Igazából nem kedvelem túlságosan a gyerekeket. Húzkodnak a koszos padlón, harapdálnak, összenyálaznak... Így aztán nem is róluk lesz most szó, hanem a levitásokról, amikor még kicsik voltak. Tudom, tudom, ez nem igazán pletyka, de a múltkor ráleltem egy képre annak a fiúnak az ágya alatt, akinek a szobájában bújkálok, és arra gondoltam, mennyire viccesen nézett ki gyerekként. És, hogy mennyivel egyszerűbb lenne rejtőzködnöm előle, ha még mindig az lenne.
Na, a lényeg, hogy ez után tűvé tettem az egész tornyot, hogy a többi kékről is szerezhessek fotót, és nem mondom, szép kis gyűjteményem lett. Ezt most meg is osztom veletek, de azt nem mondom el, hogy melyik kép kit ábrázol. :P Úgy nagyon egyszerű lenne, na, meg akkor hol lenne benne a poén?
Lehet találgatni, és, aki először mondja el az összes helyes megfejtést a tükörsrácnak - tudod, annak a nárcisztikus, vén alaknak, aki folyton egy hatalmas tükörrel bámultatja magát -, az kap tőlem valami meglepit. Hogy mit? Nem tudom. Talán megígérem neki, hogy ebben a tanévben már nem koslatok utána. De lehet, hogy valami egészen más lesz. Például visszaadom az ellopott képet. Ki tudja?

A) Vörös haj, zöld szemek, tisztára mint Pán Péter. Azzal a különbséggel, hogy ez a fiú igenis felnőtt azóta. Bár, ki tudja, lehet, ismeri még az utat Sohaországba...
B) Béka legyek, ha őt nem találjátok ki. Na, de néhány egyszerű feladvány is elkél néha. Vidám gyereknek tűnik, lehet, hogy még most is az...?

C) A kutyás hölgy. Lehet, hogy még mostanában is van köze az ebekhez? A mosolya is jellegzetes lehet. Mostantól figyeljétek a többiek mosolyát, hátha meglesz köztük ennek a párja is!
D) Kishercegnő koalával, ez ám az egzotikus fotó! Bár sok szőkeség van a Levitában, nem hiszem, hogy különösebben meg kell erőltetni az agytekervényeket, hogy rájöjjetek, ki ez a szöszi.

E) Na, még egy szöszke, bár ő nem akármilyen: nemes arcélén és pózán - na, meg szőke haján és kék szemén - már látszik, hogy ő a legkisebb királyfi. Vajon felült azóta már a hófehér paripára vagy másmilyen eszközzel száguldozik a kék ég alatt?

F) Kiskirálylány kicsit Pocahontasos beütéssel. A szőke gyerekek közül sokan később barna hajúakká válnak, de vajon ez fordítva is lehetséges? A barna kislány lehet, hogy most szőkén nyomul?

G) Kislány medvével, szerintem ő most is pont ugyanilyen, bár azóta a macit lecserélte. Na, de ez nem gond, macival vagy anélkül, mi mindenhogy szeretjük őt. Akarom mondani ti szeretitek, én meg elviselem. ˇ^ˇ Egy macskát ilyen könnyen nem szelidítesz meg.

H) Borzas üstök, kedves mosoly, meleg tekintet... bármelyik lányra igaz lehet. Na, de egy ilyen frizurát nehéz lehet kordában tartani. A helyében én biztosan levágattam volna. Az lenne a biztos módszer.
I) Hát ő meg hogy kerül ide? Nem is értem. Na, nem mintha korábban loptam volna el a képeket, hogy legyen mire emlékeznem unalmas óráimban. Mivel ez nem lehetséges, csakis az lehet, hogy itt felejtette. Szörnyű, mennyire feledékenyek az emberek.
J) Ez a kislány házat tévesztett. Egészen biztosan. De az tuti, hogy szeret lovagolni. Vagy csak farsang alkalmából öltözött be lovasnak? Nem tudni, de azért talán érdemes körbeszimatolni a lányok szobájában, hátha még megvan valahol a csinos kalap. :3

K) Kedves mosoly, de mintha már láttam volna ezt valahol. Vagy ő egy másik lány volt? Hát nekem már lassan az összes egyformának tűnik. Mint a tojások...

L) Vajon miről lehet először felismerni? A hajáról, az arcformájáról vagy a szeplőiről?
M) Hú, valaki nagyon szeretheti a divatot, elvégre láthatóan már kislány korában is egy igazi díva volt. Ha ma is ilyen kalapokat hord, nem lesz nehéz kiszúrni a tömegben.

N) Jellegzetes arcforma, szintén szőke haj. Ebbe a házba csak szőke lányok járnak? Ki van írva a szfinx portréja fölé, hogy: "Belépés: Csak szőkéknek"?! Na, de legalább a szőke nős viccek biztosan nem róluk szólnak.
Persze most ezek után jogosan várhatjátok el, hogy én is megmutassam, hogyan néztem ki fiatalon. Természetesen eleget teszek ki nem mondott kéréseteknek, de csak, hogy később ne panaszkodhassatok.

Ugye, milyen édes voltam? :3 Na, de elég a bájolgásból, éhes vagyok! Viszlát legközelebb, addig is azt tanácsolom, hogy jobban figyeljetek az illetéktelen behatolókra! Talán nem ártana zárni a szobaajtót. Hacsak nem akarjátok, hogy más cuccaitoknak is lába kéljen. Bár most, hogy belegondolok, túl egyszerű volt ellopkodni a képeket... Lehet, hogy ti direkt könnyítitek meg a dolgom? Á, még az is lehet, hogy szerettek egy kicsit. :3 Na, de most már tényleg mennem kell, mert a gyomrom korgásától 7-es erősségű földrengés indul meg.
Ne feledjétek, a falnak nem csak füle, de szeme is van!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése