Ki ne ismerné Charles Dickens, angol író
minden bizonnyal legtöbbet feldolgozott művét, sokak kedvenc karácsonyi
történetét, melyet százhetven év múltán is újra és újra kiadnak?
Valószínűleg még a varázsvilág legzárkózottabb rétegei sem mondhatják,
hogy fogalmuk sincs a karácsony szellemeiről.
Éppen ezért most nem fogok belefolyni a regény eseményeinek bemutatásába, szóval ha te, kedves olvasó esetleg valami különös zagyváló bűbáj hatása alá kerülve, vagy egy emléktörlő bűbájnak köszönhetően nem lennél tisztában Ebenezer Scrooge különös és varázslatos történetével, indulj, siess, a könyvtár nyitva áll, és Tildának bizonyára legalább harminc példánya van a Karácsonyi énekből!
Mindenki visszaért? Nagyszerű! Most, hogy már nem kell bemutassam az undok, fösvény, és senki másra nem gondoló, kezdetben gonosznak, lelketlennek megismert főszereplőt, aki a legjobban természetesen a karácsonyt magát gyűlöli, foglalkozzunk azokkal, akik meglátogatták őt három egymást követő éjszakán, és akiket az elmúlt karácsony, a jelen karácsony és a jövendő karácsony szellemeként ismertünk meg.
A szellemek létezése a mugliknak is feltűnt már sok száz éve, sőt, mér régebben is, de amíg nem tudtak fotókat készíteni róluk, az igazság sosem terjedt el igazán. De még most is többen kételkednek bennük, mint ahányan látták őket, Dickens azonban minden bizonnyal nem a kétkedőkhöz tartozott. A regényében felbukkanó szellemek ugyanis nem egyszerű lepel-lények, akik huhognak a sötét éjszakában, velük eleve nem is lett volna értelme a művének (Egyébként máig folynak kutatások annak kiderítése érdekében, vajon a muglik honnan vették azt az abszurd gondolatot, hogy a szellemek tudnak a baglyok nyelvén kommunikálni).
Mindhárom szellem ugyanis különféle, varázslatos módszerekkel kísértette meg őt, ami egyúttal azt is mutatja, hogy nem egyszerű bolyongókról, vagyis olyan szellemekről írt, akik olyan egykor élt emberek voltak, akik a Földön ragadtak valamilyen befejezetlen feladat miatt, hanem olyan lényekről, melyek sohasem éltek, a szellemek kevésbé ismert csoportjairól.
Ugyanakkor az író a Földön ragadt lelkekkel is tisztában volt. A három karácsony szellemének látogatását ugyanis nyilvánvalóan egy bolyongó előzte meg, aki a feladatának tekinthette, hogy észhez térítse a férfit, mielőtt neki is túl késő lenne, és hogy máshogy tette volna mindezt, minthogy a nyakába szabadítsa néhány túlvilági cimboráját.
A legkönnyebben talán a jelen karácsony szellemét tudjuk beazonosítani, tekintve, hogy kevés szellem képes a fizikai világban bármihez is hozzáérni. Ő azonban magával vitt egy felnőtt férfit több helyre is, megmutatni neki, hogy mit is gondolnak róla. Minden bizonnyal egy kopogószellem lehetett, tettei ugyanis tudatosak voltak, ami intelligenciára utal, ráadásul beillik a kopogószellemekre jellemző bosszantani vágyás is a képbe. Külseje és beszéde is megerősítik ezt a feltevést.
A férfit a múltba repítő szellem már nehezebb kérdés. Vannak olyan entitások, melyek felidézik az emberben a legrosszabb emlékeket, ez a szellem azonban szép és jó emlékeket mutatott, legalábbis azokat is. Azt az időt, amikor a férfi még jobb ember volt, és azokat a döntéseket, melyek végül odavezettek, hogy megváltozott. Ráadásul a regény angyalszerű lényként írja le. Ebből pedig az következik, hogy az ő saját, külön bejáratú őrangyala lehetett.
Az őrangyal is egy szellem lenne? A varázsvilágban ritkán nevezzük így ezeket a lényeket, és a létezésük sem bizonyítható, de elméletileg igen. Egy olyan entitás, melyet a szeretet hoz létre, ami azért születik, hogy óvjon, és vigyázzon ránk. Nem mindenkinek van, és akinek van, se feltétlenül látja meg, talán csak élete utolsó pillanatában.
És mi a helyzet az utolsóval, a jövő karácsony szellemével? Dickens őt egy sötét, fekete kámzsába bújt alaknak írja le, és a muglik a Halálként, vagy más néven a Kaszásként azonosítják, de ismerünk mást, ami ilyen módon néz ki? De mennyire!
Azonban a dementorok ismert képességei közé nem tartozik bele a jövőbelátás (és az is vitatott, hogy szellemeknek tekinthetjük-e őket). Ráadásul muglik nem is láthatják őket. Akkor hát, mi a magyarázat?
Az, hogy a harmadik szellemet Dickens saját maga találta ki. A külseje a Halálé, és mindaz, amivel felruházta, színtiszta fantáziájának terméke. Legalábbis ismert szellemek nem bírnak ilyen képességgel, és a feltételezettek csoportjai sem. Míg az első két lényt úgy írta le, mint akinek van ismerete róluk, a harmadikat már csak a mű történetének teljességéért találhatta ki.
De mi van, ha mégse, és valóban létezik a Nagy Kaszás? Menj, kérdezz meg egy szellemet, találkozott-e vele! Bár, ha találkozott volna, nem lenne itt, hogy megkérdezhesd őt, nem igaz? Nehéz ügy.
Éppen ezért most nem fogok belefolyni a regény eseményeinek bemutatásába, szóval ha te, kedves olvasó esetleg valami különös zagyváló bűbáj hatása alá kerülve, vagy egy emléktörlő bűbájnak köszönhetően nem lennél tisztában Ebenezer Scrooge különös és varázslatos történetével, indulj, siess, a könyvtár nyitva áll, és Tildának bizonyára legalább harminc példánya van a Karácsonyi énekből!
Mindenki visszaért? Nagyszerű! Most, hogy már nem kell bemutassam az undok, fösvény, és senki másra nem gondoló, kezdetben gonosznak, lelketlennek megismert főszereplőt, aki a legjobban természetesen a karácsonyt magát gyűlöli, foglalkozzunk azokkal, akik meglátogatták őt három egymást követő éjszakán, és akiket az elmúlt karácsony, a jelen karácsony és a jövendő karácsony szellemeként ismertünk meg.
A szellemek létezése a mugliknak is feltűnt már sok száz éve, sőt, mér régebben is, de amíg nem tudtak fotókat készíteni róluk, az igazság sosem terjedt el igazán. De még most is többen kételkednek bennük, mint ahányan látták őket, Dickens azonban minden bizonnyal nem a kétkedőkhöz tartozott. A regényében felbukkanó szellemek ugyanis nem egyszerű lepel-lények, akik huhognak a sötét éjszakában, velük eleve nem is lett volna értelme a művének (Egyébként máig folynak kutatások annak kiderítése érdekében, vajon a muglik honnan vették azt az abszurd gondolatot, hogy a szellemek tudnak a baglyok nyelvén kommunikálni).
Mindhárom szellem ugyanis különféle, varázslatos módszerekkel kísértette meg őt, ami egyúttal azt is mutatja, hogy nem egyszerű bolyongókról, vagyis olyan szellemekről írt, akik olyan egykor élt emberek voltak, akik a Földön ragadtak valamilyen befejezetlen feladat miatt, hanem olyan lényekről, melyek sohasem éltek, a szellemek kevésbé ismert csoportjairól.
Ugyanakkor az író a Földön ragadt lelkekkel is tisztában volt. A három karácsony szellemének látogatását ugyanis nyilvánvalóan egy bolyongó előzte meg, aki a feladatának tekinthette, hogy észhez térítse a férfit, mielőtt neki is túl késő lenne, és hogy máshogy tette volna mindezt, minthogy a nyakába szabadítsa néhány túlvilági cimboráját.
A legkönnyebben talán a jelen karácsony szellemét tudjuk beazonosítani, tekintve, hogy kevés szellem képes a fizikai világban bármihez is hozzáérni. Ő azonban magával vitt egy felnőtt férfit több helyre is, megmutatni neki, hogy mit is gondolnak róla. Minden bizonnyal egy kopogószellem lehetett, tettei ugyanis tudatosak voltak, ami intelligenciára utal, ráadásul beillik a kopogószellemekre jellemző bosszantani vágyás is a képbe. Külseje és beszéde is megerősítik ezt a feltevést.
A férfit a múltba repítő szellem már nehezebb kérdés. Vannak olyan entitások, melyek felidézik az emberben a legrosszabb emlékeket, ez a szellem azonban szép és jó emlékeket mutatott, legalábbis azokat is. Azt az időt, amikor a férfi még jobb ember volt, és azokat a döntéseket, melyek végül odavezettek, hogy megváltozott. Ráadásul a regény angyalszerű lényként írja le. Ebből pedig az következik, hogy az ő saját, külön bejáratú őrangyala lehetett.
Az őrangyal is egy szellem lenne? A varázsvilágban ritkán nevezzük így ezeket a lényeket, és a létezésük sem bizonyítható, de elméletileg igen. Egy olyan entitás, melyet a szeretet hoz létre, ami azért születik, hogy óvjon, és vigyázzon ránk. Nem mindenkinek van, és akinek van, se feltétlenül látja meg, talán csak élete utolsó pillanatában.
És mi a helyzet az utolsóval, a jövő karácsony szellemével? Dickens őt egy sötét, fekete kámzsába bújt alaknak írja le, és a muglik a Halálként, vagy más néven a Kaszásként azonosítják, de ismerünk mást, ami ilyen módon néz ki? De mennyire!
Azonban a dementorok ismert képességei közé nem tartozik bele a jövőbelátás (és az is vitatott, hogy szellemeknek tekinthetjük-e őket). Ráadásul muglik nem is láthatják őket. Akkor hát, mi a magyarázat?
Az, hogy a harmadik szellemet Dickens saját maga találta ki. A külseje a Halálé, és mindaz, amivel felruházta, színtiszta fantáziájának terméke. Legalábbis ismert szellemek nem bírnak ilyen képességgel, és a feltételezettek csoportjai sem. Míg az első két lényt úgy írta le, mint akinek van ismerete róluk, a harmadikat már csak a mű történetének teljességéért találhatta ki.
De mi van, ha mégse, és valóban létezik a Nagy Kaszás? Menj, kérdezz meg egy szellemet, találkozott-e vele! Bár, ha találkozott volna, nem lenne itt, hogy megkérdezhesd őt, nem igaz? Nehéz ügy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése