2013. december 16., hétfő

Kedvenc anime szereplőim - 7. helyezett

A kosárlabdával túl messzire tévedtünk a fantasy világától, ami nekem szinte lételemem, úgyhogy siessünk is vissza kedvenc álomvilágomba, és tekintsünk meg egy igazi kardforgatót: Kiritót.



7. Kiri(gaya) (Kazu)to


Miért pont ő?
Mert szerettem a SAO-t, és Kirito úgy lett hős, és férfias karakter, hogy közben simán elhittem, hogy tizenéves. Bár a történet sok helyen furcsa, a második felét pedig nem igazán kedvelem, Kirito karaktere rögtön megfogott. Képes magát beállítani gonosznak, hogy a többiek ne menjenek egymásnak. Azért, hogy ne veszítsék el a bizalmukat egymásban, felvállalja annak az embernek a szerepét, akit közösen lehet utálni, mert felismeri, hogy így lehet egységben tartani az embereket (közös ellenség kreálásával). 
Annak ellenére, hogy gyerek, éretten gondolkozik, felelősségteljes, és nem fél áldozatokat hozni. Mindemellett azonban megmarad gyereknek is, aki imád játszani, nevetni, és szórakozni, aki hős akar lenni, és meg akarja menteni az egész világot.

Miért szeretem őt?

Azért, amiért a legtöbb lány a SAO-ban. Kedves, udvarias, és annyira aranyosan gyerekképű. Bátran rábíznám magam bármikor, nemcsak egy virtuális világ szörnyeivel való szembenézéskor. Két lábbal áll a földön, életének minden percét kiélvezi, ugyanakkor a barátaiért az életét is adná, és iszonyatosan bátor. Mert ahhoz, hogy valaki, aki már egyszer átélt egy traumát, egy barátja (szerelme) megmentéséért kockáztatja egy újabbét, az igazán bátor, és nemeslelkű. Talán pont ez az, amit Kiritóra mondani tudnék: ő egy lovag a szó legnemesebb értelmében, ugyanakkor tinédzser is, és ennek a kettőnek egy igazán izgalmas találkozása.


Miben szerepel?
A Sword Art Online című 2012-es animében, mely összesen 25 részes. Az alapjául szolgáló mű, Kawahara Reki light novelje (japán regénytípus, nem képregény!) 2009-ben jelent meg, később kezdték el kiadni a belőle készült mangát. Az animének szép a látványvilága, izgalmasak a harcok, és több szerethető karaktere is van, bár számomra a történet hagy még némi kívánnivalót maga után. Én a felénél lezártam volna, kicsit nyitva hagyva a végét, a tündéres részt teljesen levágva.


Rövid története


Kirigaya Kazuto kisgyermek kora óta odavan a számítógépekért és a játékokért, főleg a netes, közösen játszható MMORPG-kért (sok szereplős online szerepjáték), ezért nem is meglepő, hogy amikor egy cég kiadja forradalmian újnak beharangozott virtuális valóság játékát*, a Sword Art Online-t, azonnal jelentkezik annak kiadás előtti kipróbálására (béta tesztelő lesz). A világ annyira élethű, és jól kidolgozott, hogy teljesen magába szippantja a fiút, és így természetesen a kiadás napján is felveszi a sisakot. Minden szépnek és jónak tűnik egészen addig, amíg ki nem derül, hogy nem lehet kilépni a játékból. Innentől kezdve Kirito arra törekszik, hogy befejezze a játékot, hisz annak megnyerésével mindenki kiszabadul.

Kinézete

Kicsit sem bishi, sokkal inkább aranyos, mint helyes, mégis tapadnak rá a csajok, amit a jelleme alapján meg is tudok érteni. Kirito nem olyan, mint a legtöbb helyes anime fiúkarakter, akin csak olvadozni lehet, mert olyan helyes. Kirito az a srác, akiben talán ránézésre nem látsz semmi különlegeset, de ha megismered, rájössz, hogy ő egy életre szól.


Szinkronszínésze

Matsuoka Yoshitsugu, akit bevallom, korábban sosem hallottam, munkáit látva egészen új szinkronszínésznek gondolom, de semmi baj nincs vele. A hangja illik Kiritóhoz, ha kell gyerekes, ha kell férfias, vagy akár hősies. Egészen megkedveltem, ezért már alig várom, hogy egy újabb műben is hallhassam őt.



Kedvenc jelenetem


VIGYÁZAT SPOILERT TARTALMAZHAT!
Amikor kiderül, hogy két kardot is tud használni. *_* Az annyira epic jelenet, meg bármelyik másik is, amiben Kirito szerepel. :D Szeretem azt is, amikor Sachi elbúcsúzik, annak olyan szomorú, szép hangulata van. Meg a szendvicses részeket, meg az első vezérharcot, meg...
SPOILER VÉGE!


Megjegyzés

Kirito észrevétlenül került fel a listámra, csak akkor vettem észre, hogy muszáj beleírnom, amikor elkezdtem ennek a sorozatnak az írását. Érdekes karakternek tartom, és bár az anime nem tartozik a kedvenceim közé, de szórakoztató, kellemes alkotást, aminek a megnézését bátran ajánlom bárkinek.


* Az ilyen játékokat általában valamilyen virtuális valóság eszközzel, pl.: sisak, kesztyű, szőnyeg... játsszák, ami által a beleélés még egyszerűbb. A játékbeli karakter követi a játékos mozgását, olyan, mintha saját maga csinálná azokat a dolgokat. A legújabb ilyen fejlesztés a Kinect, amit egy Xbox-hoz csatlakoztatva kontroller nélkül játszhatunk a játékokkal. Itt, az animében a technika már olyan fejlett, hogy a sisak segítségével teljesen úgy érezhetik, mintha maguk vennének részt a játékban. A sisak az agy parancsait a karakterhez juttatja el, így nem a valóságos test mozdul, hanem a virtuális.

Jó animézést!

2 megjegyzés:

  1. Kirito az én szívemhez is nagyon közel áll és köszönöm, hogy felvetted a listádra <3 . Ez után az anime után kezdtem megint előszedni az infós jegyzeteim és újból beleszeretni egy kicsit a technikás világba, szóval nagyon nagyon nagyon örülök, hogy terítékre került ^^ . Köszi :) .

    VálaszTörlés