Levita Portrék - IX. - Choi-Rentai Bálint Joon

Ugye senki sem ijedt meg, hogy ezen a héten nincs Levita Portrék? Kicsit csúsztattuk, ami egyszeri alkalom, vagyis továbbra is keddenként várhatjátok az interjúkat. Na de nem terelem a szót, ezúttal Rentai Bálintot faggattam.

Rentai Bálint

Gratulálok a prefektusi rangodhoz, nagyon jól áll neked. Mi motivált?

Oh, köszönöm szépen! Arról nem volt szó, hogy rögtön ilyen nehéz kérdéssel kezdesz! *nevet, de hamar megkomolyodik* Tudod, eleinte, ódzkodtam mindentől, ami itt történt velem. Nem igazán akartam idejönni, és sokszor éreztem úgy, hogy komoly erőfeszítésembe telik, hogy ne a régi iskolámhoz hasonlítsam Bagolykőt, hogy ne akarjak mindenáron visszamenni. Aztán valahogy teljesen megváltozott minden. Egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy segítek az alsóbb évfolyamosoknak a tanulásban, útbaigazítom őket, megmutatok egy-egy varázslatot.

Olyan gyorsan és könnyedén illeszkedtem be, hogy észre sem vettem. Utána pedig többet szerettem volna. Így, hogy prefi lettem, azt hiszem, ez meg is valósult.

Tolland a szobatársam, így hamar tisztába kerültem a prefektusok feladataival. Úgy voltam vele, hogy egy részét már eddig is csináltam, az a néhány plusz pedig, egyáltalán nem esik nehezemre. Nem mellesleg, többen is javasolták, hogy jelentkezzek. Ez pedig kifejezetten jól esett, felbátorított és ha volt is bármilyen kételyem előtte, meggyőzött.

Na meg *megint elneveti magát* kell egy férfi is a csapatba.

Nagyon jól teszed a dolgod, tapasztalatból mondom. Milyen volt a régi iskolád? Mesélsz egy kicsit a múltadról?

Más. Nagyon más. Kezdjük mondjuk azzal, hogy nem volt Kviddics és , hogy nem kastélyban lakunk. Inkább olyasmi, mint egy egyetemi campus, csak koreai stílusban. Már ha érted mire gondolok *bizonytalanul pillant Dashára, nem biztos benne, hogy ez világos a lánynak, de nem igazán tud magyar szót arra, milyen is, így inkább folytatja* Kollégiummal, könyvtárral, étkezdével... Aztán a fiúk és lányok külön osztályba járnak. Persze az étkezésekkor és a szünetekben lehet találkozni, de az órákon többnyire külön vagyunk. Egy-két olyan foglalkozás volt csak, amit tanár (hiány) miatt egybe tartottak a két nemnek. Nincsenek házak, nincs pont rendszer. Viszont, nagyon fontos a vér. *elhúzza a száját* Eleinte nem értettem az ülésrendet, bár nem zavart a hátsó sor, amíg nem tudtam, hogy odakerülnek a sárvérűek. Aranyvérűek előre, félvérek középre, muglik hátra. *flegmán megvonja a vállát*

Emiatt is voltak eleinte problémáim (a származásom) és persze a "különleges bánásmód" (a cukorbetegség miatt), csak rátett egy lapáttal. Az első évemet azzal töltöttem, hogy bebizonyítsam pont ugyanolyan vagyok, mint bármelyik aranyvérű. Sőt talán jobb is. *elégedett mosoly ül ki az arcára*

Ez egész jól sikerült, hisz a legjobb barátom is - akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot - aranyvérű. Nekem mondjuk ezek csak szavak, de ott igenis sokat számított. Kellemes csalódás volt, hogy itt nem annyira "fontos" *a macskakörmöket a kezével is mutatja, miközben mosolyog*

Szóval a kezdeti nehézségek után én kifejezetten szerettem. Érdekes tárgyaim voltak, olyanok is, ami itt nincsen. Például a kínai mágia... Az egyik kedvencem volt. Mágiatörténetből is inkább a kelet történelmével foglalkoztunk. Volt is mit pótolnom az év elején...

Amúgy meg nem tudom, mi érdekel pontosan.

Értem mire gondolsz. Én is olyasmi suliba jártam anno, bár biztos vagyok benne hogy nem abba, amibe te.

Magyarországon nőttél fel igaz? Hiányzik azért a keleti világ?

Igen. Itt születtem és 13 éves koromig itt is laktunk. Aztán édesapám kapott egy munkát Dél-Koreába és kiköltöztünk. Nem mondanám, hogy hiányzik. Otthon, mivel édesanyám koreai, elég sok szokást tartunk. Itt az iskolában meg nem gondolom, hogy bárkit is zavar, ha mondjuk leveszem a cipőmet a szobánk előtt, vagy teszem azt meghajlok bocsánatkéréskor. Igaz ezek apróságok... De igyekszem úgy viselkedni, ahogy itt illik. Persze van, ami nehezen megy. Sosem fogom megérteni, miért illetlen ha valaki csámcsog... inkább csak tudomásul veszem, hogy itt nem nézik jó szemmel. De van, hogy megfeledkezem magamról. *szégyellősen a hajába túr, reménykedik, hogy Dasha megnyugtatja, vele is előfordulnak ilyen apróságok*

Nem szeretnék most magamról beszélni ezért csak annyit mondok, hogy nekem nagyon hiányzik, sokszor van honvágyam. Ismerős az érzés, ne aggódj egy cipőben járunk.

Említetted, hogy cukorbeteg vagy. Mióta élsz együtt ezzel a betegséggel? Megvisel, hogy nem ehetsz bizonyos ételeket?

*Rámosolyog a lányra, és láthatóan megkönnyebbül, aztán a következő kérdésre kiszélesedik a mosolya* Egyáltalán nem visel meg. Sosem ettem azokból a bizonyos ételekből, mivel elég hamar, másfél éves koromban kiderült, hogy "beteg" vagyok. *megint mutatja a macskakörmöket, látszik rajta, egyáltalán nem zavarja a téma*

Az egyetlen étel, aminek nem tudok ellenállni, pedig kéne, az a pattogatott kukorica. *vágyakozó pillantás* Bár van belőle diétás is, azt is csak mértékkel lenne szabad. Szóvaaaal...Üzenem, minden kedves olvasónak: Ne egyetek pattogatott kukoricát a közelemben! Köszi!

Majd igyekszünk nem előtted enni kukoricát. ^^

Most ötödikes vagy. Mik a terveid a jövőre nézve? Maradsz a suliban?Köszi! Úgy tervezem maradok és gyógyítónak tanulok. Illetve a varázslópszichológia is érdekel. De szeretném majd elvégezni a mugli Orvosi egyetemet is. A kettő viszont biztosan nem menne egyszerre, így előbb itt szeretnék majd végezni, aztán jöhetnek a mugli tanulmányok. Úgyhogy két-három évig még biztos nem szabadultok tőlem. *mosolyogva kacsint*

Akkor jó! *Örül, hogy nem veszíti el a barátját* Sok sikert! Ömm, van kedvenc sütid? Ehetsz cukormentes süteményeket?
Igen. Igazság szerint bármit ehetek, ha odafigyelek. Minden süteményt szeretek, bár a mákosat kevésbé. Viszont nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Mondjuk... nagyon szeretném megkóstolni a dangót, de abból még nem láttam olyat, amit meg mernék enni...*elgondolkodik, megvakarja az állát, aztán elmosolyodik* Azt hiszem a legkönnyebben krémessel, vagy meggyes piskótával lehet levenni a lábamról.