Villó királyfi és a családja
Nos, a kis királyfi felnőtt. Azt hiszem, mondtam már, hogy Villónak hívták - vagy nem? Nos, hát úgy. El nem tudjátok képzelni, milyen okos volt! Alighogy megtanult beszélni, mégpedig nagyon hamar, máris vitába szállt dadájával. Közölte, hogy nem szereti, ha mosdatják, mert a szappan csípi a szemét. Ám amikor tüzetesen megmagyarázták neki, hogy a bőr pórusai micsodák, s hogy ezek csak úgy maradnak egészségesek, ha tiszták, máris abbahagyta a vitát, s engedte meggyőzni magát. Vitába szállt az apjával, hogy nem érti, minek a király, aki gazdag, amíg szegény koldusok vannak; s hogy miért kell a királynak - aki történetesen szerette a hasát - tojásrántottát vagy mazsolás kalácsot uzsonnáznia, ha másnak még vacsorája sincsen. A királyt úgy megdöbbentették és annyira bántották ezek a megjegyzések, hogy nyakon vágta a királyfit, mondván:
- Túl sok az eszed, fiam, majd adok én neked! - Aztán eszébe jutott a legöregebb tündér szörnyű átka, s egyszeriben sajnálni kezdte, hogy a királyné akkor olyan udvariatlan volt. S mikor a királyfi, azután, hogy ő nyakon vágta, kijelentette: "az erőszak nem érv", a király dühösen távozott.
Igaz, ami igaz, el nem tudom mondani, hogy a királyfit mennyire utálta mindenki! Lejárt a konyhába, és a szakácsnőt kioktatta, hogyan kell levest főzni. Eljárt a szegények kalyibáiba, és okította őket, hogyan vessenek ágyat, hogyan készítsenek mazsolás pudingot répából, őzpecsenyét avas szalonnából. Vívómesterének bemutatta, hogyan kell vívni, a hivatásos krikettbajnoknak, hogyan kell ütni, s a patkányfogót kioktatta, hogyan idomítsa a kutyáját. Kiigazította a pénzügyminiszter összeadásait, s közölte a királyi csillagásszal, hogy nem a Nap forog a Föld körül - bár én a magam részéről szentül hiszem, hogy igen. Az ifjú udvarhölgyeknek nem akaródzott táncolniuk vele, bármilyen jóképű volt is, mert egyre faggatta őket: "Olvastad ezt? - meg: "Olvastad azt?" - s mikor bevallották, hogy nem, az ajkát biggyesztette; ha meg azt mondták, hogy igen, apróra kikérdezte őket, mi van a könyvben.
Valamennyi nevelőjére, tanítójára szörnyű módon rápirított; franciatanárának kijavította a kiejtését; némettanárát arra igyekezett rávenni, hogy ne használjon kést, ha borsót eszik. Odáig merészkedett, hogy az özvegy anyakirálynét, a nagyanyját is meg akarta tanítani valamire, amivel az réges-rég tisztában volt! Egyszóval mindent mindenkinél jobban tudott; s az egészben az a legrosszabb, hogy valóban jobban: soha nem tévedet, és mindig hozzátette: "Ugye megmondtam?" S ami a legrosszabb, valóban megmondta.
Telt-múlt az idő, és Villó királyfinak két öccse született, s őket mindenki szerette. Csöppet sem voltak okosak, de annál kedvesebbek. Alfonzó királyfi, a harmadik fiú kerek, kövér, szívélyes, de bátor, mint az oroszlán. Enrikó királyfi, a második magas, szikár, szomorkás, de sohasem túl okos. S mindketten szerelmesek egy-egy unokahúgukba (drága jó szüleik jóváhagyásával); s az egész világ azt mondta: "Hogy ezek milyen aranyos, természetes királyfiak!" Villó viszont többször is majdnem háborúba sodorta az országot, annyit okoskodott az idegen követekkel. Nos, minthogy Maflázia gazdag, lusta ország volt, és utált hadakozni, ezt módfelett nehezményezte mindenki, s ettől a nép Villó királyfit sem szívlelte jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése