Heló nép! Hú, azt hiszem én még nem is írtam ide bejegyzést,
úgyhogy azt hiszem itt az ideje. Ha jól tudom itt még nem volt sorozat ajánló,
ezért én bemutatok nektek pár szuper sorozatot, amik nem annyira ismertek. Én
személy szerint pár évvel ezelőtt csupa olyan sorozatokat néztem, melyek
leginkább misztikusak voltak, ám mostanában átszoktam azokra, melyekben semmi
hiper-szuper csoda nincsen. Na, akkor kezdjük is.
I.
Internátus: Ez a sorozat örökké a kedvencem
marad, évekkel ezelőtt, olyan 2009-ben találtam rá az AXN-en, ám akkor
különösebben nem érdekelt. Viszont 2011-ben újra nézni kezdtem, spanyolul. Nos,
ezért is szeretem, mert spanyolul lehet nézni a részeket, így már több szót is
tudok. Maga történet 7 diákról szól, akik nyomozásba kezdenek, ugyanis az egyik
főszereplő, Marcusnak a szülei titokzatos módon meghalnak. Ám Marcusnak van egy
húga, - Paula – akinek meg van a maga társasága. A sorozat három szálon fut. Az
egyik a kicsiké, tehát Pauláékén, akik leginkább vicces helyzetekbe kerülnek,
ám olykor lehet félteni őket, mert néha túl kíváncsiak.
A másik szál az tiniké, akik egyfolytában nyomoznak és egy-egy résznek
már horrorisztikus beütése is van. Természetesen az első három évad még nem
olyan jó, hiszen a diákok még nem kovácsolódnak össze, sőt, utálják is egymást.
A harmadik szál pedig a felnőtteké. Az ő mindennapi életük mutatják be.
A
sorozat 7 évadot élt meg. Egy évad kb. 12 vagy 13 részes de másfélórásak. Már
az első rész is tele van izgalommal, úgyhogy ha valaki szereti a nyomozós
sorozatokat, esetleg csak a spanyol nyelvet akarja gyakorolni, akkor itt az
idő, hogy belekezdjen az Internátusba. Ha szeretnétek egy linket, hogy hol
érdemes nézni, nyugodtan keressetek fel, szívesen megmutatom.
II.
A bárka: Ez a sorozat is spanyol, rögtön az
Internátus után érkezett. Valójában sok különbség nincs az előbb említett
sorozat és e között. Mindkettő nyomozós és mindkét sorozatban felbukkan ugyanaz
a színész, például Blanca Suárez, vagy Iréne Montalá. Szerintem az Internátus
izgalmasabb, de ez sem olyan rossz. Itt egy 40-en fős hajóval utaznak a
tengeren, ám nem érnek célba, ugyanis egy tudós beindít egy részecskegyorsítót,
így az egész Földet víz borítja el. Egy részen sem lehet unatkozni, van benne
dráma – de akkor sírni lehet rendesen xD – van benne akció, lehet nevetni is,
szóval tényleg nagyon jó.
III.
Pretty Little Liars – Csinos Kis Hazudozók: Ez a
sorozat a második kedvencem. A sorozat könyv alapján készült, ám a könyveket
sajnos csak angolul lehet olvasni, kivéve az első részét.
Szóval az egész történet 5 lányról szól, név szerint: Alisonról,
Emilyiről, Hannah-ról, Spencer-ről és Aria-ról. Ők a legjobb barátnők hetedik osztály óta és
aki ezt az egész baráti kört megteremtette, az Ali volt, aki az iskola
legőszintébb személyisége volt. Az összes barátnőjét manipulálta, így olyan
mocskos dolgokat tettek, amik nem szabadott volna, így megesküdtek, hogy azokat
a dolgokat, amiket tettek, magukkal viszik a sírba. Nos,
Ebben a sorozatban is van dráma, romantika és jó sok szinte már
horrorisztikus jelenet. Egy részen sem lehet unatkozni, mindegyik nagyon
izgalmas, a színészek pedig tökéletesen alakítják a szerepeiket. Két sikeres
színésznő is bizonyít a sorozatban, Lucy Hale és Ashley Benson. Egy részben
pedig még Adam Lambert is felbukkant. Sokak szerint a sorozat rossz hatással
van a gyerekekre, pedig épp ellenkezőleg. Minden rész azt sugallja, hogy
bármilyen hülyeséget is teszel, mindig légy őszinte és gondolkozz előre.
IV.
Client List – Ügyféllista: Egyesek szerint ez a
sorozat sem való gyermekeknek, sőt, nem is szól semmiről, pedig épp
ellenkezőleg.
Riley, akit Jennifer Love Hewitt alkotja meg, elhagyja a férje és a két
gyermekük szegény nőre marad. Neki kell fenntartani az egész házat, ételt
biztosítani a kölyköknek stb. Ám munka nincsen sehol, csak egy masszázsszalon,
ahova rögtön felveszik. Nem kell sok idő, hogy kiderüljön, hogy itt nem
egyszerű masszírozásról van szó. Vannak férfiak, akik kicsit többet akarnak,
mint holmi hátnyomkodás. Riley nem tud mit tenni, elvállalja a munkát. Ezzel
bebizonyítja azt, hogy mi mindenre képes gyermekeiért. Természetesen ebben a
sorozatban is vannak nagy csavarok, ám nem olyan jó, mint mondjuk a PLL
(PrettyLittleLiars)
V.
Utoljára hagytam ezt a szenzációs,
legelegszuperebb sorozatot, ami a Glee – Sztárok leszünk címet kapta! Ez
mindennél jobb. Sokan lehurrogják a sorozatot és a nézőit is, mert egyesek
szerint ez csak egy béna High School Musical utánzat. Ám honnan tudod, ha
mondjuk egy részt sem néztél még belőle?
Szóval a Glee a középiskolások életét mutatja
be, pontosabban azokét, akiket iskolatársaik eltaposnak. Kinézetük és önmaguk
miatt, így nem lehetnek azok akik akarnak, különben a kukában végzik, szó szerint.
Ám egy tanár megalapítja a Glee klubot, ahova olyan diákok jelentkezhetnek,
akiknek szép hangja van, tud táncolni, esetleg hangszeren játszani. Szépen
lassan összekovácsolódik egy nagy csapat, akik már olyanok egymásnak, mintha a
családtagjaik lennének. Ám a klubba járó diákokat még jobban piszkálják a
többiek, de ők megmutatják, hogy mennyire tudnak ragyogni és sokkal
értékesebbek, mint azt bárki hinné.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése