Cukikór - vigyázat

Inkább nevezném kórnak,  halálos és fekélyes kórnak, mintsem cukinak, nem is ismerem ezt a szót, és feláll az a lenyalt szőröm is, hogy miket ki nem találnak ezek, de hogy Ágotának megtiltottam, hogy részt vegyen benne, az  világos. Mondtam is neki, ha ő is cuki lesz, az jobban fog fájni, mint eddig bármikor. Nézett, mint aki nem látott még fenyegetést, de persze bólogatott, mert fél tőlem, hogy a házimanóba ne félne.   Azt mondják, a kór hányingert okoz, mondjuk nekem nem kell ahhoz a kór, jön a hányinger magától is. Mint amikor Ágota adja nekem azt az ételnek nevezett dolgot, amit lutyakosnak neveztem el. Szerinte ez nem állatkínzás, szerintem meg ő nem annyira látja ezt jól, szóval erről sem adtunk még ki megegyezési egyezményt, már ha ilyen létezik, a lényeg, hogy egyet kell érteni. 

A csillagot a bánat egére az teszi fel, hogy ezt az egészet az a rózsaszín plüssnyúl találhatta ki, nem esküszöm meg rá, de valakit hibáztatni kell. Bezzeg grumpy-kór az senkinek eszébe se jut. Ki nevezett el egyáltalán grumpynak? Kikérődzöm ezt magamnak, már az is kilóg a sorból, aki nem cuki… Büszke is vagyok rá, osztogatok is majd Grumpy-díjat az okosoknak. 

Egy kicsit mindig elkalandozom, de muszáj magamról beszélni egy kicsit, hát ki itt a főszereplő… Rosszul hallottam az ’ego’ szót, ugye? Cudarság lesz így hamar. 

Kíváncsi vagyok, meddig tart ez az idegbaj, de gyorsan nem fognak engem itt látni, ha ez sokáig így megy. Ágota azt mondja, annyira lelkesítő vagyok, mint egy berozsdásodott láma, szerintem meg eljárok egy csángó boogie-t a hátán a kitolt karmaimmal, ha ilyeneket beszél. Nem fogunk filozófiai mélységekbe merülni vele se, de mással se, nincs sajnos  olyan okos lény a közelemben, aki erre érdemes lenne.

Na, eljár az idő a hihetetlen okos eszme fejtegetésem közben, pedig ezalatt is kitervelhettem volna a kis tündibündik elleni bosszúhadjáratot. Elővigyázatosság javallott, a latyakos helyett bármi mást elfogadok! (még egy költő is elveszett bennem…)