A történet 1986. április 26-án kezdődött, amikor egy egyszerű, rutinszerű karbantartási munkához készültek az emberek. Kísérleteiket végezve, a műszereikre, jelzőkre hagyatkozva fogtak bele a munkájukba. Az erőmű, mely Csernobil és Pripjaty városától pár kilométerre feküdt, az addigi biztos áramforrást jelentette Ukrajna számára, ámbár hajnali 1-kor váratlan esemény következett be..
Az erőműben történő hibák miatt a 4-es reaktorban történő gőzrobbanás teljességében megsemmisítette a reaktor fedelét és a tetőt megrongálva juttatta a levegőbe a mérgező, sugárzó anyagokat. A robbanással egy időben, vagy annak következtében földrengés rázta meg Csernobil területét, szinte sugallva azt, hogy mi közelít a városok felé...
Az atomerőműben tartózkodó munkások hihetetlenül magas sugárzásnak lettek kitéve, ők, az évek múltán, a sugárzás maradandó károsodása miatt hunytak el. De a katasztrófa nem csak a reaktor közelében lévők életét követelte és keserítette meg...
![]() |
| A 4-es reaktor, a robbanás után. |
A reaktor tüzét megfékező tűzoltók ismeretlenül mentek oda, nem tudták, hogy mit kell kiállniuk, mit szenvednek aközben, hogy oltják a lángokat. Az akkori felelősök egy eddig nem ismert, el sem képzelt katasztrófával álltak szemben, nemértésük és a pillanatnyi helyzet miatt a legkevesebb idő alatt kellett dönteniük. A szennyező anyag már a levegőben keringett, ezt nem tudták megfékezni, ellenben a döntés, mely megszületett, igyekezett minél több életet megmenteni.
Még aznap este elrendelték, hogy a reaktort megsemmisítik, illetve, a közelben fekvő Pripjaty városát evakuálják. A történet szerint, a lakosoknak 5 percük volt arra, hogy összeszedjék fontosabb dolgaikat, és elhagyják a várost, mely első ízben kapott a sugárzó szennyeződésből. Az ígéret szerint 3 nap múlva visszatérhettek volna, de, ez nem így végződött. Csalódott, otthontalan emberek mindenüket hátrahagyva menekültek és kaptak otthont átmenetileg. De ez vajon mindent megoldott?
| Pripjaty neve a város és az erőmű közötti elágazásnál |
Vidámpark, a kihalt városban.
Az emberek valójában csak a katasztrófa után 3 hónappal térhettek vissza, de akkorra már a várost kifosztották. A kapzsi, lelketlen emberek a katasztrófa idején is csak a vagyonszerzés mellett kitartva igyekeztek pénzt csinálni abból, melyet mások a katasztrófa miatt kénytelenek voltak hátrahagyni. Talán túl buták voltak, de számos történet kering arról, hogy a lopott és eladott holmiktól az új tulajdonosuk megbetegedett, hiszen sugárzásnak kitéve szennyezettek voltak.
A reaktor, és maga az erőmű sorsa meg volt pecsételve. A szennyező anyag még Magyarországot is elérte, de csak kis mennyiségben, viszont túllépte a megengedett sugárzási szintet. A legnagyobb dózis Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére, illetve mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területére jutott, ezzel hatalmas területek szennyeződtek.
A további sugárzás elkerülése érdekében a 4-es reaktor köré az akkori technikának eleget tevő, de mégsem a csúcstechnika remekjének mmondható szarkofágot emeltek. Ez a betonkészítmény védte és védi a mai napig is sugárzó anyagot attól, hogy újra a szabadra kerüljön. A munkások, akik építették, hatalmas életveszélynek lettek kitéve, és a még élők a mai napig emlékeznek a borzalmakra, melyek akkor, azon a napon történtek.
![]() |
| A szarkofág |
A történet itt véget is ért, hiszen, a szennyezett terülteken lefolytak a tisztítási munkálatok. A lehető legtöbbet megtéve próbálták meggyógyítani a sérüléseket, de sajnos nem lehetett 100%-ban eltüntetni a szennyezést. Az évek, évtizedek múltán is kimutatható, hogy a föld, mely legnagyobb mértékben károsodott, még nyomokban, kis mértékben sugárzik. A lakosok egy része visszatért a környező helyekre, Pripjaty üresen maradt, viszont mára már inkább turistalátványosság. A megbetegedések, a daganatos elváltozások és a mutációk száma megugrott, a katasztrófát követő években rengeteg ilyen történettel és kutatással, dokumentációval volt tele a sajtó. Beteg, fogyatékkal élő gyerekek, állatok jöttek világra, váltak a kutatások áldozatává a katasztrófa utáni években. Az emberek, akik a mai napig ott laknak, már megtanultak együtt élni ezzel, a történelemmel, a többi pedig a mai napig is szörnyülködve, félve tekint az atomenergia felhasználásra.
'86 eseményei felhívták a figyelmet az óvatosságra, az előírtak betartására. Minden évben megemlékeznek azokról, kik a balesetben és az azt követő években hunytak el, emlékeznek azokra, akik életükkel fizettek a hibákért. Ezen a napon világszerte emlékeznek Csernobilra, a 4-es reaktorra, és arra, hogy az emberi élet mennyire veszélyben tud lenni, mennyire vigyázni kell értékeinkre.
Az áldozatok emlékére állított imaház a mityinói temetőben
|
A természet visszavette azt, ami az Övé..
Forrás: Wikipedia




Szabad idepofátlankodni személyes történettel? ^^"
VálaszTörlésMivel az én városom elég közel van a határhoz, édesanyám mesélte, hogy a katasztrófa idején, amikor ő 11.-es volt, jódtablettákat osztogattak a sulijában a sugárzás ellen. Volt aki eldobálta, de volt aki bevette, és végül tényleg utóbbiak jártak jobban.
Valamint nem is beszéltünk arról a hihetetlen titkolózásról, ami ezzel a katasztrófával járt. "A radiosugárzás nem jelent veszélyt az emberre – ezzel zárult az első híradás, ami a korabeli napilapban megjelent a Csernobilban történt atomkatasztrófát követő 4-dik napon. A szovjet hírközlő szervek nem siették elmondani a világnak, hogy minden idők legnagyobb atomrobbanását idézték elő trehány munkájukkal, és ami még nagyobb bűn, nem mondták el a világnak, hogy ha már megtörtént a baj, védekezzenek!"
Azt hiszem, ezt lehet nevezni igazi katasztrófának.
Leila Shine voltam :)