Norelia Black
Szia Norelia! Megengeded, hogy készítsek veled egy interjút?-Szia! Persze miért is ne. Állok elébe a kérdéseknek. - Mosolyogtam az interjút készítőre.
Hol születtél és nőttél fel? Hogy telt a gyerekkorod?
-Nos Nagy Britanniában születtem Leeds városkában a szülői házban. - kezdtem bele a kis regénybe magam előtt látva a régi helyszínt. - Édesanyám nevelt ameddig tudott. Sajnos bujkálnia kellett és egyik alkalommal megtámadtak minket és anyámat egy akkor még gyógyíthatatlan átokkal eltalálták. Ekkor olyan egy éves lehettem, rá 2 évre az átok által küldött testi betegség felülkerekedett az immunrendszerén és sajnos belehalt mikor a harmadik életévemben voltam. - Egy kis könnycsepp jelent meg a szemem sarkában de gyorsan letöröltem. - Tisztán nem emlékszem a dolgokra és ezért lehet kicsit elferdült a valóság ahogyan a nevelőapám mesélte kíméletesen. Lehetséges van egy kisebb háttere, hogy így történt a dolog. Azonban erről ő nem hajlandó velem beszélni. Mindig azt mondja, hogy még túl fiatal vagyok a teljes igazsághoz. - egy kissé halk zavart rövid nevetést eresztettem el. - Hát ennyit az úgy mondd gyerekkor kezdetéről. Anyám úgy rendelkezett, hogy egy mogorva tanár legyen a nevelőapám és mivel ő állandó szinten az iskolában lakott így egy régi nagy kastélyban nőttem fel. Így sok volt a társaság, sőt néha kicsit túl sok is. Azonban leginkább az időmet a nevelőapám óráin a könyvtárban vagy a gyengélkedőn töltöttem és néha napján a vadőrrel és annak kutyájával játszva. - mosolyodtam el a mesélés közben a szép kis emlékek felidézése során.
Sajnálom, azt ami történt. Te személyesen érzel/éreztél valamit az átokból? Neked nem esett bajod?
- Igazán érdekes kérdés. - Elgondolkodtam pár percig rajta. - Hát túl kicsi voltam még, hogy fel tudjam mérni az akkori helyzetet. Viszont erről nevelőapám nem volt hajlandó nyilatkozni. Azonban úgy gondolom anyám egy titkos féltő varázslata folyamán hozzám nem ért el az átok. Viszont arra tisztán emlékszem, hogy rettenetesen megijedtem. Olyannyira, hogy sírni se mertem. Mivel anyám elájult én azt hittem meghalt. A támadóink engem valami oknál fogva nem bántottak. Lehetséges azért mert az illetőt nem csak a parancs heve hajtotta, de ez már találgatás a számomra. Csak utána mertem sírni miután elmentek. Gyakorlatilag addig sírtam míg anyám fel nem ébredt. Utána megtanított egy két gyógyító varázslatra és onnantól ahol tudtam segítettem. Ha elhatalmasodott rajta a fájdalom valahogy Újra próbáltuk elzárni az átkod. Azonban folyton folyvást áttörte a varázst és egyre jobban terjedt. Hupsz egy kicsit elragadott a mesélés. Mindenesetre fizikai bajom nem lett a dologból, de ki az akit nem viseli meg, hogy elveszíti az édesanyját. Mivel az átkot ma már gyógyítani lehet, mert valami oknál fogva nevelőapám megtalálta rá a gyógymódot így kicsit jobb ezzel a tudattal élni. De mivel kiskorom óta nem gyerekként bántak velem még édesanyám se mindig, így viszonylag könnyebb volt mindent feldolgozni.
Hogy kerültél a Bagolykőre? Sikerült beilleszkedned?
- Oh hát ennek igazán nincs nagy oka. Nevelőapám szerint abban az iskolában ahol ő tanít már túl sokat tanultam gyerekként. Ezért úgy gondolta, hogy elküld egy külföldi iskolába, hogy kipróbálhassam magam és ne tőle függjek. - magyarázat közben mosolyogva meséltem. - Bár én úgy hiszem, ott se lett volna olyan rossz. De szeretem az új helyetek és igazán szép itt Bagolykőn. - Egy kis szünetet tartottam aztán újra mesélni kezdtem. - Nos, hát a beilleszkedésre csak annyit mondok, hogy megszólalok ha kérdeznek, de már találtam egy-két barátot.
Könnyen megtanultad a magyar nyelvet? Van kedvenc szavad?
- Mondjuk úgy, hogy nem kellett vért izzadnom a tanulás érdekében. Bár egy pár tanfolyamon túl vagyok mire teljes mértékben sikerült elsajátítanom. Azért van még mit tanulni, mert néha összekeverek ezt-azt. A kedvenc szavam - gondolkodtam egy kicsit - talán a "szeretlek", mert azt nagyon ritkán használják.
Inkább csöndes típus vagy, vagy csak időbe telik amire megnyílsz a többieknek?
- Valahol a kettő között. Régebben inkább taszítottak emberek és a tanulással voltam elfoglalva, hogy anyám odafenn is büszke lehessen rám, no meg a nevelőapám. Azonban két srác kilenc éves koromban kirángatott a kis világomból. Ezért égész életemben hálás leszek nekik, de főleg az egyiküknek. Hiányoznak, de azért tartom velük a kapcsolatot mióta eljöttem. Nos szóval azóta egész könnyű összebarátkoznom bárkivel. Viszont szinte azonnal megérzem ha valaki rosszat akar nekem vagy bárkinek.
Mi a kedvenc tantárgyad?
-Kedvenc tárgy... - tűnődtem el egy picit. - Igazából nincs kedvenc tárgyam, de ha muszáj lenne választani párat akkor a gyógynövénytant, és a bájitaltant mondanám. Ez a két tantárgy valahogy elég szorosan kapcsolódik egymáshoz szerintem.
Mi a hobbid?
-Csak két hobbim van. Mégpedig a rajzolás és a történetek írása és kitalálása. Nos a rajzolás egy részben azért, mert szeretném majd a saját írásaimat illusztrálni ez által. De még emellett elég sok mindent szeretek és szeretnék csinálni is a jövőben. Bár még listát nem csináltam belőle. - zavartan nevetgél.
Mi a terved a jövőre nézve? Mi szeretnél lenni?
-Oh ezen milliószor gondolkodtam már, de még rendes nevezőre nem jutottam magammal. Szeretnék író lenni, ugyanakkor a gyógyítói munka is felkeltette az érdeklődésemet. Bár leginkább varázsló gyerekfelvigyázó tetszik jelen pillanatban - mondtam nagy hévvel. - Bár szerintem még ráérek ezen gondolkodni mikor már kijártam az iskolát.
Mi a kedvenc sütid?
-Oh már vártam ezt a kérdést. Valamiért az ilyen kis interjúknál mindig elhangzik tudtommal. Nos az én kedvenc sütimből is kettő fajta van a listámon. Az egyik a csavart mézes krémes, a mugli világban csak rombusz alakú mézes krémesnek nevezik. A másik pedig igazából egy torta, de szeletenként lehet venni a legtöbb helyen. Mégpedig a Rózsaszín üvegtetejű puncstorta szelet.
Jól hangzik. Mi a kedvenc színed? Csak nem a rózsaszín?
-Áh nem nem a Rózsaszín. A kedvenc színem a kék. Viszonyt mindegyik szín különleges.
Köszönöm az interjút, remélem nem bántad meg. ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése