Az animéket szeretők sokszor tapasztalnak más emberek részéről egyfajta... lenézést, lebecsülést. Mikor lelkesen elmeséljük valakinek, aki nem ismeri közelebbről ezt a műfajt, hogy milyen pompás, izgalmas, érzelmes, könnyeztető vagy éppen félelmetes filmet láttunk, az érdeklődés általában csak addig marad fenn, míg az illető meg nem tudja, hogy nem élőszereplős, hanem rajzolt karakterek története ez. "Oh, szóval mesét nézel..." Nem, nem mese, rajzfilm. De innentől kezdve mondhatunk akármit, az emberek többsége az anime hallatán megragad a Pokemon és a Naruto szintjén. Ami nem is baj, ha az ember hét-nyolc, vagy éppen tizenéves, tekintve, hogy ezeknek ekörül mozog a célzott korosztálya.
Viszont, ha mégis találunk valakit, akit nem riaszt el csupán annyi, hogy a színészeket ezúttal megrajzolt és animált karakterek mögé bújtatták, szembesülünk azzal, hogy igen nehéz ajánlani nekik olyasmit, ami aztán vélhetően tetszeni is fog nekik. Pedig a választék igen széles, a horrortól, a romantikuson át, az akcióig mindent találhatunk, akárcsak az élőszereplős filmek esetében. Korosztály szerint csoportosítva is válogathatunk, egészen az öt éveseknek készültektől, a tizenéveseknek gyártottakon át azokig, amikhez nem árt, ha az ember megélt már néhány évtizedet és tapasztalt ezt-azt.
De ahogy a filmeknél, a zenénél, a könyveknél és bármilyen más művészeti alkotásnál, itt is felmerülhet a gond, hogy "Ízlések és pofonok". Én mindig bátran ajánlok animéket, és van olyan, akit én rántottam bele az animék világába olyan mélyen, hogy talán életében nem fog onnan kikászálódni, de azért gyakran észlelem is, hogy ami nekem tetszik, nem feltétlenül jön be mindenkinek.
A mai animével is beleütköztem ebbe a problémába, mégis úgy érzem, hogy az üzenete, a benne elhangzó dalok, a látványvilág és a szereplők érzelmi világának bemutatása miatt megérdemli, hogy minél többen próbálkozzanak meg vele. Szóljunk hát pár szót róla:
四月は君の嘘
Shigatsu wa kimi no uso
Áprilisi hazugságod
A történet egy fiatal zongorista fiúról (Arima Kousei) szól, aki anyja halála után többé nem képes a hangszeren játszani. Aztán az útjába vetődik egy lány (Miyazono Kaori), aki csodálatosan hegedül, és aki végül teljesen felforgatja az életét. Spoilermentesen körülbelül ennyit lehet elmondani a történetről, és ez nem tűnik túl soknak, de mivel az anime mindössze 22 részes (részenként 22 perccel számolva "mindössze" 8 óra alatt végig is lehet nézni), ha ennél többet mondanék esetleg lelőnék olyan dolgokat, amik majd csak a felénél válnak teljesen egyértelművé. Mégis, ennél azért több kell az ajánlóba, így hát nézzük meg egy kicsit közelebbről a karaktereket.
Arima Kousei
Kinézetre nincs benne semmi érdekes (azon felül, hogy pont ez a típus a gyengém XD), viszonylag alacsony, fekete, rövid hajú, kék szemű és szemüveges. De ezek mellett egy zseni, aki zongorista édesanyja mellett szívott magába mindent a zenéről, s talán még öt éves sem volt, amikor egy röpke dallamot leutánozva a zongorán, a meghökkent kérdésre, miszerint hogyhogy tud zongorázni, magától értetődően válaszolta: "Miért ne tudnék?"
A zseni, aki gyerekkorában szinte minden zongoraversenyen ott volt, és mindegyiket meg is nyerte. A zseni, aki a játékával több kortársát is arra ösztönözte, hogy hangszert vegyen a kezébe, vagy még jobban játsszon a meglévőn. A zseni, aki... Azt hiszen ennyiből is megérthető, hogy milyen nagy szerepet töltött be Kousei életében a zene, és, hogy milyen nagy veszteség mindenkinek, hogy többé nem képes zongorázni.
Alapvetően egy visszahúzódó, halk szavú, kedves fiú, aki azonban mélyen belül minden egyes nap szenved attól, hogy bár szeretne, mégsem képes úgy megszólaltatni a zongorát, mint régen, elvégre állítása szerint nem hallja többé a hangokat (elsősorban a saját játékát).
Arima Saki
A történetben nagy szerepet kap Kousei édesanyja is, aki bár már elhunyt, mégis erősen meghatározza fia életét, tetteit és elsősorban zenészi karrierjét. Érdekes, hogy ahogy derülnek ki róla a dolgok, ki az, aki továbbra is gyűlöli (vagy legalábbis ellenszenves érzéseket táplál iránta) a nőt, és ki az, aki képes megbocsátani neki, miután kiderülnek a motivációi, és egy kicsit jobban megismerjük az életét. De az biztos, hogy minél könnyebb szeretni és sajnálni Kouseit, annál könnyebb elhatárolódni az anyától.
Miyazono Kaori
A lány, akit lehet szeretni, utálni és a pokolba küldeni. A lány, aki képes lehet elhozni a megváltást Kouseinek, de ugyanakkor ő az, aki egyre mélyebbre kergeti a kétségbeesésben. Valahányszor erőszakosan (De vajon lehetett volna másképp? Vajon célt lehetett volna érni egyéb módszerekkel annál a fiúnál, aki egyenesen retteg attól, hogy újra színpadra álljon és zongorázzon a közönségnek?) rávette a fiút, hogy játsszon, és látható volt Kousei arcán a gyötrődés, mindig felmerült bennem a kérdés: "Miért nem hagyja békén? Milyen előnye származik abból a lánynak, hogy ez a szerencsétlen ott szenved?" De amikor Kousei játsszik, valahogy az ember - én legalábbis biztosan - meg tud bocsátani neki mindent.
Azt is, hogy gyerekes, azt is, hogy önző és még azt is, hogy erőszakos. Nem a kedves és az aranyos az első jelzők, amiket hozzá kapcsolnánk - pedig tud olyan is lenni -, talán szeretni is nehéz, de ahogy halad előre a történet, egyre többet tudunk meg róla, és talán akaratlanul is megkedveljük. (Talán pont azért, mert Kousei annyira szereti őt.) Ha az egész történet alatt nem is, az utolsó részben biztosan.
Valójában ők a főbb szereplők, de sokszor megjelenik még Sawabe Tsubaki és Ryouta Watari is (konkrétan az összes részben). Előbbi a Kousei szomszédjában lakó lány, akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást, és aki egyértelműen bele van zúgva a fiúba, de ahogy az már lenni szokott, ez pont benne - és a fiúban - nem tudatosul. A másik szereplő, Watari, Kousei legjobb barátja, aki focistának készül, és egy rakás barátnője van, akik természetesen nem tudnak egymásról. Ő Kousei ellentéte, a sikeres, helyes, népszerű srác, és akibe főszereplő szőkeségünk is szerelmes. Így aztán meg is van a tökéletes szerelmi sokszögünk.
Természetesen később megjelennek egyéb szereplők is, főleg Kousei múltjából, például az anyja legjobb barátnője, vagy éppen régi riválisok, akik egyébként számomra érdekes színfoltok voltak a történetben (és például többet tudunk meg róluk, mint Watariról), de most mégsem térnék ki rájuk részletesebben, ha megnézitek az animét megismeritek majd őket, és talán pont olyan érdekesnek fogjátok tartani, mint én, Aiza Takeshi felfogását, mely szerint Arima Kousei az ő rendíthetetlen hőse, aki tökéletesen, a kotta szerint képes játszani, és Emi Igawa teljes elutasítását ugyanezen okból, vagyis, hogy Kousei szívtelenül, a zenéhez semmit sem hozzáadva, csupán a kotta szerint játszik.
A történetben nincsenek nagy csavarok (legalábbis én a végét talán már a 3. résztől sejtettem), de nem is ezen van a hangsúly, hanem a karakterek fejlődésén, érzelmeiken, kapcsolatukon. Bár vannak, akiket elintéznek néhány egyszerű tulajdonsággal, mások életébe nagyon mélyen betekintést nyerünk. Ami pedig a címben szereplő hazugságot illeti... Na, én nem arra gondoltam, ami végül is kiderül a végén. Mármint én azt tudtam az elejétől, szerintem egyértelmű volt (még, ha a karakterek be is vették), én úgy gondoltam, hogy a hazugság már sokkal korábban lelepleződött, de végül is így lett kerek a történet, és szép a lezárás.
Az anime egyébként mangaalapokon nyugszik, az eredeti mű szerzője, Arakawa Naoshi, a címe pedig megegyezik az anime címével. Nem olvastam, de belelapozgattam, és meglestem a végét is, így majdnem magabiztosan kijelenthetem, hogy az alkotás mangahű lett, ráadásul sok más animével ellentétben ezt befejezték, lezárták. Persze maradnak kérdések, de ezekre talán a majd később megjelenő OVA fog válaszokat adni, de nem olyan irritálóak, hogy ne tudnánk tovább élni a válaszok nélkül.
A grafikát szerintem elég jól szemléltetik a képek, és talán már amúgy is ismeritek az animációért felelős A-1 Pictures munkásságát (Another, Accel World, Ao no Exorcist, Fairy Tail, Kuroshitsuji, Sword Art Online... hogy csak néhányat említsek). Nekem különösen tetszett, hogy animálták az ujjaik mozgását a billentyűkön, és nem csak állóképekkel illusztrálták a játékot.
Na, persze a zenénél fel kell készülni rengeteg komolyzenére, de talán épp ez lesz az, ami megszeretteti veletek például Chopint. Az anime háttérzenéi nem kiemelkedőek, de jó aláfestései a jeleneteknek, az openingek közül az első jobban tetszett, az endingek közül a második.
A szinkronszínészek közül szinte egyiket sem ismerem (ezen őszintén meglepődtem :D ), de azért csak szerepel benne valaki a TOP 10-es listámról. Ő nem más, mint Aiza Takeshi hangja, Yuuki Kaji (Attack on Titan - Eren Jaeger). Ellenben nagyon megkedveltem Kousei (Natsuki Hanae) és Emi (Saori Hayami) hangját, remélem később még hallhatom őket valahol. /Még jobban meglepődtem, mikor megtudtam, hogy hallottam már Kousei hangját, méghozzá a Tokyo Ghoulban, hiszen ő a főszereplő Kaneki Ken hangja is. Védelmemre azért felhozom, a Shigatsuban nem nagyon kellett sikítoznia. XD/ A teljes listát ITT tekinthetitek meg.
Én őszintén ajánlom mindenkinek, aki kicsit is kedveli a komolyzenét, a drámákat vagy a szerelmes történeteket. (Vagy esetleg a sötét hajú, szemüveges és kicsit bénának látszó fiúkat. XD) ITT megtekinthetitek a hivatalos előzetesét.
Ha már valamelyikőtök megnézte, szívesen várom a véleményeteket róla itt, vagy akár a Blog kibeszélőben.
Jó animézést!
