2014. január 12., vasárnap

Kedvenc anime szereplőim - 4. helyezett

A ninjákhoz hasonlóan az idomárok is rendelkeznek különleges képességgel, képesek irányítani egy-egy elemet, mi elemi mágusoknak hívnánk őket. A listám negyedik helyezettje a tűz elem ismerője, és a Tűz Urának száműzött fia:

4. Zuko herceg

Miért pont ő?
Mert az általam látottak közül az egyik legjobban felépített és nyomon követhető karakterfejlődésen megy át. Hiába gonosz, számomra sosem volt utált karakter, nem tudtam igazán haragudni rá, mert tettei mögött nyomós indokok, és nem éppen rózsás gyermekkor állt. Azért ő a negyedik a listámon, mert a sok pozitív tulajdonsága mellett a "becsületem az életem" hozzáállása, ami az egyik kedvenc könyvemben a Huma legendájában nagyon is jól áll a főhősnek, és valóban egy igazi lovagi erény, Zukónál a végére már idegesített.

Miért szeretem őt?
Azon kívül, hogy jól néz ki (a végére főleg), sok, számomra fontosnak tartott jellemvonással büszkélkedhet, és bár a humor szinte teljes mértékben hiányzik belőle - főleg az elején - mégis vicces karakternek tartom. Bátor, képes kiállni magáért, és kitartó. Mikor már senki nem hiszi, hogy valaha is rálelhet az avatárra, ő akkor is folytatja a keresést. Képes tanulni a hibáiból, és beismeri, ha elkövetett egyet. 
Persze legfőképp a jól felépített karakterfejlődése, és az általa bejárt út miatt kedveltem meg. Az elején igazi tűz karakter, ezt főképp forrófejűségében és agresszivitásában látom megnyilvánulni, de szép lassan előbújnak belőle azok a tulajdonságok, amik bár korábban is benne voltak, de nem kerültek előtérbe. Ilyen vonása például a kedvessége, a segítőkészsége, a nyugodt gondolkodása, és az ennek köszönhető éleslátása. Végül pedig, amit tényleg nagyon imádok benne: Zuko képes lemondani a bosszúról, mert rájön, hogy a büntetés végrehajtása nem az ő feladata. 

Miben szerepel?
Avatár: Aang legendájában (2005-2008), valamint annak folytatásában a Korra legendájában (2012-), de én itt csak az első alkotásban betöltött szerepe alapján jellemeztem.

Rövid története
Zuko a Tűz Urának legidősebb gyermeke, ezért egyben a Tűz népének koronahercege is. Egy alkalommal azonban kérdés nélkül felszólalt egy tanácskozáson, ezt a tettét apja párbajjal díjazta. Ezen az agni kaion (így hívják a történetben a tűz népének vitás ügyek lerendezése végett két személy között tartott párbajait) sérült meg az arca bal fele, és ekkor száműzte őt a birodalomból az apja. Zuko ez után megszállottan keresi az avatárt, hogy ezzel visszaállíthassa a becsületét, és végre haza mehessen.

Kinézete
Hát erről találtam egy képet, ami szerintem mindent elmond. Zuko haja, jellemével együtt változik.


Szinkronszínésze
Ez egy kis utánajárást igényelt tőlem, és végül úgy találtam meg, hogy a Death Note-ban szereplő Rem nevű halálisten szinkronszínészét találtam, akit szintén Kossuth Gábor szólaltat meg. Eredetileg Amerikában kezdték el vetíteni, épp ezért az eredeti nyelve angol, de én sosem láttam úgy. Számomra Kossuth Gábor hangja teljesen egybeforrt Zukóval, így bárhol is hallom meg, egyből ő jut az eszembe róla. 
Sikerült találnom egy videót, amiben, bár nem Zuko, de Kossuth Gábor hallható /ő a narrátor/, így ezt megosztom veletek. (Nem mellesleg vicces is, legalábbis én jól szórakoztam rajta. )



Kedvenc jelenetem
SPOILER - bár nem is igazán az
Amikor a végén megküzd Azulával, a testvérével, illetve az egész sorozaton belül a teljes 3. könyv.
SPOILER VÉGE

Megjegyzés
A sorozat máig nagy kedvencem, épp ezért a belőle készített filmet nagyon utálom, így most megragadnám az alkalmat, hogy mindenkit időben figyelmeztessek rá: Az utolsó léghajlító című filmet messze kerüljétek el. Véleményem szerint nemcsak a rajongóknak élvezhetetlen, bár, mint tudjuk, ízlések és pofonok.


Jó animézést!

1 megjegyzés: