Isidor Slusser - A visszatérő
Kedvenc beceneve: Családban szoktak becézni és a hozzám közel álló emberek, pl. Hegyi Niki, egyébként jobb szeretem az Isidort. Ha becéznek, akkor Isinek szólítanak.
Kora: 16
Évfolyama: 2.
Szobája (ha netán szeretnétek meglátogatni ::) ): Gólyalak
Akikkel szívesen összefutna: Hegyi Niki, illetve a régi kviddicses csapattársaim, pl. Leila, Inedra, stb., más házból pl. Yarista, de egyébként szívesen beszélgetek bárkivel, szeretek barátkozni.
Te egy régi, de egyben új levitás is vagy. Milyen érzés visszatérni a kastélyba a kékekhez?
Vegyes érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy itt lehetek a többiekkel, szeretem a közösséget, jó levitásként szeretek tanulni is. Ami rossz, hogy sok minden megváltozott. Niki elhagyta az iskolát, Yarista levitás lett és végzett, a kviddics csapatunk szinte teljesen kicserélődött, a régiek közül csak Inedra van még benne. Mivel későn tudtam visszajönni az iskolába, elég sok mindenről lemaradtam, és bár igyekeztem pótolni odahaza a lemaradásaimat, félek, hogy nem lesz idén büszke a házam, esetleg megbukok. Házit pedig természetesen egyet se csináltam eddig, azok is hátra vannak például meg az elkövetkező órák. Nehéz lesz, de talán nem hozok szégyent a Levitára. Sajnálom, hogy nem tudok részt venni a Navine elleni meccsen, pedig nagyon fontos, hisz a kupa sorsa dől el rajta. Ha mi nyerünk, miénk, ha viszont nem, utolsók leszünk. Remélem, minden lesz és megnyerjük a kviddicskupát. Szurkolni mindenképp kimegyek.
Mi volt az oka, hogy távoznod kellett az iskolából?
Anyukám, Helga Slusser a német kviddicsválogatott és az első liga tagja hajtóként (ezért elsősorban miatta van némi tehetségem a kviddicshez), viszont 2012 nyarán az utolsó előtti meccsükön lesérült. Egy gurkó nagyon csúnyán eltalálta és jó pár métert zuhant. Arra eszmélt, hogy képtelen moccanni, így kórházba kellett szállítani meg minden, nekem pedig haza kellett mennem Düsseldorfba, hogy otthon segítsek be a háztartásba meg anyut ellátni. Hálistennek felépült azóta és kutya baja, lassan visszatérhet a pályára is, viszont egy ideig le voltunk égve anyagilag, és beletelt egy időbe, míg össze tudtunk gyűjteni annyit, hogy vissza tudjak jönni a suliba. Végül vonattal kellett jönnöm, mert az olcsóbb volt, mint a repülő, viszont cserébe 16 óra utazás várt rám, de már végre itt vagyok és minden a legnagyobb rendben.
Miért döntöttél úgy, hogy tanulmányaidat itt folytatod?
Anyukám is itt tanult és a tanulmányaimat is itt kezdtem, a családban soha nem is volt kérdés, hogy melyik iskolába járjak, egyértelmű volt a Bagolykő. Legalább olyan jó, mint a Durmstrang vagy a Beauxbatons vagy a Roxfort.
Mennyire sikerült beilleszkedned új-régi környezetedbe? Vannak még itt ismerős arcok, vagy a korábbi évfolyamtársaiddal, haverjaiddal nem jársz már össze? Mi a véleményed a jelenlegi évfolyamtársaidról, hogy állsz a barátszerzéssel?
Nemrég érkeztem még, így nem sok mindenkivel találkoztam, de akivel igen, azzal jól összehaverkodtunk, mint például Wolgasttal és Bálinttal. Egy-egy pillantásra a kastélyban járkálva találkoztam pár régi évfolyamtársammal is, de még nem sok szót váltottunk.

Szerinted nehéz a tananyag, viszonylag könnyű visszarázódni az iskola rendjébe vagy épp ellenkezőleg?
A tananyag annyira nem nehéz, otthon is próbáltam tartani a tempót, ami miatt picit nehezebb a felzárkózás az az, hogy az órákról lemaradtam, márpedig én onnan tudok a legjobban tanulni, könyvekből annyira nem, azok inkább ismétlésre, rögzítésre valók nekem, így viszont most csak onnan tudtam tanulni. Anyu főleg a bűbájtanhoz és a sötét varázslatok kivédéséhez ért, ezekben tudtam tőle segítséget kérni, a többiben magamra vagyok utalva.
Régebben kviddicseztél, tervezed, hogy most is belépsz a csapattagok közé, és, ha igen, melyik poszton játszanál szívesen?
Igen, sőt már benne is vagyok a csapatban, de csak a következő idénytől lépek pályára. Hajtó leszek.
Mi a véleményed a Levita ház vezetőiről?
Mint annyi mindenben, ebben is változás történt a távollétem alatt. Az én időmben Saci néni volt a házvezetőnk, őt nagyon szerettem. Most Doléance lett, szerintem ő tökéletes utódja lesz neki. A helyettesét, Matildát nem ismerem, ő is új, bár gondolom Doléance nem véletlenül választotta őt, úgyhogy biztosan jó lesz ő is.
Mi az, amit el szeretnél érni a közeljövőben?
Sikeresen túlélni a vizsgákat, ünnepelni a Levitával a házkupát és a kviddicskupát és még néhány ponttal gazdagítani a házunkat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése