Azt hiszem, nehéz erről a filmről úgy beszélni, mint egy akármilyen másik mostani mozisikerről, mert a témája gyökeresen más a "megszokottnál" . Emlékeztek még, hogy az iskolában tanultunk történelmet? Emlékeztek, hogy volt benne egy olyan fejezet a vége felé, hogy "Második Világháború" ? Mi lenne, ha napjainkban egy helyen a Földön, egy akármilyen városban tucatnyi gyerek nap mint nap újraélné a háború miniatűr változatát? A magam nevében beszélhetek csak, de engem kikészítene rövid idő alatt a gondolat is.
A film, aminek már a címe is beszédes, az ő történetüket dolgozza fel: bandaháborúk áldozatait és résztvevőit vitték vászonra, etnikumi és vallási különbségeket vetettek fel. Hova tartozol? Hova tartozónak vallod magad? Mennyire tolerálod a tőled eltérő fajú és vallású embereket? Mind-mind kényes kérdések, amikre nem léteznek igazán jó válaszok- ha engem kérdeztek.
Erin Gruwell huszonhét éves korában tanári állást pályáz meg egy integrációra törekedő iskolánál. Megkapja, angol irodalom tanárnői posztot szavaznak meg neki az első gimnáziumi osztályok szintjén. Tehát ő lesz felelős a továbbiakban körülbelül százötven "gólya" istápolásáért, ami az irodalmat illeti. Nehéz kölyköket kap, csupa utcagyereket, akik fegyverropogások, erőszak, drogok, alkohol és az elképzelhető összes káros hatás magjában nőttek fel. Van, akit odahaza vernek. Olyan is akad, aki nem bízik a "fehér emberben", ahogy ő hívja eltérő bőrszínű társait, mert gyerekkorában elvitték az apját a börtönbe (volt annak persze jogi alapja, de hát a hunyók csak a fehér bőrűek maradnak), de sajnos olyanról is kapunk infót, aki elveszítette az otthonát és új erőt ez az osztály adott neki a következő tanéve folytatásához.
Előre mondom, kemény történet. Felmerül a Holokauszt, a zsidó deportálások, a haláltáborok. Szerencsére semmi sokkoló képkocka nem keveredett a történetbe, de maga a tény, hogy túlélők történeteit mutatják be színészeken keresztül, az is elég megterhelő tud lenni, ha nagyon átérzitek a történetet.
Személy szerint ez az egyik kedvenc filmem. Igaz, sok alkotásra mondom, hogy "Na ez kedvenc!" , de a Freedom Writers mégis más: foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy "Mi kell ahhoz, hogy elfogadjam a másikat olyannak, amilyen?" és ezzel párhuzamosan, rejtetten ugyanezt megkérdezik a szereplők önmaguktól: "Hogyan fogadjam el önmagam?" . Sorsfordítás, közösségi fejlődés, szociális problémák- mindezeket végig követhetjük két órán keresztül egy -joggal mondhatom- tartalmas film keretén belül.
A szereplőgárdából megemlíteném elsőként a tanárnőnket, Erin Gruwellt, akit Hilary Swank vitt vászonra, az én szememben nagy sikerrel.
Egy kezdő, lelkes tanárnőt fest elénk, aki még arra is hajlandó, hogy a lehető legmerészebb óraötletekkel felkeltse nebulói figyelmét. És sikerrel műveli hajmeresztő aktivitását- amitől mellesleg a főnökasszonya már tépi a megmarad parókáját.
Ha eddig nem kedveltétek a Dolores Umbridge-et alakító Imelda Staunton-t, akkor nem biztos, hogy most fogjátok elkezdeni, ugyanis itt is inkább hátráltatja a jó ügy érdekét, semmint fogja magát és átmenjen tündérkeresztanyuba. Úgy látszik, ennek a színésznőnek jól áll a gonosz szerepe, de azt felettébb tehetségesen adja elő.
Mario , azaz Andre a csendes "intellektus" az osztályban. Az intellektust ezúttal értsétek inkább úgy, hogy tökéletesen tudja, mi folyik körülötte, látja, merre futnak a szálak és remek megfigyelőnek láttam a srácot. Ettől függetlenül ő az egyik kemény mag, aki velős gondolatokkal tarol többek között a tiszteletadásról és -kapásról.
April L. Hernandez szintén főszereplő, vele indul a történet konkrét része. Meghatározó alakja végig a filmnek. A szókimondása határtalan, nyers és őszinte. Fájdalmakkal nőtt fel, korán megtapasztalta az utcai harcokat és mire odáig jut, hogy betegye a lábát a gimnáziumba, azt hihetnénk, hogy egy kezelhetetlen kamasz, minden rosszban benne van, ha kell, pisztolyt is ragad. Pedig ő is csak azt hirdeti, mint minden sorstársa: tiszteletet és egyenlőséget nekik, az elnyomottaknak.
A film könyv alapokon nyugszik, s az eredeti mű címe így hangzik:
The Freedom Writers Diary: How a Teacher and 150 Teens Used Writing to Change Themselves and the World Around Them . Az írói -mily meglepő- The Freedom Writers és képzeljétek, a tanárnőjük Erin Gruwell volt, aki szintén részt vett a könyv megírásában. Íme egy eredeti fotó róluk:
A könyv 1999-ben látott napvilágot és azóta 2007-ben a fent nevezett film is vászonra került a könyvet használva fel alapjául. Gruwell valóban azután kezdte őket ilyen kreatív formában tanítani, hogy egy bizonyos esemény -amit a filmben nagyon drámaian elkaptak- lezajlott és meglett az eredménye is.
Ha kedvet éreztek magatokban, üljetek le egy este vagy egy délután megnézni, esetleg a könyvet is forgassátok meg a kezetek között, ha megtaláljátok. Én ma este ezzel szórakoztam. Viszlát a következő filmig :) .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése