Levita Portrék - XIV. - Dasha Fresmoon

Hosszas gondolkodás és tanácskozás után döntöttünk úgy, hogy itt az ideje kikérdezni azt a lányt, aki eddig a legtöbb interjút készítette. Engem ért a megtiszteltetés, hogy Dashát kérdezhettem. Sok mindenről beszélgettünk, de közel sem elég dologról...

 

Dasha Fresmoon

Szia Dasha!
Nem is olyan rég, amikor Te készítettél velem interjút, gondoltad volna, hogy egyszer majd szerepet cserélünk?

Szia Choi! (- ejtsd: Csve, ez a koreai vezetéknevem ^^ - Bálint)
Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy egyszer én leszek az alany. Meglepett és bevallom kicsit izgatott vagyok. Eddig mindig csak a tollat fogtam, most meg nekem kell feltárnom magam. Eléggé zárkózott vagyok, de megpróbálok megnyílni nektek.

 

Igyekszem olyasmiket kérdezni, amire nem esik nehezedre válaszolni. Ha pedig már itt tartunk... elmeséled, honnan jött az interjú készítés? Mit szeretsz benne? Szoktál előre készülni? Mi alapján választasz interjú alanyt és melyik volt eddig a legemlékezetesebb interjúd?

Huu, már nem is tudom, hogy kinek az ötlete volt a Levita Portrék, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor Aileen és Dol nagy szerepet játszottak a kitalálásában. Augusztustól indultak be a riportok és azóta folyamatosan futnak, ami jó, hisz pont ez volt a célunk. Szerettünk volna egy olyan posztsorozatot, ami folyamatosan és biztosan megjelenik legalább egyszer egy héten. A kezdetekkor még nem is gondoltam arra, hogy szeretek-e interjúkat készíteni vagy nem, csupán azt szerettem volna, hogy a blog ne maradjon üresen hosszútávon. Néhány riport után viszont megtetszett a dolog és örömmel kerestem az új jelölteket.
Általában előre összeírok magamnak kérdéseket, amiket mindenképpen meg szeretnék kérdezni az illetőtől. Kétfajta kérdezési módot szoktam alkalmazni, az egyik, hogy előre elküldöm a kérdéseket. Ez gyorsabb nekem és a válaszolónak is annyiban könnyebb, hogy előre tudja már a kérdéseket, fel tud készülni és variálhat, hogy milyen információt említsen meg az egyes kérdéseknél. A másik általam használt interjúkészítési mód az gyakorlatilag olyan mintha párbeszédet folytatnék valakivel. Lereagálom, esetleg még hozzá is fűzök valamit a válaszaihoz és aztán egy másik kérdést vezetek be az előbbi témához kapcsolatosan. Ezt jobban szeretem, de több időt vesz igénybe.
Hagy válaszoljam meg a következő, de még fel nem tett kérdésedet is. Az időmtől függ, hogy éppen az aktuális héten melyik interjúkészítési módot alkalmazom. A tanulás, a kviddicsedzések, na meg persze a taekwondo nagyon sok szabadidőmet elveszi, de azért igyekszek mindig alkalmat keríteni a riporthoz.
Szerencsére többen is vagyunk Levita Portré szerkesztők, szinte mindig megbeszéljük, hogy ki legyen a következő. Az interjúalanyokat általában random választjuk ki. Aki éppen szembejön velünk a folyosón és beleegyezik, akkor azzal egy megbeszélt időpontban leülünk és meginterjúvoljuk.
Talán a legemlékezetesebb az a Katniss ikrekkel készített riportom volt. Én nekem is van ikertesóm, de még így is fantasztikus érzés volt két egymást nagyon jól ismerő emberrel leülni és hallgatni a válaszaikat. Szerintem nem fogom elfelejteni azt az alkalmat sem, amikor a végzősökkel készíthettem riportot. Én magam is kíváncsi voltam, hogy mik a tervük a jövőben, csak az bánt egy kicsit, hogy nem az összes végzőssel tudtam beszélgetni, hanem csak hárommal.

 

Ez nagyon érdekes és látszik, hogy ezzel foglalkozol, hiszen előre válaszolsz! *nevet* Így viszont rögtön ugorhatunk is Rád. Említetted, hogy van egy ikertestvéred, azonban én nem láttam senki hozzád hasonlót még az iskolában. Hol van a testvéred és mennyire hasonlítotok-különböztök egymástól?

Igen, én is azon kevesek közé tartozom, akik rendelkeznek egy klónnal. Victoria, vagy ahogyan én hívom: EunYeong Koreában maradt, míg én eljöttem Magyarországra.
A húgommal első pillantásra teljesen ugyanúgy nézünk ki, sőt még a viselkedésünk is hasonló. Mindketten ugyanazért a zenéért rajongunk és a hobbink nagy részét - mint például a sportokat - együtt végezzük. Nagyon össze voltunk nőve, ezért is döntöttünk úgy, hogy én most egy kis időre más vizekre evezek. Lehet kicsit merész döntés volt, nagyon nehezen tudom megszokni, hogy nincs velem a másik felem, mondanom sem kell, hogy borzasztóan hiányzik.
*Elgondolkodik* Victoria talán egy kicsit nőiesebb mint én, de ez csak az öltözködésben látszik. Egyébként meg ha együtt vagyunk bármire képesek vagyunk, a legnagyobb tettektől a legnagyobb hülyeségig, szóval tényleg bármire. *Nevet*

 

Igazán örvendetes, hogy ilyen jó kapcslatot ápoltok. Gondolom tartjátok a kapcsolatot. Említetted a sportokat, korábban a kviddicst és a taekwandot. Melyiket milyen komolysággal űzöd? Van-e valamilyen terved a sporttal a jövőben? És jeleskedsz más sportokban is?

Igen, folyamatosan beszélünk egymással és ha nem jelez vissza egy bizonyos időn belül, akkor mindig beparázok.
Legkomolyabban a taekwondot űzöm, szinte minden nap edzek, néha az edzőmmel, néha pedig nélküle. Tervezem a diákolimpiát, bár ki tudja összejön-e a sok tanulás mellett.
Még fogalmam sincs, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben, de könnyen lehet hogy egy sport lesz a munkám. Kár lenne abbahagynom a harcművészeteket, mert már kiskorom óta az életem része, de ki tudja mit hoz a jövő. Az is lehet, hogy kviddicsezni fogok, mert azt is nagyon megszerettem. Egy biztos: az életemben mindig is megmarad a sport valamilyen szinten.
Ezeken kívül sok mást is kipróbáltam már, például elkezdtem Keikoval karatézni is anno, de a taekwondo mellett eléggé összefolytak az ütések és a rúgások szabályai, ami versenyeken gondot okozott.

 

Értem. Bármit is választasz, sok sikert hozzá! Ha pedig kijutsz az olimpiára szólj, megyünk drukkolni! (Remélem senkit nem bánt a többes szám, de úgy hiszem nem csak én szorítanék érted.)
Említettél egy levitás lányt: Keikot. Most már másodéves vagy, így gondolom kellően beilleszkedtél. Hogy érzed magad a levitában? Kikkel kerültél közeli kapcsolatba?

Talán most már kezdem érezni, hogy beilleszkedtem és a közösség tagja vagyok. Az elején nagyon nehéz volt nekem, szinte teljesen új világba csöppentem bele itt Európában. Nem teljesen értek együtt a süveggel, mert szerintem inkább a Rellonba illek bele. De tiszteletben tartom a döntését, hisz biztos van bennem valami, ami miatt a kékekhez sorolt, csak még fel kell fedezni bennem. *Elmosolyodik* Ettől függetlenül találtam barátokat és jól érzem itt magam.
Keikoval még kiskoromban barátkoztam össze Ázsiában, azóta nagyon jóban vagyunk és szerintem mindent tudunk egymásról. Itt ismerkedtem meg viszont Izával, aki az idők folyamán a szívemhez nőtt. Szobatársak vagyunk és sokszor lógunk együtt. Lorát egy nagyon különleges kaland során ismertem meg. Így utólag már kicsit vicces, de akkor eléggé sokkoló volt, hogy majdnem a szeme láttára haltam meg.
Szeretnék megemlíteni még egy személyt, aki valószínűleg nem sejti, hogy fontos szerepet játszik az életemben. Ő pedig nem más mint Te, Bálint. Nagyon jó és megkönnyebbült érzés, hogy nem én vagyok az egyetlen koreai a Levita házban. Sokszor példát mutatsz nekem, tetszik, hogy mindenből a legtöbbet és a legjobbat szeretnéd kihozni. Néha ha rád nézek is segít, hogy kicsit otthon érezzem magam és, hogy ne essek ismét depresszióba. *Körülnéz, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan nem hallotta az utóbbi mondatát a fal titokzatos füle.*

 

 

Én az eredményeidet elnézve nem kételkedem, hogy jó helyre kerültél. *rákacsint, aztán teljesen meglepődik* Oh, ne hozz zavarba! *elpirul, és vonalkákat kezd rajzolni a jegyzetfüzetébe, miközben ő is azt az átok macskát kutatja a szemével, de szerencsére nem látja sehol sem, aztán hosszasan gondolkozik, hogyan terelhetné vissza a témát Dashára* Öhm... Mi számodra a legszokatlanabb itt Európában? A kastélyban? Van olyasmi, amit úgy érzed sosem fogsz megszokni?

Talán a legszokatlanabb számomra az eltérő köszönési formák. Ugye keleten általában meghajlás kíséri a köszönést, itt viszont kezet fognak, megölelik egymást vagy pusziszkodnak az emberek. Hát nem tudom, én eléggé távolságtartónak tartom magam és biztosan kikészülnék, ha valaki három puszival akarna fogadni engem. Az ölelés sem nagyon az én műfajom, legfeljebb a nagyon közeli barátaimat ölelem meg, bár tényleg kerülöm a testi érintkezést. Lehet, hogy ezért nem volt még egy szerelmem sem. *Nevet* Viszont a kézfogás nagyon tetszik és volt már rá példa, hogy én kezdeményeztem. Más szerintem nem volt, én úgy gondolom, hogy kifejezetten könnyedén alkalmazkodtam Európához.

 

Ezt örömmel hallom, ezek szerint nem kell attól tartanunk, hogy itt hagysz minket, csak mert valami nem tetszik. Megmondom őszintén, nekem hiányoznál.A sporton kívül van még valami hobbid?

Attól semmiképpen sem kell tartatnotok, én nagyon hűséges típus vagyok és nem jellemző rám, hogy csak úgy otthagyok valamit vagy valakit. Köszi, aranyos vagy, ha netán mégis valamilyen oknál fogva el kéne mennem ebből az iskolából, – ami reméljük, hogy nem fog megvalósulni – akkor Te is és ti is nagyon hiányoznátok nekem.
Nem tudom, hogy mennyire számít sportnak, de imádok táncolni. Ezt talán kevesen tudják rólam, de ha meghallok egy zeneszámot, ami általában Kpop, akkor magamban levetítem a táncát, de ha egyedül vagyok, még el is kezdek táncolni. Most biztos mindenki hülyének néz, de ez az igazság. Szóval kicsit összefoglalva a kérdésedre a választ: a zenehallgatás és a tánc is közel áll hozzám.

Nem igazán tudom, mit kérdezhetnék még... Szóval... Elárulod, hol lehet a legkönyebben Rád bukkani? Ha valakinek további kérdései lennének, merre keressen?

A napjaim nagy részét fel-alá járkálással töltöm a kastély folyosóin, vagyis eléggé nehéz megtalálni. De ha én nekem kéne megkeresnem magamat, akkor vagy a réten, vagy a kviddicspályán vagy pedig a szobámban próbálnám meg. A szobám egy kicsit trükkös, ugyanis tértágító bűbájjal van megáldva. Négyen lakunk benne, Luna, Lucy, Iza és én. Mindnyájunknak külön kis szobája van, amikhez lépcső vezet fel. A lépcsők előtt kis szőnyegekbe vannak belehímezve a szobák tulajdonosainak nevei, tehát ha engem kerestek, akkor értelem szerűen a „Dasha” szőnyeget kövessétek.

Oh igen! Még valami! Úgy vettem észre, minden interjúd végén, ugyanazt a kérdést teszed fel. Elárulnád miért érdekel mások kedvenc süteménye? És neked mi a kedvenc sütid?

*Felnevet* Igen, tényleg igyekszem mindig ugyanazt a kérdést feltenni az interjúalanyoknak. Igazából fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt, talán az vezényel, hogy ha majd születésnapok lesznek, akkor milyen tortát/sütit készítsek az illetőnek. Meg talán ezzel még jobban összekapcsolom a Portrék részeit és egy kicsit erőteljesebben éreztetni tudom, hogy egy interjúsorozatról van szó.
Huu, nekem mi a kedvenc sütim? Bevallom őszintén annak ellenére, hogy már párszor feltettem ezt a kérdést még sosem gondolkodtam el azon, hogy nekem mi lehet. Imádom a csokitortát és a muffinokat, de igyekszem hanyagolni őket, ezzel is vigyázva az alakomra és az egészségemre.  

 

Nagyon szépen köszönöm, a válaszokat! Igazán jó volt veled beszélgetni. Legközelebb pedig nem veszem el előled a tollat. Csináld csak tovább Te az interjúkat!

Én köszönöm, jó érzés megtapasztalni, hogy milyen a toll másik oldalán ülni. Szerintem semmivel sem vagy rosszabb interjúkészítő, mint mi.

 

Ha pedig bárki szeretne többet megtudni, mert esetleg valamire nem kérdeztem rá Dashánál, akkor a fent elmített helyek egyikén keresse. Talán nem árt az sem, ha visztek muffint - csak figyeljetek oda, hogy diétás legyen! ;)