Mikor a hölgyek eltávoztak, s a királyfi a többi urakkal magára maradt, a nagykövet még gondterheltebb képet vágott, mint az előbb. Végül magával vonta Villót a terem sarkába, azzal az ürüggyel, hogy egy rendkívüli szoborművet kíván megmutatni neki.
- Királyi fenséged tisztában van vele - kérdezte -, hogy súlyos veszélyben forog?
- Még mindig? - kérdezte a királyfi, mert a tűzokádó sárkányra gondolt.
A nagy követ, nem tudta, mire gondol, mert hírét se hallotta a viadalnak, de komoran válaszolt:
- Súlyosabb veszélyben, mint valaha.
S megmutatott a királyfinak két felhívást, amivel teli volt a város.
Az első így szólt:
MINDEN HŰ ALATTVALÓNAK!
Minthogy
elsőszülött fiunk, Villó királyfi többrendbéli bűncselekményben és kihágásban találtatott vétkesnek,
először is: nem átallt megfutamodni kötelessége alól, hogy megvívjon a tűzokádó sárkánnyal, minek következtében két szeretett fiúgyermekünk, Alfonzó és Enrikó királyfi életét vesztette e szörnyeteggel vívott párviadalban;
másodszor: Glückstein városában ildomtalanul tivornyátorr, és a város közcsendjét megháborította;
harmadszor: megpróbálta elhódítani tőlünk nevezett városban élő, hűséges alattvalóink szívét, hogy ellenünk ily módon pártot ütvén, megbontsa birodalmunk békességét;
adatik tudtára mindenkinek, hogy bárki;
amennyiben nevezett Villó királyfival cimborál, neki fedelet ád, segítséget nyújt, vagy szökését elősegíti, felségsértésében bűntársának számíttatik;
amennyiben nevezett királyfit falkensteini kastélyünkban élve színünk elé állítja, ÖTEZER ERSZÉNY ARANY jutalomban részesül.
MORÓZUS K.
És a második felhívás:
JUTALOM
Minthogy
birodalmunk területén egy idő óta egy tűzokádó sárkány garázdálkodik,
adatik tudtára mindenkinek, hogy bárki,
amennyiben nevezett tűzokádó sárkány szarvát és farkát
falkensteini kastélyunkban színünk előtt bemutatja,
ÖTEZER ERSZÉNY ARANY jutalomban részesül, trónunk örökösévé
fogadtatik, részesül a címmel vele járó javadalomban,
és elnyeri unokahúgunk, Molinda kezét.
MORÓZUS K.
- Hm - jegyezte meg a királyfi -, nem is gondoltam, hogy őfelsége ilyen jól fogalmaz! - Pedig szíve szerint azt mondta volna: "Nem gondolja, hogy csatlakoznunk kéne már a hölgyekhez?"
- De uram - mondta a nagykövet -, az utcákon nyüzsögnek a katonák; fogalmam sincs, hogyan menekülhet előlük. Itt, a én fedelem alatt egy darabig biztonságban van, de hosszadalmas tartózkodása - ezt ne tekintse a vendégszeretet hiányának - feszültté teheti azt a felhőtlen kapcsolatot, amely Maflázia és az én kormányom közt, amelyet képviselni szerencsém van, jelenleg fennáll.
- Nekünk eszünk ágában sincs háborúskodni; és azt hiszem, önöknek sem - jegyezte meg mosolyogva Villó.
- Akkor hát hogyan kíván fenséged a felhívásban foglaltak dolgában eljárni?
- Nos, úgy, hogy igényt támasztok a tízezer erszény aranyra. Egymillió arany sem megvetendő összeg - mondta Villó. - Nevezett királyfit még ma este élve őfelsége színe elé állítom Falkensteinben; úgyszintén bemutatom neki nevezett tűzokádó sárkány szarvát és farkát. De Molly húgom kezére nem tartok igényt.
- Szabad talán emlékeztetnem fenségedet, hogy Falkenstein ide háromszáz mérföld. Továbbá közölnöm, hogy főkomornyikom, Benjámin, vacsora előtt eltűnt a házból, s attól tartok, Kopaszoffsky kapitányhoz ment, hogy figyelmeztesse: fenséged a házamban tartózkodik!
- Annyi baj legyen - mondta a királyfi -, de kedves Lord Chelsoe, megengedné, hogy Rozalindának átadjak valami csekély kis ajándékot, s kiváltsam vele azt a fél diót, amit tegnap este adta neki zálogul? Igazán semmiség, csak egy szarv és egy farok, a sárkányé, amit ma délelőtt cserkésztem be.
A nagykövet úgy megdöbbent, hogy a jómodoráról megfeledkezve, kettesével szedte a lépcsőket, úgy rohant föl az emeletre, és kiáltotta:
- Linda! Linda! Gyere le rögtön, valami meglepetés vár idelent!
Rozalinda már jött is isetve, kedves arcán mosollyal. Sejtette, hogy mi lehet az a meglepetés, bár a királyfi vacsora közben nem szólt róla semmit.
- Fenséged menjen előre! - kiáltotta a nagykövet; s a királyfi, karját kínálva Rozalindának, kiment az előcsarnokba, ám ott híre-hamva nem volt sem a szőnyegnek, sem a sárkány szarvának-farkának.
Elsápadt, s megkérte a nagykövetet:
- _Volna szíves megkérdezni a szolgáit, hova tették azt a kis perzsa imaszőnyeget és a csomagot, amit hoztam?
Lord Chelsoe csöngetett, bejött valamennyi szolga, Vilmossal, az alkomornyikkal az élen.
- Vilmos - kérdezte őlordsága -, hova tették őfensége szőnyegét és csomagját?
- Szerintünk, uram - mondta Vilmos -, Benjámin vitte magával.
- És Benjámin hol van?
- Azt nem tudjuk, uram. Szerintünk, uram, érte jöttek.
- Érte jöttek? Kicsodák?
Vilmos hebegett, szemmel láthatólag zavarban volt, és nem tudta, mit feleljen.
- Gyerünk! Választ kérek! Mit tudnak róla?
Az alkomornyik végül megköszörülte a torkát, mintha szónoklatot szándékoznék tartani.
- Fenséges uram, uraim és hölgyeim, a dolog így történt. Őfensége bejött, hóna alatt egy szőnyeggel és a szőnyegben valamivel. És letette arra a zsámolyra ott. Tamás bevezette a társalgóba. Benjámin akkor így szólt: "Öt perc múlva tálalnak... hogy én milyen fáradt vagyok!" És vette magának a bátorságot, hogy ráüljön őfensége szőnyegére, és - már elnézést kérek - kijelentette: "Torkig vagyok ezzel az egésszel itt! Elegem van belőle, s azt hiszem, valami jobb helyet keresek. Bár lennék komornyik a király udvarában!" Még ki se mondta, mint a puskagolyó repült ki a nyitott ablakon, s vele őfensége csomagja is. Kiszaladtam az ajtón, s láttam, ott repül a város fölött, egyenest északnak. Mindössze ennyit tudok; hazudni meg nem akarok, ha életemben eddig nem hazudtam. És mindannyian - én is, Tamás is, pedig ő nem látta, meg a szakácsnő is - meg vagyunk győződve, hogy Benjáminért érte jöttek. És a szakácsnő azt mondja, nem is csodálkozik rajta; összeférhetetlenebb, rosszindulatúbb...
- Köszönöm, Vilmos - mondta Lord Chelsoe -, ennyi elég, most elmehetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése