Plüss kiállítás!

Mindenkinek vannak ölelgetnivalóan édes plüssei, akikkel együtt alszanak, hihetetlen kalandokat élnek át, megosztják életük nagy eseményeit. A Levitások közül páran vállalkoztak arra, hogy bemutassák nekünk bolyhosaikat, és arra kérnek benneteket, hogy majd szavazzatok a szerintetek legpöpecebb, legbelevalóbb, legplüssösebb plüssre.

Na, készen álltok? Akkor plüssökre fel!

Lyra Aurora Black és Misu

Épp csak 7 éves múltam, amikor egyszer csatangolásom közben egy barlangra akadtam, és mivel nem volt aki megállítson, hát el is indultam, hogy felfedezzem. Alig mentem azonban pár lépést, amikor hirtelen a barlang teteje megmozdult és a denevérek százával repültek ki a vélt veszélyforrás elől - vagyis előlem. Akkor esett, hogy az egyik kis bőregér egyenest a hajamba repült, majd bele is gabalyodott rendesen, hogy nem sikerült kiügyeskednie magát a segítségem nélkül. Más kislányok talán sikoltozni kezdtek volna, vagy legalábbis megijednek, én azonban már akkor sem lehettem teljesen normális, ugyanis ahelyett, hogy megszabadultam volna a potyautasomtól, kiszabadítottam és meg sem álltam vele hazáig. Már el is neveztem, Misu lett a kis édes, meg azt is kitaláltam, hogy hol fog lakni - a szobámban, hol máshol -, amikor anyukám meglátta, és ahogy az lenni szokott, megtiltotta, hogy megtartsam. Persze nem volt apelláta, vissza kellett vinni a barlangba, én azonban nem tudtam továbblépni a hiányán. Már egy hete bánkódhattam miatta, amikor is egyik este egy kis plüssdenevér fogadott az ágyamon. Rögtön tudtam, hogy csakis a bátyámnak juthatott eszébe a dolog, így nem árultam be őt anyáéknak, amiért a szomszéd lány átjött hozzánk hétvégén. Azóta pedig Misu mindenhova velem tart és ahányszor csak azokba a hatalmas szemeibe nézek, mindig a bátyó jut eszembe, akinek pont ilyen zöld a szeme, ha jó kedve van.

Nemes Izabella és Szentjánosbogár
Kor: tíz év
Faj: éjfúria
Története:

Hideg éjszaka volt. A fák hajlongtak a szélben és keservesen tekintettek rá a halott utcára. Senki sem járt itt, csak egy elve… rossz történet, ezer bocsánat. A kis éjfúriát már tíz éve, hogy megkaptam. Akkoriban rajongtam a sárkányokért és most is szeretem őket, főleg a fekete gyönyörűségeket. Egy nap arra értem haza, hogy ott fekszik az ágyam közepén, egy kis kék masnival a nyakán. A szalagot persze letéptem róla és rögtön a legbecsesebb helyre ültettem: a párnám mellé, közvetlenül a fejemhez. Attól a naptól 
fogva, mindig vele aludtam és sokat is segített, a puszta jelenléte is. Neki sírtam el először a bánatom, vagy örömöm – amit persze nem sírtam -, hiszen a nagy szemei mindig megértést sugalltak. A nevét pedig a fekete színéről kapta, hiszen mint az éjszaka, ő is gyönyörű és sötét. Visszatérve az első találkozásra, pontosan emlékszem a napra: március 12. Pont a születésnapomon kaptam, Vivitől.

Egyébként nagyon megértő és barátságos, mindenkivel kedves és őszinte plüss, habár beszélni nem tud, ha megmozgatom a szárnyait, utána fél órán keresztül, ha kéred, bármikor megsuhintja neked a kis aranyosakat. A nagy szemei pedig sárgák, de még is szépek.

Elárulom, de ez titok, hogy azért tudja mozgatni a szárnyait, mert elvarázsoltam, de psssszt! ezt nehogy megtudja!

Apáthy Hanka és Baltazár

Úgy döntöttem benevezem a versenyre Baltazárt, a nyulat, bár ő nem plüss, de mégis csak valami olyasmi. Zokniból készült a teste, keze, lába, mert igen, az is van neki. Ugrálni ugyan nem tud, de ha nekitámasztom a falnak, remekül tud ülni, és lógatni a zokniból készült füleit. Különleges képessége, hogy tudja villogtatni a gombszemeit, de csak abban az esetben, ha éhes. Megsúgom, hogy én még soha nem láttam őt enni, bár a múltkor gyanús volt, hova tűnt az éjjeli asztalkámról az almás pitém…na mindegy, nem is akarom ezt feszegetni, mert már megint villogtatja a szemeit, és az semmi jót nem ígér. Pedig azt az almás pitét nem én ettem meg. Ha megnézed Baltazárt, ahogy egyenes derékkal a falnak támasztva ül, azt gondolhatod, hogy soványka, de neki ilyen az alkata, mert hát zokniból van, és ki látott már dagadt zoknit. Szóval napközben rendesen, kedvesen üldögél a helyén, azonban ahogy leoltom a villanyt, a sötétben gyanús zajokat hallani. Csak egyszer kapcsoltam fel hirtelen a lámpát, de akkor nem láttam semmi különöset, viszont meg vagyok győződve róla, hogy éjjel elcsámborog a valamerre a szobában, különben hogy lehet, hogy reggelre tele van a füle porcicával. Még annyit kell tudnotok róla, hogy kifejezetten nekem készült, és egyetlen egy van belőle az egész Világon, ezért a legbecsesebb számomra. Baltazár a nyúl.

Doléance Arslí na Firinne és Bartolomeo
Végre megsúgta nekem a nevét, épp időben, hogy én is benevezhessek a kiállításra. Bartolomeo egy jól nevelt, nyílt szívű kis mackó. A Mikulás bácsi hozta nekem tavaly, és én nagyon örültem neki, mert így sosem vagyok egyedül.

A legkalandosabb történetünkkel azt hiszem, házirendet sértettünk, ezért a második legkalandosabbat mesélem el.

Éppen a koncentrációmat fejlesztettem - tudjátok, azt néha kell, mert nehezen tudok egy dologra sokáig figyelni -, és emiatt sok-sok tárgyat lebegtettem a levegőben egyszerre a szobámban. Volt ott mindenféle: fotel, asztalka, alma, gyöngyös doboz, kispárnák, egy tál borsóleves borsó nélkül, borsók, damil spulni, egy teknősbéka, néhány gombóc zokni... bocsánat. Szóval elég sok minden lebegett, az a lényeg, köztük Bartolomeo is.

Nem hallottam Rubya professzor kopogását, de ő látta, hogy bent vagyok és tudja, hogy bármikor szívesen látom. Észre sem vettem, hogy belépett, és ahogy egyre több dolgot felemeltem a bűbájaimmal, őt is elkezdtem lebegtetni, amit persze hangos tiltakozással fogadott. Ijedtemben minden tárgyat leejtettem, és így a Kékhölgyet is elbarikádoztam egy csomó lehuzanó dologgal (szerencsére a fotel nem rá esett). A torony tetején pedig ott trónolt Bartolomeo és segélykérően integetett felém, hogy szedjem le a magasból (nem volt olyan nagy a kupac, de egy tériszonyos kis mackónak ez igenis félelmetes egy helyzet). Én reflexszerűen felmásztam érte, és megcsúszott a lábam, így Rubya professzorra estem még jobban összenyomva őt.

Szerencsére a tanár nem nagyon mérges ránk, azt hiszem, de tanultunk az esetből. Bartolomeo inkább nem kér meg többé, hogy repültessem őt is, amikor egyszerre sok más dolgot csinálok, én pedig nem lebegtetek borsólevest, mert nagyon rossz érzés, amikor az ember mezítláb belelép.

Kilt Zoltán és Víziló
Szia!

Víziló vagyok. Mondhatni első plüsse gazdimnak. Mellékelten küldök magamról két képet. Igen, tudom, kicsinek találsz, de a fantáziám mint gazdimnak igen nagy. Amikor ő aludt én mindig megvédtem. Sokat szoktunk beszélgetni. Jókat nevetünk és van hogy a barátaimhoz is el szokott jönni. Tanulni is együtt szoktunk, közösek az érdeklődési köreink. Sokszor észrevétlenné is tudok válni, törpeségem miatt. Ez azzal jár, hogy ha olyan helyen vagyok, szinte bárkit ki tudok hallgatni.

Gazdim nagyon szeret és én is őt! Csak néha bizony vannak rossz napjai én ilyenkor minden tőlem telhetőt megteszek, csak azért, hogy ne legyen annyira depis kedvében. Sajnos nem mindig jön össze, de igyekszem és soha nem adom fel! Ez is a mottóm! Soha ne add fel!
Körülbelül ennyit tudok mesélni!

Üdvözlettel: Víziló!

Kumagoro és Földi

Földinél jobb társat nem is kérhetnék magamnak. Ugyanazok a dolgok érdekelnek minket, ugyanaz a véleményünk, nagyon jól megértjük egymást. Ha szomorú vagyok, ő mindig felvidít. Abból is látszik, mennyire fontos nekem, hogy amikor egyszer elvesztettem, nagyon kétségbe estem. Napokig kerestem hiába, és alig bírtam elaludni nélküle. Végül kiderült, hogy Napcsi ágya alá gurult be. Régen én is eltűntem hosszú időkre Dol elől véletlenül, de többé nem csinálok ilyet, mert tudom, milyen rossz.

Rentai Bálint és Ori

Ori az én legkedvesebb, na meg az egyetlen, plüssöm. Igazság szerint az ilyesmi játékok sosem hoztak lázba, na meg nem is éppen "sterilek" így nem nagyon játszhattam volna velük. Ori azonban más. A húgomtól kaptam, és semmi pénzért nem válnék meg tőle. Amióta meg van, az oroszlán az egyik kedvenc állatom.

Amit tudni kell róla: 150 centi "magas" bár általában fekszik. Fiú oroszlán, és az én, nem éppen kreatív gondolkodásmódomnak köszönhetően lett a neve Ori, az az oroszlán, röviden. A többit meg látjátok a képen...

Egyébként Ori, története nem velem kezdődik, hanem a húgommal Virággal. Amikor harmadikban (8 éves koromban) kiderült, hogy leálltak a veséim, kórházba kerültem. Mivel mugliszármazású vagyok, és akkor még nem tudtunk a varázsvilágról, így muglik kezeltek, mugli módszerekkel. Virág, szeretett volna nekem segíteni, s mivel nem igazán tudott, ellopta anya pénztárcáját, és elment egy játékboltba, ahol is megvette nekem ezt az oroszlánt. Bár eredetileg vízilovat (kutyát  ) akart, azt nem talált, ezért lett oroszlán. Meg mert, Ori haja - sörénye - pont olyan kócos mint az enyém reggelente, meg mert az oroszlánok bátrak és erősek.

Elképzelni nem tudom, hogy egy olyan pici lány, hogyan cipelte vissza a kórházig a nála 3x nagyobb játékot. Ori ugyanis nagyon nagy. Még most 187 centisen is kényelmesen rá tudok feküdni... Az ágyamba sosem fért be, de az ágy végében mindig ott volt - a kórházban is - és vigyázott, figyelt rám, hogy ne legyek egyedül.

Azóta is meg van, de nem hoztam magammal Bagolykőbe. Az igazság az, hogy kicsit tartottam tőle, mit gondolnátok, hogy egy 18 éves fiú egy plüsst hoz magával ^^"

Na meg, van otthon két húgom, akiknek szükségük van valakire-valamire, ami megvédi őket. Úgyhogy ez most az én Orim új feladata. Helyettem vigyáz a húgaimra, és ott van nekik, akkor is, amikor én nem lehetek velük. Mert ő legjobb, legbátrabb és legerősebb oroszlán a világon. - Elvégre 10 éve nyúzzuk, alszunk rajta, de ő még mindig olyan, mintha új lenne... Azt hiszem, egy kicsit rásegítettem varázslattal, de pszt! 

Weöres Iona Médea és Puszedli

Egy világosbarna szőrmók plüssmaciról van szó, akiről a mai napig nem tudtam megállapítani, pontosan melyik fajta brummogó szolgáltatta neki a mintát, de nem is lényeges már annyira. Még aputól kaptam az ötödik születésnapomra. Van ám neki kockás csokornyakkendője is egyébként, amitől igazán szalonképes egy mackó, de mégis Puszedli lett a neve, mert akkoriban a Pindúr pandúrok voltak a kedvenc rajzfilmem, és én is olyan akartam lenni, mint ők, ha egyszer nagy leszek. Akkoriban még féltem egyedül a sötétben, úgyhogy végül Puszedli volt az, aki mindentől megvédett, mert apu bemesélte, hogy ha megölelem, nem lesz semmi baj, és ha netán arra tévedne valamelyik szörny, ami ott lapul a sötétben, akkor majd úgyis megvéd engem a mackó. Azóta persze már nem félek a sötétben, de még mindig megvan Puszedli, és ugyan nem alszom vele, de az ágyamon a helye.

A legkalandosabb közös "pillanatunk" egyébként az volt, amikor hét évesen egy álló hétig azt képzeltem, hogy a ház erkélye a nagy vadon, ahol én sátrazok Puszedlivel, és akkor még egy nagyon ijesztő cicától is megmentett, aki meg akart támadni, mert véletlenül ráálltam a farkára, de végül csak szegény Puszedlit karmolászta meg. Az a hét azonban mindkettőnknek nagyon eseménydúsan telt, szegényt még az eső is eláztatta nem tervezett fürdésként, utána meg a nagynéném megszárította, amitől csupa bozont lett, de még aranyosabb volt, mint előtte.

Jaj, gyorsan megyek is előkeresni és kicsit megölelgetni apu helyett is, mert rám jött a szeretgethetnék.  

Aileen Aurora és Pingu

A plüssöm egy nagy, duci pingvin. A legpuhább, akit ebben a kategóriában valaha öleltem. Általában párnaként funkcionál, és rengeteg levitással találkozott már, hiszen minden este őt magam után vonszolva érkezem meg a Tündérkertbe, majd hasonlóan távozom. Ilyenképpen már a Navine egyes termeit is megjártuk, amikor egy időre bemehettem oda. (Nem, nem Misi lopta el a jelszót nekem.  )

A pingvinemnek bizonyára neve is van, de még sosem sikerült vele szót értenem, eléggé hallgatag fajta, szóval én csak Pingunak hívom anélkül, hogy tudnám, ő miként is szeretné, hogy nevezzem. Általában mindig őt ölelgetem, ha valami bánt és szomorú vagyok, vagy esetleg csüggedt és letört, de persze az örömömet is meg szoktam vele osztani.

Az estéinket mindig együtt töltjük, ő ugyanis párnám helyett párnám, és még sosem panaszkodott emiatt. Szerintem a pocija direkt azért olyan hatalmas, puha és süppedős, hogy az ember kényelmesen letehesse rá a fejét. Egyszer még Alex ágyába is magammal cipeltem, mikor rosszat álmodtam, és nem akartam Runát azzal felébreszteni, hogy bemászok mellé. Alexet bátran zavartam, elvégre ő a legjobb barátom, csak nem rúg ki a szobájából az éjszaka közepén. Bár, ki tudja, lehet, hogy egyszer sikerül rossz passzban találnom.

Na, de a plüssi a lényeg ugyebár. Az, az igazság, hogy én még nem fedeztem fel semmilyen varázslatos tulajdonságát. Egyszer azt hittem, hogy vándorolnak rajta a szürke és fekete foltok, de aztán kiderült, hogy csak lepötyögtettem tintával. Sajnos beszélni sem képes, vagy, ha igen, nagyon is jól titkolja. Próbáltam már hosszas csikizéssel kierőszakolni belőle legalább egy apró hangocskát, de abszolúte nem csiklandós.

Viszont a jó történeteket nagyon szereti. Mikor olvasok, mindig erős késztetést érzek, hogy az ölembe vegyem, hogy ő is lássa a szöveget. Ki más ültetné el bennem ezt a vágyat, ha nem ő? Elvégre nekem alapból mindegynek kéne lennie, hogy mennyire olvasott a plüsspingvinem.

Pingu egyébként is ravasz nagyon. Nem hiszed, de én biztos vagyok benne, hogy nappal, amikor én órákon ülök, ő szokott bemászni a szekrényembe, hogy teljes káoszt varázsoljon a szekrényembe. Persze a varázslás itt most csak költői túlzás, de az tuti, hogy miatta nem találom reggelente a zoknijaim párjait. Mikor keresem őket, és véletlenül rápillantok, mindig olyan furcsán csillog a szeme a visszafojtott nevetéstől.

Kalandunk nem igazán volt, tudjátok, ő jobban szeret az ágyamon pihenni, na meg bukfencezni, amikor nem nézek oda. Igen, bukfencezni. Hogyan máshogy eshetne le folyton az ágyról, ha nem azért, mert a nagy bukfencezés közepette nem látja a szélét? Na, szóval a kalandozást Kumagoróra hagyja, őt a csendesebb örömök éltetik. Ilyen az alvás, a heverészés és az olvasás.

Pingu szereti, ha a hasát cirógatják és, ha hagyják, hogy sokáig az ágyban lehessen a kedvenc könyvével, ezért néha ott hagyom neki kinyitva valamelyik kötetet, hogy, ha netán elunná a bukfencezést, belemerülhessen az olvasásba.

Na, szóval az én plüssöm egy nagy, duci pingvin, aki a legpihébb és puhább plüss, akit valaha volt szerencsém megölelni. Ti is bátran ismerkedjetek meg vele, csak vigyázzatok a zoknijaitokra, szerintem nem csak összekeverni, de eldugni is szereti őket! O__O 

Dolánszky Alex és Garfield

Higgyétek el, nem vele neveznék, ha lenne más lehetőségem, de ez az egyetlen vattafigura a birtokomban. Nem vagyok plüssgyűlölő, de ez a játék a leggorombább jellem, akivel valaha találkoztam. A nap folyamán csak eszik vagy alszik, ha mégsem ezt teszi, beszólogat; illetve hétfőnként különösen kiállhatatlanul viselkedik.

Van egy sanda gyanúm, hogy a kezében lévő fényképezőgép még a káromra válik, szóval ha a kövi Edictumban az alsógatyás képeim fognak szerepelni, nem tűnődöm hosszasan el, honnan szerezhették őket.

Még csak pár hete van nálam - a majálison zsákbamacskáztam ki -, de szívesen megválok tőle egy kedves mazochista levitás javára.

Most, hogy megismerkedtetek a versenyzőkkel, tessék szépen menni és szavazni itt, hiszen ti dönthetitek el, hogy a fenti puhaságok közül melyikük lesz a leglegleg plüss. ;)