2013. július 16., kedd

Könyvmolyok és kóstolgatók - Te hogyan olvasol?

A napokban megálltam a nagy rohanás közepette, ránéztem a fotelemben heverő Dracula példányra és elgondolkodtam, hogy ideje lenne végre rendesen nekikezdeni. A körülményeket is elő kell készíteni hozzá: egy üveg víz, egy párna a hátamhoz, aztán teljes háttal nekidőlök, a hátsómat feltornázom, a lábaimat sátorszerűen felhúzom: kész az állvány a könyvnek. Ezek után ujjonghatok nyugodtan, hogy a városom benne van a második bekezdésben és szép kis méltatással is ráadásul.... Na és mindez így lepergett a fejemben, de természetesen a káosz közbeszólt és nem lett belőle semmi. Arra viszont kíváncsi lettem, hogy TI hogyan olvastok, mit olvastok, mit ajánlanátok? Íme akkor, nézzétek meg, néhány társatok hogyan szokta megélni a könyvekkel töltött meghitt óráikat:

-Mik az olvasási szokásaid? (pl. forrócsoki fogyasztás közben, két párnával kitámasztani a hátat, betűrni minden elolvasott lap szélét, stb.)

Keiko Sama : Általában este szoktam olvasni, Az ágyban fetrengve Bár ha nagyon érdekes a könyv, akkor még akkor sem teszem le, ha járkálok /és persze neki is megyek a dolgoknak XD /
Tenshi Izumi: Legtöbbet utazás közben szoktam olvasni - az embereknek sokszor eszébe sem jut, mennyi egyébként kieső időt lehet így hasznosítani! -, de legjobban az ágyamban fekve szeretek. Hatalmas előretörést okozott az olvasott könyvek terén még, hogy kölcsönkaptam Alex hatalmas plüssmacskáját, Levest, aki pont optimális méretű az ágyban olvasáshoz. Félek is, hogy gondban leszek, ha vissza kell majd őt szolgáltatnom! O.o A könyvek lapjait sosem bántom, nem hajtom be a szélüket, nem húzok alá bennük - ugyanakkor, ha könyvtárban találok ilyen könyvet, örömmel veszem, mert annyival könnyebb előretanult anyagból tanulni! Arról nem is beszélve, hogy így kicsit olyan, mintha más olvasó agyába is belepillanthatnék! Ezt az ekönyvolvasóm bizonyos funkciói is lehetővé teszik, sőt autómatikusan kigyűjti nekem a kedvenc idézeteimet is! ^^
Isobel White (k): Az olvasás számomra...

... ágyon fekvő, padlón hasaló, fotelból lelógó, ritkán az asztalnál ülő tevékenység rengeteg édességgel, hogy ügyelnem keljen arra, tiszták maradjanak a lapok. Én a színes jelölőkre esküszöm, sokszor elfelejtem kivenni és átrakni az aktuális oldalra, így a végén egy karácsonyfához hasonul a könyv.
Fehér Beatrix: Ha olvasok egy könyvet, akkor általában mindenhová magammal hurcolom (feltéve, ha nem túl vastag) és ha csak van pár szabad percem, előveszem: a buszon, az orvosi váróteremben, két óra közti szünetben. Ha itthon vagyok, akkor az ágyamon szoktam olvasni úgy, hogy a hátam mögé teszek egy párnát. Télen lehet egy tea is jön mellé.
Gál Botond: Hááát eléggé változó. A legtöbb könyvet gépen olvasom, szóval azoknál a ne_vakulj_meg szokást alkalmazom :D . Elkényelmesedem a székben, letekerem a monitor fényerejét és bumm.
De amikor könyv alapút olvasok, akkor hasalok, ülök, tehát az a tipikus, mindenféle dolog
ezzel illusztrálnám, ha lehet:D
pontosan ez, amit mindig művelek.
Enni, inni csak gépnél, mivel a könyveket féltem, hogy összemocskolom a mancsaimmal, vagy leöntöm. Szívroham:D .










-Vannak-e a ezzel járó érdekes furcsaságaid? (pl. körömrágás, kicsavart pózok olvasás közben, stb.)


Keiko Sama: Öhm... hát talán az, hogy állandóan változtatom a pózt ahogy fekszem. Van amikor a hátamon, arca hasamon, vagy az oldalamon.
Tenshi Izumi: Hosszú évek során megtanultam, bárhol, bármilyen körülmények között olvasni, pont ezért mindig van nálam könyv, így, ha találkozóm van valakivel, és várnom kell, máris előkaphatom, és olvashatok! Így sokkal jobb hangulatban telik a várakozás, az biztos! Ha az utcán/utazás közben olvasok, mindig zenét hallgatok, de ha otthon, akkor sosem.
Isobel White (k): Sokszor a csoki helyett az ujjamba harapok, kissé kellemetlen. Ez érdességnek számít? No és nagy általánosságban egyszerre 4-5 könyvet olvasok. Mert jók, sőt mega szuperek.
Fehér Beatrix : Nem nevezném furcsaságnak, bár szeretem csavargatni a hajam, amiben az a vicces, hogy háton fekvés közben elég nehéz csinálni, miközben fél kézzel fogom a könyvet. :)
Gál Botond: Kicsavart, már-már lehetetlen pózok, igen. Eléggé furák, a kívülállók szerint. Meg hát.. gyorsan olvasok, amit nemigen akarnak elhinni, csak ha látják.
Inkább rossz szokás, hogy gyér fénynél is olvasok, és érdekes, hogy akkor kevésbé hamar fárad el a szemem, mint a fénynél.. ejj, vámpírizmus.

-Mik a kedvenc könyved/könyveid? Miért ez(eke)t választottad?

Keiko Sama: Most jelen pillanatban a Nalini Singh könyvekbe vagyok beleszerelmesedve, Azért, mert hát nem is tudom miért, csak nekem nagyon tetszik az, ahogyan kifejezi magát az indiai írónő a könyveiben.
Tenshi Izumi:Rengeteg kedvenc könyvem van, de csak párat emelek ki: HP sorozat; Emily sorozat; Dash & Lily's Book of Dares; The Fault in Our Stars; Will Grayson, Will Grayson; A Prayer for Owen Meany; To Kill a Mockingbird; Number9Dream; Büszkeség és balítélet; Az éjfél gyermekei; Talpa alatt a föld; Harmonia caelestis; Hónom alatt bálnával... Tudnám még sorolni  :D . Minden könyvet másért szeretek, így nem tudnék egy dolgot kiemelni. Általánosságban szeretem, ha humoros, kissé szarkasztikus vagy ironikus a stílusa a könyvnek, ha jó az elbeszélő stílusa és a története belevon a könyvbe, hogy ne is akarjam letenni, és szeretem, ha valami kicsit feszegeti a normákat, elgondolkoztat, szeretem a romantikus regényeket (ha hitelesnek találom őket vagy legalább viccesnek), a happy enddel és a meet cute-tal együtt, és szeretem a disztópiákat, a fantasyket, a sci-fiket és a klasszikusokat is, és nagyon szeretem az ifjúsági regényeket, mert egyszerre komolyak és komolytalanok.
Isobel White (k): Szeretem Paulo Coelho összes könyvét, a természetfelettit, történelmi és táncos témájú könyveket. Ja, és a bűbájtan tankönyvet.
Fehér Beatrix : Az abszolút kedvenc könyvem A végtelen történet Michael Endétől. Sok-sok évvel ezelőtt kaptam, és azóta legalább ötször újraolvastam már. Nem azért ez a kedvencem, mert nem olvastam azóta rengeteg más szintén fantasztikus könyvet is, hanem azért... na, ezt nem egyszerű megfogalmazni. Talán az tetszik benne leginkább, hogy nagyon megfogja az embert a történet világa, és nagyon szép és egyszerű igazságok vannak benne kimondva, amiket mindig jó újraolvasni. :) .
Gál Botond: Fúfúfúfúú.. rengeteg. Stephen King, Dean R. Koontz rengeteg művét ide tudom sorolni, de egy kissé távolabbi világ gyümölcse például a Battle Royale, olvastam Coelho művet is, amely nem a horror műfaját követi. Illetve ott a Harry Potter, amely nagy lépés nem csak az én életemben, de a humorváltozatát is jól fogadtam:D
Lényegében én a horror, fantasy, thriller, vígjáték könyveit olvasom, mivel ez a világom. Nem tudok leülni egy romantikus regénnyel a kezemben, mert nem érdekel a story.
Ööö és az mennyire számít ide, hogy mangából is olvastam eleget?:D Ott is főként a horror dominál, vígjáték, stb, érdekesen választok mindig.
Jelenleg amiket „letettem” az Olvasd el! listámra, az elég változatos. Sokszínű vagyok, jee! Vagyis, szerintem..
ÉS! Majdnem kihagytam Anne Rice műveit, amelyeket egytől egyig imádok. A kedvenceim a vámpírok (nem, Edward nem!) és Anne műveiben egyszerűen isteniek. Lestat, Armand, Claudia, mind imádom, és a történeteket is. Senkit nem lep meg szerintem a tömérdek horror után, hogy mit veszek a kezembe..:D

-Milyen műveket ajánlanál másoknak?

Keiko Sama: Hát egyrészt az összes Nalini Singh könyvet, azok közül is főként az angyali vadász sorozatot, meg Jonathan Stroud Bartimaeus című könyvét
Tenshi Izumi:A fent felsorolt *számol* 23 könyvből bármelyiket, de ha bizonytalan vagy, a Levita blogban és a saját blogomban is sokat írok könyvekről.
Isobel White (k): Danielle Steel: A cár balerinája
Egy igazán gyönyörű történet a javából.
Fehér Beatrix : Próbálok különböző műfajokból mazsolázni, ezek nálam mind toplistások:

Michael Ende: A végtelen történet (lásd fönt)
Patrick Rothfuss: A szél neve (egy trilógia első kötete, zseniális fantasy)
Patrick Süskind: A parfüm (kicsit hátborzongató, de roppant érdekes történet)
Jane Austen: Büszkeség és balítélet (főleg lányoknak ajánlom, mert kicsit lassú folyású, de nagyon szép szerelmi történet)
Margaret Mitchell: Elfújta a szél (neki kell futni, mert kábé ezer oldalas, de abszolút megéri...)
Gál Botond: King, Koontz! Isteni történet, a nyelvezete, szókészlete is nagyszerű, és bár, mint minden könyvben, néha előfordul a rizsa és az időhúzás, még az is élvezhető. King olyan módon le tudja írni egy sötét erdő képét, hogy beleborzongok. Ajánlanék még mangákat is, de az már sok lenne, aki akar, úgy is olvassa az én szavam nélkül is.
De ha könyv, akkor tessék sokat olvasni, ami nektek tetszik. Nagyszerű szórakozás, még a mai társadalomban is, ahol egyre kevesebbet olvasunk.
De olvasson a nép Anne Rice-ot is:D

-Számodra mi a mai „legmenőbb” műfaj az irodalomban?

Keiko Sama: Hát ebben nem igazán tudok választani, de talán a fantasy könyvek meg a paranormális romantikus /igen, megint Nalini Singh/ könyvek.
Tenshi Izumi : Mármint, hogy melyiket veszem le legelőször a polcról? Általában igyekszem nem sok hasonló stílusú könyvet egymás után olvasni, és váltogatom a nyelveket is (mármint hogy angolul vagy magyarul olvasok), így semmi nem válik unalmassá. De valljuk be, mindig azt olvasom el, ami épp a kezem közé akad. ^^ (Kivéve ilyenkor, nyáron, amikor a Book challenge folyik, mert akkor az előre meghatározott ötös listán lévő könyveket olvasom! ^^)
Isobel White (k): Menő műfaj az, aminek az utolsó lapja után még többet akarsz. Amikor órákig nem tudod letenni, a vége pedig hetekre ihletet érzést ad. Az is menő műfaj, melynek a könyveit nem ragacsozom össze. ^^
De bármelyik kedvenc műfajomban tudnak borzalmasat alkotni...
Fehér Beatrix : Azt hiszem, nem tudok válaszolni erre a kérdésre. A vámpíros könyvek elég menők ma a tinik körében, de én olyan messziről kerülöm őket, amennyire csak lehet. :) .
Gál Botond: Mai? Na ez nekem magas, hogy mai. Horror, és társai. Borzalom, félelem, rettegés. Nem, sőt nagyon nem jönnek be a mostani „sikerkönyvek” mint a Twilight, vagy a Szürke ötven árnyalata típusú könyvek. Bele-beleolvastam, de eltaszított magától, azóta pedig nem volt időm körbenézni. Inkább a régebbi műveket helyezem előre (pl nemrég kezdtem el Lovecraft műveket olvasni), inkább azokat keresem. Nekem ezek a tini-regények, lányoknak szóló maszlagok sosem lesznek a szórakozásomra.

Mindenkinek köszönöm, hogy megosztotta velünk a szokásait, ízlését, érdeklődési körét és remélem, hogy ez kedvet ad még több embernek az olvasáshoz  :) .



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése