2015. január 8., csütörtök

Itt az idő, hogy végre jól kommunikáljunk

6:00 0 Comments
Először is mindenkit szeretnék üdvözölni az új évben. Első cikkem most egyfajta kommunikációról szól, de ne várjatok nyelvtani dolgokat.

Mondhatnátok, hogy beszélni egyszerű. Akkor most miért is írok én erről? Azért, mert most a szeretetnyelvekről hozok nektek pár gondolatot. Nyelvtani értelemben véve egy nyelvet beszélni a barátunkkal/barátnőnkkel nem túl bonyolult feladat. Akkor miért nem értitek meg egymást? Miért az állandó súrlódás és feszültség? Lehet, hogy valójában nem is a szavakkal van a gond?

A szeretet nyelvén beszélni mást jelent, mint kimondani azt, hogy szeretlek. Nem érted, miért nem valósul meg a kapcsolatotokban a harmónia? Mondtad már ezerszer a kedvesednek, hogy fontos a számodra, és ő is mondta már számtalanszor, mégis, valahogy a meglepetések félrecsúsznak, az ajándékozás egyszerűen rémálom. A közös program kimerül abban, hogy elkíséred őt a pubba, ahol a haverjaival megnézi a hét focimeccsét, vagy ő kísér el a barátnőidhez, vagy leültök a tv elé. Közben valamelyikőtök csupán fél szemmel nézi a készüléket, mert a telefont is nyomkodja, hiszen egy ismerőse éppen üzent, vagy Facebookon új képet osztott meg, így pedig az a nyomorúságos, egymással összebújva eltölthető másfél óra is egy silány, közös programnak nem igazán nevezhető időtöltésnek számít. Évekkel később, amikor az egyik fél beadja a kulcsot, mert túlságosan régóta érzi azt, hogy a kedvese nem szereti, és egy minőségibb kapcsolat reményében újra akarja kezdeni az életét, a másik egyszerűen nem érti. Azt mondjátok, megvolt mindenetek, kocsi, lakás, biztos megélhetés, és közben a lényeget nem fogjátok fel az egészből. Míg egyikőtök úgy gondolja, sikerült kifejeznie a másiknak, mennyire fontos neki, addig az a bizonyos kedves ölelésért vagy valami neki szóló figyelmességért sóvárgott, mely beteljesületlen vágy maradt a hosszú, együtt töltött éveken át. Nem kellett a boldogsághoz kocsi, meglett volna nélküle, nem kapta meg ettől a jóleső érzést, amit egy-egy kedves szó okozhat. Az évekkel azelőtt beígért közös hétvége is hiányzott, de csak egy darabig, míg egyikőtök le nem mondott róla, sőt, szépen lassan az egész kapcsolatról. Bizony így mennek tönkre öröknek hitt, szépreményű szerelmek, mert a felek nem beszélik jól a szeretet nyelvét.

A szeretetnyelv egy pár- és pszichoterápia fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai keresztény író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotott meg 1992-ben. Valójában öt különálló, ám egymással tökéletesen kerek rendszert alkotó kifejezésformát értünk ez alatt a fogalom alatt. Az, hogy kinek melyikre van a legnagyobb igénye az öt alkotó közül, egyenként változó. A lényeg: találjuk meg azt vagy azokat, amely a párunk számára a legfontosabb(ak), és kezdjük el úgy használni vagy úgy súlyozni őket, hogy abból szívünk választottja megértse, nincs nála számunkra nagyobb kincs a világon.

Az öt szeretetnyelv a következő: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés.

Simogasd elismerő, dicsérő, bátorító, kedves és szelíd szavakkal:
A férfiak és a nők körében is vannak olyan típusok, akik nem bújósak, hanem szavakkal lehet a legjobban simogatni.
Az elismerő és dicsérő szavak a szeretet hathatós közvetítői. Minél egyszerűbb és közvetlenebb, annál kifejezőbb. Közvetett úton is adhatunk megerősítést, mikor társunk távollétében mondunk róla dicsérő szavakat. Ha véletlen tudomására jut, nem várt örömben és megerősítésben lesz része. Mondjunk el társunk édesanyjának, milyen nagyszerű pár a lánya/fia, aki erről bizonyára értesülni fog, és bátorítást jelent számára szeretetünknek ezen megnyilvánulása. Ragadjuk meg az alkalmat, ha társunkat dicsérhetjük mások előtt az ő jelenlétében. Ha nyilvános elismerést kapunk valamilyen teljesítményünkért, feltétlen osszuk meg az érdemet a társunkkal. Írásban is kifejezhetjük a megbecsülésünket. A leírt szavak előnye az, hogy újra és újra elolvashatjuk őket.
A bátorító szavainkkal is elismerésünket fejezhetjük ki.
Nem arról van szó, hogy nyomást gyakoroljunk a társunkra saját akaratunk elérése érdekében. Abban kell bátorítanunk, ami iránt érdeklődést és fogékonyságot mutat. A bátorításhoz az empátiára van szükség, arra a képességre, hogy az ő szemszögéből lássuk a világot, megértsük, ő mit tart fontosnak. Számukra a dicséret, hangozzon el négyszemközt vagy társaságban, a legjobb módja annak, hogy szeretve érezzék magukat. Fontos, hogy a dicséretek ne kényszeredett, csak úgy mondott félmondatok legyenek, hanem természetes és magától értetődő formában, helyzetben kapja őket.
Kéréssel, javaslattal és útmutatással forduljunk hozzá, ne követelés, ultimátum vagy fenyegetés áradjon szavainkból, amiből végtelen sokaság áll a rendelkezésünkre. Nyissunk egy füzetet Elismerő szavak címmel, melyben összegyűjthetjük a módszereket, kifejezéseket, amelyek megerősítést és bátorítást jelent neki. Segíthet az is, hogy mindketten listát készítetek azokról a dolgokról, amelyeket nagyra értékeltek egymásban, és kétszer egy héten ez alapján szóban is megdicséritek egymást.

Töltsetek minőségi időt egymással:
Amikor csak egymásra figyeltek, vagy közös tevékenységekben vesztek részt, kifejezitek, valóban törődtök egymással és élvezitek a társaságot. Lényege az együttlét, amihez elengedhetetlen az egymásra irányított figyelem.
Az egyik leggyakoribb a meghitt beszélgetés, mely során meghitt és zavartalan légkörben megosztjátok egymással az élményeiteket, tapasztalataitokat, gondolataitokat, érzéseiteket és vágyaitokat.
Másik változat a közös tevékenység. A hangsúly az együttléten van, mikor teljes figyelmetekkel egymás felé fordultok. Bármi lehet, ami egyikőtöket vagy mindkettőtöket érdekelhet: vacsora, színházlátogatás, séta, kiállítás. A cél, hogy közös élményben legyen részetek. 
Tartsatok fenn szemkontaktust, miközben beszéltek. Miközben hallgatjátok egymást, ne foglalkozzatok semmi mással. Figyeljetek az érzéseitekre, a testbeszédre. Ne szakítsátok félbe egymást.

Ajándékozz anyagiasság nélkül:
Mindenkinek volt már olyan az életében, amikor a születésnapján azt érezte, az ajándék nem róla, nem neki szólt, kötelező szaga volt, még akkor is, ha vélhetően sokba került. Az ajándékozás annak a szimbóluma, hogy gondolunk a másikra, és a kedvében szeretnénk járni. Nem az érték és a tény a fontos, hanem a gesztus, a figyelmesség. Az apró, jól eltalált meglepetéssel határtalan örömöt szerezhetsz, mert azt súgja, időt szakítottál arra, akinek adod, figyelted őt, mire van szüksége, mi tenné boldoggá, és nem voltál rest utánajárni. Vannak, akik az esküvő után le sem veszik a jegygyűrűt, mások nem is hordják.
Az adni vágyás a szeretet jelképéhez kapcsolódik, minden nyelvben szerepet játszik, de vannak, akik számára különösen ezek jelentik a szeretetet. Lehet vásárolni, találni vagy készíteni. Akár egy vadvirág, üdvözlőlap is sokat jelent.
Írd össze azokat az ajándékokat, melyeket a párod őszinte örömmel fogadott az évek során akár tőlünk, akár másoktól. Ha nem tudod kiválasztani a megfelelőt, kérj segítséget attól, aki jól ismeri. Olyan ajándékot válassz, aminek az ára és beszerzése nem megterhelő számodra, és szívesen adod.
Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér bármi kézen foghatónál. Ez önmagad ajándékozása, vagy jelenléted.

Okozz örömet szívességekkel:
Ha párod folyamatosan fut maga után a sok dolga miatt, jó eséllyel okozhatsz örömet úgy, hogy pár apró szívességként felfogható feladatot elvégzel helyette. Itt nem csak az a fontos, hogy megcsinálod, hanem az, hogyan? Ha csak felületesen vagy csak úgy végzed el, hogy még neki is dolga lesz vele, akkor nem biztos, hogy hálás tekintet röppen majd feléd.
Ilyen mindennapi szívesség lehet a cipők elrakása, a baba tisztába tevése, a mosogatás, kocsimosás, porszívózás vagy fűnyírózás. 

Mutasd ki a szeretetünket testi érintésben:
Az ölelés, a kar, a váll vagy arc megérintése a szeretet vagy törődés legfontosabb kifejezése lehet, egy kedves mozdulatot többet mondhat minden szónál. A gyengédségre való igény már gyermekkortól kezdve kódolva van bennünk. A szakemberek szerint is lelkileg sokkal egészségesebbek azok a felnőttek vagy gyermekek, akiket kiskorukban sokat babusgattak.
Létrehozhat vagy megszakíthat kapcsolatot. Közvetíthet gyűlöletet és szeretetet is, akár jobban, mint egy szó. A pofon minden gyermeket sért, de megsemmisíthető erejű lehet azoknak, akiknek ez a szeretetnyelve.
A szeretetet közvetítő érintések lehetnek közvetlenek és teljes figyelmet igénylőek, mint egy hátmasszírozás, de lehetnek közvetettek és futólagosak is, mint amikor egy csésze tea kitöltése közben a kezed megpihen a párod vállán, vagy egy pillanatra hozzásimulsz.


Saját szeretetnyelved felismerése:
Mikor érzed leginkább a párod szeretetét? Mi az, amire minden másnál jobban vágysz? Ha nem tudsz azonnal választ adni, figyeld meg az ellenkezőjét. Mely cselekedetek, szavak vagy azok hiánya okozza számodra a legnagyobb fájdalmat? Ha az elmarasztó megjegyzések fájnak a legjobban, akkor az elismerő szavak nyelvén értesz leginkább. Elsődleges szeretetnyelvünk negatív használata megsebez, hiszen nemcsak érzelmi szükségleted marad betöltetlenül, hanem a szeretetnyelved fegyverként fordul ellened. Akinek nagy bánatot okoz, hogy ritkán kap ajándékot a párjától, annak az ajándékozás az elsődleges nyelve. Aki a párjával együtt töltött időt hiányolja leginkább, annak számára a minőségi idő mindennél többet jelent.
Előfordul, hogy valaki kétnyelvű, azaz szeretet két kifejezési formája egyaránt fontos számára.
Két olyan helyzet van, mikor nagyon nehéz a saját szeretetnyelv kifejezése. Az első, amikor teljesen tele van a szeretet-tank, csak érzed, hogy a másik szeret. A másik, amikor annyira üres a tank, hogy nem is emlékszel, milyen volt, mikor szerettek.

Gyermek szeretetnyelve:
Az őszinte szeretet a gyermek felé nem elég önmagában, meg kell tanulnod a sajátos szeretetnyelvén beszélni. Figyeld meg, hogyan fejezi ki a gyermek a szeretetét mások iránt. Jegyezd fel, mit kér tőled, mit ad leggyakrabban. Aki szívesen segít a kisebbeknek, valószínűleg a szívességek szeretetnyelvét beszéli. Ha gyakran megdicsér téged, milyen jól áll a ruhád, vagy milyen jó lett az étel, az elismerő szavak nyelvét érti a legjobban. Ha hálásan fogadja az ajándékot, megmutatja másnak, mennyire örül neki, vigyáz rá, feltűnő helyre teszi és gyakran játszik vele, az ő szeretetnyelve az ajándékozás.
A legtöbb szülő túl kritikus a gyermekével. Ha folyton bírálod a szavait és viselkedését, annak egész életére romboló hatása lesz. Határozd el, hogy minden alkalmat megragadsz a dicséretért.
Hajolj le gyermekedhez, és fedezd fel, mi érdekli, milyen ő valójában. Minden nap legalább néhány percnyi minőségi időt fordíts mindegyik gyermekedre külön-külön, legyen ez a fontossági sorrend élén.
A túlzott mértékű ajándékozás értelmetlen, hamis értékrendet állíthat a gyerekben. A gondosan megválasztott ajándékok megerősítő szavak kíséretében hozzájárulnak a gyermek szeretetigényének betöltéséhez.
Válassz egy olyan feladatot, amely különösen fontos a gyermek számára, és mondd el neki, ez a szereteted jele.
Az ölelés, a simogatás és a dédelgetés igen fontos a gyermek érzelmi egészsége szempontjából.


Teszt a típusod felismeréséhez:


Írjátok meg kommentben vagy a fórumon, mi a Ti szeretetnyelvetek.

2015. január 6., kedd

Levita Portrék - XXIII. - Quentin Chamberlain

17:38 0 Comments

Quentin Chamberlain


Elnézést amiért az elmúlt napokban, hetekben nem jelentek meg Levita Portré interjúk, az ünnepekben sokan elfoglaltak voltak, köztük én is. Na, de ismét egy új számmal jövök, ezúttal az egyik mestertanoncunkat kérdezgettem.

Szia Quentin! Dasha vagyok, még nem sokat találkoztunk. Készíthetnék veled egy rövidke interjút?
Öhm...ühm... *zavartan pislog, ahogy Dashára pillant* Szia! Izé, milyen interjút?

Semmi komoly, ne aggódj, általános dolgokat kérdeznék. *Felmutatja a könyvet, ahová az eddigi portrékat írta.* Ebbe a könyvecskébe kerülne csak bele.
Oh... Megnézhetem? *kérdezi a könyv felé pislogva és ha engedélyt kap akkor belelapoz, átfut néhány korábbi interjút, majd visszaadja* Rendben. Úgysincs igazából semmi más dolgom.

*Odaadja neki a könyvet, hogy megnézze* Ha jól tudom, és már csak a nevedből következtetve is, te sem vagy magyar származású. Bevallom őszintén kérdezgettem már másokat, hogy mit tudnak rólad, elvégre nem akartam felkészületlenül belevágni a riportba. Egyesek azt mondták, hogy holland származású vagy, mások meg azt, hogy angol. Feltárod előttünk a rejtélyes igazságot?
Khm... Tökéletesen angol vagyok. *s ahogy ezt kijelenti ki is húzza magát, mintha mi sem lenne természetesebb* Édesapám a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán dolgozik, ezért a gyerekkorom nagy részét Hollandiában töltöttem. Valószínűleg ez okozza a zavart. De ki mesélt neked erről? *bár vannak feltételezései, elvégre két volt Roxfortos is háztársa lett itt*

Titok. Hány éven keresztül éltél Hollandiában? Szerettél ott lakni, vagy/és hiányzott az igazi angol világ?
*bizalmatlanul pislog rá, majd a kérdést hallva kissé bizonytalanul kezdi piszkálni a jobb kezén lévő karkötőket* 12 évig... és nem... nem hiányzott. Nem ismertem igazán az angol világot. Két éves voltam, amikor Hollandiába költöztünk, nekem az volt a természetes, ami ott volt. Szerettem nagyon. Emlékszem nem is akartam visszamenni Angliába. Féltem a Roxforttól meg attól, hogy ott majd nem lesznek barátaim. De szerencsére tévedtem. *fejezi be mosolyogva, és már a karkötőket sem birizgálja*

Milyenek voltak a Roxfortban töltött éveid? Nehéz iskola?
Alapvetően jó volt, ráadásul ott ismerkedtem össze a legjobb barátommal. Róla biztos hallottál már. Mark-nak hívják. Itt most az Eridonba jár. Nem mintha ez meglepő lenne. A Roxfortban Griffendéles volt... *kicsit elkalandoznak a gondolatai, de aztán válaszol a másik kérdésre is.* Nem mondanám nehezebbnek mint az itteni iskolát. Persze az elején nem volt könnyű. Volt pár dolog, amiről Hollandiában nem tanultunk vagy kevésbé részletesen, rengeteg mindent kellett bepótolnom. De miután ez sikerült már nem volt nehéz.

*A névre csak bólogat mosolyogva, úgy tesz mintha tudná kiről van szó.* Mi szél hozott a Bagolykőre? Miként kerültél Nyugat-Európából Magyarországra?
Édesapámat ide helyezték át... *nem megy bele jobban a részletekbe, kínosnak érzi, hogy a szülei magával rángatták*

A magyar nyelvet itt tanultad meg, vagy/és nem volt belőle probléma? Nem okozott nehézségeket?
Amikor kiderült, hogy ideköltözünk elkezdtem tanulni. Nem mondom, hogy egyszerű volt... Főleg a kiejtés, bár szerencsére sok hang van, amit a hollandból már ismertem így nem okozott gondot. A nyelvtan már jóval trükkösebb volt, de azt hiszem jó a nyelvérzékem, és miután ideköltöztünk és mindenki magyarul beszélt körülöttem hamar belerázódtam.

Mi a hobbid?
Háát... Ha Markot kérdeznéd, valószínűleg azt mondaná, hogy súlyos könyvek bújása... Én a karkötőkre szavazok! *felmutatja a jobb csuklóját, amin most is legalább 10 különböző karkötő díszeleg. Van köztük ezüst, bőr, csomózott, gyöngyből fűzött. Persze mindegyik sötét színű* Gyűjtöm őket... de készíteni sem rossz.  

Különleges hobbi. Nem tart sokáig levenni és felvenni őket?
Nem... egy része mindig rajtam van... *szórakozottan tekergeti az egyik csomózott karkötőjét* ...mert ezt például le sem tudom venni... csomóra van kötve...

*Nézegeti a karkötőket, majd ismét felemeli a fejét* Mi szeretnél lenni? Milyen mestertanonci szakon vagy?
Ereklyekutató leszek. Mindig is érdekelt a történelem, a különleges tárgyak... Amióta pedig ismerem Markot a kaland is. Bár egyedül nem mertem volna belevágni.

Sok siket hozzá! Hogy telt a karácsony és az újév? Hol töltötted?
Bogolyfalván van egy házunk Markkal ott ünnepeltünk. Karácsonyra a szüleim is ellátogattak hozzánk, úgyhogy még az evés is meg volt oldva. *felnevet* Egyébként semmi extra...

Sikerült jól beilleszkedned? Voltak elvárásaid, amikor idekerültél?
Nem igazán voltak elvárásaim. Annak idején a Roxforttal nagyon sokat állítottam fel, és ha tartottam volna magam azokhoz, akkor valószínűleg nagyon nagy csalódás lett volna. Tanultam az esetből. Ami meg a beilleszkedést illeti... Fogalmam sincs. Nem sok embert ismerek. Többnyire csak az órákon látok másokat, aztán vagy a könyvtárban olvasgatok, vagy Mark rángat el valamerre, így nem igazán van időm ismerkedni. Meg aztán nem vagyok az a kezdeményező típus, ez pedig szintén nehezíti a dolgot. De panaszra nincs okom. Akikkel eddig találkoztam mind kedvesek voltak. Te is annak tűnsz. *rámosolyog Dashára*

Aranyos vagy. Mi a helyzet az ételekkel? Szereted a sütiket, melyik a kedvenced?
Oh, igen! Szeretem őket. Az itt kapható sütemények egyszerűen fantasztikusak! Nem értem Angliában miért nincs ennyiféle finomság. Most újabban a túrósbatyura vagyok ráállva, de a kakóscsiga is bámulatos. Gondoltam már rá, hogy ereklyekutatás helyett be kéne mutatnom a magyar gasztronómiát a világnak. Komolyan fel nem foghatom, eddig miért nem tudtam arról, hogy itt minden annyival finomabb! Ázsiában vannak ilyen finom sütik? *kérdez vissza egészen megfeledkezve róla, hogy őt interjúvolják*

Ennyire finomak nincsenek, én is hasonlóképpen vagyok, mint Te. Köszönöm, hogy belementél ebbe a kis beszélgetésbe. Remélem valamikor találkozunk.
Persze, szívesen. Megmondom őszintén, először másra számítottam. Remélem azért legközelebb nem csak az interjú miatt állítasz meg. Szia!

2015. január 3., szombat

Betiltott Könyvek

12:12 0 Comments

Korábban is írtam már a betiltott könyvekről, ám most találtam egy roppant érdekes statisztikát a témában, amit meg akarok osztani veletek.
Ez alapján láthatjuk, hogy a legrégebben betiltott könyv Karl Marx és Friedrich Engels Kommunista Kiáltványa, amit Törökországban 165 évre tiltottak be a kommunista eszmék terjesztése miatt. Másfelől, a kommunista rezsim 65 évre kitiltotta Oroszországból Margaret Mitchell könyvét, az Elfújta a szelet. 
Nincs szerencséje George Orwellnek sem a cenzúrával: az Állatfarm című művét betiltották Kubában, Kenyában, Kínában, Oroszországban és az Egyesült Arab Emirségekben is - és Oroszország kivételével a többi helyen még mindig él a kitiltás! Ami pedig Orwell másik híres könyvét, az 1984-et illeti, Sztálin betiltotta ezt a szatírát a Szovjetunióban és a kubai rakétaválság idején csaknem betiltották az Egyesült Királyságban és Amerikában is. 
Salman Rushdie könyve, a Sátáni versek 1988-as megjelenése óta 21 országban tartozik a betiltott könyvek közé, és emiatt a könyv miatt mondták ki Rushdie-ra a fatvát, azaz ítélték halálra az írót. Egy másik, vallási okok miatt betiltott könyv a 2003-ban debütált Dan Brown szenzáció, A da Vinci-kód, ami Libanonban több, mint tíz éve van a tiltólistán.
Természetesen a vallási és politikai témák mellett indok lehet egy könyv betiltására a szex tematikája is: Radclyffe Hall könyve, A magányosság kútja például a leszbikus tartalmi elemek miatt lett betiltva 21 évre Angliában; míg D.H. Lawrence könyvét, a Lady Chatterley szeretőjét az explicit szexuális tartalom és a szeméremsértő nyelvezet miatt 32 évre tiltották be szintén Angliába. Ugyanúgy az illetlen kifejezések miatt került tiltólistára Angliában négy évre Vladimir Nabokov könyve, a Lolita is. 
Ami az ifjúsági és gyerekkönyveket illeti, gondolom nem lep meg senkit, hogy a Harry Potter vagy a Twilight sorozat tiltva van egyes iskolákban, de az talán meglepő lehet, hogy Shakespeare Rómeó és Júliája is megugrotta a szintet szexuális témái miatt. Maurice Sendak könyvét, az Ahol a vadak várnak-ot túl sötétnek és ijesztőnek bélyegezték, és L. Frank Baum könyve, az Oz, a nagy varázsló pedig elméletileg gyávaságra nevel.
Olvastátok már ezeket a könyveket? Esetleg más betiltott könyvet? Mi a véleményetek?

2015. január 2., péntek

Zenekvíz - 2. forduló megoldások és 3. forduló

13:24 0 Comments
A kis szellemlány a korábbiakhoz hasonlóan, most is lelkesen suhant be a Levita klubhelyiségébe, hogy ismét egy hatalmas plakáttal takarjon el minden más hirdetményt. Nem zavarta, hogy a szfinxek még magukhoz sem tértek a szilveszteri mókából, ő már tettre készen pörgött ide-oda, hogy megböködje őket: csinálják meg a zenekvíz következő, egyben utolsó fordulóját is.

A II. forduló megoldásai

Most sem húznám az időt, lássuk gyorsan a helyes megoldásokat és a beküldők pontjutalmát!

1. feladat
1. előadó: John Lennon
2. előadó: ONE OK ROCK
3. előadó: Quimby
4. előadó: Intim Torna Illegál
5. előadó: Red Bull Pilvaker (Fluor, Halott Pénz, Deego)

2. feladat
Mint ahogy a feladatkiírásban is szerepelt, az egyetlen lényeges kikötés annyi volt, hogy egyértelmű legyen a kapcsolat a beküldött dal és a megadott szó között. Ha ezt valahogyan megindokoltátok, akkor elfogadtam a megoldást.

3. feladat
Mivel ez a feladat kimondottan nehéznek bizonyult, ezért nem vontam le pontot olyasmiért, mint a rímek hiánya, a fő az volt, hogy ti írjátok meg az új szöveget, amelynek valamennyire igazodnia kellett a dallamhoz.

Ezek alapján tehát a megérdemelt pontok:
Pethő Abigél - 15 pont
Rentai Bálint - 14 pont
Jenny Miles - 13 pont
Isidor Slusser - 10 pont
Joan Daniels - 10 pont
Dolánszky Alex - 10 pont
Nemes L. Izabella - 8 pont
Kilt Zoltán - 5 pont

A pontok természetesen most is csak azoknak járnak, akik még mindig a Levita padjait koptatják.

A III. forduló feladatai

És akkor következzék a kvíz harmadik, egyben utolsó fordulója. Ezúttal is 3 feladat vár benneteket, amelyekre szintén 15 pontot kaphattok. És most is, bárki bátran beküldheti a(z akár fél) megoldásait, aki kihagyta az előző fordulókat, az is. No de beszéljenek helyettem inkább a feladatok!

1. feladat
Ahogy az első fordulóban, most is pár zenerészletet kaptok, ez alapján kell rájöjjetek az előadóra és a dal címére.
Pro tipp: nem árt átböngészni az utóbbi hónapok dALEXpressz hozzászólásait :)

2. feladat
Ebben a feladatban is zenészeket kell beazonosítsatok, de ezúttal a róluk készült fotók alapján:

Első kép

Második kép

Harmadik kép 

Negyedik kép

Ötödik kép


3. feladat
Most is egy kreatív feladattal zárul a forduló, és ezzel az egész kvíz. Ezúttal nem mást kell írnotok, mint kedvenc házunknak, a Levitának egy himnuszt. Nincs semmilyen megkötés, hogy miről kell konkrétan szóljon, hogy milyen stílusban kell írjátok, semmi. Ha van kedvetek, akkor valamilyen dallamot is kereshettek hozzá, de a fő feladat magának a szövegnek a megfogalmazása.

A megoldások beküldésére most is egy hetetek van, 2015. 01. 10. 23:59-ig fogadhatóak el a beküldött munkák, amelyeket továbbra is Lyra Aurora Black várja, bagolyposta formájában.

Sok sikert és Boldog Új Évet, kicsit megkésve is! :)

2014. december 31., szerda

Szilveszter-újév Magyarországon

6:00 0 Comments
Nemrég olvashattatok a Japán szilveszterről, én pedig most hoztam nektek információkat az itthoni szokásokról. Jó olvasást!

Régi magyar hagyományok szerint a szilveszter és az új év első napjának szokásai összefonódtak. Közös célja az, hogy a következő évre egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot varázsoljanak.

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének, és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a sokáig tolódott. Volt idő, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ra. Csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült a mostani időpontra.

Az évkezdő újévi szokások nálunk, éppúgy, mint más népeknél, főként abból a hitből alakultak, hogy az év kezdetén végzett cselekmények maguk után vonják ezeknek a cselekményeknek a későbbi megismétlődését. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeznek csupa kellemes dolgot cselekedni: vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépnek az új évbe, minden jót kívánnak egymásnak.


Szokások:
- Ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, az új esztendőben sem lesz hiány, tehát hagyjunk ételt a hűtőben és a kamrában.
- Nem szabad baromfihúst enni, mert hátrakapja a szerencsénket.
- A hallal is jobb óvatoskodni, mivel folyó menti vidékeken szerencsét hoz, máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a házak szerencséje.
- A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
- Régi szokás a kenyérszegés, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
- Újévkor fokhagymakalendáriumokat készítenek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására jósolnak. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, esős vagy havas.
- A lányok mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.
- Az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. Ennek az oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Azt is mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háború idejére megy vissza, szilveszterkor a szoboszlói asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, és az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket.
- Hazánkban disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét.
- Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők.
- Tilos a szemetet kivinni újévkor a házból, mert kidobjuk vele a jövő évi szerencsénket. Tilos mosni is, de főleg teregetni (halálozásra utal), nem jó bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.
- Meg kell fontolni, kit engedünk be elsején először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők éppen ellenkezőleg (a cikkíró kikéri magának).
- Azt is jó átgondolni, mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ezt egész évben.
- Újév első napján lencsét szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre. Gyakori az újévi malac, ami kitúrja a szerencsét. Ilyenkor sem tanácsos baromfit enni. Aki halat szeretne, az a farkánál kezdje el a fogyasztást, nehogy elússzon a szerencséje. 
- Ha szilveszter éjszakáján esik az eső, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az időjárás, akkor bő lesz. Az északi szél, hideg, a déli enyhe telet hoz.
- Kora reggel friss vízben mosakodjunk, hogy egészségesek maradjunk. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, az "elvitte az aranyvizet", és egész évben szerencsés volt.
- Nem szabad orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert betegséggel töltjük majd a következő évet.

Magyar szokások:
- Sokan mandulát vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leány, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment a következő évben.
- Az egész kenyeret szegjük meg, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
- Ne vigyünk ki semmit a házból újév napján, mert "elszáll a tehén haszna".
- A Dunántúl egyes részein tollaspogácsát sütöttek. A pogácsák közül előre kijelölték, melyik családtaghoz tartoznak, és egy-egy tollat szúrtak beléjük, majd a tollak sütés alatti sorsából következtettek az emberek sorsára. Akinek a tolla megégett, az már nem érte meg a következő tollaspogácsa-sütést.
- Vidéken szokás a nyájfordítást, hogy az állatok felébredjenek, és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani.
- Igyekeztek tartózkodni a veszekedésektől, házi viszálykodáskor. A házi munkák a család egy tagjainak halálát is hozhatják.

Akkor mit is együnk?:
- Malacsült: előretúrja a szerencsét. A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent. A megszokott, sertéshúsból készített ételek, például a rántott hús, szóba sem jöhet, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök  hozhat. Ezeknek az értéktelennek tartott, olcsó húsfélének a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szenteltek.
- Lencse: több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezéskor kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét, például a köles vagy rizs.

Mi is az a vízkereszt?:
Magyar neve a görög Hagiasmos nevet jelenti, a katolikus népek általában az Epiphania vagy háromkirályok napja elnevezések nemzeti formáját használják. Egy XI. századi egyházi forrás mutatja, hogy a január 6-i vízszentelést nálunk "görög módra" hajtották végre. A külföldi látogatók már a XV. században jellegzetes magyarországi jelenségnek nevezték a papság vízkereszt-napi alamizsnagyűjtését. Ezen a napon volt a házszentelés, ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra.

2014. december 29., hétfő

Japán szilveszter

10:00 0 Comments
Omisoka

December 31. a második legfontosabb nap Japánban, ugyanis ekkor készítik fel az emberek magukat, és a házukat is az Új évre. Ekkor tartják az Omisoka ünnepet, ami december 31-től január 3-áig, vagy 4-éig tart. A szó jelentése: "Az utolsó nagy nap az évben".

December 31-én, az ünnep első napján végzik a hagyományos év végi nagytakarítást, az osojit, amivel a japánok üdvözlik az új évet. Ilyenkor az egész család összegyűl, és közösen kitakarítják az egész házat, minden kis zugot, és nagy teret. A nap végére minden csillog-villog. Sőt, még az irodákban, cégeknél is elvégzik az Osoji-t a dolgozók, a saját asztaluknál tesz rendet mindenki, hogy ha a következő évben jönnek dolgozni, minden szép, rendezett legyen. Persze ezt még előtte elvégzik, ugyanis 31-e a családi nagytakarítás ideje.

Éjfél előtt összegyűlnek, hogy közösen elfogyasszanak egy kis Toshikoshi-soba-t, amit persze mindennapokban is fogyasztanak, de ez az egyik hagyományos étel az Omisoka idején. Ugyanis a tészta szimbolizálja a hosszú élettartamot, és az "egyik évből a másikba való átkelést" is, ami amúgy a toshokoshi jelentése is.Továbbá azért is toshikoshi-soba-t esznek ilyenkor ,hogy bevonzzák a jó szerencsét, a család hosszú életű és szerencsés legyen, és mivel a soba tésztát könnyű fogyasztani azt mondják ,hogy elfelejteti az egész éves nagy problémákat, komoly gondokat. Tradícionálisan a családok ekkor osechi-t  készítenek, amit az elkövetkező napokban fogyasztanak el ,mert úgy tartják ,hogy az Újév első napjában balszerencsétlenség főzni. Manapság egyre inkább elterjedt az a szokás, hogy az osechi-t boltokban veszik meg.


Ōmisoka idején Nenga-jo-t vagy üdvözlőlapot küldenek az emberek egymásnak, figyelve arra, hogy még január elseje előtt megkapják a címzettek.

Az év utolsó óráiban az éjféli harangszót, a buddhista templomok harangjait hallgatják, így várják az újévet. A harangok összesen 108-szor szólalnak meg, ugyanis a 108-as szám jelentéssel bír a buddhizmusban. Ez nem más ,mint ,hogy a buddhisták úgy gondolják,hogy az emberi lények 108 világi vággyal rendelkeznek, ezért 108-szor ütik meg a harangokat, hogy megszabaduljanak ezektől. Ügyelnek arra, hogy az utolsóra január elsején kerüljön sor.

A másnap reggeli hajnalhasadta több, mint egy átlagos új nap. Az Oshogatsu (az első három nap az évben) japánok számára nagyon jelentős. Vallási hovatartozástól függetlenül emberek sereglenek templomokba és szentélyekbe, hogy egy szerencsés és sikeres évért imádkozzanak. Ezt a látogatást nevezik hatsu-mode-nak, ami valaha arra használtak, ha valaki hajnal előtt látogatott el egy shinto szentélybe és tiszteletét fejezte ki a védőistenség iránt.




2014. december 27., szombat

The Office & Parks and Recreation

6:00 0 Comments
Újabb nap a  irodában. A kényelmetlen széken, a papírtornyokkal telepakolt íróasztalnál. Ezek sosem akarnak elfogyni? Pedig állítólag spórolni kell a papírral. Felsőbb utasítás. A céges emaileket olvasod éppen, melyekben mindenféle lehetetlen és szoros határidős intézkedéseket kérnek (követelnek) tőled a központból. Az irodai lámpa hangosan búg - már vagy egy hónapja. A nyomtató zörög, a tollak sercegnek a papíron, a billentyűzetek kattognak, a telefon folyton cseng, a főnök ordít.
Aztán valahol a sok, már-már valóban idegesítő zajforrást mögül felcsendül egy jól ismert dallam.

Az asztalod előtt megjelenik egy öltönyös emberke, aki Michael Scott - a világ legjobb és az irodád új főnökeként mutatkozik be. Majd elsüt egy poénnak szánt durva megjegyzést, amihez csak annyit fűz hozzá: That's what she said. Mindenesetre elég szimpatikusnak - és hibbantnak - tűnik neked a fickó. Nem úgy mint az a szemüveges, aki gyilkos szemeket mereszt rád. Vajon miééért pont te?


Szerencsére, egy jófejnek tűnő srác (Jim) a segítségedre siet, és eltereli a szemüveges figyelmét. Úgy tűnik, kettejük között évszázadok óta tartó harc folyik. Életed céljává hirtelen a minél nagyobb mennyiségű papír eladása válik.
A részeges vöröshajú, a bájos recepciós, az unott keresztrejtvényfejtős és a skizofrén öreg pasi felbukkanásával pedig már te is tökéletesen tisztában vagy a helyzettel: egy mocumentary-ba (= áldokumentumfilm) csöppentél.

Az első dolgod pedig a jelentőségteljes kamerábapillantás. Végre nem néznek hülyének a semmibe bámulásokért!

Ekkor az iménti dallamot felváltja egy másik, és ennek kíséretében érkezik meg és csapja le az asztalra száz oldalas, gondosan összefűzött, felcímkézett, kiszínezett tervezetét: Leslie Knope!


Valami gödör betemetéséről van szó, ám te nem igazán tudsz figyelni. Larry vagy Jerry vagy Gary... nem érdekes. Szóval, van ez a fickó - kockás ingben és mellényben - aki fogja magát, szabályosan beesik az irodád ajtaján, az íróasztalodba próbál kapaszkodni, ezzel lerántja az egyik papírhalmazt, majd a másikat is, majd pedig az asztal végén égő mécsest (az a Karácsony miatt volt ott, gondolom), felgyújtva vele a papírokat és az egyik karja is lángra kap.


Szerencsére jön April, aki nagy lelkesen leönti őt egy vödör vízzel, majd még eggyel, aztán kijelenti, hogy utál mindent és mindenkit, de legfőképpen Ann Perkinst! Végül elviharzik. 
Az Egérpatkányok legújabb számának dallamai szólnak a háttérben Andy jóvoltából, miközben Leslie lelkesen mesél neked Pawnee városáról (aminek a kabalaállata egy póni - Lil Sebastian), és az égető gödörproblémáról. Csak úgy iszod a szavait, valahogy az ő lelkesedése és elszántsága átragad rád is. Lassan ugyanúgy akarod azt a parkot a soha-nem-hallott-pónis-városban mint a szőke hölgyemény.
A bajszos úriember azonban itt avatkozik közbe, szelíden félretolva Leslie-t. Először is kijelenti neked, hogy nem mintha érdekelné őt a sorsod, vagy te úgy egyáltalán... de nem bírja végignézni, ahogy még egy ember esik áldozatául a kormány által végeztetett ingyenmunkának. 
Hidd el, Ron Grumpy Swansonnak nagyon jó meggyőzőképessége van, vagy ha neki nem is, a vadászpuskájának mindenképpen!
Tom? Ki az a Tom? Á, az a fura hangú, pici emberke ott, aki ha nem a tükörben nézegeti magát, akkor az iPhone-t nyomogatja? Öhm...igen, jól látod, csillámos a bőre...


Aztán már csak annyit veszel észre, hogy Michael Scott és Leslie Knope azon vitatkoznak, melyikük munkáját segítsd, ami végül valami ijesztő káoszba csap át.
Még jó, hogy a következő pillanatban bumm, felébredsz. Csalódottan sóhajtva térsz vissza azokhoz a drága emailek-hez...

******
Remélem, hogy ezzel a kis történetbe burkolt ajánlóval kedvet adtam valamelyik sorozathoz. Tesósorozatnak tartom őket, emiatt is gondoltam úgy, hogy egy bejegyzésben jól meglesznek egymással. :) Érdemes mind a kettőt megnézni, a The Office már befejeződött, a Parks and Recreation-nek pedig eddig 6 évada jött ki, a 7., befejezőt még készítik.
Dol kedvéért pedig adok nektek választási lehetőséget: vagy az egyiket kezditek el először, vagy a másikat. Vagy a kettőt, párhuzamosan... :D

Please and thank you!
- Ron Swanson





2014. december 26., péntek

Tanulási tippek II.

11:06 0 Comments
Eltelt egy hét, hát itt vagyok újra. Bár még karácsony van és remélem mindenki ki is élvezi, ismerlek titeket és holnap már megint a félévi eredményeken a következő dolgozaton fog járni az agyatok.Épp ezért végre hozok néhány tippet, a különböző csoportokba tartozóaknak, hogyan érdemes tanulni. Mi az, ami sokat segíthet, ha valamiről úgy érzitek képtelenek vagytok megjegyezni? Ilyen lehet egy idegennyelvben egy-egy szó, vagy természettudományokban egy képlet, de akár egy történelmi esemény-évszám is. Az alább következő módszerek ezek memorizálásában segíthetnek majd. Lesz köztük persze olyan is, amit már rengetegszer hallottatok, amit már én is említettem, de azért remélem lesz benne némi újdonság is.

Először is szeretném, ha magába nézne mindenki és elgondolkozna azon, hogy tanul könnyebben? Egyedül vagy társakkal? Természetesen a társakkal való tanulás nem azt jelenti, hogy elbeszélgetitek a tanulásra szánt időt. Ha veled általában ez történik és nem igazán haladtok akkor valószínű, jobb egyedül próbálkozni. Ha viszont tényleg a tananyagra koncentráltok egy-egy összejövetelkor akkor biztos, hogy interperszonális intelligenciátok a jobb. Ebben az esetben, ha valami egyáltalán nem akar megmaradni, célszerű keresni egy másik interperszonálist és vele megvitatni a problémát. A legjobb ha befészkelitek magatokat a klubhelyiség egy sarkába, vagy a könyvtárban egy kevésbé felkapott helyen csüccsentek le. Így nem fogtok zavarni senkit sem. Persze ha a könyvtárt választjátok figyeljetek rá, hogy ne legyetek túl hangosak, amikor megvitattok egy-egy kérdést.
Ha pedig van állandó partneretek akkor a korábbi írásomban említett tanulósarkot is alakíthatjátok közösen.

Ha pedig itraperszonálisak vagytok, akkor törekedjetek rá, hogy egyedül, nyugodt körülmények között tudjatok tanulni.

És akkor végre jöjjenek a módszerek!

"Szókártya"
Ezt többnyire nyelvórán hallhattátok eddig, de igazából bármelyik tárgyból használható. A dolog rettentően egyszerű: amit nem tudsz megjegyezni kis kártyákra írod. ha például történelmet tanulsz az egyik oldalra az évszámot a másikra az eseményt, de lehet ugyanígy egy fogalmat illetve annak magyarázatát is ráírni.
Kinek? Hogyan?
A szóbeli/nyelvi csapatnak jót tesz, ha leírja ezeket a dolgokat, utána pedig ajánlott hangosan felolvasni is magunknak, amikor már tanulni próbáljuk.
A képi/tériseknek is segít, hogy látják leírva a szavakat, ők esetleg képekkel is dekorálhatják a kártyákat (természetesen, kapcsolódó képekkel)
A testi/kinesztéziások leginkább a készítést élveznék ebben, nekik ezután nehéz dolguk lehet a memorizálásban. Jobban teszik, ha magukkal visznek mindenhova 4-5 (10-15, kinek mennyi) kártyát és random helyzetekben előkapnak egyet, akárha zsebszöveg lenne, és felolvassák a társaiknak. Vicces és érdekes szituk jöhetnek ki ebből, amik később segítenek emlékezni.

A szókártya egy változata, ha ragadós papírokra írtok és a szobátokat/a lakást dekoráljátok ki vele. Egy papír a székre, egy az asztalra, a szekrényre stb. Ez a képi/téri-testi/kinesztéziásoknak jobb lehet. Előbbieknek, mert ha felidézik a bútort, amin a cetli volt könnyebben emlékezhetnek. Utóbbiaknak a végzett mozdulat segíthet feleleveníteni, hol mi volt.
Ezt a módszert viszont inkább csak nyelvtanuláshoz használnám (ha pl. a bútorok nevét akarjátok megjegyezni) de ha kellően kreatívok vagytok, akkor más tárgyakhoz is használhatjátok. Például kémiából a konyhasó képletét nyugodtan ráragaszthatjátok a sószóróra, de azt is el tudom képzelni, hogy történelemből, egy székre ragasztjátok azokat az eseményeket, amik az egyházhoz tartoznak... miért? Mert SZÉKesegyház.

Kérdezz-felelek
Ha csapatban vagytok egymást is kérdezhetitek, ha magatokban tanulnátok inkább, akkor pedig magatoknak írjatok kérdéseket a tananyaghoz kapcsolódóan. Mit kell hát csinálni? Miközben olvasod a jegyzetet, kérdéseket teszel fel magadnak (vagy a társaidnak). Ilyenkor kell elővenni azokat a kérdéseket is, amik nem világosak, viszont érdemes rá figyelni, hogy ne menj túl messzire a kérdezgetésben. Csak és kizárólag az anyaghoz kapcsolódóan írj - bizony ha egyedül vagy le kell írni - kérdéseket.
Célszerű egy külön lapra írni, s a kérdések között kihagyni egy kis helyet, hogy majd leírhasd a válaszokat.
Felelet adáskor először próbáld meg a saját szavaiddal a jegyzetbe nézés nélkül megválaszolni a kérdést. Ezt követően (illetve, ha nem megy) keresd meg a jegyzetedben a válaszokat és ellenőrizd magad.
Kinek? Hogyan?
A logikai-matematikai csapatnak és a szóbeli-nyelviseknek úgy ahogy fent leírtam. Miközben olvasod, kiírod a kérdéseket, aztán szépen megválaszolod őket. A logikaisoknak ez segít helyrezökkenteni az információkat, meglátni a logikai kapcsolatokat, (ugyanez igaz az egzisztenciálisokra is ^^) míg a szóbeliseknek azáltal marad meg könnyebben, hogy a saját szavaikkal fogalmazták meg a választ.
A testi-kinesztéziásoknak akkor lehet nagyon jó ez a módszer, ha eljátsszák a szituációt, amiben a tanár feleltet.
A képi/tériseknek a szövegben való tájékozódás miatt lehet hasznos, csak nehogy úgy járjatok, hogy emlékeztek majd, hol volt a szövegben, csak nem tudjátok, mi volt ott...


Most ennyi, mert rohannom kell vissza a karácsonyi teendőkhöz, de ne aggódjon senki se, jövök még egyszer a szünetben és írok még jó sokféle módszert, amik segíthetnek, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
Addig pedig azt mondom, nyugodtan próbáljátok ki ezeket, akár a másik csoportét is, mert semmi sem szentírás, könnyen kiderülhet, hogy mégis csak máshogy gondolkoztok, mint azt elsőre gondoltátok! ^^


2014. december 25., csütörtök

Boldog karácsonyt!

0:30 0 Comments
Úgy érzem, ebben az évben már eléggé el lettetek halmozva ajándékokkal, pedig aztán nem is ez az igazán fontos. Sokkal fontosabb, hogy mindannyian kékek vagytok. A szfinx házának hírnevét öregbítitek. Közös céljaitokért közösen küzdötök. Eszesek vagytok, bátrak, kitartóak. Kedvesen fordultok mindenkihez, segítetek bárkinek, aki kéri, sőt kérés nélkül is, ha úgy érzitek helyesnek. Megérdemlitek az összes ajándékot, de talán még nem vettétek észre, mi mindent kaptatok.

Van egy csodálatos házvezetőtök, akire mindig számíthattok. Aki meséket mond nektek, furcsa varázslatokat végez a szobájában, aki úgy néz ki, mintha az osztálytársatok lenne, de úgy is viselkedik. Akivel együtt szórakozhattok, aki kiáll értetek, ha kell. Aki olyan, mint egy tündér, akinek tele a szíve szeretettel irántatok. Vigyázzatok rá, és becsüljétek meg!


Kaptatok ajándékba egy álomi házvezető-helyettest is, aki segít nektek, dolgozik értetek, és elnézi, ha néhány nappal később viszitek vissza a könyveket a könyvtárba. Ismereteit szívesen megosztja veletek, segít a szorgalmikban, házikban, egyéb feladataitokban. A szíve aranyból van és értetek dobog. Adjatok hálát érte, mert ő valóban csodálatos ajándék!


Vannak barátaitok, akikkel együtt nevethettek, mókázhattok, de, ha sírnotok kell, akkor is ott vannak nektek. Haverok, akikkel összefirkálhatjátok a bájitaltan könyveteket, és titkos összetevőket lophattok a gyógynövénykertből egy gyanús főzethez. A legjobb barátod, aki mindig melletted áll. A szobatársad, akinek a rigolyái az őrületbe kergetnek, mégse szabadulnál meg tőle soha, mert élvezed a közös játékokat és a nagy beszélgetéseket. Barátok, akikkel közösen szurkolsz a kviddicscsapatnak, netán együtt harcolsz velük a házért. Barátok, akikre mindig számíthatsz, akik melletted állnak, és bátorítanak. A barátaid nem csak ajándékok, de egyben kincsek is. Vigyázz rájuk!


Ajándékba kaptatok még a beosztáskor háztársakat, akik hasonlítanak hozzátok, de lehet, hogy mégse. Akik lehet, hogy szorgalmasak, de az is lehet, hogy nem. Akik csak a tanulásnak élnek, vagy csak a szórakozás érdekli őket. A kreatívak és muzikálisak, vagy inkább sportosak és logikusan érvelők. De függetlenül attól, hogy milyenek, mindannyian kékek. Kékek vagytok, együtt vagytok, és ez az igazi ajándék.


Boldog karácsonyt!

Na és most már elég ebből a baromságból. Fentebb Albert szavait olvashattátok. Hanna rábeszélt, hogy egy időre adjam át neki a pennát, de ez már túl nyálas, ehhez nem adom a nevem. De, ha már leírta, maradjon. Ti meg örüljetek neki! 

Oh, és arról se feledkezzetek meg, hogy van egy narancssárga, édesen duci macskátok, aki nem veti meg a lasagnet, és néha-néha a fülvakarást is szívesen fogadja. Gyönyörűen selymes bundáját csodálhatjátok reggeltől estig. Ő egy nagy vadász, akitől félthetitek a dugicsokijaitokat, de akár oda is adhatjátok neki. Na, és persze ő is kék, mint ti. 


Na, szóval boldog karácsonyt! Én tudjátok, minek örülnék? Egy nagy tál lasagnenek. Mindegyikőtöktől fejenként egy tálnak. :3


2014. december 24., szerda

Zenekvíz - 1. forduló megoldások és 2. forduló

1:03 0 Comments
Hanna ezúttal is izgatottan suhant be a klubhelyiségbe, nyomában az elmaradhatatlan házimanóval. A lelkes kis segítője szinte már ki sem látszott a fél ajtónyi plakáttól, amit a szellemlányka a hirdetőtáblára akart kitűzetni vele. Hosszú percek szenvedése - és egy segítőkész levitás fiú közbeavatkozása - után pedig már kint is volt a zenekvíz következő fordulója, illetve az előző forduló megoldásai.

Az I. forduló megoldásai

Először is lássuk az előző forduló megoldásait, és az érte kapott pontokat, mert gondolom erre vagytok most a legkíváncsibbak. Nincs is miért többet csacsogjak előtte, haladjunk szépen sorban!

1. feladat
1. feldolgozás: PSY - Gentleman
3. feldolgozás: Katy Perry - Roar
5. feldolgozás: Coldplay - Viva la vida

2. feladat
1. személy: Nemes L. Izabella
2. személy: Brandon Norrey
3. személy: Návay L. Viktor
4. személy: Grace Erin Green
5. személy: Wolgast Bellafonte

3. feladat
Ennél a feladatnál elsősorban a kreativitást vettem figyelembe, másodrészt azt, hogy ki mennyi időt tölthetett a feladat teljesítésével. Tehát számított nagyban a kidolgozottság is. Azonban rossz megoldás itt nem létezett, ha a beküldött munkának bármi köze is volt a megadott zenéhez.

Ezek alapján tehát a megérdemelt pontok:
Rentai Bálint - 15 pont
Dolánszky Alex - 13 pont
Pethő Abigél - 13 pont
Nemes L. Izabella - 10 pont
Joan Daniels - 5 pont

A pontokat Dol néni írja jóvá, mindazoknak, akik jelenleg is van levtiás karakterük. Sajnos végzett diákok nem szerezhetnek pontot, de nekik külön buksisimi és puszi jár :3

A II. forduló

Most, hogy túl vagyunk a kötelező körökön, jöjjön a kvíz második fordulója, mely az előzőhöz hasonlóan 3 feladatot fog tartalmazni, és amelyre szintúgy maximum 15 pont kapható. Mivel minden fordulóval nullázódnak a pontok, ezért bátran bekapcsolódhat az is, aki kihagyta az elsőt, úgyis a móka a lényeg. Na de lássuk!

1. feladat
Ebben a feladatban öt együttesre kell ráismerjetek apróbb kis segítségek, utalások alapján. Lehetnek ezek konkrét tények, érdekességek, de akár lehet kicsit elvontabb is a leírás.
Pro tipp: keresni meg kell tanulni, onnantól kezdve pedig a kereső lesz a legjobb barátotok ;)

Első előadó
Elnevezték róla 2002-ben Liverpool repülőterét, egyik dalszövegrészlete pedig a repülőtér mottója lett.

Második előadó
A távol-keleti együttes idén Európába is ellátogatott, ami nem is meglepő, miután John Feldmann a producerük.

Harmadik előadó
A Ganxtaa Zolee és a Kartell 20 éves jubileuma alkalmából megénekelték a Döglégy temetését.

Negyedik előadó
A mennyország kapujában is Örökké csak a Cirkusz... Hiába van Felhő fenn az égen, hiába a sok Kísérlet, nem hiszik el, hogy Mindenkinek igaza van.

Ötödik előadó
"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldel a nyárfa az ablak előtt" - egy kicsit másképp, mint ahogy azt Petőfi kitalálta.

2. feladat
Mennyire vagy ismerős a zene világában? Hány zeneszámot ismersz? És milyen témában? Ha az utolsó kérdésre az volt a válaszod, hogy mindenfélében, akkor ez a feladat neked kedvez.
Gyűjtsetek dalokat, amelyek kötődnek a hoz. Lehet ez a zene címe, a szövege, vagy akár a videoklipje is, a kikötés csak annyi, hogy egyértelmű legyen a kapcsolat.
Akármennyit beküldhettek, de itt is maximum ötre jár a pont.

3. feladat
A forduló ezúttal is egy kreativitást igénylő feladattal záródik, melyben ezúttal is az írói vénátokat kell megmozgassátok. Nincs más dolgotok, mint új szöveget írni a híres Jingle Bells dallamára. Nincs semmilyen kikötés, hogy miről kell szóljon az új szöveg, teljesen rátok van bízva, írhatjátok, ami csak eszetekbe jut, az ötletesség lesz pontozva.

Tehát ezek lennének a második forduló feladványai. A beküldési határidő ezúttal is egy hét, tehát 2014. 12. 31. 23:59, ezután sajnos már nem tudom elfogadni a beérkezett munkákat. A segédem továbbra is Lyra Aurora Black, neki címezzétek a baglyotokat akár a megoldásaitokkal, akár a kérdéseitekkel.

Jó munkát és Boldog Karácsonyt!