Mint ahogyan azt mindenki észlelte, bővült a repertoár a Levita házában. A nemrégiben lezárult pályázatunk eredményeként, 7 új témával bővültünk!:)
Kreatívságból, ötletességből hiány most sem akadt, reméljük, mindenki
meg fogja találni a kedvére való kis kuckót, ahova betévedve birtokba is
veheti azt.
Mind-mind nagyszerű, szép, kidolgozott munka volt, nem is volt kérdés senki előtt sem, hogy mind megvalósuljon-e, vagy sem.
Mind-mind nagyszerű, szép, kidolgozott munka volt, nem is volt kérdés senki előtt sem, hogy mind megvalósuljon-e, vagy sem.
Persze
a véleményeteket kérve, megkérdeztünk titeket, mely helyet találtátok a
legtutibbnak, de persze, a legutolsó helyen álló sem az Arany-Málna(khm, Levita)
díjért szállt versenybe. Ti szavaztatok, mi kihirdettük, és akkor nem is húzom tovább a szót, lássuk csak, mely helyszínek alakultak tollaitokból!
A cikk hosszú igaz, de remélem nem csalódtok, mikor végigrágjátok magatok rajta!:D
Tekergő járat
Kihívások terme
Mit szólnál, egy mindent eldöntő párbajhoz? Vagy ha épp együtt gyakorolnánk, amit SVK-n tanultunk? Esetleg a poros, olykor hiányos könyvek egyikét akarod bújni, hogy okosodj? Edzéshez kiváló hely, ennél jobbat a körleten belül nem lelsz. Van itt minden, fejtörő, Szfinx-ünk segédletével, párnák, szivacsok, hogy fejedre púp se nőjön, de ha megéhezel kér feladat között, a szendvics- és üdítősarok segít azon, hogy csillapítsd hasadat. Csak rajtad áll, mihez kezdesz. Egyedül, többedmagaddal, csoporttal.
Nemrég említettem a helyet, amely a kék függöny mögött bújik meg. Betértem, már csak azért is, hogy elmesélhessem nektek, mikkel szembesültem. Átkozódni nem szokásom, erről lemondtam, mikor beérett a fejem lágya, de ha te épp ezt szeretnéd gyakorolni, hozz le valakit, vagy a bábuk, amelyek tettre készen állnak, épp megfelelőek a feladatra. Titkos hírforrásaim, és a pletykaáradat szerint, bánj óvatosan a bábukkal, hiszen nem egyszerű, lélektelen tárgyak ők. Jobb ha tudod, köszönd meg, ha gyakoroltál, figyelj oda, mert ha már egyszer fellázadtak, nem kellene megismétlődnie a történetnek. A bábuk személyiségeiről, jelleméről, nevéről bátran kérdezz csak egy felsőbb évest, vagy magát a Kishölgyet, készségesen fog válaszolni neked. De, hogy ne húzzam sokat az időt, egy-két könnyed (vagy épp nagyon nem) fejtörő után dobj egy falatot, élvezd a sikert, és azt, hogy erősödtél, agyban, tudásban. Megjegyezném, hogy a faajtó fölötti mumushoz nem leselkedtem be, de a társast, és a sötétséget, mely titkot rejt, mindenképp ajánlom annak,a ki idetéved!

Állatsimogató
A Klubhelyiségben valami nem oké. Hiába nézed elsőre, talán fel sem tűnik neked, hisz csak épphogy átrohansz. De a következő, ki jobban megnézi a helyet, felfedezi a nagyobb, lényegesebb változást.
Hol van Pemzli?
Mit rejt az ajtó, a köz-kedvenc kosarának helyén?
A ma esti dzsungel-show megkezdődik, várja vendégeit a vadon, amely minden nap más színekben, más közeggel fogadja látogatóit. És nicsak, a sok kiállat mellett feltűnik újra Pemzli, és még egy új baráttal is gazdagodott? Hát mennyivel csudibb a helye, mint a kosárka?
Váó. Csak ennyit lehet hozzáfűzni a kézzel fogható természethez. Esőerdő a kastélyban? Pontosan. A növények kavalkádjába vetve magam, felfedezem a vadonatúj zöld ligetet. Az ég kék, a plafon itt hiánycikk, persze csak a mágiának köszönhetően, és teljességgel megfeledkezik az ember - például magam is -, hogy valójában még mindig az iskola falai közt vagyok. A csincsillapár otthonosan mozog az új közegben, ahogy a hörcsögök is kedvükre szaladgálnak, falatoznak a ketrecükben elhelyezett eledelből. Pemzli pedig, új helyét szokva lakja be a helyet, és ami igazán levett a lábamból, az a hatalmas, vérengző kis-nagy cica, a Levita kis oroszlánja követte el. Állatbarátoknak kifejezetten ajánlatos meglátogatni őket, megsimogatni bármikor meglehet - hiszen a találka után még mindig két karral büszkélkedtem -, de egyszerűen arra is csuda jó hely, hogy leül, és hátradőlve eltölts pár, békés percet a természetben.

Konyha
Haspókok, konyhatündérek, éjszakai nassolok törzshelye, az a hely, amely senki otthonából nem hiányozhat. Nélküle nem otthon, az otthon. Hol felbukkannak a segítőkész manók, hol csak egyedül találod magad, de itt minden megvan, amit csak kívánsz. Nem kell messzire menned, ha fagylaltra vágsz, vagy egy jégkására, sem amikor a hűsben egy forró teára vágysz. Ha pedig sütni, főzni támad kedved, senki nem gátol meg benne, minden a te kezedben van, amellyel elkápráztathatod magad, vagy pajtásaid ízlelőbimbóit.
Szerintem nem kell ragoznom, hogy a felbukkant ajtó mögötti hely mit rejt. Nekem a dugi kajám fő helyszínét, neked a nasi-bárt, másnak csak annyit: konyha. Kellemes, világos, még ablakkal is tarkított helyiség ez, amelybe belépve csak jó illatok fogadnak. Ittjártamkor nem ütköztem egy manóba sem, de úgy hírlik, néha idetévednek, a nagy sürgés-forgás mellett, kikapcsolódnak, vagy ha betévedve megleled, segítségedre siet. Az asztalon a mindenkori teríték, csak azt várják, hogy az ember leüljön, és falatozzon egy nagyot. Ki is próbálom menten, az ízvilággal bajom úgy sem lesz, aki éhes, az pedig mindenképp keresse majd fel, megéri. Jó étvágyat!
Illúziók pavilonja
Éld az életed, álmodd az álmaidat. Csinos kis mottó, mely tökéletesen illik eme rejtélyes helyhez. A Levita házában van egy ajtó, amely akkor és ott bukkan fel, ahogy ő azt jónak találja. Makacs egy teremtés, nemde? De ha sikeresen feltűnik előtted, ne légy rest, lépj be! A köd, amely körbeölel, a sötétség, a fák, melyek hívogatnak kissé ijesztőek, de kalandra hívnak. Amint beléptél, az ajtó bezárul, az út feltűnik, és ha követed, eléred a kőpavilont, amely a tavacska közepén áll szilárdan. A meglepettség, a kérdések hada eláraszt? Nem meglepő, ez a hely maga a varázslat, a lelked egy része, az álmaid helyszíne. Ha lepihensz az ódon pavilonban, elméd rejtett képei, szíved vágyai, a történelem, a mítosz, vagy akár a gyermeki lélek képei megelevenednek előtted, a részévé válsz, magával ragad. Ez a hely csak rád vár, rád, vagy többed magadra, a gondolataidra. Minden csak azon múlik, eltalálsz-e ide, és mered-e élni az álmaidat.
Sajnos nekem nem volt szerencsém elsőre meglelni az ajtót, amikről beszélnek. Bizonyára mást boldogít, vagy elzárkózott az elől, hogy "meginterjúvoljam". De nem csüggedek, kitartóan keresem, hiszen mindenképp ki akarom próbálni. Azt beszélik még az itteni portrék is, hogy bármi megtörténhet, bármit megalkothatok, amelyre csak vetemedem. Ti merre kalandoznátok? Magam sem tudom, de a szoba tudja, mely úgymond a lelkedbe lát. Kicsit ijesztő elsőre, de hozzá lehet szokni. Az élmény pedig garantált!
Film- Színház Klubszoba
Egy esti, csajos film, egy kis akció, horror, az összebújásokhoz. Egy kellemes, hétvégi összeröffenés, vagy csak unaloműzés. Egy jó film sosem gond, akik mugli körökben ismeretesebbek, már találkozhattak a filmáradat remekeivel. Megoszthatják ezt azokkal is, akik sosem láttak filmet, sosem pillantottak bele egybe sem. De ez csak a kezdet! Mit szólnál ahhoz, ha bandita lehetnél a régmúlt western filmjeiben, vagy Júlia ablaka alatt te ácsoroghatnál. Vagy személyes találkozót szeretnél a Terminátorral? Nosza, indulj meg a vászon felé, lépj be a film világába, csöppenj a történetbe, de vigyázz, nem mindig úgy alakul, ahogy azt te tervezed!
Viszont, ha nyugalmasabb, ismertebb dologra vágysz, bújj jelmezbe, improvizálj szöveget, írj darabit, hisz a színpad, a kellékek csak erre várnak. A nézők előtt ne legyetek szégyenlősek, bátran próbáljátok ki magatokat a színjátszás rejtelmeiben.
A popcorn isteni, ahogyan a filmek választékai is. A vászon hatalmas, nem kell aggódni, hogy lemaradsz a jelenetről - kivéve, ha szerelmespárként bújtok össze a sötétben - A filmek szerelmeseinek klubhelye ez, de bárki betérhet ide, hiszen senki elől nincs elzárva. Egy jó mozi, egy tökéletes színdarab, amit csak szeretnél. Nagyszerű lehetőség arra, hogy lazíts, hogy kényelmesen élvezd az ülőhelyek kényelmét. Egyedül, barátokkal, csoportosan, mindenhogy klassz program - ha már nem bírod a meglévő, ismert helyek hadát -, vagy ha a sok tanulástól keresztbe áll a szemed, és félő, hogy a következő tankönyveidet a tűzre veted. Csüccs le egy filmre, darabra, csöppenj bele, mert milyen is lenne egy varázsmozi varázslat nélkül? A garantált szórakozás ajánlott, de vigyázzatok az ijesztgetős, csúnyán beszélős korhatáros filmekkel!

Tündérkert

Egy kert, egy toronyban? Ki hallott ilyet? Márpedig létezik. Ahogy felfelé haladsz, meglátod az ajtó mögül kinyúló növényeket, ahogy szinte hívogatnak téged. Még mindig nem hiszed? Nyiss be, és megtudod! Ahogy megtetted, mintha egy teljesen más síkra keveredtél volna. Mindenhol növények, pillangók, a természet köszön vissza rád. Ez már nem a torony, ez már egy teljesen új, varázslatos hely. Elfelejtheted, hogy a kastélyban vagy, miközben a fűben sétálsz, birtokba veszed a kertet. Ha imádsz a kertben sürögni-forogni, ültetni, gyomlálni, itt senki nem fog vissza, de ha csak pár gyógynövény kellene, nyugodtan leszakíthatod, hasznosíthatod. Ha pedig csak beszélgetni szeretnél, a tavacskánál meglelhető pihenő a te helyed! Halak, vízi növények hada fogad, szállít a béke szigetére, egy más szegletbe. Az eltévedés kizárt, a torony romjaihoz érve pedig, bármikor visszatérhetsz a falak közé. De addig is, élvezd a természetet, a puha pázsitot, a virágok illatát, a kertet, mely csak a tiétek.
A túra utolsó színhelyéhez érve, egy teljesen más univerzumba csöppenve jegyzem le utolsó soraimat. A fűben fetrengve az ember nem is vágyik másra, mintsem hogy lehunyja a szemeit, és elmélkedjen a dolgain. Persze, velem ellentétben, ha te társaddal érkezel, nyugodtan beszélgessetek ugyanígy heverészve, vagy csak gyönyörködjetek. A tavacska vize hűs, a halak pedig vígan úsznak benne - persze nem arra várva, hogy horogra akadjanak:) Ez a hely a kékségek szigete, a kastélybeli, saját kert, amelyhez nem vezet hosszú út, könnyű meglelni a csigalépcsőről az ajtót. Ha egy kicsit elvonatkoztatunk attól, hol vagyunk valójában, teljesen meg lehet feledkezni arról, hogy nem a birtokra sétáltunk le, messze a kastélytól.
Pihenj, relaxálj, töltődj fel, piknikezz a fűben, játszatok, csodálkozzatok arra, mely körülölel benneteket. Ismét egy hely, melyet a természetkedvelőknek erősen ajánlott felkeresni.
Pihenj, relaxálj, töltődj fel, piknikezz a fűben, játszatok, csodálkozzatok arra, mely körülölel benneteket. Ismét egy hely, melyet a természetkedvelőknek erősen ajánlott felkeresni.
Remélem, hogy a kis útikalauz, a leírások, a fotók meghozták a kedved
ahhoz, hogy a maratoni poszt végére érve kedvet kapj valamelyik helyhez.
Én kapásból nem is egyhez, szép sorban mindent érdemes felkeresni,
kitűnő munkák születtek. Még sok ilyet kívánok az ötletelőknek, a
játékosoknak pedig jó szórakozást! Irány, foglaljátok el az új
birodalmaitokat!:)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése