2013. december 1., vasárnap

Az adventről

A mai nappal elkezdődött egy új időszak, az advent. Összeszedtem nektek néhány gondolatot, amit illik tudni erről a négy hétről.


Advent
 

Adventus - latin eredetű szó, jelentése eljövetel,megérkezés. Az ünnep eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka.
Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje.
Az advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Eredetileg 40 napig tartott (Jézus negyven napig böjtölt a pusztában), ám a Gergely pápa-féle naptárreform 4 hétre rövidítette. A keleti keresztények ma is január 6-án ünneplik karácsonyt.
Régen a keresztények advent idején szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott miséket aranymisének nevezték. Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos népünnepélyeket, lakodalmakat. 






Adventi koszorú


Adventkor a 1920. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Jézus a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.
Az utóbbi években elég sokszor már csak divatból készítenek koszorút. Csak azért, mert ez a hagyomány, és minél mutatósabb, minél extrább, annál boldogabbak vagyunk. Sajnos ez messze nem igaz. Már régen elvesztette az igazi jelentését: a várakozás az igaz szeretetre, és az egyre közeledő karácsonyra.






Adventi naptár


Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá. 
Manapság már a legkülönfélébb naptárakat nem csak megvenni lehet, hanem magad is elkészítheted. Ehhez csak egy kis alapanyag és kreativitás kell.


Adventi és karácsonyi vásárok

 Az első karácsonyi vásárokra Bécsben került sor, több mint 7 évszázaddal ezelőtt, és a mai napig hatalmas vonzerővel bír mind a helyiek mind pedig a látogatók számára. Kezdettől fogva ezeket a piacokat az ott dolgozó árusok formálták. 1296-ban I. Albrecht császár megadta a lehetőséget a bécsi kereskedőknek és boltosoknak, hogy egy decemberi vásárt tartsanak a város lakosságának. A 16. században a Thomasmarkt -ami a mai Adventi vásár előfutára volt, mindig
karácsony és szilveszter környékén zajlott le. Az átlagos termékek mellett, mint a textil és élelmiszeráruk, a Thomasmarktban eladásra kerültek még ízletes mézeskalácsok, sütemények, melyek mind nagyon népszerűek voltak abban az időben.
Azóta sokat változott, formálódott, mígnem elérte mai gazdagságát, és pompáját. Ma is igen népszerűek, az emberek tömegesen zarándokolnak el Bécsbe, hogy a hagyományos karácsonyi vásárt életükben legalább egyszer láthassák, és megtapasztalják, milyen az, ha a karácsonyt fogni lehet.



 


 

1 megjegyzés:

  1. Nem igazán mozgok jól ebben a témában de valamiért azt hittem (így emlékeztem gyerekkoromból, főleg, hogy nem hívő és nem gyakorló református családból jövök), hogy a különböző színű gyertyát az utolsó hétvégén kell meggyújtani így a kérdés. Miért pont a harmadik vasárnap kell a rózsaszínt?

    VálaszTörlés