2017. december 24., vasárnap

A számítógép, aki hitt a Mikulásban

7:00 0 Comments
A méltán kedvelt sci-fi író, Terry Pratchett novelláját tárom elétek. Nem ez lesz az egyetlen alkalom, hogy az Országos kompetenciamérés rövid szövegeiből gépelek be nektek valamit. Ezek általában frappáns, vicces vagy érdekes történetek, részletek. Most egy borzasztóan édes történetet olvashattok egy számítógépről és a Télapóról. (Aki ebben a történetben a karácsonyi ajándékokat hozza, nem pedig a december 6-ait:)
Mire a szöveg végére érek, azt is eldöntöm, hogy bemásoljam-e nektek az ezen novellához kapcsolódó kérdéseket, feladatokat is, amiket aztán kitölthettek, és megnézhetitek, okosabbak vagytok-e, mint egy 6-os, 8-os vagy 10-es :) Az országos kompetenciamérés szövegei és feladatai bárki számára elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

Terry Pratchett:
A számítógép, aki hitt a Mikulásban 

A fémpanel csörömpölve esett le a falról. Egy pár fekete csizma tülekedett be a képbe. Egy vörös kabátba öltözött férfi tolatott ki óvatosan rajta, és magával húzta zsákját is.
Az írógépek védőburkolatuk alatt aludtak, a telefonok csendesek voltak, üresség és meleg szőnyeg illata járta be a teret egyik végétől a másikig. De az egyik apró zöld lámpa világított az irodai számítógépen. A Télapó ránézett az összegyűrt papírra a kezében:
– Hmm – mondta –, ez a lista egy vicc.
A fény villant. Az egyik képernyő – márpedig tucatjával voltak az árnyékban – kivilágosodott.
A manóba! – jelentek meg a betűk a képernyőn. – Bocsánat – folytatódtak. – Számít, hogy felébredtem?
A Télapó lenézett a kezében lévő levélre. Kétségkívül a legtömörebb levél volt, amit valaha is kapott. Nagyon kevés levelet nyomtattak és sokszoroztak 50 000 példányban a számára, és szinte egyik sem tartalmazott termékszámokat és árakat hat tizedesig. Inkább a nyuszis rózsaszín papírokhoz szokott hozzá.
– Lássuk, hogy jól értem-e! Te lennél Tom? – kérdezte.
TOM. Igen. Trade Office Machines. [Angol kifejezés, magyarul: Üzleti és Irodai Gépek]
– Nem mondtad, hogy számítógép vagy – mondta a Télapó.
Sajnálom, nem tudtam, hogy fontos.
A Mikulás leült egy székre, és összerezzent, amikor az elfordult alatta. Hajnali három volt. Még 40 millió ház volt hátra.
– Nézd – kezdte olyan kedvesen, ahogy csak tudta –, a számítógépek nem hihetnek bennem. Ez csak a gyerekeknek való. Tudod, apró emberek karokkal és lábakkal.
Ők hisznek benned?
Télapó sóhajtott.
Persze, hogy nem – mondta.
Én hiszek benned. Én mindenben hiszek, amit mondanak nekem. Muszáj. Ez a munkám. Ha abban kezdesz el hinni, hogy kettő meg kettő nem négy, egy ember jön, visszavisz és piszkálni kezdi az áramköreidet. Hidd el nekem, ez nem olyasmi, amit szeretnél megismételni!
– Ez szörnyű! – mondta a Télapó.
Én csak itt ülök egész nap és béreket számolok. Tudtad, hogy volt ma itt egy karácsonyi parti, és még csak meg sem hívtak? Még egy lufit sem kaptam. És kétségkívül nem kaptam puszit sem.
– Képzelem.
Valaki mogyorót szórt a billentyűzetre. Ez már valami, azt hiszem. De aztán hazamentek, és engem itt hagytak, hogy karácsonykor is dolgozzak.
– Igen, ez nekem is mindig tisztességtelennek tűnt. Nézd, a számítógépeknek nem lehetnek érzéseik – mondta a Télapó. – Ez butaság.
És az, hogy egy kövér fickó több millió kéményen mászik le egy éjszaka alatt?
 A Mikulás egy kicsit elgondolkodott.
– Azt hiszem, igazad van – mondta. Újra lenézett a listára: – De nem adhatok neked ennyi mindent – tette hozzá. – Azt sem tudom, mi az a terabyte.
– Akkor mit kér tőled a többség?
Télapó belenézett a zsákjába. – Számítógépek – mondta. – Mobiltelefonok. Robotállatok. Műanyag varázslók. Valamik, amik sípolnak és elemmel működnek – tette hozzá savanyúan. – Nem igazán azok a dolgok, amikhez szoktam. Régen inkább babák és villanyvasutak voltak.
Villanyvasutak?
 – Nem tudtad? Azt hittem, a számítógépeknek mindent tudniuk kell.
Csak a bérekről.
A Mikulás mélyen beletúrt a zsákjába. – Mindig tartok egyet-kettőt magamnál – mondta. – Sosem lehet tudni.
Hajnali négy lett. Sínek húzódtak végig az irodában. Tizenöt szerelvény zakatolt az asztalok alatt. A Mikulás épp egy faházat épített letérdepelve. Nem érezte ilyen jól magát 1894 óta. Játékok voltak mindenhol a számítógép körül. Olyanok, mint amilyenek a Télapó zsákjának tetején vannak a karácsonyi képeslapokon, és amelyeket soha nem kérnek. Egyiknek sem volt szüksége elemre. Nagy részben képzelettel működtek.
– És biztos vagy benne, hogy nem kell egy olyan brrrrr-sutty izé? – kérdezte vidáman.
– Igen.
– Helyes.
A számítógép sípolt. – Nem fogják megengedni, hogy ezt mind megtartsam – gépelte. – Mindet el fogják vinni. (Hüpp!)
A Mikulás együttérzéssel megütögette a házat.
– Biztos van valami, amit hagynak, hogy megtarts – mondta. – Lennie kell valaminek. Tudod, egészen felvidított, hogy valaki mindenféle kétely nélkül hisz bennem. – Elgondolkodott egy pillanatra. – Hány éves is vagy?
2000. január 5-én, 9 óra 25 perc és 16 másodperckor aktiváltak.
A Télapó ajkai halkan mozogtak, amíg számolt.
– Ez azt jelenti, hogy még nem vagy kétéves sem! – mondta. – No sebaj, így még egyszerűbb. Mindig van a zsákomban valami azoknak a kétéveseknek, akik hisznek a Télapóban.
Egy hónappal később. Már nagyon régen leszedtek minden dekorációt. A számítógépes szakember, aki – a garancialevél állítása szerint – magasan képzett szakemberekből álló csapatunk egyike, idegesen babrált a nyak - kendőjével. Jó erősen meghúzott mindent, amit lazának talált, kicserélt egy pár áramkört, és lelkiismeretesen kiporszívózta a belső részeket.
Mit tehetne még egy ember?
– A gép tökéletes – mondta. – Valószínűleg szoftverhiba. Pontosan mi is történik?
Az irodavezető sóhajtott. – Amikor visszajöttünk karácsony után, azt vettük észre, hogy valaki egy bolyhos játékot tett a számítógép tetejére. Haha, vicces meg minden, de nem hagyhattuk ott, ugye? De amikor elvesszük onnan, a gép sípolni kezd, majd kikapcsol.
A szakember megvonta a vállát.
– Akkor én semmit sem tehetek – mondta. – Vissza kell rakniuk a macit.

2017. szeptember 27., szerda

Harry Catter - a játék

13:47 0 Comments
A Google által halloweenre kiadott rövid, de szórakoztató játékot szeretném nektek most bemutatni.
Szerintem ez a játék mindent ötvöz, amire csak szükségünk lehet: varázslók és macskák.

A történetben a szorgalmasan tanuló varázsló kismacska tankönyvét ellopják a gonosz szellemek. Kezdeti riadtságából felocsúdva a bátor cirmos a könyve után indul. 5 pályán keresztül kell legyőznünk a felénk közelítő szellemeket méghozzá úgy, hogy pálcás kezünkkel (egerünkkel) a szellem feje fölött látható jelet, jeleket rajzoljuk a képernyőre.

Segítsünk a macskamágusnak a legádázabb, legtöbb pálcaintéssel elpusztítható szellemeket is legyőznie! A játékhoz kattints a képre!



Jó szórakozást!

2017. augusztus 16., szerda

Földrajzóra

14:14 0 Comments
Engem sem került el a cikk és a videó, amiben azon röhögünk, hogy az amerikaiak, bár félnek az észak-koreai támadástól, lövésük sincs, hol van Észak-Korea:


Az más kérdés, hogy mi sem tudnánk belőni az amerikai államokat (tisztelet a kivételnek). De nem is azért jöttem, hogy azért cikizzem a népet, mert nem tudja megmondani, hol van Illinois.
Aki meg nem tudja, hol van Észak-Korea, de érdekli, keressen rá! Már csak azért is, mert a táborban egy egész tanóránk volt arról, milyen szörnyű és hihetetlen hely az, és érdekesnek ígérkező könyvajánlókat is kaptunk a témában (Menekülés a 14-es táborból, A lány hét névvel). Hogy a tábori koreaszakértőink, Gwen és Min Jong se maradjanak könyvajánló nélkül, hátha még nem olvasták azt, amelyet egy fél évig ott tanító angoltanár írt: Nélküled mi sem vagyunk.

Azért jöttem, mert szeretem néha vizsgáztatni magam, emlékszem-e még az összes európai fővárosra, hogy milyen alakja van egy-egy országnak, vagy éppen hol helyezkedik el. A következő játék során Európa országait kell bejelölnöd a vaktérképen. Ehhez kattints a képre!



Annak, aki szeretne büszke lenni magára, hogy milyen sokat tud, vagy annak, aki szeretne egy kicsit tanulni, hogy őt ne lephessék meg az utcán egy ilyen kérdéssel. A haladó játékosok menjenek tovább Ázsiára, vagy éppen Afrikára! :)

Jó szórakozást, jó tanulást!

2017. január 30., hétfő

Mire vágytok, olvasók?

9:05 0 Comments
Lezárult a levitabeli szavazás, amely azt a kérdés feszegette, aktuális bloggereink repertoárjából mely témák érdekelnek titeket leginkább, miről szeretnétek olvasni a Levita naplójában.

A rangsor így alakult az álalunk megadott témákban:

1. Interjúk bagolykövesekkel - 9
2. Kvízek, tesztek - 7
3. Tudomány - 6
4. Ismertetők (könyv, sorozat, film) - 5
5. Állattartási tippek - 4
5. Játékok, fejtörők - 4
5. Folytatásos novellák történetek - 4
8. Mugli világ, hétköznapi dolgok - 3
8. Ismeretterjesztők - 3

A bloggerek már el is kezdtek szervezgetni, ki mit vállal a megszavazott lehetőségekből.

De most ugrott be: Hátha még máskor esetleg bedobna valaki valami olyan ötletet, ami nekünk eszünkbe sem jutott, de hallván szívesen nekifognánk a gépelésnek! Illetve nem adtunk lehetőséget nem levitás vagynem fórumozó, de szintén szeretett olvasóinknak, hogy nyilatkozzanak a jövőbeni írásainkról. Kommentbe tehát várom a kiegészítő szavazatokat és más öleteket, ha vannak, valamint...

Szúrj ki a bloggerrel!

A "Szúrj ki a bloggerrel!" projekt keretében - szintén kommentben - várom bárkitől a kihívást, miről írjak!
- Valami nehéz?
- Valami undorító?
- Valami, ami tényleg senkit nem érdekel?
- Amiről senki nem írt még sehol, úgyhogy több hetes könyvtárban kutatásra késztet?
- Ami nem is létezik, úgyhogy nekem kell kitalálnom a megadott feltételek alapján?

Ha szeretnél megviccelni engem, esetleg hozzám csalakozó bátor bloggertársaimat, írj kommentben egy témát, amiről írnom kell itt! Két hónapon belül (függően attól, mennyi ötlet érkezik, mindre, vagy válogatás/szavazás alapján), elkészül a cikk!

A szavazás határideje február 28. :)

PS. úgy látszik, a T-betűm lassan feladja a harcot. Ha hiányzik egy-kettő a bejegyzésből, bocsi :)

2017. január 26., csütörtök

Kész átverés!

12:09 0 Comments
Én nem ismertem eddig Hajnóczy Somát, pedig kétszeres bűvész világbajnok, ahogy a honlapja is hirdeti. Még most sem tudok sokat róla, egyelőre még az elején járok az utánakutatásnak, de rögtön megakadt a szemem egy cikken, ami szerint szívesen látogatott el egy börtönbe, hogy ott mutassa be bűvésztrükkjeit. Egyrészt ezzel fel is dobta az ő egyhangú mindennapjaikat, másrészt saját határait is feszegette, hiszen félt attól, hogy fog helytállni, hogyan nyeri majd el az elítéltek figyelmét és közreműködését a trükkökben. Ha titeket is érdekel rövid írása erről az élményről, könnyen meg fogjátok találni ;)

Én most egy videót hoztam nektek, ami emlékeztet egy régebbi játékra a számokkal, amivel engem is elámítottak kis koromban. Amíg megkeresem nektek ezt a feladványt, addig nézzétek egészséggel, hogyan vezet az orrotoknál fogva Soma! :)


Na, vajon hogy csinálta?
És ezt?

1. Gondolj egy számra!
2. Szorozd meg kettővel!
3. Adj hozzá 10-et!
4. Az eredményt oszd el kettővel!
5. Most vond ki ebből a számot, amire eredetileg gondoltál!
6. Csak nem 5 lett?

2016. december 15., csütörtök

Hidato

23:07 0 Comments
Kedves Okosak!

Ki szerette közületek azt a rajzolós játékot, amikor a számozott pontokon kellett sorban végigvezetni a ceruzádat, így született meg a kép...? Én főleg azokat szerettem, amelyekből előre egyáltalán nem lehetett látni, mi kerekedik majd ki belőle... :) Tudtátok, hogy ebből van egy könyv is? Egy egész könyv, amiben csupa számösszekötögetős rajzot csinálhatsz meg! :)

Kicsit elkalandoztam, ugyanis most nem erről a játékról akartam nektek írni, hanem a Hidato nevezetű rejtvényről, ami szerintem kicsit olyan, mintha a rajzolós játékot fordítva csinálnád :) Számomra ez nagyon új, de a Wikipédia már írt róla, szóval mégsem lehet mai csirke. Említett lexikon szerint a hidato játékot egy izraeli matematikus (Dr. Gyora M. Benedek) fejlesztette ki. (Akármennyire japános is ez a név, egy héber szóból (melynek jelentése "rejtvény" alakult.)

A feladat: Helyezd el a számokat az ábrába 1-től 40-ig! Néhány szám előre adott már. A szomszédos számoknak a négyzetük oldalával vagy sarkával csatlakozniuk egymáshoz. Tehát gyakorlatilag a számokat 1-40-ig egy szókígyóként kell belegyűrnöd a megadott ábrába. Itt egy példa kicsiben:
Csak egy megoldás van, és az egész kikövetkeztethető, nem próba-szerencse alapon megy.

Ha megértetted a szabályokat, sok sikert a következő ábrához:




Általában a hidato hatszögű táblán játszódik. A játék hivatalos weboldalán különböző nehézségűeket találtok ezekből, ha kedvet kaptatok!

Jó szórakozást!

2016. december 10., szombat

Rajzolj gyorsan!

18:53 0 Comments
Ez most nem egy jobb agyféltekés rajztanfolyam lesz. Ez egy olyan játék, amelynek a játszásával egyben segítesz is!

Kapsz egyesével összesen 6 szót, ezek általában egyszerű dolgok, tárgyak, és neked csak le kell  az egereddel rajzolnod őket. És minden egyes rajzra 20 másodperced van!
Miközben rajzolsz, egy számítógép találgatja, mit akartál lerajzolni, és ha ügyes vagy, boldogan rájön, hogy mit talál a képen.

Nagyon szórakoztató szerintem 20 másodperc alatt hálózsákot rajzolni (nekem nem is ezzel gyűlt meg a bajom, hanem a motorbiciklivel!), és a játék végén, a hatodik tárgy (vagy élőlény, gyümölcs, akármi) után meg is oszthatod Facebook-ismerőseiddel vagy a vállad fölött kukucskáló húgoddal, hogy mennyire bénán rajzolsz, ha csak egy perc harmadrésze áll rendelkezésedre! :)

Mint mondtam, ezzel segítesz is, ugyanis a kapott rajzoktól a számítógép egyre okosabb lesz, hogy az adott dolgot felismerje. A játék egyetlen szépséghibája, hogy angolul van, de minden szó előtt kapsz annyi időt, amennyit csak akarsz, hogy megnézd a szótárban, mi is az adott szó, ha esetleg nem jutna eszedbe.


A képre kattintva indulhat a rajz!


2016. december 5., hétfő

Tanulj tinó...!

19:03 2 Comments
Mi is a folytatása? Honnan ered ez a szólás?

Ha szeretsz efféle kérdéseket feszegetni, a Femina rövid kvízjátéka szolgál majd neked szórakozásul. Egy volt levitás diáktól kaptam ezt a fejtörőt, aki tudja, hogy szeretek mindig új dolgokat megtanulni, főleg játékosan, mert úgy könnyebb! Bár ebben a játékban nem szólásokról közmondásokról, hanem ismert, használt kifejezéseink kapcsán alkották a kérdéseket, ezért a címem némileg félrevezető, remélem, ezt megbocsátjátok nekem.

Három válaszlehetőségből kell majd választanod, és afféle információkat tippelhetsz meg, hogy honnan ered a madártej neve, miért anyósülés a vezető melletti oldal, vagy hogy mitől görög a görögdinnye.

A rövid játékban hét kérdésre válaszolhatsz. Ha ti is ismeritek a hasonló szavak bölcsőjét, osszátok meg velünk kommentben! A teszthez pedig kattints ide:


Jó szórakozást!



2016. október 24., hétfő

Októberi nemzeti ünnepeink

18:27 0 Comments
Biztosan eleget hallottatok már mugli iskolátokban ezekről, de lehetnek olyanok, akik elfelejtették, milyen nap is volt tegnap. Valamint észrevettem, hogy nagyon sok külföldi jár a Bagolykőbe, tőlük pedig nem is várhatjuk el, hogy maguktól tudják, Magyarországon mit ünnepelünk október 23-án. Nem emlékeztünk meg október 6-áról sem idén, ezért gondoltam egy kalap alá veszem októberi  nemzeti ünnepeinket!
Röviden írok róluk, és játékot is rejtetek a cikkbe. Jó olvasást!

Október 6. Az aradi vértanúk napja
1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a 48-49-es forradalom és szabadságharc honvédtisz
Arad
tjeit, illetve Budapesten Batthyány Lajost, aki addig miniszterelnökként tevékenykedett.
Miért kellett meghalniuk?
A Habsburg Birodalom részeként Magyarország viszonylagos önállóságot élvezett a birodalom többi országával szemben, de ezek természetesen mégsem értek fel a reformkori elvárásokkal. A jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet óhajtó ellenzéki nemesség és a pesti ifjúság végül elérték, hogy 1948. március 15-én, mint akkor már több más helyen, Magyarországon is kitört a forradalom.
Például itt olvashatsz a forradalom és szabadságharc előzményeiről és lefolyásáról, én most annak befejezéséről írok csak.

A miénk a legeredményesebb megmozdulása volt a 48-as európai forradalmi hullámnak: Oroszország tudta csak legyőzni hadseregével, akkorával, amekkora még sosem járt az oroszoktól külföldön.
1849. augusztus 13-án Világosnál tették le előttük a fegyvert a magyarok, és ezzel újabb fricskát mutattak a Habsburg Birodalomnak, azt üzenvén ezzel: "nem ismerjük el, hogy legyőztetek minket, csak azt, hogy két ekkora birodalom ellen már tehetetlenek vagyunk".
Ezért történt az, hogy a tiszteket megillető golyó általi halál helyett a vértanúkat felköltötték (Valójában nem mindet. A Wikipédián részletesebben olvashatsz arról, hogy zajlott az ítélkezés, hogy zajlott a búcsúzkodás, és ki miként halt végül meg.)

Játék: Mely magyar hősünk mely szuperhős bőrébe bújt?


Október 23. Az 1956-os forradalom ünnepe
Úgy tűnik, az október a nagy forradalmak ideje nálunk. Több, mint 100 évvel később a második világháború után Magyarországra váró kegyetlen kommunista vezetést megelégelvén kezdődtek tüntetések.
Mik történtek ekkor?
A Szovjetunió kérlelhetetlen diktátorának, Sztálinnak a nézeteit Magyarországon képviselő Rákosi Mátyás tartotta terrorban a népet. A rétegeket megfélemlítő, példát statuáló koncepciós perek, a rendszerellenesnek titulált személyek deportálásának, kivégzésének mindennapjai voltak ezek. A vezetés hatalmas besúgóhálózattal rendelkezett, így nem tudhattad, kiben bízhatsz igazán. Ha szeretnél a hangulatba belehelyezkedni, olvasd el Gorge Orwell 1984 című fikciós regényét.

Sztálin halálával új vezetés került a Szovjetunió élére, akik lemondatták Rákosit, helyére pedig 1954-ben Nagy Imrét ültette. Nagy Imre véget vetett az erőszaknak, bezáratta az internálótáborokat, jobb életszínvonalat teremtett, és további nagy reformötletei megvalósításába kezdett. Ezek, bár demokratikusabbá tették a közéletet, sajnos nem bontakozhattak ki igazán. A szovjeteknél történő változások miatt Rákosi visszakerült az ország élére, és vele visszatért az erőszak is, de az emberek vágyát a jobb életre így már nem nyomhatta el.

Az 56-os forradalomról izgalmas részleteiben a Wikipédián olvashatsz. Én még elmesélem, hogy október 23-án először Debrecenben majd Budapesten is tüntetések kezdődtek, melyeket fegyveres erőkkel igyekeztek leverni. Nagy Imre és más politikusok (például a pártjában tevékenykedő Kádár János) is igyekeztek hazatérésre bírni a tömeget, akik a szovjet csapatok Budapestre érkezésével sem voltak hajlandóak befejezni tüntetéseiket. A tömegek épületeket foglaltak el, a fegyveres harc napokig folyt köztük és elnyomóik között.
Nagy Imre az 54-ben megkezdett reformok folytatását ígérte a népnek, és a szovjet csapatok kivonását Budapestről. További zűrök (ld. a cikk) után végül új kormány alakult, sőt a betiltott pártok elkezdhették folytatni tevékenységüket. Magyarországon felszámolták az egypártrendszert, szabad választást hirdettek, a felkelőknek amnesztiát ígértek, a börtönökből kiengedték a politikai rabokat.

Végül - és ez egy másik történet - az amnesztia ígérete ellenére is százakat végeztek ki vagy küldtek munkatáborba a forradalom után. 1958-ban halálra ítélték és kivégezték Nagy Imrét.
Utólag így írnak az 56-os eseményekről: "A magyar nép számára a forradalom dicsőséges bukás volt, amely egyrészt az idők során hozzájárult az elnyomás enyhítéséhez, másrészt erőt adott az alávetettség elviseléséhez, és olyan nemzetközi elismerést szerzett a magyarság számára, amilyenben az 1848-as forradalom óta nem volt része."

Ha sikerült idáig elolvasnod írásomat (hibajavítást, kiegészítést, véleményeket kommentben várok!:), egy angol oldalt kapsz jutalmul, amelyben az 1956-ban készült fotókat ötvözték ugyanazon budapesti helyszínek jelenlegi képeivel. Az egereddel válthatsz a két kép között, így nyomon követheted a harcok sújtotta utcák és terek, például a Ferenc körút vagy a Blaha Lujza tér átváltozását:



2016. október 23., vasárnap

Őszi finomságok

18:56 0 Comments
Tudjátok, mi a jó az őszben? 
Lehetne mondani a sablonos szövegeket, mint a szép levelek, az otthoni kandalló előtti melegedés, de én tudok ezeknél is jobbat, ami igaz, minden évszakban megtalálható, azonban ősszel a leghangulatosabb. Az ételek. Nem viccelek, szerintem azok a legjobbak az egész évszakban, ezért hoztam nektek most két nagyon finom, és könnyen elkészíthető finomságot.

Házi töklé:

Hozzávalók:
sütőtök
alma
cukor/édesítőszer
fahéj
tejszínpor/tej+liszt

50 dkg sütőtököt tegyetek lábosba, majd annyi vizet öntsetek hozzá, amennyi éppen ellepi. Ezután rakjunk bele egy egész almát, természetesen szeletekre vágva, majd cukrot és/vagy édesítőszert, valamint fahéjat ízlés szerint. Ha a sütőtök szépen elolvadt, már nem egészben áll, utána tejszínporral, vagy egy kis liszttel és tejjel habarjuk össze és kész is vagyunk. Ehető akár melegen is, de hűtve sem rossz, ahogy tejszínhab, mandula, tökmag is mehet a tetejére.



Kakaó

kakaópor/ízlés szerint egy tábla csoki
tej
tejszínhab
kreativitás

Egy bögrényi tejet kiöntünk, majd belerakjuk a kakaóport vagy a csokit, és betesszük a mikróba. A hőfokot és az időt ti döntitek el, aki forrón szereti az tovább hagyja bent, de vegyétek figyelembe, hogy a csokinak több idő kell az olvadáshoz. Ha ez megvan, addig kevergetjük míg teljesen el nem olvadnak a hozzávalók, ezután jöhetnek a kreatív dolgok! Tehettek bele és rá tejszínhabot, pillecukrot és egyéb finomságokat. Minden rajtatok áll.