2014. március 25., kedd

Idiómák

A minap, a német tanulásom során összetalálkoztam pár érdekes mondattal. Gondoltam, egy-kettőt megosztok veletek, németül, angolul és persze magyarul. Utóbbinál nem mindenhol találtam meg a magyar megfelelőt, inkább csak próbáltam értelmezni, mire is vonatkozhat.

Először is: mi az, hogy idióma
"Összetartozó szavak csoportja, amelyek együttesen mást jelentenek, mint amit az egyes szavak jelentései alapján gondolnánk, tehát nem érthető csupán meg abból, ha ismerjük az egyes szavainak jelentését."  (wikiszótár)

Olyan mondatokat igyekeztem hozni, amelyek nem szó szerinti fordításban értelmezendőek, hanem néha nem is sejtjük, mit jelenthetnek, vagy pedig kevésbé ismertek. Azért a némettel fogom kezdeni, mert én ezeket fordítottam aztán angolra, illetve ha kellett, megkerestem hozzá a megfelelő angol idiómát. (Ha a fordításomban, értelmezésekben hibák vannak, azokért előre is elnézést.^^)



  • Ich verstehe nur Bahnhof.
    Szó szerinti fordításban olyasmi, hogy: 'Csak a pályaudvart értem.' Állítólag ez onnan ered, hogy az első világháború végén a katonák annyira belefáradtak a harcba, hogy semmi mást nem akartak, mint hazamenni. Akkoriban a fő közlekedési eszköznek pedig a vonat számított (Bahnhof = vasútállomás), és tulajdonképpen csak a hazamenetelen járt az eszük, ezért nem is tudtak/akartak másra figyelni.
    Angolul: It is clear as mud to me. - Ez tiszta nekem mint a sár. (vagy ilyesmi)
    A magyar változatot nem találtam meg erre, de talán: Világos mint a vakablak.(?)
    Mikor használjuk/ jelentése: Amikor nem érted, mi folyik.

  • Das ist Schnee von gestern.
    Szó szerint: 'Ez hó tegnapról. ' Eredete a késő 19.századra vezethető vissza. A megfogalmazás valószínűleg a refrénként visszatérő retorikai kérdésből ered: „Mais où sont les neiges d’antan?“ (="Aber wo ist der Schnee vom vergangenen Jahr?" = "De hol van a tavalyi hó?"), amely Francois Villon - Ballade des dames du temps jadis (=Ballada a hajdani hölgyekről) című költeményében jelenik meg.
    Angolul: It's all water under the bridge. - Ez mind víz a híd alatt.
    A magyar megfelelő: Hol van már a tavalyi hó?
    Mikor használjuk/jelentése: Amikor egy probléma vagy kellemetlen szituáció régen történt, és senki sem feldúlt már miatta.

  • Morgen, morgen, nur nicht heute, sagen alle faulen Leute.
    Szó szerint: Holnap, holnap, csak ne ma, mondja minden lusta ember. A mondat eleje: 'Morgen, morgen nur nicht heute' egy Der Aufschub (A halasztás - vagy ilyesmi) című dalocska kezdete, csak az úgy folytatódik, hogy: 'Sprechen immer träge Leute'. Viszont a 'faul' meg a 'träg' is ugyanúgy lustát jelent. A versike egyébként Christian Felix Weiße tollából ered, az idők során pedig kicsit változtattak a mondaton, már ami a közmondást illeti.
    Angolul: Do not leave tomorrow, what you can do today. (Fordítás: lsd. alább)
    A magyar megfelelő: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
    Mikor használjuk: Pl, ha valakinek tanácsot akarsz adni a szakdoga írással kapcsolatban. ^^

  •  Du bist auf dem Holzweg.Szó szerint: Tévúton vagy. Réges régen, amikor még az erdők olyan sűrűek és mélyek voltak mint a Jancsi és Juliskában vagy más gyermekmesékben, a 'Holzweg' (ami amúgy erdei út) ebben az időszakban nem utat, hanem zsákutcát jelentett. A ledőlt fák elszállítására kitaposott utak (a Holzweg) ugyanis csak a fakitermelés helyéig tartottak, így ezek az ösvények a vándorok számára tulajdonképpen a semmibe, a fák, a bokrok közé vezettek. Ilyenkor pedig két dolgot tehettek: vagy visszafordultak, vagy átvágtak a bozóton.
    Angolul: You are barking up the wrong tree. - Rossz fára ugat fel.
    A magyar megfelelője (talán): Tévútra téved. Tévútra kerül.
    Mikor használjuk: Amikor valaki rossz nyomon jár, rossz személyt kérdez.


Ezeken kívül pedig még leírok párat, magyarázat nélkül, mert ezekhez nem találtam olyat, hogy honnan származhatnak.

  • Aus den Augen, aus dem Sinn.
    Angolul: Out of sight, out of mind.
    Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha nem látsz valakit vagy hallasz valakiről hosszú ideig, akkor elfelejted őt. Ha nincs szem előtt, nincs a fejedben.

  • Der Tropfen, der das Fass zum Überlaufen bringt.
    Szó szerint: A csepp, ami a hordó túlfolyását eredményezte.
    Angolul: The straw that breaks the camel's back. - A szalmaszál, ami összetöri a teve hátát.
    A magyar megfelelő: Az utolsó csepp a pohárban.







2 megjegyzés: