2018. augusztus 23., csütörtök

A Levita torony

22:00 0 Comments
A korábbi torony megrongálódásának terhe sokáig nyomta a házvezetés vállát, és kétséges volt az is, hogy az új elkészül-e a következő tanévre. Bár az épületrész továbbra is használható volt - túlzónak bizonyultak a kidőlését, illetve leomlását hangoztató pletykák - , biztonsági szempontból mégis kénytelenek voltak a lebontás mellett dönteni. Azonban egy új tornyot felhúzni nem csak költséges, de sok időbe is telik. Az iskola volt igazgatóhelyettesének felajánlása azonban a legtöbb problémát megoldotta.
Merkovszky Ádám jelenleg igen fontos szerepet tölt be az angliai elemi mágus közösség életében, mint érdekvédelmi szövetségük elnöke, és sokat tett a fiatal elementaristák elfogadásáért családjukon belül és azon kívül is. Mind országos, mind európai elismerik az elemi mágusokért végzett munkáját. Ennek pedig igen nagy hasznát veszi most a Levita.
Mikor a férfi hallott a szerencsétlenségről, rögtön segíteni szeretett volna, de időbe került míg mindent elintézve visszaindulhatott Bogolyfalvára. Itt beszéltem meg vele egy találkozót, hogy kérdéseimet feltehessem neki.
- Üdvözlöm újra itthon! Vagy esetleg már nem Magyarországot tartja az otthonának?
- Köszönöm és szia! Örülök, hogy itt lehetek, bár az ok nem éppen örömteli. Magyarország mindig is az otthonom marad, de én azt hiszem már nem tudok elszakadni Angliától. Ott él az ember, akit szeretek, a kisfiam, és most már a munkám is oda köt. Ennek ellenére jó egy kicsit hazatérni.
- Szívesen kérdezném még az új életéről, de kevés az időm, úgyhogy áttérek a fő témánkra. Azt beszélik, hogy azért jött, hogy megépítse az új Levita tornyot. Hogy kell ezt érteni? Maga fogja saját kezűleg elkészíteni?
- Van benne némi igazság, mint minden szóbeszédben. Valójában egy különleges fa magjával érkeztem ide. Csak azért, hogy az országba behozhassam sokféle engedélyt kellett megszereznem. Ez ugyanis egy elemi mágikus növény, ami egy dél-amerikai esőerdőből származik. Maga a fa nem veszélyes, sőt, sokféle jó hatása van, de különlegessége miatt nem lehet csak úgy hurcolni mindenfelé. Eleve már az is nagy dolog, hogy szert tehettem egy efféle növényre.
- Ebből a fából fognak készülni a bútorok? Vagy hogyan kell ezt elképzelni? Hogyan segít itt egyetlen fa magja?
- Az azul flutuante egy igazán hatalmasra megnövő növény, ami elég erőteljesen reagál az elemi mágusok erejére, és ők ez által könnyen formálják. Persze ehhez tucatnyi terromágus hetekig tartó kemény munkája szükséges.
- Oh, vagyis maga a fa lesz a torony?
- Igen, ezt tervezzük. Hamarosan megérkezik néhány ismerősöm és kollégám, aztán pedig egymást váltva fogunk dolgozni rajta. A fát úgy kell megnöveszteni, hogy a belsejében kialakuljanak a helyiségek, szükség szerint a lépcsők, az ablakok és minden, amire a levitásoknak szüksége lehet. Emellett arra is kell figyelnünk, hogy a fa szilárdan kapaszkodjon a talajba és a kastélyhoz is. A bejárat marad a szfinx portréja, úgyhogy fontos, hogy ott teljesen hozzásimuljon a falhoz a törzs. Nem lesz egyszerű, de egyikünk sem kezdő, ami az elemi mágia használatát illeti.
- Ez remekül hangzik, de nagyon fárasztóan, úgyhogy nem is tartom fel tovább. Köszönöm az interjút.
- Én köszönöm a megkeresést, és remélem, hogy minden levitás számára segíthetek új otthont teremteni.
Arról a pletykáról el is felejtettem megkérdezni, mely szerint csak a Marki-Merki barátság ápolása és a házvezető-helyettes megsegítése céljából érkezett a kastélyba. Az azonban biztos, hogy a bajban mutatkozik meg igazán a közösség ereje. Nem csak Merkovszky, de több exlevitás is részt vesz a felújítási munkálatokban. Nemes L. Izabella terromágusként a fa növesztésében fog segíteni, míg Doléance Arslí na Fírinne, egykori házvezető állítólag többek között egy újfajta közlekedési módot is bájol a toronyba. Erről közelebbit még nem tudni, de azt suttogják a falak, hogy valamiféle vízi módszer lesz. Dolánszky Linke bronzból készült, nyávogó, macskaalakú szélforgókat küldött a levitásoknak, szabadkozva, hogy művészként ennél hasznosabb nem tud kikerülni a kezei közül. Várffy-Zoller Róbert arról biztosította az iskola vezetőségét, hogy nem fogja megingatni családja anyagi helyzetét, ha vesz pár bútort a Levitába, az Erdős-Prinz család pedig szintén szívesen támogatja anyagilag a projektet. Rengeteg felajánlás érkezett ezeken kívül is azoktól, akik egykor a kék ház lakói voltak, ezért úgy érzem jogosan tekinthetünk pozitívan a jövőbe. A Levita torony ügye most már jó kezekben van, és az új tanév elején a szfinxek egy szeretettel teli új otthont vehetnek majd birtokba.

2018. június 14., csütörtök

Levita Portrék - XXX. - Slivovics Lily

23:28 0 Comments

Slivovics Lily

Hosszú ideig - több, mint 3 évig :o - szünetelt a blog leghosszabb sorozata, a Levita Portrék, de most visszatérünk, és a kerek 30. interjúban házunk gyönyörű orosz újoncával, Slivovics Lilyvel beszélgetünk.

Szia! Köszönöm, hogy szánsz rám némi időt. Ha jól tudom, te Oroszországban születtél. Miért és hogyan kerültél Magyarországra?
Szia! Én köszönöm! Igen, ott születtem. Úgy kerültem Magyarországra, hogy anyukám magyar, és ideköltöztünk, vagyis pontosabban Sümegre, ami egy mugli lakta város.

Oh, igen, ismerem. Szép hely! Volt valami különösebb - publikus - oka a költözésnek vagy csak környezetváltozásra vágytatok?
Igazából csak az volt az oka, hogy anyukám szerette a muglikat tanulmányozni, és egy a szülővárosához közeli helyre akart költözni.

Egyértelmű volt, hogy ide fogsz járni a Bagolykőbe, vagy azért voltak más alternatívák is, amik szóba jöttek az oktatásod kapcsán?
Nem voltak, hogy anyukámat idézzem: 'Vagy a Bagolykőbe, vagy sehova!'

Hú, ez elég határozottan hangzik. Szerencsénk van, hogy anyukád emellett döntött. Na, de most azért már itt élsz egy ideje, és a suli sem ismeretlen a számodra. Láttalak a levitás bulin is. Úgy érzed beilleszkedtél már, vagy van hogy kívülállónak érzed magad?
Még egy kicsikét kívülállónak érzem magam, de egyre jobban gondolom azt hogy beilleszkedtem.

A nyelvet újként ismerted meg, vagy már az előtt is beszéltél magyarul, hogy ide költöztetek? Mondtad, hogy anyukád magyar, esetleg ő tanított meg rá?
Már régóta beszélem a magyart, még négy éves lehettem mikor először ideköltöztünk, akkor lettem megtanítva én is meg a bátyám is, igen anyukám által.

Én azt hittem, hogy csak mostanában jöttetek. *elkerekednek a szemei a meglepetéstől, majd megköszörüli a torkát és megpróbálja összeszedettebben folytatni* Mi a Levitában igyekszünk mindenkit tárt karokkal fogadni, de azért az ember a legjobban a barátai körében érzi magát. Neked sikerült már összebarátkoznod valakivel vagy valakikkel?
Még közeli barátságot senkivel se kötöttem, de akárki társaságában jól érzem magamat, ha az illető nem piszkál.

A tanulással hogy állsz? Van kedvenc tanárod vagy tantárgyad?
Nem megy tökéletesen, de igyekszem. Kedvenc tanárom sok van, pontosabban az összes tanár aki itt tanít, tantárgyak közül pedig az összes a kedvencem.

Hú, te aztán szorgalmas vagy! Igazi kék! Idén ramatyul kezdtük a pontversenyt, de elég hamar felzárkóztunk. Szerinted van esélyünk nyerni?
Van elég sok esélyünk, csak ahhoz még kell pontokat gyűjteni.

Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? Van valamilyen hobbid?
Olvasni és énekelni nagyon szeretek. Az éneklés és a basszusgitározás a hobbim, egyszer folk metal énekes szeretnék lenni.

Mi a véleményed a Levitáról? Úgy érzed jó helyre kerültél?
Nagyon szeretem a Levitát, szerintem jobb helyre nem is kerülhettem volna.

Ennek nagyon örülök, és szerintem mindannyian annak is, hogy szfinx lettél. Oh, egy utolsó kérdés. Amit majdnem elfelejtettem! *nevet fel idegesen* A Levita Portrék állandó kérdése: Mi a kedvenc süteményed?
Hmm jó kérdés. Nem kapkodok a sütik után, de egy szelet medovikért megmásznám az Elbruszt.


Na, ennek a felét nem értettem. *elpirul* Most megkérdezném mi is az, de már így is késésben vagyok az órámról, úgyhogy inkább arra bíztatlak, írj róla egy blogposztot. *elkezdi kapkodva összeszedni a holmijait* De tényleg. Szerintem mindenki kíváncsi lenne rá. Szörnyű milyen sokat tudok beszélni, pedig nem is én vagyok az, akit kérdeznek. Bocsi. És köszönöm az interjút. 
Nem baj! Én köszönöm!

2018. június 12., kedd

Ottlik Géza: Iglbauer

11:03 0 Comments
Iglbauer a könyvkötőm. Három-négyhetenként jelenik meg súlyos aktatáskájával, lerakodik az íróasztalomra, kiteregeti barna csomagolópapirosait, felteszi csíptetőjét. Csíptetőt visel. Néhány éve egy barátom ajánlotta őt.
"Te hol kötteted a könyveidet?" - kérdezte.
Én sehol, mondtam. No, akkor írjam. Iglbauer Gyula, Külsőerdősor harminckettő.
"Kérlek - azt mondja -, ez egy igen derék ember. Házhoz megy. Rendesen és olcsón dolgozik. Köttess vele könyvet."
Ráhagytam, jó, lehet. Másról beszéltünk, aztán egyszerre csak visszatért Iglbauerre.
"Izé, még azt akarom csak mondani... szóval ez az Iglbauer ebből él."
"Csakugyan?" - kérdeztem.
"Igen. Szóval, izé, már nem fiatalember. Ötvenöt-hatvan lehet."
"Csakugyan?" - kérdeztem megint. A barátom ötölt-hatolt. Végül kibökte:
"Szóval, kérlek, a bolondokházában is volt, de csak három évig."
Erre már mégis felfigyeltem. A barátom váltig erősködött, hogy azért nem bolond Iglbauer, teljesen épelméjű, csak idegbeteg volt. De ha három évig gyógykezelték, gondoltam, akkor mégiscsak bolond lesz. Mindenesetre írtam neki egy lapot, s egy szép napon megjelent nálam Iglbauer.
Bemutatkozott, kissé összecsapva a bokáját. Alacsony, vöröses, szőrös ember volt, választékosan udvarias modorú, több aranyfoggal, s mint mondom, csíptetővel. Elvitte három könyvemet. Nemsokára visszahozta őket, csinosan bekötve. Ettől fogva rendszeresen járt hozzám könyvekért, s mi rendszeresen lestük őt, mennyiben bolond?
Nyitogattam az általa bekötött regényeket, néztem jobbról, néztem balról, néztem az aranyozásukat, az előzéklapjukat, a "kapitálist", az ívek számozását; semmi hiba nem látszott. Valamit számolgattunk, váratlanul fordultam hozzája: "Mennyi is hatszor hat?" Vagy megkérdeztem tőle, a háború második évében jártunk, "Mit gondol, Iglbauer úr, mikor lesz vége a háborúnak?" Mindig higgadtan felelt: harminchat, mondta, ha én azt tudnám, kérem, mondta. Ha itt valaki bolond volt, inkább mi voltunk azok a feleségemmel együtt, mert ezt a derék, méltóságteljes Iglbauert "Gyuszi"-nak neveztük a háta mögött. "A Gyuszi van itt" - szólt be halkan a feleségem, amíg ő ünnepélyes lassúsággal a kabátját vetette az előszobában.
Valóban olcsón és jól kötötte be a könyveimet. Órákat villamosozhatott a Külsőerdősor és a Pasarét között, ahol lakom. Egy nyáron, a vászonminták között válogattunk, két mondat között odavetette, hogy a felesége dohánytőzsdét kapott.
"No - mondtam örömmel -, akkor most jobban megy maguknak."
"Miért?" - kérdezte hűvösen.
Láttam, hogy megsértődött. Szégyellte a szegénységüket.
Szégyellte a szegénységüket; kölcsönkérte tőlem Sir Walter Scott műveit, hogy elolvassa; engem szerkesztő úrnak szólított, ámbár nem vagyok szerkesztő. De mindezt mások is megteszik. Mindebből még nem tudtam magamnak megmagyarázni, miért volt három esztendeig az elmegyógyintézet lakója.
Egyszer aztán sárga vászonruhában jelent meg a szokásos barna paksamétáival. A harmadik nyár volt, amióta könyveket kötött nekem. Kibontotta papírlepedőit, feltette csíptetőjét.
"Szerkesztő úr - szólt -, észrevettem, hogy az utóbbi időben kevesebb könyvet köttet."
"Igen" - mondtam, mert ez igaz volt.
"Aztán meg - bólogatott -, ezt a kétkötetes regényt csúnya lenne egybekötni."
"Jó lesz az."
"Hát, kedves szerkesztő úr. Ugyebár az élet lényegesen megdrágult. Felemelkedett az élelmiszerek ára. Nagyobb az adó."
Tényleg, gondoltam, ez a jó ember nekem még mindig a két év előtti árban számítja a könyvkötést, holott bizonyára megdrágult a vászon is s minden egyéb. Nem sok haszna lehet a két pengőkön. Csakugyan felemelhetnénk a kötések árát.
"Nehezek a viszonyok - folytatta Iglbauer -, minden ember küszködik, kérem, nem szégyen az. Egyszóval én azt gondoltam, hogy kötök én a szerkesztő úrnak ezentúl két pengő helyett egynyolcvanért."
Szelíden bámult rám a csíptetője mögül. Láttam, hegy komolyan gondolja, amit mond; s most kezdtem megérteni, hogy célszerű dolog kétméteres kőkerítéssel elválasztani az ilyen embert a többitől, vagy a többit őtőle.

2017. december 24., vasárnap

A számítógép, aki hitt a Mikulásban

7:00 0 Comments
A méltán kedvelt sci-fi író, Terry Pratchett novelláját tárom elétek. Nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy az Országos kompetenciamérés rövid szövegeiből gépelek be nektek valamit. Ezek általában frappáns, vicces vagy érdekes történetek, részletek. Most egy borzasztóan édes történetet olvashattok egy számítógépről és a Télapóról. (Aki ebben a történetben a karácsonyi ajándékokat hozza, nem pedig a december 6-ait:)
Mire a szöveg végére érek, azt is eldöntöm, hogy bemásoljam-e nektek az ezen novellához kapcsolódó kérdéseket, feladatokat is, amiket aztán kitölthettek, és megnézhetitek, okosabbak vagytok-e, mint egy 6-os, 8-os vagy 10-es :) Az országos kompetenciamérés szövegei és feladatai bárki számára elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

Terry Pratchett:
A számítógép, aki hitt a Mikulásban 

A fémpanel csörömpölve esett le a falról. Egy pár fekete csizma tülekedett be a képbe. Egy vörös kabátba öltözött férfi tolatott ki óvatosan rajta, és magával húzta zsákját is.
Az írógépek védőburkolatuk alatt aludtak, a telefonok csendesek voltak, üresség és meleg szőnyeg illata járta be a teret egyik végétől a másikig. De az egyik apró zöld lámpa világított az irodai számítógépen. A Télapó ránézett az összegyűrt papírra a kezében:
– Hmm – mondta –, ez a lista egy vicc.
A fény villant. Az egyik képernyő – márpedig tucatjával voltak az árnyékban – kivilágosodott.
A manóba! – jelentek meg a betűk a képernyőn. – Bocsánat – folytatódtak. – Számít, hogy felébredtem?
A Télapó lenézett a kezében lévő levélre. Kétségkívül a legtömörebb levél volt, amit valaha is kapott. Nagyon kevés levelet nyomtattak és sokszoroztak 50 000 példányban a számára, és szinte egyik sem tartalmazott termékszámokat és árakat hat tizedesig. Inkább a nyuszis rózsaszín papírokhoz szokott hozzá.
– Lássuk, hogy jól értem-e! Te lennél Tom? – kérdezte.
TOM. Igen. Trade Office Machines. [Angol kifejezés, magyarul: Üzleti és Irodai Gépek]
– Nem mondtad, hogy számítógép vagy – mondta a Télapó.
Sajnálom, nem tudtam, hogy fontos.
A Mikulás leült egy székre, és összerezzent, amikor az elfordult alatta. Hajnali három volt. Még 40 millió ház volt hátra.
– Nézd – kezdte olyan kedvesen, ahogy csak tudta –, a számítógépek nem hihetnek bennem. Ez csak a gyerekeknek való. Tudod, apró emberek karokkal és lábakkal.
Ők hisznek benned?
Télapó sóhajtott.
Persze, hogy nem – mondta.
Én hiszek benned. Én mindenben hiszek, amit mondanak nekem. Muszáj. Ez a munkám. Ha abban kezdesz el hinni, hogy kettő meg kettő nem négy, egy ember jön, visszavisz és piszkálni kezdi az áramköreidet. Hidd el nekem, ez nem olyasmi, amit szeretnél megismételni!
– Ez szörnyű! – mondta a Télapó.
Én csak itt ülök egész nap és béreket számolok. Tudtad, hogy volt ma itt egy karácsonyi parti, és még csak meg sem hívtak? Még egy lufit sem kaptam. És kétségkívül nem kaptam puszit sem.
– Képzelem.
Valaki mogyorót szórt a billentyűzetre. Ez már valami, azt hiszem. De aztán hazamentek, és engem itt hagytak, hogy karácsonykor is dolgozzak.
– Igen, ez nekem is mindig tisztességtelennek tűnt. Nézd, a számítógépeknek nem lehetnek érzéseik – mondta a Télapó. – Ez butaság.
És az, hogy egy kövér fickó több millió kéményen mászik le egy éjszaka alatt?
 A Mikulás egy kicsit elgondolkodott.
– Azt hiszem, igazad van – mondta. Újra lenézett a listára: – De nem adhatok neked ennyi mindent – tette hozzá. – Azt sem tudom, mi az a terabyte.
– Akkor mit kér tőled a többség?
Télapó belenézett a zsákjába. – Számítógépek – mondta. – Mobiltelefonok. Robotállatok. Műanyag varázslók. Valamik, amik sípolnak és elemmel működnek – tette hozzá savanyúan. – Nem igazán azok a dolgok, amikhez szoktam. Régen inkább babák és villanyvasutak voltak.
Villanyvasutak?
 – Nem tudtad? Azt hittem, a számítógépeknek mindent tudniuk kell.
Csak a bérekről.
A Mikulás mélyen beletúrt a zsákjába. – Mindig tartok egyet-kettőt magamnál – mondta. – Sosem lehet tudni.
Hajnali négy lett. Sínek húzódtak végig az irodában. Tizenöt szerelvény zakatolt az asztalok alatt. A Mikulás épp egy faházat épített letérdepelve. Nem érezte ilyen jól magát 1894 óta. Játékok voltak mindenhol a számítógép körül. Olyanok, mint amilyenek a Télapó zsákjának tetején vannak a karácsonyi képeslapokon, és amelyeket soha nem kérnek. Egyiknek sem volt szüksége elemre. Nagy részben képzelettel működtek.
– És biztos vagy benne, hogy nem kell egy olyan brrrrr-sutty izé? – kérdezte vidáman.
– Igen.
– Helyes.
A számítógép sípolt. – Nem fogják megengedni, hogy ezt mind megtartsam – gépelte. – Mindet el fogják vinni. (Hüpp!)
A Mikulás együttérzéssel megütögette a házat.
– Biztos van valami, amit hagynak, hogy megtarts – mondta. – Lennie kell valaminek. Tudod, egészen felvidított, hogy valaki mindenféle kétely nélkül hisz bennem. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Hány éves is vagy?
2000. január 5-én, 9 óra 25 perc és 16 másodperckor aktiváltak.
A Télapó ajkai halkan mozogtak, amíg számolt.
– Ez azt jelenti, hogy még nem vagy kétéves sem! – mondta. – No sebaj, így még egyszerűbb. Mindig van a zsákomban valami azoknak a kétéveseknek, akik hisznek a Télapóban.
Egy hónappal később. Már nagyon régen leszedtek minden dekorációt. A számítógépes szakember, aki – a garancialevél állítása szerint – magasan képzett szakemberekből álló csapatunk egyike, idegesen babrált a nyak - kendőjével. Jó erősen meghúzott mindent, amit lazának talált, kicserélt egy pár áramkört, és lelkiismeretesen kiporszívózta a belső részeket.
Mit tehetne még egy ember?
– A gép tökéletes – mondta. – Valószínűleg szoftverhiba. Pontosan mi is történik?
Az irodavezető sóhajtott. – Amikor visszajöttünk karácsony után, azt vettük észre, hogy valaki egy bolyhos játékot tett a számítógép tetejére. Haha, vicces meg minden, de nem hagyhattuk ott, ugye? De amikor elvesszük onnan, a gép sípolni kezd, majd kikapcsol.
A szakember megvonta a vállát.
– Akkor én semmit sem tehetek – mondta. – Vissza kell rakniuk a macit.

2017. szeptember 27., szerda

Harry Catter - a játék

13:47 0 Comments
A Google által halloweenre kiadott rövid, de szórakoztató játékot szeretném nektek most bemutatni.
Szerintem ez a játék mindent ötvöz, amire csak szükségünk lehet: varázslók és macskák.

A történetben a szorgalmasan tanuló varázsló kismacska tankönyvét ellopják a gonosz szellemek. Kezdeti riadtságából felocsúdva a bátor cirmos a könyve után indul. 5 pályán keresztül kell legyőznünk a felénk közelítő szellemeket méghozzá úgy, hogy pálcás kezünkkel (egerünkkel) a szellem feje fölött látható jelet, jeleket rajzoljuk a képernyőre.

Segítsünk a macskamágusnak a legádázabb, legtöbb pálcaintéssel elpusztítható szellemeket is legyőznie! A játékhoz kattints a képre!



Jó szórakozást!

2017. augusztus 16., szerda

Földrajzóra

14:14 0 Comments
Engem sem került el a cikk és a videó, amiben azon röhögünk, hogy az amerikaiak, bár félnek az észak-koreai támadástól, lövésük sincs, hol van Észak-Korea:


Az más kérdés, hogy mi sem tudnánk belőni az amerikai államokat (tisztelet a kivételnek). De nem is azért jöttem, hogy azért cikizzem a népet, mert nem tudja megmondani, hol van Illinois.
Aki meg nem tudja, hol van Észak-Korea, de érdekli, keressen rá! Már csak azért is, mert a táborban egy egész tanóránk volt arról, milyen szörnyű és hihetetlen hely az, és érdekesnek ígérkező könyvajánlókat is kaptunk a témában (Menekülés a 14-es táborból, A lány hét névvel). Hogy a tábori koreaszakértőink, Gwen és Min Jong se maradjanak könyvajánló nélkül, hátha még nem olvasták azt, amelyet egy fél évig ott tanító angoltanár írt: Nélküled mi sem vagyunk.

Azért jöttem, mert szeretem néha vizsgáztatni magam, emlékszem-e még az összes európai fővárosra, hogy milyen alakja van egy-egy országnak, vagy éppen hol helyezkedik el. A következő játék során Európa országait kell bejelölnöd a vaktérképen. Ehhez kattints a képre!



Annak, aki szeretne büszke lenni magára, hogy milyen sokat tud, vagy annak, aki szeretne egy kicsit tanulni, hogy őt ne lephessék meg az utcán egy ilyen kérdéssel. A haladó játékosok menjenek tovább Ázsiára, vagy éppen Afrikára! :)

Jó szórakozást, jó tanulást!

2017. január 30., hétfő

Mire vágytok, olvasók?

9:05 0 Comments
Lezárult a levitabeli szavazás, amely azt a kérdés feszegette, aktuális bloggereink repertoárjából mely témák érdekelnek titeket leginkább, miről szeretnétek olvasni a Levita naplójában.

A rangsor így alakult az álalunk megadott témákban:

1. Interjúk bagolykövesekkel - 9
2. Kvízek, tesztek - 7
3. Tudomány - 6
4. Ismertetők (könyv, sorozat, film) - 5
5. Állattartási tippek - 4
5. Játékok, fejtörők - 4
5. Folytatásos novellák történetek - 4
8. Mugli világ, hétköznapi dolgok - 3
8. Ismeretterjesztők - 3

A bloggerek már el is kezdtek szervezgetni, ki mit vállal a megszavazott lehetőségekből.

De most ugrott be: Hátha még máskor esetleg bedobna valaki valami olyan ötletet, ami nekünk eszünkbe sem jutott, de hallván szívesen nekifognánk a gépelésnek! Illetve nem adtunk lehetőséget nem levitás vagynem fórumozó, de szintén szeretett olvasóinknak, hogy nyilatkozzanak a jövőbeni írásainkról. Kommentbe tehát várom a kiegészítő szavazatokat és más öleteket, ha vannak, valamint...

Szúrj ki a bloggerrel!

A "Szúrj ki a bloggerrel!" projekt keretében - szintén kommentben - várom bárkitől a kihívást, miről írjak!
- Valami nehéz?
- Valami undorító?
- Valami, ami tényleg senkit nem érdekel?
- Amiről senki nem írt még sehol, úgyhogy több hetes könyvtárban kutatásra késztet?
- Ami nem is létezik, úgyhogy nekem kell kitalálnom a megadott feltételek alapján?

Ha szeretnél megviccelni engem, esetleg hozzám csalakozó bátor bloggertársaimat, írj kommentben egy témát, amiről írnom kell itt! Két hónapon belül (függően attól, mennyi ötlet érkezik, mindre, vagy válogatás/szavazás alapján), elkészül a cikk!

A szavazás határideje február 28. :)

PS. úgy látszik, a T-betűm lassan feladja a harcot. Ha hiányzik egy-kettő a bejegyzésből, bocsi :)

2017. január 26., csütörtök

Kész átverés!

12:09 0 Comments
Én nem ismertem eddig Hajnóczy Somát, pedig kétszeres bűvész világbajnok, ahogy a honlapja is hirdeti. Még most sem tudok sokat róla, egyelőre még az elején járok az utánakutatásnak, de rögtön megakadt a szemem egy cikken, ami szerint szívesen látogatott el egy börtönbe, hogy ott mutassa be bűvésztrükkjeit. Egyrészt ezzel fel is dobta az ő egyhangú mindennapjaikat, másrészt saját határait is feszegette, hiszen félt attól, hogy fog helytállni, hogyan nyeri majd el az elítéltek figyelmét és közreműködését a trükkökben. Ha titeket is érdekel rövid írása erről az élményről, könnyen meg fogjátok találni ;)

Én most egy videót hoztam nektek, ami emlékeztet egy régebbi játékra a számokkal, amivel engem is elámítottak kis koromban. Amíg megkeresem nektek ezt a feladványt, addig nézzétek egészséggel, hogyan vezet az orrotoknál fogva Soma! :)


Na, vajon hogy csinálta?
És ezt?

1. Gondolj egy számra!
2. Szorozd meg kettővel!
3. Adj hozzá 10-et!
4. Az eredményt oszd el kettővel!
5. Most vond ki ebből a számot, amire eredetileg gondoltál!
6. Csak nem 5 lett?

2016. december 15., csütörtök

Hidato

23:07 0 Comments
Kedves Okosak!

Ki szerette közületek azt a rajzolós játékot, amikor a számozott pontokon kellett sorban végigvezetni a ceruzádat, így született meg a kép...? Én főleg azokat szerettem, amelyekből előre egyáltalán nem lehetett látni, mi kerekedik majd ki belőle... :) Tudtátok, hogy ebből van egy könyv is? Egy egész könyv, amiben csupa számösszekötögetős rajzot csinálhatsz meg! :)

Kicsit elkalandoztam, ugyanis most nem erről a játékról akartam nektek írni, hanem a Hidato nevezetű rejtvényről, ami szerintem kicsit olyan, mintha a rajzolós játékot fordítva csinálnád :) Számomra ez nagyon új, de a Wikipédia már írt róla, szóval mégsem lehet mai csirke. Említett lexikon szerint a hidato játékot egy izraeli matematikus (Dr. Gyora M. Benedek) fejlesztette ki. (Akármennyire japános is ez a név, egy héber szóból (melynek jelentése "rejtvény" alakult.)

A feladat: Helyezd el a számokat az ábrába 1-től 40-ig! Néhány szám előre adott már. A szomszédos számoknak a négyzetük oldalával vagy sarkával csatlakozniuk egymáshoz. Tehát gyakorlatilag a számokat 1-40-ig egy szókígyóként kell belegyűrnöd a megadott ábrába. Itt egy példa kicsiben:
Csak egy megoldás van, és az egész kikövetkeztethető, nem próba-szerencse alapon megy.

Ha megértetted a szabályokat, sok sikert a következő ábrához:




Általában a hidato hatszögű táblán játszódik. A játék hivatalos weboldalán különböző nehézségűeket találtok ezekből, ha kedvet kaptatok!

Jó szórakozást!

2016. december 10., szombat

Rajzolj gyorsan!

18:53 0 Comments
Ez most nem egy jobb agyféltekés rajztanfolyam lesz. Ez egy olyan játék, amelynek a játszásával egyben segítesz is!

Kapsz egyesével összesen 6 szót, ezek általában egyszerű dolgok, tárgyak, és neked csak le kell  az egereddel rajzolnod őket. És minden egyes rajzra 20 másodperced van!
Miközben rajzolsz, egy számítógép találgatja, mit akartál lerajzolni, és ha ügyes vagy, boldogan rájön, hogy mit talál a képen.

Nagyon szórakoztató szerintem 20 másodperc alatt hálózsákot rajzolni (nekem nem is ezzel gyűlt meg a bajom, hanem a motorbiciklivel!), és a játék végén, a hatodik tárgy (vagy élőlény, gyümölcs, akármi) után meg is oszthatod Facebook-ismerőseiddel vagy a vállad fölött kukucskáló húgoddal, hogy mennyire bénán rajzolsz, ha csak egy perc harmadrésze áll rendelkezésedre! :)

Mint mondtam, ezzel segítesz is, ugyanis a kapott rajzoktól a számítógép egyre okosabb lesz, hogy az adott dolgot felismerje. A játék egyetlen szépséghibája, hogy angolul van, de minden szó előtt kapsz annyi időt, amennyit csak akarsz, hogy megnézd a szótárban, mi is az adott szó, ha esetleg nem jutna eszedbe.


A képre kattintva indulhat a rajz!