A kék család
A szervezett bűnözés egyik leghíresebb bűnözői csoportja, a maffia. Tagjai a maffiózók, fő bevételük különféle bűncselekményekből származik. Ilyenek a pénzmosás, rablás, zsarolás, illegális szerencsejátékok és a többi. Bár az iskolában ezen tevékenységek egyikét sem folytatják - állítólag -, mégis van a Bagolykőnek is maffiája. Ez pedig nem más, mint a Levimaffia.
A levitások elsősorban éles elméjükről ismertek, éppen ezért nagyon meglepő, hogy idén a pontversenyben nagyon is hátul kullognak. A cikk írójának az is a fülébe jutott, hogy a kék diákok nem átallanak aludni az órákon, és nem is mondhatni, hogy különösebben aggasztaná őket a vizsgák közeledte. Ennek ellenére minden évben kiváló jegyeket szereznek, és a legtöbbször a pontversenyt is megnyerik. Gyanússá vált számomra a dolog, ezért kicsit kutakodtam a kékek háza táján, és örömmel jelenthetem, hogy megtaláltam szervezetük legfontosabb tagjait. Őket mutatom most be nektek két részben, én, aki a Levimaffia legkívülállóbb tagja vagyok: A Tégla.
A végrehajtóAdelaide I. Pote
A maffia végrehajtója, a Picciotto, az, az ember, aki nem fél bepiszkolni a kezeit. Akár fenyegetésről, akár zsarolásról, akár bizonyos személyek a tóban való megúsztatásáról van szó - természetesen betoncsizmában -, a vezér az ilyesmit a végrehajtójára hagyja. Adelaide a legtökéletesebb a Levitában az ilyesmire, bár persze az egészet a Levimaffia szintjén képzeljük el: tanárok rábeszélése a jobb jegyekre, pluszpontok kicsikarása, és a többiek védelme a feladata, de szinte nincs olyan, amit ez a szőke lány meg ne tenne a kékekért. Aranyos, ártatlan arca, és szőkesége elhiteti mindenkivel, hogy senkinek nincs félnivalója Nedrától, de a titkos felvételeim meggyőznek róla, hogy nem érdemes kikezdened a levitásokkal.

A katona
Warren Mina
A maffia legtöbb tagja katona, vagyis Soldato. Ők azok, akik mindennap teszik, amit vezérük által a kapitány parancsol nekik. A kék család az első számukra, a Levimaffia érdekében cselekszenek. Ők azok, akik a hátukat tartják a vezérkarért, ha netán valami balul sülne el. De közülük is kiemelkedik Mina. A fiatal lány valószínűleg hamarosan előléptetésre számíthat, hiszen rábíztak olyan fontos feladatot, mint a külföldi kapcsolatok ápolása. A nemrég visszatért levitás most újfent a Levimaffia sorait gyarapítja, szívében továbbra is kék tűz ég.
Az ügyvédBöröczky Zoé
Minden bűnszervezetnek szüksége van egy jó ügyvédre, hogy, ha már megtörtént a baj, legyen, aki kihúzza a csávából a tagokat. A Levimaffiában az Avvocato tisztjét Böröczky Zoé tölti be. A fiatal, gyönyörű nő nem csak bájait tudja bevetni, hogy megmentsen egy-egy levitás diákot a többi ház prefektusainak büntető szándékától, de kivételesen éles esze is a Levimaffia szolgálatában áll. Könnyen ráveszi az embereket, hogy fejet hajtsanak véleménye előtt, és ők is azt gondolják, amit Zoé. Sőt, ha férfi az illető, lehet, hogy hamarosan már csak arra tud gondolni, mit is kell tennie ahhoz, hogy a kék hölgy figyelmét élvezhesse.
A bérgyilkosGrace Erin Green
A bérgyilkos, más néven az, Assassino, ma már nem csuklyában és házak tetején ugrálva, az éj sötét leple alatt közelíti meg áldozatait. Sokkal egyszerűbb valakit kviddicsbaleset álcája alatt elintézni, vagy legalábbis egy időre a gyengélkedőre küldeni. A gyógyítói szakon, ahol éppen mestertanonci tanulmányait végzi, nem csak a gyógyítás fortélyait lesheti el, de azt is megtanulhatja, hogyan lehet gyorsan és könnyen megszabadulni a nem kívánatos elemektől. Persze gyilkos pillantásait ki kell érdemelni, a Levimaffia tagjai tudják, hogy bérgyilkosuk szíve valójában aranyból van.
Aileen Aurora
Ő az, aki a Levimaffia szerencséjéért felel, ő a Giocatore d'azzardo, avagy a kártyás. Na, és hát kinek állnának jobban a kezében a kártyák, ha nem az iskola egyetlen futurológusának? Nem csak a szerencsejátékokban van otthon a nő, de emellett sikeresen tudja megjósolni a többi ház prefektusainak járőr útvonalát, a röpdolgozatok időpontját, de még a vizsgakérdésekre is vethet egy pillantást az üveggömbjében. Emellett a ház vezetőhelyetteseként biztosíthatja a Levimaffia zavartalan működését, és elháríthatja a lebukás veszélyét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése