2013. április 22., hétfő

A Föld Napja


A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, amikkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.


Egy kis történelem:


Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Forrás: Wikipedia

A magyarországi honlap erre a napra külön felhívást intéz a lakosokhoz. Honlapukon arra hívnak, kérnek fel minket, hogy az idei napon Húsmentes Föld Napja legyen.
Ez nem másról szól, miszerint ezen napon hanyagoljuk étrendünkből a húst, ami által a becslések szerint 2 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe!

Bővebb információk: http://www.fna.hu



De persze, nem feledkeztünk mi sem eme napról, hiszen házvezetőink egy érdekes játékkal készültek nekünk! Figyeljünk oda Földünkre, emellett pedig töltsétek ki a feladatokat, hisz meglepetés jár érte, illetve komolyabban foglalkozhattok a dologgal!:)

Ne feledjétek, Földünkből csak egy van, óvjuk, hogy unokáink is azt a csodát láthassák nap mint nap, mint ami elénk tárul!:)


1 megjegyzés:

  1. http://www.greenfo.hu/hirek/2013/04/24/rezsicsokkentes-kornyezettudatos-modszerekkel

    VálaszTörlés