2014. július 21., hétfő

Levita Portrék II. - Gryllus Matilda

Gryllus Matilda - HVH néni 


Milyen érzés Levitás HVH-nak lenni?

Rendkívüli érzés. Nem kis időbe tellett megemésztenem, annyira hihetetlennek tűnt. Soha nem tűntem ki különösebben, nem is hittem magamról, hogy valami nagyobb részese leszek majd. Képzelhetitek, mit szólt Édesapám, mikor meghallotta! Ő nagyon rossz szemmel nézte, hogy csak egy könyvtáros vagyok, hiába mondtam neki, hogy ez nem egy "csak", mert én éppen erre vágytam. De azt hiszem, egy ház vezetésében való részvétel már igazán valami!

Mi vonzott a kékekhez?
Én magam is kék voltam néhány éve, és nagyon szerettem itt lenni, még ha akkor nem is volt annyi barátom, mint most. A gyerekek még másként viszonyulnak a különcök felé, én pedig eléggé az voltam, illetve vagyok, de így is jó érzés volt itt lenni. Visszatérni pedig egyenesen a legjobb!

Van valami pozitív dolog, amit kiemelnél a házzal kapcsolatban? Szerinted mi a ház erőssége?
Csak pozitívum van, amit említeni tudok. Kedves, okos közösség a kékeké, ötlettel teliek, és szorgalmasak, szeretik egymást és másokat is. De nem tudom, mit emelhetnék ki leginkább, nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni.

Követed a kviddicsmeccseket?
Messziről szurkolok a csapatnak, és megérdeklődöm a játék után, hogy nyertünk-e, de ez nem az a fajta kikapcsolódás, amit végig tudnék nézni, szóval nem, nem igazán. Túl erőszakos.

Mikor döntötted el, hogy könyvtáros szeretnél lenni?
Mindig is faltam a könyveket, már négy évesen is olvastam, és nem tudom, egyszerűen csak adta magát. Befejeztem az iskolát, és a képzésem is, és megakadt a szemem a hirdetésen, miszerint az iskola könyvtárost keres. Jelentkeztem, és itt vagyok. Hirtelen döntés volt, de egyáltalán nem megfontolatlan.

Milyen fajta könyvek a kedvenceid?
A detektívregények főként. Valamint a krimik, kalandos utazásokról szólóak, és ősi mítoszokkal, legendákkal foglalkozó írások. De gyakorlatilag mindent elolvasok, ami lapozható.

Mit olvastál utoljára?
Utoljára egy szellemidéző könyvet olvastam. Humbug az egész, de azért érdekes volt, tanulságos, ha úgy vesszük, hogy megtanultam, mi az, ami biztosan nem igaz.

Van kedvenc sütid?
Az eszterházy torta és a sajttorta. Nem feltétlenül ebben a sorrendben, jöhetnek egyszerre is!

És végül: Üzensz valamit a levitásoknak?
Imádlak titeket!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése