Boszorkányok

Tudom, az olvasóim többsége boszorkány - mégis úgy gondoltam, leírok nektek 8 furcsa tényt a magunkfajtáról, különösen, hogy Luca napja van, tehát most kell elkezdeni a Luca székének elkészítését, hogy december 26-ra elkészüljön.  

 

 

1. A legtöbb boszorkányt nem égették el.

Köztudomású, hogy a boszorkányok kivégzése úgy zajlott, hogy karóhoz kötözték őket, majd a hisztérikus tömeg közepén elégették őket, azonban mégsem ez volt a leggyakoribb kivégzési mód. A salemi boszorkányperek kapcsán például senkit nem égettek el - az 1692-es tárgyalások során felakasztottál mindazokat, akiket bűnösnek találtak! Sőt, azok közül, akiket bűnösnek találtak az amerikai kolóniákban, senkit nem égettek el, ugyanis a feláldozás ilyen módját nem engedélyezte az angol jog. Egy embert, egy bizonyos Giles Corey-t hatalmas kövekkel nyomták agyon, mert nem volt hajlandó se bűnösnek, se ártatlannak vallani magát a perek során. A bíróság bűnösnek találta a Corey-t a némasága ellenére, és egy francia precedensre hivatkozva elítélte őt.

2. A boszorkányüldözésekkor nem csak a nőket üldözték.

A történelemben mélyen gyökerező nőgyűlölet miatt sokan azt hitték, hogy a nők könnyebben engednek a sötét varázslatok és a Sátán csábításának. Például, a wessexi Alfred király 893-as művében konkrétan le van írva, hogy a boszorkányság női tevékenység. Pedig valójában a férfiak is űzték - őket számos névvel illették: varázsló, boszorkánymester, bűvész.

Számtalan nőt és férfit találtak bűnösnek a boszorkányság vádjával az évek során.1581 és 1593 között Németországban 368 embert végeztek ki - sokan az áldozatok közül a környező falvak vezető emberei közé tartoztak - bírók, papok, dékánok is voltak köztük. 1626-1631 között a würzburgi boszorkányperek alatt 157 férfit, nőt és gyermeket égettek meg, mert állítólag az Ördög dalát dúdolták, és nem tudták megindokolni, miért a csavarogtak a város környékén.

3. Nem minden boszorkány gonosz.

Ha valaki azt mondja, boszorkány, az emberek többsége egy gonosz öreg nőre asszociál, aki talpig feketébe burkolózott, csúcsos kalapot visel és seprűn közlekedik. De ha valaki számára ismerős az Óz, a csodák csodája, az tudja, hogy igenis vannak jó boszorkányok is! Glinda, az északi jó boszorkány hivatott szimbolizálni a mágia pozitív oldalát, az úgy nevezett fehér mágiát. Azokat a boszorkányokat, akik ezt űzték, fehér boszorkányoknak is nevezzük, és ők azok is, akik a falvakban meggyógyították a betegeket. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy C.S. Lewis könyveiben, a Narnia krónikáiban, Lewis megfordította ezt a képet, és így Jadis, a fehér boszorkány a könyv főszereplőinek egyik legfőbb ellenfele.

4. Bárkit elítélhettek bármilyen konkrét bizonyíték nélkül.

A salemi boszorkányperek során a legtöbb jogilag is elismert bizonyíték a vádlottakkal szemben ún. kísérteti bizonyíték volt, ami azt jelentette, a tanú megesküdött arra, hogy a vádolt ember alakja megjelent neki az álmában, amikor a vádlott teste máshol volt - és ezt azért fogadták el bizonyítékként, mert az Ördög és a vele cimborálók elég erősek ahhoz, hogy a szellemeiket küldjék, hogy tévútra vezessék a rendes, Istenfélő embereket. Bizonyíték értékű volt még az ún. boszorkányjegy, ami állítólag azt jelentette, hogy az illető lepaktált az Ördöggel. A mai bőrgyógyászati vizsgálatok szerint azonban ezek csak átlagos horzsolások vagy extra bütykök voltak.

5. Egész könyvek születtek a boszorkányvadászatról.

A 15. században sokak számára komoly aggodalomra adott okot a boszorkányság, így talán nem is meglepő, hogy egyre több könyv született a témában. A leghíresebb, a Malleus Maleficarum, ami jogi és teológiai dokumentum, és ami később szinte kézikönyvvé nőtte ki magát a témában: Mit tegyünk a boszorkányokkal és a boszorkánysággal szemben? Ennek a könyvnek köszönhetjük a megjelenését követő európai boszorkányüldözési hisztériát is, ami jócskán belenyúlt a 18. századba is. Dominican Order és Jakob Sprenger, két pap és Heinrich Kramer, a salzburgi egyetem teológia professzora írta a könyvet, és egy Exodusbeli idézetre hivatkozva ("Varázsló asszonyt ne hagyj életben") a boszorkányok üldözését tűzte ki célul.

Még a királyok is mozgásba lendültek: az angliai I. Jakab könyve 1597-ben jelent meg, Daemonologie címmel - ez a könyv szintén a boszorkányüldözést támogatta. Sőt, Jakab elnökölt is az 1590-es North Berwicki boszorkánypereken.

6. A pápa egyszer megerősítette a boszorkányok létezését.

A katolikus egyház fenyegetésként tekintett a boszorkányságra. 1484-ben, VIII. Ince pápa kiadott egy bullát Summis desiderantes affectibus címmel, ami elismerte a boszorkányok létezését. Azt állította, hogy sok férfi és nő meggondolatlanul eldobja magától a megváltás lehetőségét, és a katolikus vallást, és az ördöggel cimborálnak. Szerinte ezeket az embereket súlyos fájdalom sújtja, belső és külső gyötrelem vár rájuk, a férfiak nem képesek nemzeni, a nők nem képesek megfoganni, lehetetlenné válik a házasságok beteljesítése, nem részesülhetnek a keresztség szentségében, továbbá felbujtják az emberiség ellenségeit, nem félnek bűnt elkövetni, és kockára tenni a saját lelküket. Ez a pápai bulla hatalmazta fel végül Ordert és Sprengert, a Malleus Maleficarum íróit az inkvizíció megkezdésére.

7. A boszorkánysággal kapcsolatos törvények a 20. század közepéig megmaradtak.

Technikailag az angliai 1735-ös Boszorkánysággal kapcsolatos törvény 1951-ig élt, amikor is felváltotta a Csalárd Médiumok Törvénye. Az eredeti törvény nem arról szólt, hogy a boszorkányokat üldözni kell, hanem illegálissá nyilvánította, hogy másokat boszorkányoknak nevezzenek. Ugyanakkor, ha elítéltek, az ítélet magában foglalta, hogy a boszorkányokra jellemző erő birtokosa vagy - 1944-ben Jane Rebecca York-ot bűnösnek találták és elítélték, mert hamis szeánszokkal átvert másokat.

8. A boszorkányok tényleg seprűnyélen repültek. Bizonyos szempontból.

Igen furcsa annak az elméletnek az eredete, miszerint a boszorkányok kedvelt közlekedési módja egy seprűnyéllel volt kapcsolatos. Azok, akik boszorkánysággal foglalkoztak, gyakran kísérleteztek gyógynövényekkel, és a bájitalok és a rítusok között felmerülhetett a mandragóra is. A mandragóra szkopolamint és antropint tartalmaz, két olyan alkaloidát, amely kisebb adagokban eufóriát okoz, nagyobbakban viszont hallucinációkat.

A meztelenül előadott rítusok során a résztvevőknek gyógynövényeket tartalmazó kenőcsöt kellett a homlokukra, csuklójukra, kezükre és lábukra kenni, ami mandragórát tartalmazott. Ugyanezzel a kenőccsel kellett bekenniük azt a nyelet is, amivel "repülni" terveztek. A kenőccsel borított nyél súrlódása a női nemi szervekkel elősegítette a krém beszívódását és lebegő érzést keltett bennük. Az ő leírásaiknak köszönhetően terjedt el és vált szimbólummá a seprűnyélen való repülés.