A királyfi hallgatott, a nagykövet hallgatott, Rozalinda meg azóta már egy szót nem szólt, hogy a társalgóba léptek Kellemes meleg este volt, az erkélyre nyíló franciaablakok tárva-nyitva, kiláttak a városra és északon a távoli hegyekre. Alattuk a Glückthal tiszta zöld vize folyt. És mégsem szólalt meg senki.
Végül a királyfi törte meg a csöndet:
- Furcsa egy história ez, Lord Chelsoe!
- Furcsa, uram - mondta a nagykövet.
- De igaz - tette hozzá a királyfi -, legalábbis semmi nem szól az ellen, hogy ne lenne igaz.
- Aligha hihetem, uram, hogy Benjámin, akit talpig becsületes embernek ismertem, a magatartásával kiérdemelte volna, hogy...
- "Érte jöjjenek" - mondta a királyfi. - Nem is; merő véletlen volt, és megeshetett volna bármelyikünkkel, ha történetesen rá talál ülni a szőnyegemre.
És ekkor a királyfi, kurtára fogva, elmondott nekik mindent: hogy a szőnyeg csak egy a sok tündérajándék közül, amit a keresztelőjére kapott; s hogy nyilván oda vitte a komornyikot, ahova épp menni szeretett volna - Falkensteinbe, a királyi udvarba.
- Igazán nem volna baj - tette hozzá a királyfi -, csak épp hogy abban bíztam, a szarv és a farok segítségével fogok békét kötni felséges atyámmal. Nagyon vágyott rá; s ha Rozalinda nem mondja, hogy szívesen venné, ha az övé lenne, atyám ma este már meg is kapta volna.
- Ó, uram, túlságosan is megtisztel bennünket - suttogta Rozalinda, és a királyfi elpirult, mondván:
- Egy csöppet sem! Ugyan!
A nagykövet ekkor bizonyosodott meg róla teljesen, hogy a trónörökös, aki hadilábon áll az ország királyával, rajong a lányáért; ami módfelett kínos egy nagykövet számára... de ők már hozzá vannak szokva az ilyesmihez.
"most mi az ördögöt kezdjek ezzel a fiatalemberrel? - törte a fejét a nagykövet. - Itt nem maradhat örökké; s a szőnyege nélkül nem tud elmenni, mert a katonák parancsot kaptak, hogy fogják el, amint feltűnik az utcán. Benjámin meg azt fogja állítani, hogy ő ölte meg a tűzokádó sárkányt - mostanra már biztosan odaért Falkensteinbe -, megkapja a király unokahúgának kezét, s a komornyikom lesz Maflázia koronájának örököse! Iszonyú!"
Nos, amint ezt végiggondolta, a királyfi az erkélyen arról számolt be Rozalindának, hogyan sikerült a sárkánnyal végeznie; nagyon szerényen, mert mind mondta:
- Nem én öltem meg: azt a szerencsétlen Remorát illetné meg Molly keze; de hát ő kimúlt.
E pillanatban nagy surrogás támadt; valami elröppent mellettük, s a nyitott ablakon át a király, a királyné, Benjámin és a tűzokádó sárkány szarva-farka ért földet a nagykövet társalgójában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése