2013. december 5., csütörtök

Kedvenc kék sorozatok

Az elmúlt másfél hétben azt a célt tűztem ki magam elé, hogy minden online megforduló levitást megkérdezzek, melyik a kedvenc sorozata, és ha hajlandó rá, egy ajánlót is kicsikarjak belőle hozzá.:)
A legtöbbekkel ez sikerült. Volt ugyan, aki nem vállalta be az ajánló írását és olyan is, aki egyáltalán nem néz sorozatokat, de a megkérdezettek legnagyobb része egy kis ízelítőt is írt a kedvenc sorozatához. Olyan irományokat kaptam, hogy magam is kedvet kaptam olyan sorozatok nézéséhez, amikről azelőtt csak vacilláltam megnézzem-e vagy sem.
Érdekes még, hogy nem volt két levitás, akinek ugyanaz a sorozat lett volna a kedvence. Előfordultak fedések, de csak olyanok között, akik 3-5 kedvenc sorozatot is megjelöltek, viszont végül mindenki olyan kedvencet választott, amiről ő előtte még nem írtak ajánlót.
Na, nem dumálok többet, az ajánlókat érkezési sorrendben illesztem, jó elmerülést a sorozatok világában:

Skins, Lau
Valójában nem is tudom igazán miért is ez a kedvenc sorozatom. Talán a szereplők miatt. Talán a változatos
és nem várt fordulatok miatt. Talán mert Angliában játszódik és imádom Angliát, de a közben felbukkanó számok közül is lett egy-két kedvencem. A lezáró évad talán nem azt hozta, amit vártunk, ettől függetlenül jelenleg ez a kedvenc sorozatom, de szerintem még sokáig ez is fog maradni. Amíg nem kezdek bele valami újba, addig mindenképpen : D Úúúgyhoogy Skins <333

24, Yar
A 24 egy 7 évados sorozat, amiben Jack Bauer sztorijait mesélik el. A cím önmagárt beszél, minden évad 24
részből áll, minden rész egy órát mesél el, tehát minden évad Jack egy napját dolgozza fel, aki a terrorista elhárításnál dolgozik (CTU - Counter Terrorist Unit). Nagyon izgalmas, fordulatos és Jack Bauer a király! ;)

Xena (A harcos hercegnő), Arty
Egy amerikai-új-zélandi koprodukcióban
készült hat évadból álló sorozat, melyet 1995 és 2001 között forgattak. Az ókori Görög mitológiára épülő történet különálló epizódokból tevődött össze. A főszerepet Lucy Lawless játszotta, magyar hangja Tátrai Zita volt, aki jellegzetes csatakiáltást kölcsönzött a karakternek. Magyarországon a tv2-n a Viasat3 és Viasat6 nevű adókon futott és fut mind a mai napig.
 Kamaszkorom meghatározó sorozata volt, melyből kedvet kaptam a mitológiához és az arról való ismeretszerzéshez. Ajánlom azoknak akik szeretik a könnyed, humoros és kicsit elnagyolt, de mélyebb mondanivalóval is rendelkező, akció dús sorozatokat. Nem fognak csalódni, hisz a vezető producer nem más, mint Sam Raimi, aki a Pókember című sikerfilm rendezője.

Fringe, Ágo
Odavagy a rejtélyekért? Érdekelnek a különösebbnél különösebb esetek? Máris figyelmedbe ajánlom a
Fringe nevű amerikai-kanadai sci-fi sorozatot!
A főszereplője egy FBI-ügynök, Olivia Dunham, akit egy kissé flúgos, ám de annál okosabb tudós, Walter és a fia, Peter segítenek. A feladatuk nem más, mint megoldani a furcsa ügyeket, amelyekben időnként feltűnnek kicsit sem hétköznapi dolgok, mint telepátia, levitáció, láthatatlanság, felélesztés.
Hamarosan rájönnek, hogy ezek mind összefüggenek, és valaki - vagy épp egy egész szervezet - áll a dolog mögött, és ezek mind kísérletek...egy újszülött, aki néhány óra leforgása alatt megöregszik és meghal; gyógyíthatatlan betegségből felépülő beteg; és még sok érdekes rejtély, amikre kell lennie megfejtésnek. Vajon megtalálják?
A főszereplők gyorsan belopóznak az ember szívébe, alig akarja őket elengedni az ember a sorozat végén. Izgalom, könnyek, mosolyok, szerelem, rejtélyek, ezek mind egy sorozatban :)

Odaát, Nedra
Az én legkedvesebb kedvencem a Supernatural, magyarul Odaát c. sorozat. Az egyik legjobb ilyen műfajú
sorozat. Ajánlanám mindenkinek aki kicsit is hisz a természetfelettiben :)
Két testvérpárról szól, akik úgymond harcolnak a "gonosz" ellen, de ugye tudjuk, hogy nincs olyan, hogy fekete és fehér, és ez erre is érvényes, hiszen mindenki el tud csábulni a rossznak, ha az a jó arcát mutatja. :) Szellemeket irtanak, démonokkal harcolnak, és próbálják megfejteni a rejtélyt, miszerint ki ölte meg az anyjukat és hol is van az ugyancsak "szörnyvadász" édesapjuk. Nagyon izgalmas és érdekes, de smmiképp nem ajánlom a gyenge idegzetűeknek, hiszen vannak benne elég durva és véres részek. De persze van benne laza boszorkányírtás, és démonkiűzés.
Nincs is jobb mint péntek este leülni egy hatalmas bögre teával és várni az új évad legújabb részét, s izgulni azon, hogy vajon ki is az aki épp megölte a szomszéd kisfiút minden nyom nélkül....vajon egy újra visszatérő istenség?Vagy a legújabb démon aki hatalomra tör? Esetleg maga Lucifer?
Ajánlom mindenkinek!!!! :)

Psycho-Pass, Ly
Ha szereted a sci-fiket, az elgondolkodtató történeteket, a disztópiákat - és az animék világa sem riaszt el,
akkor a Psycho-Passt mindenképpen neked találták ki.
Történetünk a jövőbeli Japánban játszódik, ahol a vezetést az úgynevezett Szibüllák Rendszere vette át. A szibüllák megalkották a tökéletes társadalmat: mindenkinek biztosítanak munkát a számára leginkább megfelelő területen, általános a jólét és nincs bűnözés. Első pillantásra valóban úgy tűnhet, hogy létrejött az ideális világ, ám amint főszereplőnk, Tsunemori Akane segítségével mélyebb bepillantást kapunk, rá kell jönnünk, hogy a valóság közel sem olyan szép, mint amilyennek elsőnek látszik. Főhősünk a Bűnözéselhárítási Iroda felügyelője, akinek feladata a lehetséges bűnelkövetők elkapása. Hogy hogyan? A szibüllák képesek megvizsgálni az emberek úgynevezett pszicho-képét, amely alapján egy számértékben megadják a bűnre való hajlamát - ha pedig ez az érték meghalad egy bizonyos határt, a felügyelőknek kötelességük lecsukni az adott embert. A kérdés persze adott: és ha az illető nem követett el semmit? A törvény értelmében már azzal bűnös, hogy meg van benne a fogékonyság a bűnözésre, a nyomozóknak pedig nincsen választásuk.
Itt már feltűnik az első erkölcsi dilemma, amely csak fokozódik, mikor fény derül rá, hogy az iroda úgynevezett vérebeket, lehetséges bűnelkövetőket alkalmaz a többi szerencsétlen, még ártatlan ember elfogásához.
A sorozat során megismerhetjük sorban mind a vérebek, mind a felügyelők történetét, miközben egy veszett nyomozás kezdődik egy ember ellen, akin a szibüllák sem látnak át. Ahogy haladunk előre, megkérdőjeleződik a rendszer létjogosultsága, szereplőink döntéshelyzetbe kerülnek, melyben egyik oldalon egy gyilkos, másik oldalon pedig a békét hozó rendszer áll - és a választás nem is olyan egyértelmű, mint elsőre tűnhet.
Az eddigi legelgondolkodtatóbb sorozat, amelyet láttam, ha egy kis humorra vágysz, biztosan nem a te műved. Azonban ha nem riaszt el a komor hangulat és a pszichológiai elemzések, akkor mindenképpen nézz bele, veszteni nem veszthetsz vele semmit.

13-as raktár, Villő
Tekintsünk egy kicsit a tudományok világába. Mik lennének a legmerészebb álmaink, amiket feltalálnánk?
Időutazó készülék? Vagy egy olyan medál, ami meggyógyít, teljesíti minden kérésünket? Vagy egy köpeny, amely mindenhol békét teremt?
Mi van akkor, ha ez már mind valóságos? Ha léteznek olyan tárgyak, melyek természetfeletti, avagy mágikus tulajdonságokkal bírnak?
A 13-as raktárban ez mind megvan, megfűszerezve egy csepp humorral, kutatással, találgatással, nyomozással. Utazz el a világ minden tájára, hogy megtudd, milyen ereklyéket rejt a Földünk, és azt is, hogy mindezt miért kell titokban tartani!
Légy részese a világnak, kapcsolj ki, és éld át a kalandokat!

Csillagkapu, Jenny
Űrutazás, idegen lények, harcok? Ha érdeklődsz ezek iránt, akkor neked a Csillagkapu sorozatok a
kedvenc műsoraid. Átélheted a világűrbeli utazások élményét, idegen fenyegetések ellen harcolhatsz, megismerkedhetsz újabb és újabb emberekkel, és ehhez még csak ki se kell szállnod a kanapéból. A Csillagkapu alapban a Földről indulsz mindig, a Csillagkapu Atlantisztban az ismeretlen civilizációt, Atlantiszt ismerheted meg, a Csillagkapu Universe-ben pedig hajón utazva élheted át az izgalmakat. Rajta hát, csatlakozz te is a a CSK-csapataihoz, hogy megvédd bolygónkat az ismeretlen fajok csapásai ellen! Indeed!

Döglött akták, Tolland
Gyilkosos sorozat ez is, mint oly másik sok, és én
személy szerint nem szeretem az ilyesmit. Ebben azt találom különlegesnek, ami maga a váz, amire rákerül a halálesetes-nyomozós téma.
Mi is ez a váz? Nem két nyomozó szerelmének a kibontakozása, nem is a már-már scifi szintű technikák és a helyszínelő-eszközök bemutatása. Lélektani utazás. Mikor, milyen hosszúságú, persze; nem egységesen jó, vagy egységesen rossz, de mindig élvezetes.
Régen lezárt ügyek után kutatnak újra. Nem friss a halál. nem friss a bűntett, hanem régi, poros. Igyekeznek pontot tenni az ügyek végére. Újra-rendettenni; ami furcsa. Ha valami lezárult, az jól van úgy, ahogy van. Vagy mégsem?
Ebben a sorozatban semmiképp. Olyan ügyeknek járnak utána, amik a valóságban csak egyek a sok közül, de a sorozatot dúsító emlékképek; és emberi, személyiségbeli változások nagyon megindítóak, és személyessé teszik a néző számára a látottakat.
Azonosulunk egy adott szereplő múlt béli körülményeivel, szituáltságával, személyiségével és a jelenbelivel is. Van, aki meggazdagodott; van aki elszegényedett. Mindenki története sajátos.
A nyomozók a halál körülményeit vizsgálják, de a néző szemtanúja lehet a begennyesedett lelki sebek feltépésének, és annak, hogy viselik ezt a múlt szereplői, a jelenben. Miként hat rájuk a lelkiismeret-furdalás, az igazságtudat, és az erkölcs.
Mindenkinek javaslom, aki szereti a lelkét ehhez hasonló élményeknek kitenni.

Gravity Falls, Matthew
Gravity Falls, magyarul A rejtélyek városkája a Disney egyik legújabb animációs... ne, ne rohanjatok el, ígérem jó lesz. Szóval vannak a Disney sorozatok és rajzfilmek, amelyek általában családokról szólnak és klisékről. Többnyire klisékről. Aztán néhanapján felbukkannak olyan szépreményű forgatókönyvírók, mint Jeff "Swampy" Marsh és Dan Povenmire (a Phineas and Ferb készítői), akik azt mondják, hogy ők márpedig megpróbálkoznak valami eredetivel. Nem volt ez másképp Alex Hirsch esetében sem. Alex egy hihetetlenül jó ötletekkel és hihetetlenül ijesztő pofaszakállal rendelkező fiatalember. (Nem viccelek) Egy interjúban azt mondta, sohasem hitte volna, hogy pont gyerekműsorokat fog készíteni. Éppen ezért igyekezett őket minél furcsábbra és szürrealisra csinálni, hiszen csak így tudta volna élvezni a munkáját. Mondhatom, sikerült neki. A Gravity Falls fő cselekményszála elsőnek egyszerűnek tűnik: egy 12 éves ikerpár, Dipper és Mabel Pines túl kevés időt töltenek a szabad levegőn, ezért szüleik elküldik őket nyárra a nagy-nagybácsijukhoz, Stanhez egy kis erdei városkába. Ez a városka azonban nem olyan átlagos, mint az elsőnek tűnik. Egy napon Dipper egy naplóra bukkan, amelyik részletes leírásokat tartalmaz a Gravity Fallsban élő természetfeletti lényekről. Ezután válik a nyár igazán izgalmassá az ikerpár számára. Dipper végig arra törekszik, hogy fényt derítsen a városka rejtélyeire, Mabel pedig arra, hogy randizhasson velük. Ami engem a leginkább fogott meg a sorozatban az eredeti cselekményén kívül az az epizódvégi kódfejtés volt. Minden rész végén (és néha epizód közben is) megjelenik egy látszólag értelmetlen szöveg, amit a nézőnek kell megfejtenie. Ezek általában viccek és utalások elejtett mondatokra, de nagyon le tudja foglalni az embert.
Ajánlom mindenkinek, aki szívesen nézne meg 19 epizód gondtalan szörnyüldözést és kacagást, miközben sejti, hogy valami sötét dolog folyik a háttérben. Aztán megnézheti a 20. epizódot is, és miután magához tért a megdöbbenéstől, felkereshet engem és beszélhetünk.

Táncakadémia, Iso
Egy viszonylag friss sorozatot szeretnék nektek bemutatni. Az ausztrál producerek eddig is remekeltek, ha az
ifjúság megfogásáról volt szó. A Táncakadémia 2010-ben járványként terjedt el, Magyarországon még a mai napig is az M2 tv műsorán szerepel.
Minden történetnek kell egy alap, itt ezt egy balett intézettel kapjuk meg. A szereplők folyamatos viszontagságokon mennek keresztül, ahogy egyre magasabb évfolyamba lépnek. A sorozat rávilágít a táncosok szakmai és civil életére, mennyire is nehéz összehozni a kettőt, és a bentlakásos iskola sem a legnyerőbb e téren. Viták, nehézségek, esetenként egy szerelmi háromszög. Kitartó egyéniségek, vagy épp visszatért személyek, őstehetségek.
Mindösszesen heti fél órába sűrítve a színészi és táncos munka arányainak tartásával kapjuk meg, ha szombatonként 14:05-kor bevetjük magunkat a tv elé. Ha lemaradtál róla, esetleg apukád nem engedte az aznapi Forma-1 miatt, semmi gond, megnézheted vasárnap délben is az ismétlését.

Dr Csont, Katniss
Hossza: 9 évad (befejezetlen)
Főszereplők: Bones/Temperence Brenen-Emily Dechanel és Seeley Booth-David Boreanaz
További szereplők:
Jack Hodgins-Tj Thine
DR.Camille Saroyan-Tamara Taylor
Angelina Montenegro-Michaela Conlin
DR.Lance Sweets-John Francis Daley
Cselekmény: Bones a törvényszéki antropológus és Booth az FBI különleges ügynökének az élete nem könnyű, ugyanis Amerika hemzseg rossz fiúktól. A legendás páros újabb és újabb gyilkosságokba botlik, melyeket többnyire sikerül megoldaniuk. Természetesen nem egyedül dolgoznak, hanem egy képzett csapat áll mögöttük, akikkel a magán életben is remek barátságokat ápolnak.
Személyes vélemény: Mindenkinek ajánlom, aki szereti az izgalmat és azt, amikor az igazság győz. A sorozatban persze bepillantást nyerünk a szereplők magán életében is, ami rengeteg nevetésre ad okot. A szórakozást ezenkívül a humoros poénok illetve a szereplők beszólásai is biztosítják. Szóval, jó kikapcsolódás, azoknak a személyeknek is, akik nyugalmat, felejtést illetve menekülő utat keresnek az élet szürke hétköznapjaiból...

Criminal Minds, Runa
A „Criminal Minds- Gyilkos elmék” című amerikai-kanadai sorozat az FBI profilkészítői csapatának
munkásságát követi 2005. szeptember 22-étől, vagyis, mióta debütáltak a CBS csatorna új sorozataként. Az FBI berkeiben vannak úgynevezett „viselkedéselemzők”, akik bizonyos szokások, szociális gyakorlatok, „minták” és viselkedési berögzöttségek (meg persze sok más információ is van ott még) alapján képesek úgy lefesteni jellem és fizikum terén egy embert, hogy még nem is találkoztak vele. A sorozat főszereplői Jason Gideon, Aaron Hotchner „Hotch”, Noelle „Elle” Greenaway, Derek Morgan, Dr. Spencer Reid, Jennifer Jareau „JJ” , Penelope Garcia, Emily Prentiss, David Rossi és Alex Blake. A csapat feje Hotch,  JJ sokáig a szóvivő szerepét tölti be, Rossi, illetve Gideon a „megfigyelő” típus képviselői a sorozatban. Ők teszik fel általában a „Miért?” jellegű kérdéseket. Emily és Elle, illetve Derek és Alex inkább terepügynökök, Penelopé a hivatalos hacker, és Spencer az eidetikus memóriával bíró zseni a csapatban. A sorozat idén lépett a kilencedik évadába, 195 részen vannak túl eddig a készítők és a szereplők egyaránt. Az epizódok sokszor hasonlóságot mutatnak a való életben megtörtént eseményekkel. Példának okáért : „A „Doubt” című epizód adásbakerülését elhalasztották a 2006-2007-es szezonról, mivel hasonlóságokat mutat a 2007 áprilisában történt virginiai mészárlással. Az új időpontot 2007 őszére jelölték ki.” A Wikipédia szerint. Ugyanígy a sorozatkészítők és forgatókönyvírók egy-egy részben tisztelegni szoktak az olyan pszichothriller/horrorok előtt, mint a „Motel” vagy a „Fűrész” . Mindenkinek csak ajánlani tudom, persze aki elég „nagy” hozzá, hogy bírja a véres dolgokat és nem fog bekattanni tőle –höhö, nem adom nektek az ötleteket, hogy tegyétek el láb alól az anyóst.  Felületesen elég jól kikupál a pszichológia-viselkedéstanból mindenkit, akit érdekel a téma.

The Walking Dead, Boti
A The Walking Dead című sikersorozat – hiszen odakint és hazánkban is elég nagy a nézettsége – egy
posztapokaliptikus jelenben játszódó történet. Az első epizódokban már rögtön a közepébe csöppentünk – úgymond, persze kaptunk egy előzetest a normál, akár teljesen a valóságba is beillő jelenből, ahol a főszereplő, Rick Grimes egy akció során megsebesül és egy kórházban ébred csak fel, hosszú kóma után. Azt ugyan nem tudni, hogy ténylegesen mennyi idő telik el, de mire feléled, és elindul, már csak a romokat és a pusztulást találja maga előtt. Az ismeretlen vírus elterjedve hozza vissza a holtakat a halálból, senki sem tudja, honnan, kitől vagy mitől indult. Egy biztos – hogy pusztító ereje hatalmas.
Na de, hogy ne epizódleírás legyen, a lényege, spoilermentesen – igyekszem. A központban természetesen Rick, a családja, és az időközben kovácsolódott csapata áll – melynek magja állandó, de sokan halnak, illetve kerülnek bele. Az ő menekülésük és túlélésük mindennapos harcán keresztül ismerhetjük meg a sorozatbeli világot, azt, hogy a maroknyi túlélő hogyan boldogul, miként próbál túlélni, illetve, hogy a túlélők közt is, miféle helyzetek alakultak ki. Ez a helyzet nagyszerűen mutatja be, hogy egyesek miként válnak állatiassá, olyanná, akik mindenre képesek, és akik ahelyett, hogy örülnének, hogy vannak még rajtuk kívül emberek – ölik egymást. Az emberi gonoszság, gyarlóság szobrát személyesíti meg.
De persze a sorozatban nem csak egymás és a zombik – elnézést JÁRKÁLÓK - hentelése kapott főszerepet, ahogy azt valaki első pillantásra el bírná könyvelni. Sokkalta mélyebb gondolatok, érzelmek, problémák és azok megoldása, áthidalása kap inkább szerepet. Boldogulj, élj túl, de maradj ember.
Persze, egy idő után  unalmas lenne a folytonos élőholtak elöli menekülés, vagy a biztonságos helyen ücsörgés, így a sorozatban helyet kapott még egy igazán gonosz, és igazán ellenséges személy, a Kormányzó szerepében. Nem akarok lelőni semmit, de bizton állíthatom, hogy a Jófiú-Rosszfiú viszonnyal állunk szemben.
Ha tovább pörgetném, lelőhetnék olyan dolgokat is, amelyek már tényleg erősen spoiler kategória lenne, így azt mondom – persze csakis olyan, aki azért bírja gyomorral, mert néhol igencsak hajaz a +18-as karika felé! – kezdjen bele, folytassa, vagy csak pillantson bele, mert megéri. Mint minden sorozatban, itt is akadnak lassan, vontatott, vagy épp csak áthidaló, feszültségkeltő epizódok, de mindezek mellett, a történek, a világalkotás, a szereplők igencsak valódiak. Melegen ajánlom azoknak, akik ezen műfaj szerelmesei, és akik még csak bele-belekóstolnak a dologba!:)

Park sugárút 666, avagy az ördög sosem alszik; Bálint
Sorozat. Először rögvest a Happy Endings jutott eszembe, a modern Jóbarátok, csupán a Happy Endings
élethűbb, és a hétköznapi emberek életét mutatja be totálplánban. A pesti életemhez hasonlítható, persze a házassági részen kívül. No de a sorozatválasztásom mégsem erre esett, hanem a Park sugárút 666-ra. Egy amerikai drámasorozat, aminek már a címe beszédes: vajon a 666 az ördögre, a pokolbugyrára utal? Na és ha igen, akkor hogyan jeleníti meg ezt a rendező? A rendező, aki a Robert Duncan McNeil nevet viseli, és aki az Everwoodot vagy akár a Star Trek: Voyagert is rendezte (utána jártam, egyiket sem néztem, de mikre képes a mugli találmány!).
A Park sugárút 666 képi világa az, amibe rögvest beleszeret az ember. Mint egy film, konkrétan úgy van megrendezve, úgy van vágva. Fantasztikus jelenetek, színek, színészi játékok...de ne beszéljek erről ennyit, igaz? Hogy miről szól? Nos, ezen a sugárút 666 címen egy társasház áll. Egy hatalmas társasház, már-már ijesztő, de leginkább az ijesztő, hogy mennyire régi, mennyire gyönyörű, és egyből felkelti az ember kíváncsiságát. De itt kezdődik a misztikum: ebben a társasházban bármi a tied lehet, amire csak vágysz. A tulaj és felesége titokzatos szerződéseket kötnek az épületben élőkkel; nem rögtön, hanem mindig a leges legjobb pillanatokban. A forgatókönyvírók tudták a dolgukat itt, annyi szent! Tehát a tulajdonos szerződést köt az ott élőkkel, kielégítve ezzel azok vágyait... Amit a legjobban akarsz, megvalósul, bár a lakók még csak az igazságot sem sejtik.
Ez így eléggé elmegy kategória, ugye? Viszont, mint az életben is, mindennek megvan a maga ára. Ha valamit megkapsz, annak ára lesz így vagy úgy. Itt is ez a helyzet. Megkapod a legjobb életet, de valamivel fizetni fogsz cserébe.
Emberek jönnek, emberek mennek néhol szó szerint is, az épületet körbeveszi egyfajta természetfeletti erő, az igazságot pedig titokban kell tartani mindenáron. Tényleg mindenáron.
Ha izgalomra vágysz, ha egy csodásan megrendezett sorozatot néznél, ez a te sorozatod! Én mindenesetre függővé váltam.

A zöld íjász (Green Arrow), Lin
A történet szerint Oliver Queen egy hihetetlenül beképzelt huszonéves fiatal, aki leginkább botrányairól, és
gazdag szüleiről híres. Egy nap apjával kihajóznak, de viharba kerülnek, és a hajó elsüllyed. Az egyetlen túlélő a fiú, aki ez után öt évre egy szigeten reked. A hely mind fizikailag, mind szellemileg teljesen megváltoztatja, és amikor hazatér, úgy dönt, hogy álruhába bújva tesz rendet a városban, megbüntetve azokat, akik annak tönkretételéről tehetnek.
Tipikus szuperhős történet, mégis azon kevés sorozat között van, ami nem anime, és én mégis nézem. Ennek oka nem a főszereplő gyakran felvillantott, igényesen kidolgozott mellkasa, és talán nem is a gyenge szerelmi szál. Kedvelem a történetét, ami bár néhol sablonos, mégis képes meglepni, emellett pedig a látvány, és az akciók azok, amik miatt minden héten várom a legújabb részt.
Ha ez nem lenne elég, a szereplők többsége szimpatikus, a színészek (többsége) nem idegesít, és Felicity karaktere igazán üdítő színfolt. Mindennek ellenére a sorozat középszerű, és bár nekem tetszik elég sok negatív visszajelzést is kapott.
Persze a legideálisabb az lenne, ha mindenki maga döntene arról, hogy számára nézhető-e a sorozat vagy sem. Úgyhogy én csak kellemes kikapcsolódást kívánok hozzá!

American Horror Story, Abi
Aki odáig van a horrorért, thrillerért, annak mindenképp ajánlom, bár személyes véleményem szerint, a
sorozat nem tartozik a 18-as karikás kategóriába. Persze, ez attól függ, kinek milyen idegzete van az ilyen dolgokhoz.
Azért szeretem a sorozatot, mert minden évadban egy különálló történetet, új karaktereket ismerhetünk meg, ám nem feltétlenül új színészekkel! Így szemtanúi lehetünk annak, hogy egy színész vagy színésznő mennyire ügyesen játssza a különböző szerepeket.
Az első évad egy szellemek által lakott házról szól, ahova egy új család költözik be. A ház maga el van átkozva, az epizódok során nemcsak a családdal és a furcsa jelenségekkel ismerkedhetünk meg, hanem a különböző halott lelkek történetével is - a múltba visszatekintve. Az első évadban az én kedvencem Tate volt.
A második évad egy elmegyógyintézetben játszódik, egy olyan korban, amikor a homoszexualitást betegségnek tekintették, és a gyógymódok között előszeretettel használták az elektrosokk-terápiát. Az eddigi három évad között ez a kedvencem, egyrészt, mert lehetett izgulni Lanáért, akit a mássága miatt zártak a hideg falak közé. A történet azonban sokrétegű. Találkozhatunk ördögűzéssel, a gonosz általi megszállással, a halál angyalával, félresikerült kísérletekkel... sőt, még az ufókat is bevették a történetbe. Mindenképp érdemes megnézni, ha mást nem is, de ezt az évadot! Rengeteg izgalmas csavar és változás történik!
A harmadik évad még fut, ez napjainkban játszódik és a boszorkányságot, valamint a woodoo-témát mutatja be. Visszaemlékezésekből megtudhatjuk, hogy a boszorkányok hadban állnak a woodoo-t űzőkkel, megtudhatjuk, ki az a Madame Delphine Lalaurie, és milyen szörnyűségeket követett el életében. Belepillanthatunk abba is, milyen lehet egy halálból feltámadt ember helyében lenni... és még sok-sok izgalmat tartogat ez az évad is.
A színészek, színésznők közül nagyon szeretem Sarah Paulson-t (Billie/ Lana/ Cordelia), Lily Rabe-t (Nora Montgomery/Sister Mary Eunice/Misty Day), Jessica Lange-t (Costance/Sister Jude/Fiona Goode), Zachary Quinto-t (Chad Warwick/Dr. Oliver Thredson) és Evan Peters-t (Tate/Kit/Kyle).

Once Upon a Time in Wonderland, Napcsi

Ki ismeri Alice és Csodaország történetét? Na annak a fele se igaz. Oké, volt egy kislány meg valami nyúl
meg a Kalapos a vörös királynővel és valami Bubi nevű csókával, csak épp Alice 16 éves lett és találkozott egy dzsinnel a labirintusban. Egymásba szerettek ahogy az lenni szokott, de a dzsinnre hajtott Jafar, Agrabah egyik rettegett fekete mágusa, Aladdin pedig a fasorban sincs ennél a sztorinál. Szóval a dzsinnünk, Cyrus és Alice menekültek, de aztán Cyrus leesett egy gőzölgő forró tengerbe, Alice összetört, hazament és elmegyógyintézetbe dugták, hogy csak képzelődik. De aztán megjelent a Kör Bubi a Fehér Nyúllal. Lehet nem csak mese volt az egész? Sőt, lehet Cyrus még él?
Aki szereti a Once Upon a Time című sorozatot nem lepődik meg azon, hogy a gyerekmesék nem éppen úgy történnek, ahogy ismerjük őket, de kalandos, izgalmas és mindig előhúznak valami meglepetés részletet. Ráadásul még kapcsolódik az előbb említett sorozathoz, mert a Kör Bubi őshazája az Elvarázsolt Erdő, hopsz, spoiler!

Rajtuk kívül vannak még levitások ám más-más sorozattal, Keiko szerint a Trónok harca a legjobb, Vancsi pedig a Hunger Games rajongója. Tamit a Rém Rendes Család tudja a képernyő elé ragasztani, Lettihez, Lilyhez, Attishoz vagy Márkhoz viszont nem érdemes bekopogtatni egy évadnyi néznivalóval meg egy kis popcornnal, mert nem rajonganak a sorozatokért. Akit kihagytam a szórásból, az Joe. Az ő kedvenc sorozata a Firefly, de hülye vagyok és mivel azt gondoltam, vele úgyis mindennap beszélek, majd rákérdezek nála később - erre kiment a fejemből írni neki. Majd meggyőzöm, később írjon nektek egy külön blogposztot arról a sorozatról, mert én is imádom.
Aztán magamat is majdnem kifelejtettem. Alex vagyok, és a kedvenc sorozatom a Touch. Ja, hogy ajánljam is már meg, hiszen eddig 18-at olvashattatok, a 19 pedig egy szép kerek szám (a tizenkilences számrendszerben például)? No, jól van:

Touch, Alex
A 24-ben már megpillanthatott Kiefer Sutherland ezúttal Martin Bohm néven, főállású apaként néz szembe az élet kihívásaival. Az élettel, amely nem kis akadályokat gördít elé: felesége a szeptember 11-ei terrortámadásban hal meg; rá marad egyetlen, tizenegy éves autista fiuk; ezt a fiút, Jake-et akárhogyan is próbálja megtartani, az állami gondozás réme fenyegeti őket. A srácot persze látszólag nem izgatja a dolog: folyton elkószál, ezzel a gyámügy szemében ellehetetlenítve az apát. Születése óta egy szót sem szólt, nem is kommunikált senkivel, érzelmet, reakciót csak akkor lehet kicsalni belőle, ha hozzáérsz: visítva, kapálózva adja értésedre, hogy többet meg ne érintsd.
Azonban hamarosan leesik Martinnak, ha anyanyelvén nem is, a számok útján kommunikál a fiú, és apjában bízik, hogy megérti azt. Az is kiderül, hogy Jake egy ritka különleges képesség birtokában van, és ezért egy titkos szervezet próbálja begyűjteni őt. Az egyes részek során életeket mentünk meg és a magunkét mentjük, emellett csodás felfedezéseket tehetünk arról, a világ legtávolabbi pontján lévő emberei is milyen meglepő módon kapcsolódhatnak egymáshoz, egy-egy szál megmozgatásával milyen "véletlen" találkozások születhetnek.
A sorozat két évados és itt sajnos el is kaszálták. Nem mondhatom, hogy ennek a darabnak nincs hibája, én azt mondom, érdemes megnézni! Ha megtettétek, mindenképpen meséljétek el nekem, mi a véleményetek róla.:)

5 megjegyzés:

  1. Gravity Falls-t én is imádom *_*

    VálaszTörlés
  2. Nincs bajom a popcornnal, de sós legyen. :D
    Attis voltam. :)

    VálaszTörlés
  3. UGYE HOGY A GRAVITY FALLS EGY CSODA UGYE? *___*

    VálaszTörlés
  4. Ebből egy csomót szeretek! Trónok Harca, Xéna, Dr. Csont, Csillagkapu, Fringe *__*

    VálaszTörlés
  5. Igen, csodaaa *.* Máábel, jajj <333333333

    VálaszTörlés