2014. március 6., csütörtök

Új Levitásaink I. - Luna és Hanka

Az elmúlt héten kaptam a feladatot, hogy interjúvoljam meg új Levitás társaimat, hogy jobban megismerhessük őket. Így hát nem maradhattam a biztonságos csigaházamban, össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy megszólítsam ezeket az embereket.
Ma Plata Lunáról és Apáthy Hankáról olvashattok.


Plata Luna 

Lu személyében egy nagyon kedves lányt ismertem meg, akinek sikerült hamar beilleszkednie a közösségbe, hisz elmondása alapján "nagyszerű, jó humorú és segítőkész emberek alkotják" azt. A lány véletlenül bukkant a Bagolykő oldalára, a neten való keresgélés közben. Nos, szerintem nagyon jó kis véletlen volt ez! Luna szerencsére hamar eligazodott a témák között, szerinte minden rendszerezett, könnyen átlátható, és persze rengeteg segítséget kapott, amiért köszönet jár az illetékeseknek! Hasonló a helyzet a szerepjátékkal kapcsolatban, ami egyre jobban megy a neki.

Plata Luna mint karakter február 6-a óta mondhatja magát kastélylakónak. Az iskolába kerülése előtt nem igazán tudott semmit sem a Bagolykőről, mivel a lány mugli születésű. Eddig még nem sok mindent sikerült felfedeznie a kastélyban, ám biztos vagyok benne, hogy sikerül hamar felfedeznie azt a sok-sok csodás és izgalmas dolgot, amit a Bagolykő rejt! Mindenesetre eddig a kedvenc helyisége a konyha (szeret falatozni ő is, de hát ki nem?!), és tetszik neki az erdő környéke is (csak ne merészkedj nagyon be az erdőbe, mert ott ijesztő lények laknak!). Luna örül nagyon és szerencsésnek érzi magát, hogy a Levita házba került, hisz véleménye szerint ez a mentalitás áll hozzá a legközelebb, és a Levitában rengeteg segítőkész és kedves emberrel ismerkedhetett meg. Egyelőre kedvenc tanárja nincs a lánynak, és nem is tudta kiválasztani az általa kedvelt tantárgyak közül a kedvencét (biztos, hogy meg ne sértse a többi, nem választott tantárgyakat! - nagyon rendes lány!). Eddig még csak Levitás barátokat sikerült szereznie, de azt gondolom, hogy Luna személyisége sok embernek szimpatikus lesz más házakból is!



Apáthy Hanka

Hanka jött, látott és berobbant a Tündérkertbe, így a beilleszkedéssel neki sem gyűlt meg a baja. A közösséget ő is csak dicsérni tudja: "Nagyon kedvesek voltak, hamar bekerültem a bandába. Befogadtak, és el is fogadtak. Nem volt semmi gondom." Hanka egy Harry Potter-es oldalnak köszönheti, hogy eltalált iskolánkhoz. Igaz, még nem sok témát ismert meg, de a Levitában már jól eligazodik. Az biztos, hogy egy újnak nem könnyű átlátni az oldalt, ám szerencsére minden házban, így a Levitában is akadnak segítő kezek, akik útmutatást adnak. Például a házvezető; ahogy Hanka is megemlítette, Dol nagyon sokat segített neki!

Apáthy Hanka mint karakter nem volt könnyű helyzetben, mikor az iskolába érkezett, hisz ez a vizsgák előtt két héttel történt. Mindezt édesapjának köszönheti, aki a tanulmányokban való gyors előrehaladás híve.  Szerencsére azonban Hanka nem csak úgy bepottyant a Bagolykő kapuján, hanem idekerülését előtanulmányok és alapos felkészülés is megelőzte, reméljük, ezek mind elegendőek voltak ahhoz, hogy a lány sikeresen vegye az akadályokat! Hanka is örült, hogy a Levitába kerülhetett, mert szerinte itt jó a közösség, és persze ez a legokosabbak háza! Az apukája szerint is! Eddig pedig főként Levitásokkal barátkozott. A kedvenc tantárgya a Jóslástan, mert Tender tanár úr "egy tündéri maszat moszat". Rajta kívül Markovits tanárbácsit is kedveli a vajszívűsége miatt. A lány fejében ott van a Bagolykő alaprajza, ha térképre van szükségetek, ő biztosan szívesen lerajzolja nektek! Azonban, ha kastélyfelfedezésre indultok vele, ne lepődjetek meg, ha eltévedtek, mivel vele is történt ilyen párszor, óráról is elkésett már emiatt! (Ezt az eltévedést meg is tudom érteni, engem is sokszor másfele visznek a lábaim, nem a helyes irányba!) Ám biztosan keveredett már pár izgalmas kalandba az eltévedést követően. Egyelőre kedvenc helyet még nem fedezett fel magának a lány, de ami késik nem múlik!




Köszönöm mindkettőjüknek a válaszadást, és hamarosan érkezem még több Levitás újonccal! Addig is szeressétek a békákat!^^


http://kepfeltoltes.hu/130802/ab_kaim_d__www.kepfeltoltes.hu_.png

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése