Ha Villónak addig melege volt, most fázott. A Remora hegye egyetlen hatalmas tömb jéggé dermedt acél, s úgy áradt belőle a hideg, mint a lélegzet valami jégbestiából, aminthogy az is volt. Körös-körül mint a márványszobrok, páncélos férfialakok; megannyi holttetem, lovagoké és lovaiké, akik valamikor réges-régen eljöttek, hogy a Remorával megvívjanak, s ő jégbálvánnyá változtatta őket. Villó úgy érezte, megfagy benne a vér, és elájul, de erőt vett magán, mert nem volt vesztegetni való ideje. A Remorát azonban nem látta sehol.
- Hé! - kiáltotta.
Ekkor, a sima fekete sziklafal aljának egy keskeny hasadékából - nem volt szélesebb, mint rés az ajtó alján, de mérföldnyi hosszú - kióvakodott egy ocsmány fej.
Lapos, mint a lepényhal, halálsápadt, s két hideg-kék, sziklafakó szem tekintett ki belőle.
Majd Villó sziszegést hallott, mintha kegyetlen keleti szél sziszegne rideg téli napon:
- Hol mászkálsz? Honnan kerülsz elő?
- Itt vagyok! - kiáltott le Villó a hegy tetejéről.
Akkor a lapos, fehér fej kitüremkedett a hasadékon, ahol az előbb kikandikált, lassan, mint egy jéglepedő, kunkorodott fel és siklott, siklott fölfelé! Látszólag se vége, se hossza; csak kúszott lábatlanul, félelmetesen, fagyos hidege tartotta meg a jeges hegy síkos oldalán. Már a fekete hegyoldal egész alsó felét elborította az iszonyú fehérség, mely sima, lapos, csillogó redőkben vonaglott fölfelé; a fej mindig-mindig magasabban, mint a test többi része; s a jeges hideg egyre közelebb, akár a halál.
A királyfi majdnem elájult: minden elhomályosult előtte; még egy pillanat, és fagyottan bukik le a hegytetőről, a fehér fej fölébe kúszik, elborítják és jéggé dermesztik a hideg redők. S e végenincs jószág egyre csak türemkedett ki a hasadékon, a hegy alján!
De Villó megfeszítette az erejét, megmoccant, kettőt lépett, s már messzire járt, lent a völgyben, ahol nem volt olyan hideg.
- Hé! - kiáltotta, amint a nyelve mozdulni tudott vacogó fogai közt.
Tisztán, sziszegőn jött a válasz, mint a jég, potyogtak körülötte a fagyott szavak.
- Vársz, amíg lekúszom! Mit akarsz?
S a fehér redők, mint az olvadó jég, csúsztak lefelé a fekete hegyről. Villó megérezte, hogy háta mögött melegszik, előtte egyre hűl a levegő. Körülnézett s látta, hogy a fák elszenesednek a melegtől, a síkság füve ég, mint a tűztenger; közeledik a tűzokádó sárkány!
Épp csak annyi ideje volt, hogy a Remorának odakiáltsa:
- Jön a Tűzokádó, hozzád jön látogatóba! - s már röppent is föl a szomszéd hegy tetejére; onnét nézte végig, ami ezután következett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése