogy valami sötét dolog folyik a háttérben. Aztán megnézheti a 20. epizódot is, és miután magához tért a megdöbbenéstől, felkereshet engem és beszélhetünk.

Táncakadémia, Iso
Egy viszonylag friss sorozatot szeretnék nektek bemutatni. Az ausztrál producerek eddig is remekeltek, ha az
ifjúság megfogásáról volt szó. A Táncakadémia 2010-ben járványként terjedt el, Magyarországon még a mai napig is az M2 tv műsorán szerepel.
Minden történetnek kell egy alap, itt ezt egy balett intézettel kapjuk meg. A szereplők folyamatos viszontagságokon mennek keresztül, ahogy egyre magasabb évfolyamba lépnek. A sorozat rávilágít a táncosok szakmai és civil életére, mennyire is nehéz összehozni a kettőt, és a bentlakásos iskola sem a legnyerőbb e téren. Viták, nehézségek, esetenként egy szerelmi háromszög. Kitartó egyéniségek, vagy épp visszatért személyek, őstehetségek.
Mindösszesen heti fél órába sűrítve a színészi és táncos munka arányainak tartásával kapjuk meg, ha szombatonként 14:05-kor bevetjük magunkat a tv elé. Ha lemaradtál róla, esetleg apukád nem engedte az aznapi Forma-1 miatt, semmi gond, megnézheted vasárnap délben is az ismétlését.

Dr Csont, Katniss
Hossza: 9 évad (befejezetlen)
Főszereplők: Bones/Temperence Brenen-Emily Dechanel és Seeley Booth-David Boreanaz
További szereplők:
Jack Hodgins-Tj Thine
DR.Camille Saroyan-Tamara Taylor
Angelina Montenegro-Michaela Conlin
DR.Lance Sweets-John Francis Daley
Cselekmény: Bones a törvényszéki antropológus és Booth az FBI különleges ügynökének az élete nem könnyű, ugyanis Amerika hemzseg rossz fiúktól. A legendás páros újabb és újabb gyilkosságokba botlik, melyeket többnyire sikerül megoldaniuk. Természetesen nem egyedül dolgoznak, hanem egy képzett csapat áll mögöttük, akikkel a magán életben is remek barátságokat ápolnak.
Személyes vélemény: Mindenkinek ajánlom, aki szereti az izgalmat és azt, amikor az igazság győz. A sorozatban persze bepillantást nyerünk a szereplők magán életében is, ami rengeteg nevetésre ad okot. A szórakozást ezenkívül a humoros poénok illetve a szereplők beszólásai is biztosítják. Szóval, jó kikapcsolódás, azoknak a személyeknek is, akik nyugalmat, felejtést illetve menekülő utat keresnek az élet szürke hétköznapjaiból...

Criminal Minds, Runa
A „Criminal Minds- Gyilkos elmék” című amerikai-kanadai sorozat az FBI profilkészítői csapatának
munkásságát követi 2005. szeptember 22-étől, vagyis, mióta debütáltak a CBS csatorna új sorozataként. Az FBI berkeiben vannak úgynevezett „viselkedéselemzők”, akik bizonyos szokások, szociális gyakorlatok, „minták” és viselkedési berögzöttségek (meg persze sok más információ is van ott még) alapján képesek úgy lefesteni jellem és fizikum terén egy embert, hogy még nem is találkoztak vele. A sorozat főszereplői Jason Gideon, Aaron Hotchner „Hotch”, Noelle „Elle” Greenaway, Derek Morgan, Dr. Spencer Reid, Jennifer Jareau „JJ” , Penelope Garcia, Emily Prentiss, David Rossi és Alex Blake. A csapat feje Hotch,  JJ sokáig a szóvivő szerepét tölti be, Rossi, illetve Gideon a „megfigyelő” típus képviselői a sorozatban. Ők teszik fel általában a „Miért?” jellegű kérdéseket. Emily és Elle, illetve Derek és Alex inkább terepügynökök, Penelopé a hivatalos hacker, és Spencer az eidetikus memóriával bíró zseni a csapatban. A sorozat idén lépett a kilencedik évadába, 195 részen vannak túl eddig a készítők és a szereplők egyaránt. Az epizódok sokszor hasonlóságot mutatnak a való életben megtörtént eseményekkel. Példának okáért : „A „Doubt” című epizód adásbakerülését elhalasztották a 2006-2007-es szezonról, mivel hasonlóságokat mutat a 2007 áprilisában történt virginiai mészárlással. Az új időpontot 2007 őszére jelölték ki.” A Wikipédia szerint. Ugyanígy a sorozatkészítők és forgatókönyvírók egy-egy részben tisztelegni szoktak az olyan pszichothriller/horrorok előtt, mint a „Motel” vagy a „Fűrész” . Mindenkinek csak ajánlani tudom, persze aki elég „nagy” hozzá, hogy bírja a véres dolgokat és nem fog bekattanni tőle –höhö, nem adom nektek az ötleteket, hogy tegyétek el láb alól az anyóst.  Felületesen elég jól kikupál a pszichológia-viselkedéstanból mindenkit, akit érdekel a téma.

The Walking Dead, Boti
A The Walking Dead című sikersorozat – hiszen odakint és hazánkban is elég nagy a nézettsége – egy
posztapokaliptikus jelenben játszódó történet. Az első epizódokban már rögtön a közepébe csöppentünk – úgymond, persze kaptunk egy előzetest a normál, akár teljesen a valóságba is beillő jelenből, ahol a főszereplő, Rick Grimes egy akció során megsebesül és egy kórházban ébred csak fel, hosszú kóma után. Azt ugyan nem tudni, hogy ténylegesen mennyi idő telik el, de mire feléled, és elindul, már csak a romokat és a pusztulást találja maga előtt. Az ismeretlen vírus elterjedve hozza vissza a holtakat a halálból, senki sem tudja, honnan, kitől vagy mitől indult. Egy biztos – hogy pusztító ereje hatalmas.
Na de, hogy ne epizódleírás legyen, a lényege, spoilermentesen – igyekszem. A központban természetesen Rick, a családja, és az időközben kovácsolódott csapata áll – melynek magja állandó, de sokan halnak, illetve kerülnek bele. Az ő menekülésük és túlélésük mindennapos harcán keresztül ismerhetjük meg a sorozatbeli világot, azt, hogy a maroknyi túlélő hogyan boldogul, miként próbál túlélni, illetve, hogy a túlélők közt is, miféle helyzetek alakultak ki. Ez a helyzet nagyszerűen mutatja be, hogy egyesek miként válnak állatiassá, olyanná, akik mindenre képesek, és akik ahelyett, hogy örülnének, hogy vannak még rajtuk kívül emberek – ölik egymást. Az emberi gonoszság, gyarlóság szobrát személyesíti meg.
De persze a sorozatban nem csak egymás és a zombik – elnézést JÁRKÁLÓK - hentelése kapott főszerepet, ahogy azt valaki első pillantásra el bírná könyvelni. Sokkalta mélyebb gondolatok, érzelmek, problémák és azok megoldása, áthidalása kap inkább szerepet. Boldogulj, élj túl, de maradj ember.
Persze, egy idő után  unalmas lenne a folytonos élőholtak elöli menekülés, vagy a biztonságos helyen ücsörgés, így a sorozatban helyet kapott még egy igazán gonosz, és igazán ellenséges személy, a Kormányzó szerepében. Nem akarok lelőni semmit, de bizton állíthatom, hogy a Jófiú-Rosszfiú viszonnyal állunk szemben.
Ha tovább pörgetném, lelőhetnék olyan dolgokat is, amelyek már tényleg erősen spoiler kategória lenne, így azt mondom – persze csakis olyan, aki azért bírja gyomorral, mert néhol igencsak hajaz a +18-as karika felé! – kezdjen bele, folytassa, vagy csak pillantson bele, mert megéri. Mint minden sorozatban, itt is akadnak lassan, vontatott, vagy épp csak áthidaló, feszültségkeltő epizódok, de mindezek mellett, a történek, a világalkotás, a szereplők igencsak valódiak. Melegen ajánlom azoknak, akik ezen műfaj szerelmesei, és akik még csak bele-belekóstolnak a dologba!:)

Park sugárút 666, avagy az ördög sosem alszik; Bálint
Sorozat. Először rögvest a Happy Endings jutott eszembe, a modern Jóbarátok, csupán a Happy Endings
élethűbb, és a hétköznapi emberek életét mutatja be totálplánban. A pesti életemhez hasonlítható, persze a házassági részen kívül. No de a sorozatválasztásom mégsem erre esett, hanem a Park sugárút 666-ra. Egy amerikai drámasorozat, aminek már a címe beszédes: vajon a 666 az ördögre, a pokolbugyrára utal? Na és ha igen, akkor hogyan jeleníti meg ezt a rendező? A rendező, aki a Robert Duncan McNeil nevet viseli, és aki az Everwoodot vagy akár a Star Trek: Voyagert is rendezte (utána jártam, egyiket sem néztem, de mikre képes a mugli találmány!).
A Park sugárút 666 képi világa az, amibe rögvest beleszeret az ember. Mint egy film, konkrétan úgy van megrendezve, úgy van vágva. Fantasztikus jelenetek, színek, színészi játékok...de ne beszéljek erről ennyit, igaz? Hogy miről szól? Nos, ezen a sugárút 666 címen egy társasház áll. Egy hatalmas társasház, már-már ijesztő, de leginkább az ijesztő, hogy mennyire régi, mennyire gyönyörű, és egyből felkelti az ember kíváncsiságát. De itt kezdődik a misztikum: ebben a társasházban bármi a tied lehet, amire csak vágysz. A tulaj és felesége titokzatos szerződéseket kötnek az épületben élőkkel; nem rögtön, hanem mindig a leges legjobb pillanatokban. A forgatókönyvírók tudták a dolgukat itt, annyi szent! Tehát a tulajdonos szerződést köt az ott élőkkel, kielégítve ezzel azok vágyait... Amit a legjobban akarsz, megvalósul, bár a lakók még csak az igazságot sem sejtik.
Ez így eléggé elmegy kategória, ugye? Viszont, mint az életben is, mindennek megvan a maga ára. Ha valamit megkapsz, annak ára lesz így vagy úgy. Itt is ez a helyzet. Megkapod a legjobb életet, de valamivel fizetni fogsz cserébe.
Emberek jönnek, emberek mennek néhol szó szerint is, az épületet körbeveszi egyfajta természetfeletti erő, az igazságot pedig titokban kell tartani mindenáron. Tényleg mindenáron.
Ha izgalomra vágysz, ha egy csodásan megrendezett sorozatot néznél, ez a te sorozatod! Én mindenesetre függővé váltam.

A zöld íjász (Green Arrow), Lin
A történet szerint Oliver Queen egy hihetetlenül beképzelt huszonéves fiatal, aki leginkább botrányairól, és
gazdag szüleiről híres. Egy nap apjával kihajóznak, de viharba kerülnek, és a hajó elsüllyed. Az egyetlen túlélő a fiú, aki ez után öt évre egy szigeten reked. A hely mind fizikailag, mind szellemileg teljesen megváltoztatja, és amikor hazatér, úgy dönt, hogy álruhába bújva tesz rendet a városban, megbüntetve azokat, akik annak tönkretételéről tehetnek.
Tipikus szuperhős történet, mégis azon kevés sorozat között van, ami nem anime, és én mégis nézem. Ennek oka nem a főszereplő gyakran felvillantott, igényesen kidolgozott mellkasa, és talán nem is a gyenge szerelmi szál. Kedvelem a történetét, ami bár néhol sablonos, mégis képes meglepni, emellett pedig a látvány, és az akciók azok, amik miatt minden héten várom a legújabb részt.
Ha ez nem lenne elég, a szereplők többsége szimpatikus, a színészek (többsége) nem idegesít, és Felicity karaktere igazán üdítő színfolt. Mindennek ellenére a sorozat középszerű, és bár nekem tetszik elég sok negatív visszajelzést is kapott.
Persze a legideálisabb az lenne, ha mindenki maga döntene arról, hogy számára nézhető-e a sorozat vagy sem. Úgyhogy én csak kellemes kikapcsolódást kívánok hozzá!

American Horror Story, Abi
Aki odáig van a horrorért, thrillerért, annak mindenképp ajánlom, bár személyes véleményem szerint, a
sorozat nem tartozik a 18-as karikás kategóriába. Persze, ez attól függ, kinek milyen idegzete van az ilyen dolgokhoz.
Azért szeretem a sorozatot, mert minden évadban egy különálló történetet, új karaktereket ismerhetünk meg, ám nem feltétlenül új színészekkel! Így szemtanúi lehetünk annak, hogy egy színész vagy színésznő mennyire ügyesen játssza a különböző szerepeket.
Az első évad egy szellemek által lakott házról szól, ahova egy új család költözik be. A ház maga el van átkozva, az epizódok során nemcsak a családdal és a furcsa jelenségekkel ismerkedhetünk meg, hanem a különböző halott lelkek történetével is - a múltba visszatekintve. Az első évadban az én kedvencem Tate volt.
A második évad egy elmegyógyintézetben játszódik, egy olyan korban, amikor a homoszexualitást betegségnek tekintették, és a gyógymódok között előszeretettel használták az elektrosokk-terápiát. Az eddigi három évad között ez a kedvencem, egyrészt, mert lehetett izgulni Lanáért, akit a mássága miatt zártak a hideg falak közé. A történet azonban sokrétegű. Találkozhatunk ördögűzéssel, a gonosz általi megszállással, a halál angyalával, félresikerült kísérletekkel... sőt, még az ufókat is bevették a történetbe. Mindenképp érdemes megnézni, ha mást nem is, de ezt az évadot! Rengeteg izgalmas csavar és változás történik!
A harmadik évad még fut, ez napjainkban játszódik és a boszorkányságot, valamint a woodoo-témát mutatja be. Visszaemlékezésekből megtudhatjuk, hogy a boszorkányok hadban állnak a woodoo-t űzőkkel, megtudhatjuk, ki az a Madame Delphine Lalaurie, és milyen szörnyűségeket követett el életében. Belepillanthatunk abba is, milyen lehet egy halálból feltámadt ember helyében lenni... és még sok-sok izgalmat tartogat ez az évad is.
A színészek, színésznők közül nagyon szeretem Sarah Paulson-t (Billie/ Lana/ Cordelia), Lily Rabe-t (Nora Montgomery/Sister Mary Eunice/Misty Day), Jessica Lange-t (Costance/Sister Jude/Fiona Goode), Zachary Quinto-t (Chad Warwick/Dr. Oliver Thredson) és Evan Peters-t (Tate/Kit/Kyle).

Once Upon a Time in Wonderland, Napcsi

Ki ismeri Alice és Csodaország történetét? Na annak a fele se igaz. Oké, volt egy kislány meg valami nyúl
meg a Kalapos a vörös királynővel és valami Bubi nevű csókával, csak épp Alice 16 éves lett és találkozott egy dzsinnel a labirintusban. Egymásba szerettek ahogy az lenni szokott, de a dzsinnre hajtott Jafar, Agrabah egyik rettegett fekete mágusa, Aladdin pedig a fasorban sincs ennél a sztorinál. Szóval a dzsinnünk, Cyrus és Alice menekültek, de aztán Cyrus leesett egy gőzölgő forró tengerbe, Alice összetört, hazament és elmegyógyintézetbe dugták, hogy csak képzelődik. De aztán megjelent a Kör Bubi a Fehér Nyúllal. Lehet nem csak mese volt az egész? Sőt, lehet Cyrus még él?
Aki szereti a Once Upon a Time című sorozatot nem lepődik meg azon, hogy a gyerekmesék nem éppen úgy történnek, ahogy ismerjük őket, de kalandos, izgalmas és mindig előhúznak valami meglepetés részletet. Ráadásul még kapcsolódik az előbb említett sorozathoz, mert a Kör Bubi őshazája az Elvarázsolt Erdő, hopsz, spoiler!

Rajtuk kívül vannak még levitások ám más-más sorozattal, Keiko szerint a Trónok harca a legjobb, Vancsi pedig a Hunger Games rajongója. Tamit a Rém Rendes Család tudja a képernyő elé ragasztani, Lettihez, Lilyhez, Attishoz vagy Márkhoz viszont nem érdemes bekopogtatni egy évadnyi néznivalóval meg egy kis popcornnal, mert nem rajonganak a sorozatokért. Akit kihagytam a szórásból, az Joe. Az ő kedvenc sorozata a Firefly, de hülye vagyok és mivel azt gondoltam, vele úgyis mindennap beszélek, majd rákérdezek nála később - erre kiment a fejemből írni neki. Majd meggyőzöm, később írjon nektek egy külön blogposztot arról a sorozatról, mert én is imádom.
Aztán magamat is majdnem kifelejtettem. Alex vagyok, és a kedvenc sorozatom a Touch. Ja, hogy ajánljam is már meg, hiszen eddig 18-at olvashattatok, a 19 pedig egy szép kerek szám (a tizenkilences számrendszerben például)? No, jól van:

Touch, Alex
A 24-ben már megpillanthatott Kiefer Sutherland ezúttal Martin Bohm néven, főállású apaként néz szembe az élet kihívásaival. Az élettel, amely nem kis akadályokat gördít elé: felesége a szeptember 11-ei terrortámadásban hal meg; rá marad egyetlen, tizenegy éves autista fiuk; ezt a fiút, Jake-et akárhogyan is próbálja megtartani, az állami gondozás réme fenyegeti őket. A srácot persze látszólag nem izgatja a dolog: folyton elkószál, ezzel a gyámügy szemében ellehetetlenítve az apát. Születése óta egy szót sem szólt, nem is kommunikált senkivel, érzelmet, reakciót csak akkor lehet kicsalni belőle, ha hozzáérsz: visítva, kapálózva adja értésedre, hogy többet meg ne érintsd.
Azonban hamarosan leesik Martinnak, ha anyanyelvén nem is, a számok útján kommunikál a fiú, és apjában bízik, hogy megérti azt. Az is kiderül, hogy Jake egy ritka különleges képesség birtokában van, és ezért egy titkos szervezet próbálja begyűjteni őt. Az egyes részek során életeket mentünk meg és a magunkét mentjük, emellett csodás felfedezéseket tehetünk arról, a világ legtávolabbi pontján lévő emberei is milyen meglepő módon kapcsolódhatnak egymáshoz, egy-egy szál megmozgatásával milyen "véletlen" találkozások születhetnek.
A sorozat két évados és itt sajnos el is kaszálták. Nem mondhatom, hogy ennek a darabnak nincs hibája, én azt mondom, érdemes megnézni! Ha megtettétek, mindenképpen meséljétek el nekem, mi a véleményetek róla.:)

2013. december 3., kedd

The Day of the Doctor - 50 éves a Doctor Who sorozat

18:34 0 Comments

,,Ő a tűz és a jég. És a harag. Olyan mint az éjszaka és a vihar a nap szívében. Ősi és örökkévaló. Az idő középpontjában fénylik, és látja az univerzum, hogy változik. És csodálatos." 


Ő a Doktor, de Doktor ki?!

 A sorozat idén ünnepli/ünnepelte az 50 éves fennállását, ugyanis 1963-ban adták le az első adását Angliában. A BBC által készített sci-fi sorozat, mely ezzel a megért korával Guinness rekordot döntött, mint a legrégebb óta vetített sorozat. Beszélünk egy eredeti sorozatról, amit még a BBC forgatott 1963 és 1989 között illetve egy újraindított sorozatról, ami fut ma is, melyet már a BBC Wales készít 2005 óta. (nem véletlen szerepel gyakran a sorozatban Cardiff illetve sok wales-i színész :) ) Egy film is készült 1996-ban, mint próbálkozás az újraindításra, de akkor nem járt sikerrel. Rengeteg hangjáték, novella készült vele kapcsolatban, igazi kultusz-sorozat, rengeteg díjat zsebelt be, mert nagyszerű színészek játszanak benne (sok neves angol színészt láthattunk már benne) és nagyon alacsony költségvetésű speciális effektekkel dolgoznak, mert nem a csilli-villi dolgoktól nagyszerű ez a sorozat. Magyarul tévesen Ki vagy, doki? címen fordították, pedig a sorozat címe egy kedvelt részlet a belőle, mert a Doktor nem a titulusa a szereplőnek, hanem a neve. 
-I'm the Doctor. (Én vagyok a Doktor)
- Doctor who? (Doktor ki?)


Az alaptörténet: Van egy időlord, a Doktor, akinek az utazásait követjük nyomon, mely során egy szónikus csavarhúzóval készül megmenti a bajba esett világot/élőlényt. Egy TARDIS nevű kék rendőrségi telefonfülkére hasonlító űrhajóval utazik, ami képes az időben és térben utazni és nem mellékesen lelke van és furcsa zajt hallasz ha érkezik. Az esetek igen nagy hányadában van egy útitársa, aki nő és természetesen nem állnak romantikus kapcsolatban, az esetek többségében de van amikor mégis, de akkor se teljesen, szóval kissé zavaros a helyzet. De sokszor komikus, sokszor ijesztő, sokszor elgondolkodtató de leginkább kalandos eseményekbe keverednek és természetesen megoldják a problémákat, túlélnek mindent és happy end a vége. Ó és nem említettem volna? Az időlordok igen sajátos tulajdonságai között szerepel az is, hogyha túl öregek lesznek vagy halálos sebet szereznek, ami nem jár azonnali halállal akkor regenerálódnak. Jajj ne felkiáltás és sárga fény/por száll ki a végtagjaikból és a fejükből aztán pár pillanattal később kapunk egy máshogy kinéző, máshogy viselkedő Doktort. Így lehetséges az, hogy most tartunk a 11. Doktornál, vagy mégse? Aki megnézte az évfordulós részt már tudja erre a választ :) Ó, ez bizony Riversong szavaival élve csúnya spoiler volt. 


Legtöbbször a Földön játszódnak az események vagy a Földdel kapcsolatos, mert a Doktor nagyon szereti a Földet megóvni, megmenteni vagy csak belekeveredni az ügyeibe, persze teljesen véletlenül. Többféle idegennel harcol de időről időre visszatérnek a dalekok, kiborgok, szontári harcosok, angyalok, egy másik időlord - a Mester illetve elég gyakran az Ördögre hajazó ősi gonosz lények, a marsi vízi harcosokról már nem is beszélve (najó, ők csak egy részben szerepeltek).

Mindegyik Doktornak van valami rá jellemző tulajdonsága. Például az új Doktoroknál a 10. Doktor tornacipő, barna csíkos öltöny, barna ballonkabát öltözékben járt és kedvelt mondásai között szerepelt az Allons-y! (Indulás!), míg a 11. Doktor rajong a csokornyakkendőkért és kissé furcsa. (az első részben mikor feltűnik halrudacskákat eszik vaníliás pudinggal vagy különös módon vonzódik a fezek iránt - török fejfedő) És szerintem mindenkinek ismerős egy nagyon hosszú színes kötött sál, a 4. Doktor védjegyévé vált, aki az egyik legkedveltebb volt a régi Doktorok közül. 


 Ahogy nézi az ember a sorozat részeit és tűnnek fel az újabb Doktorok úgy alakul ki a kedvenc sorrend. Melyik Doktor tetszik jobban, melyik kevésbé. Melyik útitárs szimpatikus, melyik idegesít. Viszont tipikusan egy olyan sorozat, amit sokadjára megnézve is élvez az ember. Legalábbis ha szereti a britek sajátos stílusát. Ha falra mászol tőlük és rühelled Monty Pythont, akkor inkább ne nézd meg, nem valószínű, hogy tetszeni fog. De vigyázz az angyalszobrokkal, mert azok nem szobrok, hanem idegen lények, akik ha elkapnak elteleportálnak egy másik időbe és hogy a saját idődből eltűnsz az energiát ad, ebből táplálkoznak így az utolsó tanácsom. SOSE pislogj ha angyal szobrot látsz. Sose! Mert lehet a következő pislogásnál már  a görögökkel beszélgetsz a perzsák elleni védelemről.



2013. szeptember 11., szerda

Eureka, a tudósok városa

12:17 0 Comments
Van egy város, ahol semmi sem általános. Vagyis sok minden szokatlan, és különleges, ami az ott élőknek köszönhető.

Valamikor, a 20. században Amerika vezéregyéniségei összegyűjtötték a tudósokat, azokat az embereket, akik bármely szakterületen kimagaslóan teljesítettek, feltaláltak, felfedeztek.

A sorozat elején a 21. században járunk, ahol egy beavatatlan rendőr találja meg a rejtett városkát, a lánya társaságában. Az autója lerobban, így kénytelenek egy pár napot eltölteni a lakosok között. Már ekkor rejtélyek sora tárul fel előttük, amit a lakosok, a seriff vezetésével titkolni próbálnak.
Ez azonban nem igen sikerül nekik, hiszen az intelligens Zoe, és édesapja, Jack Carter, aki az Államok egyik speciális rendőrtisztje rájön a turpisságra, és segít megoldani a problémát, miután a helyi seriff súlyosan megsérül.
A sikeres megoldás után ismételten útra kel apja és lánya, azonban nem sokkal később Cartert kinevezik a város seriffévé, amit rajta kívül mindenki más előléptetésként, elismerésként könyvel el, ő viszont inkább tekinti katasztrófának.
Miután megérkezik, szembesülnie kell vele, hogy Eureka cseppet sem szokásos város. Van itt minden, ami a mai világ tudósai szemének, és szájának ingere. Intelligens otthon, nanotechnológiás robotok, teleportrendszerek, időgépek, tökéletes, hiperszuper orvosi eszközök, és még lehetne bőven sorolni.
Kérdés, hogy Zoe vajon vele tart-e, ami a lány számára teljesen egyértelmű. Vele marad, és a városi gimnáziumban fog tanulni, a többi zsenipalántával együtt.
A váratlan fordulópontok mellett ismerjétek meg Jo-t, S.A.R.A.H.-t, Fargot, Dr. Blake-t, Vincentet, Henry-t, Starkot, és Taggart-t, akik garantáltan feldobják mindenki napját.
A sorozat a sci-fi és a vígjáték keverése, néhol drámai elemekkel. De amit ígérni tudok: Aki egyszer elkezdi nézni, garantált, hogy nem tud leállni vele :)

Angol cím: Eureka
Magyar cím: Eureka

Évadok száma: 5.
Részek száma: 8-22/évad
Egy rész időtartama: kb. 42 perc

A mesék világa, avagy mégsem?

11:14 0 Comments
Egyszer volt, hol nem volt....
Kezdődik így rengeteg mese, legyen az a Pinokkió, vagy a Hófehérke. Gyerekkorunk szereplői elevenednek meg abban a sorozatban, amit most egy kicsit szeretnék nektek bemutatni...


A történet kezdetén egy kisfiúcska bandukol valahol Brooklynban, keresve egy szőke nőt (Jennifer Morrison (Dr. House), akiről egyedül ő tudja, hogy az édesanyja. Kis győzködés után egy Stroybrook nevű városkába mennek, ahol különösebbnél különösebb dolgokra derül fény.

Részletekben betekintést kapunk a mesevilágba, ahol Hófehérke, a Herceg, Hamupipőke, Piroska, de még Jancsi, és Juliska is megtalálható, mindegyikük egy világban. Az ő meséiket ismerjük, kétség nem fér hozzá, de azokat a részleteket, hogy mi történik az esküvő után, vagy hova is tűnt Juliskáék édesapja, erről nem ír a fáma.
A történet tökéletes összhangot teremt a valóság, és a mesevilág között, de azt, hogy mi köze van egymáshoz a mesevilágnak, és Storybrooknak, az a filmből fog kiderülni, ennyi izgalmat meghagyok nektek....


De hogy mi is a sorozat címe?
Angolul: Once upon a time...
Magyarul: Egyszer volt, hol nem volt...

2013. július 21., vasárnap

Sorozat ajánló 1.

21:07 0 Comments
Heló nép! Hú, azt hiszem én még nem is írtam ide bejegyzést, úgyhogy azt hiszem itt az ideje. Ha jól tudom itt még nem volt sorozat ajánló, ezért én bemutatok nektek pár szuper sorozatot, amik nem annyira ismertek. Én személy szerint pár évvel ezelőtt csupa olyan sorozatokat néztem, melyek leginkább misztikusak voltak, ám mostanában átszoktam azokra, melyekben semmi hiper-szuper csoda nincsen. Na, akkor kezdjük is.



I.                    Internátus: Ez a sorozat örökké a kedvencem marad, évekkel ezelőtt, olyan 2009-ben találtam rá az AXN-en, ám akkor különösebben nem érdekelt. Viszont 2011-ben újra nézni kezdtem, spanyolul. Nos, ezért is szeretem, mert spanyolul lehet nézni a részeket, így már több szót is tudok. Maga történet 7 diákról szól, akik nyomozásba kezdenek, ugyanis az egyik főszereplő, Marcusnak a szülei titokzatos módon meghalnak. Ám Marcusnak van egy húga, - Paula – akinek meg van a maga társasága. A sorozat három szálon fut. Az egyik a kicsiké, tehát Pauláékén, akik leginkább vicces helyzetekbe kerülnek, ám olykor lehet félteni őket, mert néha túl kíváncsiak.
A másik szál az tiniké, akik egyfolytában nyomoznak és egy-egy résznek már horrorisztikus beütése is van. Természetesen az első három évad még nem olyan jó, hiszen a diákok még nem kovácsolódnak össze, sőt, utálják is egymást.
A harmadik szál pedig a felnőtteké. Az ő mindennapi életük mutatják be.
A sorozat 7 évadot élt meg. Egy évad kb. 12 vagy 13 részes de másfélórásak. Már az első rész is tele van izgalommal, úgyhogy ha valaki szereti a nyomozós sorozatokat, esetleg csak a spanyol nyelvet akarja gyakorolni, akkor itt az idő, hogy belekezdjen az Internátusba. Ha szeretnétek egy linket, hogy hol érdemes nézni, nyugodtan keressetek fel, szívesen megmutatom.
II.                  A bárka: Ez a sorozat is spanyol, rögtön az Internátus után érkezett. Valójában sok különbség nincs az előbb említett sorozat és e között. Mindkettő nyomozós és mindkét sorozatban felbukkan ugyanaz a színész, például Blanca Suárez, vagy Iréne Montalá. Szerintem az Internátus izgalmasabb, de ez sem olyan rossz. Itt egy 40-en fős hajóval utaznak a tengeren, ám nem érnek célba, ugyanis egy tudós beindít egy részecskegyorsítót, így az egész Földet víz borítja el. Egy részen sem lehet unatkozni, van benne dráma – de akkor sírni lehet rendesen xD – van benne akció, lehet nevetni is, szóval tényleg nagyon jó.
III.                Pretty Little Liars Csinos Kis Hazudozók: Ez a sorozat a második kedvencem. A sorozat könyv alapján készült, ám a könyveket sajnos csak angolul lehet olvasni, kivéve az első részét.
Szóval az egész történet 5 lányról szól, név szerint: Alisonról, Emilyiről, Hannah-ról, Spencer-ről és Aria-ról. Ők a legjobb barátnők hetedik osztály óta és aki ezt az egész baráti kört megteremtette, az Ali volt, aki az iskola legőszintébb személyisége volt. Az összes barátnőjét manipulálta, így olyan mocskos dolgokat tettek, amik nem szabadott volna, így megesküdtek, hogy azokat a dolgokat, amiket tettek, magukkal viszik a sírba. Nos,
 Alivel ez így is történt, egy éjszakán meghalt. Az összes lány elment Rosewood-ból, egyedül csak Hannah maradt ott. Egy év elteltével mindenki visszatért szülőhazájába. Épp a temetés volt, ugyanis Ali testét csak egy év múlva találták meg. A temetésen mind az öt lány kapott egy sms-t, melyben az állt: Még mindig itt vagyok picsák, és tudok mindenről. A feladó pedig egy – A nevezetű valaki volt.
Ebben a sorozatban is van dráma, romantika és jó sok szinte már horrorisztikus jelenet. Egy részen sem lehet unatkozni, mindegyik nagyon izgalmas, a színészek pedig tökéletesen alakítják a szerepeiket. Két sikeres színésznő is bizonyít a sorozatban, Lucy Hale és Ashley Benson. Egy részben pedig még Adam Lambert is felbukkant. Sokak szerint a sorozat rossz hatással van a gyerekekre, pedig épp ellenkezőleg. Minden rész azt sugallja, hogy bármilyen hülyeséget is teszel, mindig légy őszinte és gondolkozz előre.
IV.                Client List Ügyféllista: Egyesek szerint ez a sorozat sem való gyermekeknek, sőt, nem is szól semmiről, pedig épp ellenkezőleg.
Riley, akit Jennifer Love Hewitt alkotja meg, elhagyja a férje és a két gyermekük szegény nőre marad. Neki kell fenntartani az egész házat, ételt biztosítani a kölyköknek stb. Ám munka nincsen sehol, csak egy masszázsszalon, ahova rögtön felveszik. Nem kell sok idő, hogy kiderüljön, hogy itt nem egyszerű masszírozásról van szó. Vannak férfiak, akik kicsit többet akarnak, mint holmi hátnyomkodás. Riley nem tud mit tenni, elvállalja a munkát. Ezzel bebizonyítja azt, hogy mi mindenre képes gyermekeiért. Természetesen ebben a sorozatban is vannak nagy csavarok, ám nem olyan jó, mint mondjuk a PLL (PrettyLittleLiars)
V.                  Utoljára hagytam ezt a szenzációs, legelegszuperebb sorozatot, ami a Glee – Sztárok leszünk címet kapta! Ez mindennél jobb. Sokan lehurrogják a sorozatot és a nézőit is, mert egyesek szerint ez csak egy béna High School Musical utánzat. Ám honnan tudod, ha mondjuk egy részt sem néztél még belőle?
                Szóval a Glee a középiskolások életét mutatja be, pontosabban azokét, akiket iskolatársaik eltaposnak. Kinézetük és önmaguk miatt, így nem lehetnek azok akik akarnak, különben a kukában végzik, szó szerint. Ám egy tanár megalapítja a Glee klubot, ahova olyan diákok jelentkezhetnek, akiknek szép hangja van, tud táncolni, esetleg hangszeren játszani. Szépen lassan összekovácsolódik egy nagy csapat, akik már olyanok egymásnak, mintha a családtagjaik lennének. Ám a klubba járó diákokat még jobban piszkálják a többiek, de ők megmutatják, hogy mennyire tudnak ragyogni és sokkal értékesebbek, mint azt bárki hinné.

              A Glee egy olyan sorozat, amitől az embernek mindig jobb kedve lesz. Megmutatja, hogy soha ne add fel az álmaid és állj ki magadért. Én legalábbis sokat tanultam tőle.