Quentin Chamberlain
Elnézést amiért az elmúlt napokban, hetekben nem jelentek meg Levita Portré interjúk, az ünnepekben sokan elfoglaltak voltak, köztük én is. Na, de ismét egy új számmal jövök, ezúttal az egyik mestertanoncunkat kérdezgettem.
Szia Quentin! Dasha vagyok, még nem sokat találkoztunk. Készíthetnék veled egy rövidke interjút?
Öhm...ühm... *zavartan pislog, ahogy Dashára pillant* Szia! Izé, milyen interjút?
Semmi komoly, ne aggódj, általános dolgokat kérdeznék. *Felmutatja a könyvet, ahová az eddigi portrékat írta.* Ebbe a könyvecskébe kerülne csak bele.
Oh... Megnézhetem? *kérdezi a könyv felé pislogva és ha engedélyt kap akkor belelapoz, átfut néhány korábbi interjút, majd visszaadja* Rendben. Úgysincs igazából semmi más dolgom.
*Odaadja neki a könyvet, hogy megnézze* Ha jól tudom, és már csak a nevedből következtetve is, te sem vagy magyar származású. Bevallom őszintén kérdezgettem már másokat, hogy mit tudnak rólad, elvégre nem akartam felkészületlenül belevágni a riportba. Egyesek azt mondták, hogy holland származású vagy, mások meg azt, hogy angol. Feltárod előttünk a rejtélyes igazságot?
Khm... Tökéletesen angol vagyok. *s ahogy ezt kijelenti ki is húzza magát, mintha mi sem lenne természetesebb* Édesapám a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán dolgozik, ezért a gyerekkorom nagy részét Hollandiában töltöttem. Valószínűleg ez okozza a zavart. De ki mesélt neked erről? *bár vannak feltételezései, elvégre két volt Roxfortos is háztársa lett itt*
Titok. Hány éven keresztül éltél Hollandiában? Szerettél ott lakni, vagy/és hiányzott az igazi angol világ?
*bizalmatlanul pislog rá, majd a kérdést hallva kissé bizonytalanul kezdi piszkálni a jobb kezén lévő karkötőket* 12 évig... és nem... nem hiányzott. Nem ismertem igazán az angol világot. Két éves voltam, amikor Hollandiába költöztünk, nekem az volt a természetes, ami ott volt. Szerettem nagyon. Emlékszem nem is akartam visszamenni Angliába. Féltem a Roxforttól meg attól, hogy ott majd nem lesznek barátaim. De szerencsére tévedtem. *fejezi be mosolyogva, és már a karkötőket sem birizgálja*
Milyenek voltak a Roxfortban töltött éveid? Nehéz iskola?
Alapvetően jó volt, ráadásul ott ismerkedtem össze a legjobb barátommal. Róla biztos hallottál már. Mark-nak hívják. Itt most az Eridonba jár. Nem mintha ez meglepő lenne. A Roxfortban Griffendéles volt... *kicsit elkalandoznak a gondolatai, de aztán válaszol a másik kérdésre is.* Nem mondanám nehezebbnek mint az itteni iskolát. Persze az elején nem volt könnyű. Volt pár dolog, amiről Hollandiában nem tanultunk vagy kevésbé részletesen, rengeteg mindent kellett bepótolnom. De miután ez sikerült már nem volt nehéz.
*A névre csak bólogat mosolyogva, úgy tesz mintha tudná kiről van szó.* Mi szél hozott a Bagolykőre? Miként kerültél Nyugat-Európából Magyarországra?
Édesapámat ide helyezték át... *nem megy bele jobban a részletekbe, kínosnak érzi, hogy a szülei magával rángatták*
A magyar nyelvet itt tanultad meg, vagy/és nem volt belőle probléma? Nem okozott nehézségeket?
Amikor kiderült, hogy ideköltözünk elkezdtem tanulni. Nem mondom, hogy egyszerű volt... Főleg a kiejtés, bár szerencsére sok hang van, amit a hollandból már ismertem így nem okozott gondot. A nyelvtan már jóval trükkösebb volt, de azt hiszem jó a nyelvérzékem, és miután ideköltöztünk és mindenki magyarul beszélt körülöttem hamar belerázódtam.
Mi a hobbid?
Háát... Ha Markot kérdeznéd, valószínűleg azt mondaná, hogy súlyos könyvek bújása... Én a karkötőkre szavazok! *felmutatja a jobb csuklóját, amin most is legalább 10 különböző karkötő díszeleg. Van köztük ezüst, bőr, csomózott, gyöngyből fűzött. Persze mindegyik sötét színű* Gyűjtöm őket... de készíteni sem rossz.
Különleges hobbi. Nem tart sokáig levenni és felvenni őket?
Nem... egy része mindig rajtam van... *szórakozottan tekergeti az egyik csomózott karkötőjét* ...mert ezt például le sem tudom venni... csomóra van kötve...
*Nézegeti a karkötőket, majd ismét felemeli a fejét* Mi szeretnél lenni? Milyen mestertanonci szakon vagy?
Ereklyekutató leszek. Mindig is érdekelt a történelem, a különleges tárgyak... Amióta pedig ismerem Markot a kaland is. Bár egyedül nem mertem volna belevágni.
Sok siket hozzá! Hogy telt a karácsony és az újév? Hol töltötted?
Bogolyfalván van egy házunk Markkal ott ünnepeltünk. Karácsonyra a szüleim is ellátogattak hozzánk, úgyhogy még az evés is meg volt oldva. *felnevet* Egyébként semmi extra...
Sikerült jól beilleszkedned? Voltak elvárásaid, amikor idekerültél?
Nem igazán voltak elvárásaim. Annak idején a Roxforttal nagyon sokat állítottam fel, és ha tartottam volna magam azokhoz, akkor valószínűleg nagyon nagy csalódás lett volna. Tanultam az esetből. Ami meg a beilleszkedést illeti... Fogalmam sincs. Nem sok embert ismerek. Többnyire csak az órákon látok másokat, aztán vagy a könyvtárban olvasgatok, vagy Mark rángat el valamerre, így nem igazán van időm ismerkedni. Meg aztán nem vagyok az a kezdeményező típus, ez pedig szintén nehezíti a dolgot. De panaszra nincs okom. Akikkel eddig találkoztam mind kedvesek voltak. Te is annak tűnsz. *rámosolyog Dashára*
Aranyos vagy. Mi a helyzet az ételekkel? Szereted a sütiket, melyik a kedvenced?
Oh, igen! Szeretem őket. Az itt kapható sütemények egyszerűen fantasztikusak! Nem értem Angliában miért nincs ennyiféle finomság. Most újabban a túrósbatyura vagyok ráállva, de a kakóscsiga is bámulatos. Gondoltam már rá, hogy ereklyekutatás helyett be kéne mutatnom a magyar gasztronómiát a világnak. Komolyan fel nem foghatom, eddig miért nem tudtam arról, hogy itt minden annyival finomabb! Ázsiában vannak ilyen finom sütik? *kérdez vissza egészen megfeledkezve róla, hogy őt interjúvolják*
Ennyire finomak nincsenek, én is hasonlóképpen vagyok, mint Te. Köszönöm, hogy belementél ebbe a kis beszélgetésbe. Remélem valamikor találkozunk.
Persze, szívesen. Megmondom őszintén, először másra számítottam. Remélem azért legközelebb nem csak az interjú miatt állítasz meg. Szia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése