Szóval a Tündérkertben ritkán járok, mert a kényelmes kanapékat jobban szeretem, mint a füvet, de azért néha-néha oda is belesek. Ha másért nem, hát, hogy kedvesen idegesítsem a többieket, kihallgassak ezt-azt... Tegnap sikerült valami nagyon furcsát látnom.

Már az is szemet szúrt, hogy rengetegen voltak, köztük nem egy már végzett levitással. Esküszöm, néha még Dolánszky Alex asztráltestét is látni véltem. De az is lehet, hogy csak romlott volt a múltkori kolbászos muffin.
Ez a nagyobb csoportnyi ember éppen egy játékhoz készülődött. Violetta Rose vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha üres, unalmas idejüket esetleg a Felelsz vagy mersz? című játékkal töltenék ki. Szerintem egyébként ez valamiféle ördögi varázslat lehet, vagy valamiféle veszélyes dolog, hiszen a hallatán többen lassan araszolni kezdtek kifelé a kertből. Végül azonban ők is helyet foglaltak a többiek között.
Hogy miért gondolom, hogy valamiféle boszorkányság van a dologban? Nem, nem azért, mert a résztvevők nagy része boszi, hanem mert egy furcsa rituáléval kezdték az egészet. Körbeültek, középre pedig letettek egy üveget. Egy ember az üveget megpörgette, a többiek pedig kimeredt szemmel figyelték annak forgását. Végül azt lett kiválasztva, akire az üveg szája mutatott. A pörgető pedig feltette a rituálé legfontosabb kérdését: "Felelsz vagy mersz?"
Pontosan nem tudom, milyen régre is nyúlhatnak vissza ennek a játéknak a gyökerei, de azóta már utánanéztem, és tisztában vagyok vele, hogy nem a levitások találták ki. És nem is démonidézésre való, mint ahogy először gondoltam.
Na, de térjünk ki a résztvevőkre. Megjelent a kertben Anthony, aki egyesek szerint az "új Yar" címet is megszerezheti, ha eléggé igyekszik; féltékeny barátnője, Grace, aki egyáltalán nem örülne neki, hogy Tony lenne az új szőke hercege a levitás lányoknak. Ott volt még a játék megpendítője, Violetta, aki azonban anélkül ment aludni, hogy kipörgették volna, amit biztosan nagyon sajnálnak. Kezdetben Keiko és Iza is a csapatot gazdagították, pedig az elején eléggé félősen viszonyultak a dologhoz. Végül korábban el is mentek, bár Iza lehet, hogy egyszerűen csak megrémült a büntetéstől, amit azért kapott, mert válaszát nem találták eléggé kielégítőnek. Mint említettem, egyesek látni vélték Alex asztráltestét is, sőt állítólag még válaszolt is a kérdésekre. Én ezt nem akarom megerősíteni, mert még azt hinnétek, begolyóztam. De az is lehet, hogy csak azért gondolták, hogy látták a fiút, mert az újdonsült Művészetek tanárnő igencsak benne volt a dolgok sűrűjében: ő szervezte a játékot, válaszolt is nem egy kérdésre. Na és hát ők aztán igazán elválaszthatatlanok. Ha megjelenik az egyik, gyanús, hogy hamarosan a másik is ott lesz. Szerintem varázslattal oldják meg a dolgot, de Iza is boszorkányságot gyanított mögötte. A kertben megjelent Kinsey és Viktor is, ők az este végén magánéletükről is ejtettek pár szót, de ezt lehet, hogy csak a szemfüles Brannek köszönhetik, aki mindent megtett, hogy a morcos Kinst felvidítsa. A játék vége felé sokan beugrottak egyébként, jött Abi, Evelin és Wolgi is, de közülük csak a szőke srácnak lett "szerencséje", a többiekre nem jutott sor.
A szereplők állandóan cserélődtek, általában aludni igyekeztek a kékek, a többiek meg gondolom a tanárnő jelenléte miatt felhatalmazva érezték magukat a takarodó nem figyelembe vételére. Ejnye, talán jobb példát is mutathatna a diákoknak!
Egyébként igencsak érdekes kérdéseket kaptak a jelenlévők, és néhányan mertek is. A merősök vigyázzanak, mert a sarkukban leszek, hogy lássam, tényleg megvalósítják-e azt, amit vállaltak. A tanárnő pedig gyerekkori történeteivel remélhetőleg nem okozott nagy lelki törést a jelenlévő fiatal fiúknak. Ha kíváncsi vagy, mi történt tegnap este a Tündérkertben, lesd meg az ITT található feljegyzéseket! Ha pedig te is szeretnél részt venni egy ilyen játékban, legyél szemfüles, és járj gyakran a Tündérkertben! Addig is agyalhatsz azon, mit fogsz felelni, ha megkérdezik:
Felelsz vagy mersz?

Úúú, de jó ez a cikk! :3 Lehet, csak azért tetszik, mert én is ott bújtam az egyik bokorban. *-) Én is láttam Alex asztráltestét!
VálaszTörlésA kolbászos muffin meg fúúúúj! Na de a tejbegrízes! :3